tiszatáj | 2018. szeptember 26.

A hősben bujkáló ösztönlény

BESZÁMOLÓ AZ #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ CÍMŰ ELŐADÁSRÓL 
Az ősz második napja, este fél nyolc. A régi zsinagóga megtelik, #Orfeusz #Eurüdiké története ölt hamarosan testet. A fehér tánctér két végében egy ingbe öltözött férfi, és egy selyemruhába bújt nő áll. Megvan annak a szépsége, hogy az oszlopokon nyugvó, kőtáblákba vésett tízparancsolat előtt mezítláb táncolnak el egy antik drámát. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

BESZÁMOLÓ AZ #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ CÍMŰ ELŐADÁSRÓL 

Az ősz második napja, este fél nyolc. A régi zsinagóga megtelik, #Orfeusz #Eurüdiké története ölt hamarosan testet. A fehér tánctér két végében egy ingbe öltözött férfi és egy selyemruhába bújt nő áll. Megvan annak a szépsége, hogy az oszlopokon nyugvó, kőtáblákba vésett tízparancsolat előtt mezítláb táncolnak el egy antik drámát.

A zsinagóga széles terméből egy kisebb rész le van csípve – két oldalán három-három sorban ülünk mi, a nézők. Oldalt nagy vetítővásznon pörög Orfeusz (Grecsó Zoltán) és Eurüdiké (Simkó Beatrix) Balaton környéki idilli nyaralása. A film néma, csendben nézzük a képkockákat, ahol a harmonikus képsorokat néha megtöri egy-egy olyan bevágás, elkapott tekintet és kamerába bámulás, ami érezteti: ez az idill nem fog örökké tartani. Majd sötét…

Éles, sípoló hang, testek mozognak a fekete térben. Aztán kigyúlnak a fények. Egyik oldalon Orfeusz, a másikon Eurüdiké. Halk, sejtelmes zene és mély csönd váltakozása kíséri lassú és kimért mozdulataikat. Sok idő telik el az első érintésig, amiből tangó bontakozik ki: ugyanolyan finoman és óvatosan, mint ahogyan az eddig látott mozdulatok is. A tangóban a férfi vezet, a nő követ, a testek ilyenkor nem állnak ellent egymásnak, hanem szenvedéllyel megtöltve együtt mozognak. Itt azonban ennek az ellenkezője történik: Orfeusz próbál vezetni, amiből végül egymásnak feszülés, majd hosszan tartó macska-egér játék, agresszív tánc veszi kezdetét. Visszatérő motívum, hogy az aktív szerepének megfelelni akaró Orfeusz újra és újra megragadja Eurüdiké csuklóját, és saját magát, a szemeit ütteti vele.

Eddig egy inget viselő férfit és egy selyembe öltözött nőt láthattunk, akik levetkőzik addigi megfontolt, talán gyengéd mivoltukat – szó szerint. Félmeztelenül, hangtalanul ordítanak már egymással. Eltűnnek a hősök, helyükbe ösztönlények lépnek. A küzdelem folytatódik, mígnem Eurüdiké valóban passzívvá válik: összecsuklik, rongybaba, halott lesz. Orfeusz most már bármit megtehet vele.

De mit tud kezdeni valakivel, akiben nincs élet?

Próbálja visszaidézni az idilli állapotot, de végül csak elengedni tudja a mozdulatlan testet.

Az őrület percei következnek. Az eddig hullámzó, folytonos és mélyről jövő táncot felváltja egy darabos, ismétlődő mozgássor, előidézve azt a világképet, amivel később azonosulnia kell a szeretett nőért.

 „Eurüdiké most kortárs világunk poklába száműzetik.” – írja az ajánló, és valóban: Eurüdiké visszatér, a letisztult, szenvedélyes nő helyét átveszi egy, a már ütemes zenére ránduló póz. Korábban félmeztelenül láttuk, mégis most érezzük erotikától túlfűtöttnek, felismerjük benne napjaink címlapfotóit és a magát kellető nő imázsát.

Orfeusz próbál közel férkőzni hozzá, de kettejük valamikori lassú, kimért és gyengéd közös léte nem létezik többé, rég megszakadt a vetítéssel együtt. Újabb feszültség alakul ki köztük, de a történet nem ismétli önmagát: az egymásnak feszülésből csók lesz, a csókból csókolózás a vörös reflektor fénye alatt. Majd csettintő hang kíséretében ütemes, egymástól távolodó, majd közeledő, földön kúszó mozgás – talán szexuális aktus –, amiből egyszerre mozdulnak és állnak föl, és új mozgáskultúra veszi kezdetét, amit a sokszor ismétlődő, rövid ütemek, a hangos elektronikus zene határoz meg. A két, kezdetben hősi teremtmény furcsa, felhúzható babákra emlékeztető mozgásba kezd – megérkeztek a jelenbe.

Végre Orfeusz meg tud felelni Eurüdikének, aki egyszer csak abbahagyja a közös mozgást, de elérve a vágyott összhangot, nincs megállás: Orfeusz karjaiban folytatni kell, egészen addig, míg ki nem alszanak a fények.

A színházi előadásokat, főleg antik darabokat látva, mindaz, amit tapasztalunk, velünk történik, bennünk történik. Nincs ez máshogy ebben a mozgásszínházi előadásban sem. A nagyívű történet ellenére a fókuszpont az #Orfeusz #Eurüdiké esetében a két ember közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Arra, hogy a legszebb, legidillibb emlékek ellenére is, amik filmszerűen pörögnek az ember fejében, a külső történések, a változások hatást és nyomást gyakorolnak a két félre. Önkéntelenül is konfliktusok jönnek létre, amelyek a megfelelési kényszerből indulnak ki, és ha nem vigyáznak, agresszív, bántó viszonyként teljesednek be. Az addig hitt szerepek felborulnak, a józanság helyét folytonos dominanciaharcok veszik át. Így a tiszta, kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat végül átalakul, vaddá és ösztönszerűvé válik. Ha kínlódva is, de a vége csak happy end lesz: helyreállt a rend, még ha egy újfajta is. Mégis – mint ahogy Eurüdiké is megállt egy pillanatra – adott a kérdés: Biztos jól van ez így?

Földesi Csenge

    

Fotó: Révész Róbert