Tiszatájonline | 2021. február 4.

„A csíra a mag halála – 15 év alatt sok mindenre megtanítottak a diákok”

SZÁSZ CSONGOR BESZÉLGET DÖBREI DÉNESSEL
Mikor Európa és a világ összezár és az emberiség újraértelmezi külső és a belső határait, Döbrei Dénes Csodálatos hétköznapok című előadása új erővel és lendülettel teszi felejthetővé és szépíti meg ezt a fizikai és lelki próbatételt. A 2020-ban átadott Vajdasági Magyar Művészeti Díj kitüntetettje, Döbrei Dénes színházrendező, színész, koreográfus, táncos, tanár, családapa és közösségteremtő szabad szellem legújabb rendezését harminc év felkészülés és nagyon sok munka előzte meg […]

SZÁSZ CSONGOR BESZÉLGET DÖBREI DÉNESSEL

Mikor Európa és a világ összezár és az emberiség újraértelmezi külső és a belső határait, Döbrei Dénes Csodálatos hétköznapok című előadása új erővel és lendülettel teszi felejthetővé és szépíti meg ezt a fizikai és lelki próbatételt. A 2020-ban átadott Vajdasági Magyar Művészeti Díj kitüntetettje, Döbrei Dénes színházrendező, színész, koreográfus, táncos, tanár, családapa és közösségteremtő szabad szellem legújabb rendezését harminc év felkészülés és nagyon sok munka előzte meg, melyhez egy kitartó alkotócsapat elmélyült, sokrétű összekovácsolódása társult.

– A mozgásszínház műfajában elkészített színpadi produkciód irodalmi alapját egy beszélgetésekből álló, rendkívüli kordokumentum, Az angyal válaszol című könyv ihlette. Mi érintett meg Mallász Gitta második világháborús megtörtént eseményeket feldolgozó, különös intimitást sugárzó könyvében?

– „A csíra a mag halála.” Ennyi! Innen indul minden. Vannak dolgok, amik bevonzzák az embert. A könyv magja elkezdett csírázni bennem, hosszasan tudnék mesélni mi minden történt ’89 óta mióta a könyv – 88 feljegyzett beszélgetés – velem beszélget. A természet törvényszerűségei megtörténnek velem vagy nélkülem, tudják a saját dolgukat. Télen, nyáron, szélben, esőben mindig felkel a nap. Eddig még sosem mondta, jogom van egy nap pihenni és nem kelek fel, mint ahogyan azt az ember megengedheti magának. Ez ragadott meg, a folyamatosság, az állandóságban rejlő ciklikus változatosság, a keresés, ami ebben a négy barátban egységesen megtörtént. Hogy fel tudjuk-e őszintén tenni saját kérdéseinket mai társadalmi közegünkben. Olyan ez a szöveg mintha aranyszabályok jegyzete lenne, az univerzum szabályaié, amelyek akkor is léteznek, ha mi nem akarunk tudomást venni róluk. Nagyon biztos voltam benne, hogy ezt szeretném megosztani a közönséggel. Éveken át próbáltam megálmodni, hogy kikkel is tudnám ezt megvalósítani, kik azok, akik felelősnek érezhetik magukat saját magukért épp úgy, mint az egész teremtésért. Ez el is hangzik az előadásban, gyönyörűen éneklik a színészek: Nagy Karina, Pámer Csilla, Varga Heni és Verebes Andrea, a csellóművész Ábrahám Máté kíséretében.

– Egy alkotócsapat szervezése hogyan történik? Milyen művészeti területekről érkeztek a munkatársak?

– Az elmúlt 30 év alatt nagyon sokan részesei voltak ennek az előadásnak a képzeletemben. 2019-ben egy nap döntenem kellett, behunytam a szemem és vártam, kik azok, akik igazán szeretnék ezt a dolgot. Oláh Tamás dramaturggal a gyerekszínházban dolgoztunk együtt és biztos voltam benne, hogy Tamás egy őszinte társalkotó, épp úgy, mint a zeneszerző Konstantin Stefanović, akivel már több közös munkánk volt. Milan Jančurić a hangtechnikus és Boris Butorac a fénytervező, aki szintén régi tag. Szívem szerint több embert is bekapcsoltam volna a munkafolyamatba, de a Nyári Mozi Színházi Közösség minimális támogatásból kénytelen csodás dolgokat megvalósítani. Wim Wenders nyilatkozta az Angyal válaszol dokumentumfilmben, hogy amikor elkezdte a Berlin felet az ég című filmjét, csak a kezdet volt a nehéz, utána már az angyalok segítették. Tehát mindig van remény.

– Csodálatos helyen élsz Kelebia erdejében, ahol apránként kiépítettél egy mesébe illő és a természettel harmonizáló összművészeti környezetet. Otthonos és tágas külső és belső terekben zajlott a próbafolyamat. Ez a közönség nyilvánossága előtt ismeretlen világ, hogyan tudott a színházi környezethez alkalmazkodni? Milyen jelentőséggel bír számodra az alkotótér?

– Elsősorban az alkotó tér bennünk van. Vannak csodálatos helyek, de ha nincs benne lélek nem lélegzik. A természetes emberről tudni való, hogy a természettel összefüggésben él, úgy fizikai, mint lelki síkon. Sokat tervezgettük Henivel a feleségemmel, hogyan is legyen, mi terem meg itt a kelebiai homokon. Ez lett belőle, a Nyári Mozi Színházi Közösség munkatere és a mi otthonunk. Biztos vagyok benne, hogy ami innen bekerül a színházba abban benne van a hely hangulata, íze, szaga. Az előadás magába zárja a folyamat zamatát, mert nem mindegy milyen az alkotó tér és benne milyen érzelmi viszonyok között történik meg az alkotás.

– Milyen jellemzőbb munkafázisok és kísérletezőbb gyakorlatok mentén folyt a munka? Mesélnél az alkotói módszeredről, hogyan kell ezt elképzelni?

– Van egy elképzelésem, ami az alkotótársakkal való kreatív együttlét alatt formálódik. Az sem baj, ha valakinek mások az elképzelései, de tisztában van vele, hogy itt a helye ebben a történetben. Tartóoszlop lehet egy eltérő vélemény, amitől erősebb alapokat kaphat a történet. Szeretem, ha egyenrangú társként tudunk együttműködni. A Csodálatos hétköznapok esetében nem mindennapi helyzet alakult ki, ami összeköttetésbe került a pandémiás helyzettel. Januárban és februárban volt néhány próbánk. Ezt követte egy koncentrált bezártsági helyzet, csend vett körül bennünket, kijárási tilalom, félelem egy ismeretlen vírustól. Erre mi minden nap meghatározott időben közösen meditáltunk, mindig valakire gondolva, közben naplót írtunk, lehunyt szemmel rajzoltunk és egy adott pillanatban beindult a varroda – mint Mallász Gittáék életében. Hetente egy alkalommal online összejöttünk felolvasni a jegyzeteket, átbeszélni a történteket. Később mikor enyhült a helyzet sikerült nagyon koncentrált próbákat tartanunk hétvégeken a kelebiai próbateremben, ahol napokat voltunk együtt. Több pillanatban felmerült bennem a kérdés, hogy jogom van-e nekem ezzel foglalkozni, nekem, aki nem éltem meg ezt a helyzetet és megfelelő hely-e ehhez a színpad. Kísérleteztünk? Nem tudom ez megfelelő szó-e a munkafolyamatra. Helyzeteket kerestünk, amik segítenek nekünk megmutatni az utat ahhoz, amit szeretnénk elmondani. A próbák folyamán a legfontosabb az volt a számomra, hogy egy erős egység alakuljon ki a csapatban. Hogy megismerjük egymás leheletét, érezzük hogyan áramlik és hogyan tudunk együtt mozdulni vele.

– A színpadi kulissza határán előadott, komponált zene vegyült egyszerre improvizatív és mégis mesterien összehangolt színészi játékkal. Erőteljes szuggesztív miliőben élő és élettelen anyag keveredett spirituális, szellemi magasságokkal. A színdarab audiovizuális elemei, hogyan hatottak vagy épültek egymásra?

– A hanganyagra nagy hangsúlyt fektettünk ebben a munkafolyamatban. Sok hangzó anyagot gyűjtöttünk be. Egy alkalommal felolvastuk, felvettük az egész könyvet. Az előadásból kimaradt a szöveg, de az olvasás ritmusa az egymásra figyelés, a hangszín és a hangulat változások mind itt vannak ebben a munkában. A hang hatása bizonyos helyeken olyan, mint felhő az égen, észrevétlenül nyit a napnak rést, majd újra beárnyékol. Mátéval volt lehetőségünk együtt improvizálni, kialakítani a hang és mozgásvilágot. A bemelegítések alkalmával a dramaturg olvasott fel szövegrészleteket, volt, hogy ugyanazt a részt 50 szer is különböző hangsúllyal, és a hang által a szó átszőtte a test izomszövetét, ami által a tánc megvalósulhatott. Ezek a pillanatok nagyon erősek voltak a próbafolyamat alatt. Így a mozgás a zene a színpadkép organikusan egymást támogatva kerekedett azzá, amit a közönség észlel. A rögzített részek is lassan alakultak ki, több rétegben egymásra felvett hangok segítségével. Konstanit Stefanović zeneszerzőnek nagyon jó érzéke van az előadás audiovizuális dramaturgiai ívének megrajzolásához. Milan Jančurić hangmérnök viszont csodát tud tenni a hangokkal, úgy keveri őket, mint egy igazi mesterszakács, tudja melyik hangnak kell előtérbe lennie és melyiknek kell beitatódnia a kulisszák falába vagy esetleg azokon túlról megszólalnia.

– Miért döntöttél úgy, hogy kihagyod az előadásból az egyébként izgalmas történelmi kontextus bemutatását és az elbeszélést háttérben tartó, minimalista formát építesz?

– A próbák elején voltak olyan elképzeléseim, hogy meséljük el a történelmi hátteret, hiszen igen komoly igaz történet, egy nagy dráma lehetősége rejlik benne. Végül mégis fontosabbnak tűnt az ami ennek az esszenciája, amivel tudott ránk hatni a könyv, az ami a bőrünk alá is behúzódott, mint a lassan szitáló eső. A könyv költőisége mögött viszont egyetemes emberi jogi gondolatok vannak. A megfélemlítés, kizsákmányolás elméletét felépítő, magukat felsőbbrendűnek gondoló embercsoportok mellett minden helyzetben meg van a másik oldal, az igazság kereső szeretetet tápláló réteg is. Aztán elválik ki mit hall meg belőle és melyik oldal igazsága vonz nagyobb tömegeket. A történelmi háttér elhagyása nem határolja be a színpadi művet. Teret, szabadságot biztosít a közönségnek a saját képzeletvilágában való utazáshoz.

– Elégedett vagy az eredménnyel, sikerül a színen megjeleníteni az évekkel ezelőtt megpillantott angyalt?

– Elégedett. Nagyon jó volt ezzel a csapattal együttműködni. Az, hogy sikerült-e megvalósítani a múltban elképzeltet, hmm, hát nem. Nem is lett volna tisztességes a többiek felé, ha csak azt szerettem volna megvalósítani, amit én elképzeltem, hiszen másoknak másként jelent meg az angyal és engem az érdekel a színházi munkában, hogy mit tudunk közösen elmesélni oly módon, hogy azok, akik megnézik az alkotásunkat hisznek benne és bizalmuk felerősödik embertársaik iránt.

– Mit tanácsolnál a nézőnek, szerinted az ilyen jellegű előadásokat más szemmel, hozzáállással kell nézni? Amikor dolgozol egyformán fontos a nézők felé fordított, kifelé figyelő rendezői tekintet és a befelé a csapat felé irányuló összezártság ereje? Ezek különválaszthatóak egyáltalán vagy mindig egybefüggnek?

– A nézőnek nem tudok tanácsot adni. Mindenki a maga szemével, előítéletével szemléli az előtte zajló eseményeket és annyit fogad el, fogad be belőle, amennyi hely van erre a tarsolyában. Munka közben nem gondolok a közönségre. Úgy gondolom, ha azt teszem, amit igazán tennem kell akkor a közönség ezt tudja. Sohasem hittem azoknak a rendezőknek, akik azt mondták ők tudják mi kell a közönségnek. Ez hazugság önmaguk felé és a közönség felé. Szeretem meghallgatni a közönség véleményét, szeretem amikor olyan embertől hallok véleményt, akinek egyébként nincs sok köze a színházhoz.

– Miért a mozgás- és táncszínház kifejezési formája a legizgalmasabb a számodra? Ma ez milyen trendekhez és értékekhez köthető?

– Nem érdekelnek a trendek, rendek, stílusok, izmusok a történetben rejlő kifejezhetőség foglalkoztat azon a körön belül, akikkel éppen próbáljuk megoldani, létrehozni a magunk tapasztalata alapján a művet. Miért mozgás-tánc, ez lett az a kifejező forma, amivel jobban ki tudom fejezni a gondolataimat. Mindig vágyok arra, hogy legyen szöveg, de nem igen jön össze. Mészáros Gáborral sikerült finom átmeneteket találni a zene, a mozgás és az emberi hang között. A Karton és Karfiol, amit sajnos nem sűrűn láthatunk színpadon egy költemény számomra, Tolnai Ottó verseinek színpadi költeménye.

– Mióta foglalkozol tanítással és a számodra miért vált fontossá ez a tevékenység?

– 2005 januárjában Toulouseban részt vettem egy előadásban, Heni meglátogatott. Dorottya lányunk pedig úgy döntött, hogy ott jön erre a csodás világra. Innen indul egy új fejezet, maradunk 600km-re az akkori otthonunktól Orleanstól. A kórház mellett egy kis hotelszobát bérel számunkra az életbiztosító társaság, hogy tudjunk szeretett gyermekünk közelében lenni. Döntésünket követően megjelennek régi ismerősök barátok, akik újabb emberekkel kötnek össze minket. A tanítás ötletét Haris Haka Resic vetette fel, aki szintén a Theatre Tatoo tagjaként kerül Toulouseba a boszniai háború miatt és egy akkor alakult privát színháziskolát ajánlott. A Café de la Concord kávézóban találkoztam Valérie Lemaire igazgatónővel és kértem egy hónap próbaidőt, ami azóta sem ért véget. A kezdeteknél egy hűvös nyirkos garázsban tartottam az órákat, betonon, ma az iskola saját épülettel rendelkezik, saját színpaddal. Nos a rendszeres tanítás, a „Léda” L ‘Ecole professionnelle de l’acteur théâtre et cinéma à Toulouse-ban veszi kezdetét.

Mit tanítok? Test-emlékezetet, mi ez és honnan jön, mi is a mozdulat, a tánc. Vekerdy Tamás: A színészi hatás eszközei, Zeami mester művei szerint könyvben van egy kis táblázat gondolat, képzelet, érzelem, mozdulat címszavakkal és minden mindennel össze van kötve nyilak segítségével. Ismét minden mindennel összefügg, valahol ezt tanítom. Ha gazdag a képzeletvilágod akkor fel tudod ébreszteni az érzelmeidet gondolatban, mert minden mozdulat a mozdulatlanságból indul, de ha elindul akkor elindul vele egy gondolat, ami érzelmi töltetet hordoz magában. Pontosabban a saját életutamon tapasztalt, tanult, megélt dolgokat tanítom. Ezért mindig elmondom a diákoknak, hogy ez az én változatom, nem biztos, hogy én mondom a tutit, mindenkinek meg kell találnia a saját útját és azon kell járnia. Jelenleg az Újvidéki Művészeti Akadémián és a Műszaki egyetem színházi szakán dizájnt tanítok, valamint visszajárok Toulouse-ba a Léda iskolába és a Michelle Mathieu vezetett Théatre l’Act álltal szervezett hat hónapos képzésen tartok évek óta mesterkurzust.

Azt kérded miért vált fontossá a tanítás. Talán azért, mert felelősnek érzem magam és mert 15 év alatt sok mindenre megtanítottak a diákok. Itt térnék vissza a test-emlékezet elméletemhez. A sejtjeink megőrizték emlékezetükben azt a fantasztikus jógit, táncost, aki gyerekkorban voltunk, amikor érzelmeink minden állapotát ki tudtuk fejezni a mozdulatainkkal. Mindenki képes táncolni.

– Bár elkezdődött, 2021-et még lehetetlen komolyan előre tervezni. Amennyiben lesz rá lehetőség hol szeretnéd bemutatni a Csodálatos hétköznapokat?

– Ohh, hát szeretném, persze minél több helyen, fesztiválokon, turnét szervezni világszerte. Jelenleg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban játsszuk, de várjuk a szegedi Thealter és a debreceni Deszka fesztivál válaszát. Jó lenne, ha látná a világ, milyen csodálatos lehet a hétköznap!

– Van új témád, amelyet idén szívesen megvalósítanál?

– Igen van. Egy tökéletes elefántcsontszobor megvalósítása a cél, ami életre kél.

– Az életben mi mást tevékenykedsz, hol/miben keresed (találod) meg általában az inspirációt és az ihletet?

– Hát a kisujjamból szopom ki. Hahaha, de nem is olyan nevetséges, tudod azt, hogy ha a szamuráj nem tartotta be a szabályokat akkor levágták a jobb kezén a kisujját. Szamuráj kisujj nélkül szívtelen, nem tette szívből a munkáját, nem volt a tudás a kis ujjában. Jobb kéz kisujjban halad a szív meridián, nem véletlen mondják, hogy a kisujjamba van a tudás, ez csak akkor van, ha szívből tudom a dolgot. Úgyhogy az a jó amikor kisujjamból jön az ihlet. Sok minden izgat, kúpászkodok, szeretek lófrálni a természetben, tengeni lengeni, tévelyegni, ismeretlen helyeket felfedezni, idegen embereket megismerni. Ötletet ad a nyárfa levele ahogyan táncol a szélben, figyeld meg minden fának másként táncol a levele, olyan ez, mint ahogy minden népnek másmilyen a tánca, a nyelve, mert másmilyen az éghajlata. Szeretem René Magritte, Joseph Beuys, John Cage, Pharoah Sanders, Omraam Mikhaël Aïvanhov közelségét. Érdekel az emberi szervezet működése, szeretném tudni miért van az, hogy az ember nem azt teszi, amiről tudja, hogy helyes, mitől van az hogy a kisördög oly sokszor erősebb bennünk. Inspirál „A csíra a mag halála”.