„Belopódzik a zene az előadásaimba”

Milyen érzéseket ébreszt, hogy az Indul a bakterházat hamarosan századszorra láthatja a közönség?

– Örömtelieket, de ugyanígy örülök annak is, ha valamelyik darabom megéri a tizedik vagy a tizenötödik előadást. Ha jól emlékszem, a legtöbb előadást, 127-et az Újvidéki Színház Játék a kastélyban című produkciója érte meg, Szabadkán pedig 107-et a Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Annak idején Garay Béla egyik előadását több mint 170-szer játszották, de az valamikor a negyvenes években lehetett. Mindenesetre nem sok előadás éri el ezt a számot.

Mi tartja életben ezt az előadást?

– Minden bizonnyal a nézők szeretete. Egy előadás repertoáron tartása viszont a színháztól is függ. Az Indul a bakterháznak van közönsége, jó ideig nem játsszák, de évente két-három alkalommal előveszik. Jönnek ugyanis az új nemzedékek, akik még nem látták, számukra pedig ugyanolyan érdekes lehet, mint az őket megelőzőeknek.

Attól is népszerű, hogy több generációhoz szól?

– Igen, ráadásul klasszikus, és tudtommal házi olvasmány is volt. Emellett humoros, zenés, népies, és Vajdaság csaknem minden tájszólása hallható benne.

Honnan jött az ötlet, hogy megrendezze ezt az előadást?

– Az akkori igazgatónk, Kovács Frigyes ajánlotta. Az igazat megvallva én nem nagyon láttam lehetőséget benne. Először nem is tudtam mit kezdeni vele, és később is sokat szenvedtem miatta. Egy előadás egészen addig nem működik, amíg a rendező nem találja meg hozzá a kulcsot. Végül ezt a nyelvjárásokban találtam meg, na meg a három romában, akik kutyaólban laknak, és minden alkalmat megragadnak a muzsikálásra. Miután Mezei Zoltán lett az igazgató, átvette az előadást, így a mai napig is játsszák olykor.

Szerepcserékre is sor került…

– Főleg a zenészek cserélődtek. Eredetileg Szloboda Tibor is játszott benne, ő elment, jött Bakos Árpád és ifj. Kucsera Géza. Katkó Ferenc is játszott benne, ő is elment, majd visszajött. Kovács Frigyes a bakter szerepéért kapta az első Pataki-díját, helyette szerepel most Katkó Ferenc. Sok változás történt az előadásban, már Szőke Attila sem az a fiatal gyerkőc, aki tíz évvel ezelőtt volt.

Szükség volt-e kompromisszumokra ahhoz, hogy megrendezze az Indul a bakterházat?

– Az elmúlt évtizedek alatt hozzászoktam a kompromisszumokhoz az anyagiak, a díszlet és a jelmez terén. A semmiből készítjük el az előadásokat. Egy olyan országban élünk, ahol kisebbségben vagyunk, és épp csak csurran-csöppen a pénz. Ez a társadalom, és különösen ez a város, nem figyel a művészeire. A Mladost csipkegyárban a svábbogarak, a patkányok és a nedves falak között rémes próbálni. Tavalyig fűtés sem volt, és majdnem mindig lebetegszik valamelyik színész, de ez senkit sem érdekel.

Másképp csinálna-e valamit most az előadásban?

– Biztosan. Már másnap másképp csináltam volna, de utólag nem rendezném át. Márpedig lehetne, változik a világ körülöttünk, ahogyan mi is. Egy előadás sose lehet tökéletes. Amikor elavul, akkor jövünk rá, hogy lehetett volna jobb, de ez a szép a színházban, a változtathatósága.

Említette, hogy a zene nagy szerepet kap az előadásaiban. Jellemzi-e az új előadásait is?

– Az utóbbi években kezd belopódzni a zene az előadásaimba, talán épp az Indul a bakterháztól kezdve. Legutóbb az Aska és a farkast rendeztem, most pedig Lénárd Róbert Virrasztók című darabját, amelynek a bemutatója június 20-án lesz. Mindkettő zenés előadás.