Szilágyi Szabolcs: A valagadnak nincs romantikája

Beszarni könnyű, de jól összecsinálni magad, na arra nem mindenki képes. Elengeded, had folyjék, aztán lesz ami lesz. Ehhez nem kell tudomány. Csurog a combon, csurog a térden, egy kicsi a bokára, egy kicsi a szőnyegre, ahogy esik, úgy tottyan. De ahhoz, hogy csupa szar legyen minden körülötted, azt már nem tudja bárki jöttment szarógalamb.

Technika, rátermettség, elhivatottság és egészséges öntudat. Ezek szükségeltetnek egy tisztességes beszaráshoz.

Először is, fontos, hogy irányítás alatt legyen a saját perisztaltikád. Vezesd a tested. Ha csak úgy lebzsel benned az akarat, nagy a veszélye, hogy hirtelen, kontroll nélkül becsusszan. Így ki vagy szolgáltatva saját magadnak. Nem lehet csak lépten-nyomon potyogtatni.

– Tudatos legyél fiam! – morogta édesapám két mélyre szívott slukk között. Majd kríkogva folytatta: – Tudatos és önazonos. Árpád apánk amikor megsejtette, hogy belviszály szítja törzsét, nem hátrált meg a sunyi, idegenszívű gazfickóktól, hanem odabaszott, amikor kellett. Amikor annak ideje volt. Se előbb, se később.

Néha hozzátette, hogy az a szerencsétlen Árpád nem volt Árpácska vagy Magocska, hogy szopkodja keresztbe az a svájci biboldó zugkertész kutyaúristen! Árpád, vagyis Árkád, egy nemzet íve.

Édesapám intelme tehát megtanított arra, hogy fejedelmi módon kell űzni a székelés művészetét. Ívet kell neki adni. Az ímmel-ám tönketeszi az akarást. Jól példázza ezt a fenékszőrzethez ragadó apró ürülék golyócska, amit a szaknyelv paksimogyorónak nevez. Ezek a kis gömbök akkor kerülnek hátsónk selymére, amikor darabos a székletünk. A nyitott szárnyú emelkedő zuhanás hiánya. Nem voltunk biztosak a dolgunkban. Részleges szakadás. Ilyenkor minden bajunk van, viszket, vakar, tapad, csíp és legszívesebben a földhöz vernénk farunkat, mint a szűkölő eb a chili boltban. Alávalók vagyunk, a kudarc pöndörödik fertályunkon. Csak részlegesen sikerült megoldanunk a problémát, vagy ne adja isten, teljes egészében elbuktuk a feladatot. Csíp és tapad! Az elbizonytalanodás aláaknázza az ürítést.

Cselekvési tervet is készíthetünk. Mikor és hol szeretnénk salakunkkal összefröcskölni a kunkorodó világot? A legideálisabb időpontnak a reggeli órákat ajánlják a szakemberek. Olyankor még kókadozik az utca, tócsát lefetyel a város, senki nem számít zuhatagunkra. A merészebbek a délutánnal is próbálkozhatnak, olyankor még nagyobb tömeget lehet elérni, még nagyobb hatósugárban, de ehhez már profi technika szükségeltetik.

Segít, ha étrendünkkel is felkészülünk az ősrobbanásra. Reggelire céklakompót, ami beindítja a szorongató agresszivitásunkat, tízóraira tejfel, amely a haragunkat fölözi és ebédre avokádó, melynek hűs, zöld húsa acsargó félelmünket táplálja. Elmaradhatatlan elemózsia.

A tökéletes akció akkor teljesül igazán, ha jól választjuk meg környezetünket. A péket, a postást, a jegyárust nem hatja meg a permetünk, legfeljebb jól elagyabugyálnak. Viszont, ha barátaink, családtagjaink, ismerőseink, munkatársaink körében mutatjuk be fene nagy technikánkat, akkor érünk el igazán nagy hatást. Arca fagy a mosoly, kidülled a szem, tort ül a bánat, göndörödik a csalódás.

Sikeresen befröcsköltük magunkat. Egészséges a lélek. Terjed az eszme.

Továbbá felejtsük el azt a romantikus képzelgést, miszerint a múlt rögeivel lehet igazán nagy hatást elérni. A megkövült széklet, a keményebb darabok fájdalmat, olykor sebet is okozhatnak. Számunkra ez azért lényeges, mert embertársaink akár fel is jelenthetnek, ha nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozunk fertályunk szökőkútjával. Ezt egy 1927-ben, Antwerpenben történt eset igazolja, ahol Hubert Essenvolg, belga festőművész húsz napig tartó székrekedés után csinálta össze magát saját kiállítása megnyitóján. Gaston Truver-t, mecénást a koponyájába fúródó mazsola darabka miatt szállították kórházba, Elisabeth Henderkrickx, operaénekes pedig a helyszínen szörnyethalt. Essenvolgot tíz nap múlva kivégezték.

Valagadnak a mostban kell léteznie, a pillanat kásás szentségében.