Tiszatájonline | 2019. december 22.

Pinnyey Szilárd Samu: Én-Te-töredékek

 

Függönnylendülés: Te jöttél meg.

Csendre inted az ablakokat,

majd velük együtt távozol.

*

Reped a sarkad, a botlás már egészen tied,

de folyvást új ütemet találsz az eltűnésben.

*

Az ikonok makacssága,

a haladás látszólagos megtörése:

ez van arcodra írva.

Nem is érted. Elkéstél továbbfutó magadtól,

a beismerés beismerhetetlen.

*

Meg se kéne próbálni.

Mindig mondtam…

közötted akarok maradni,

*

nekem itt kényelmes…

Hova vitted

szoknyád alatt

a végítéletet,

amit annyira vártam

*

Vereségedbe igazán beleszerettem.

Tagjaid törése érdekel,

„és mindegy mi nyel el”, mert látlak.

A tekintet tűzterébe férkőztél;

jelenlétem ívei szemöldöködet

követik, mert abban rejlik görbületed

*

A kövek becsülete, vagy a virágok szeplői.

Ami szép volt itt, most egy új ekliptikát

tart pályán köveivel és virágaival,

s pusztán véletlen a motivikus egyezés,

a hasonlatos fájás az elveszettekkel.

*

A fülkagylók porcai rendezkednek.

Szemed szálain az első, és utolsó

sugarak szikráznak.

*

Fölhímezték,

vesszők és villanások.

Elemi kicsinység,

halálig velünk marad.

*

Hideg van.

Arcodba húzod: eltűntél.

Tömörré jegesült a jóindulat,

a földről veszem fel halálodat,

és már meg sem hallom

az élet melletti érverést.

(Az SZTE Kulturális Irodája által 2018 tavaszán kiírt „Forró lánggal égni, aztán elhamvadni” című pályázat II. díjas alkotása)