Tiszatájonline | 2017. március 20.

Nemzetközivé lett a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó

Határon túli magyarokat, debreceni és pécsi egyetemi társulatokat látott vendégül a Szegedi Egyetemi Színház, az SZTE és a Tisza-parti város. A 2017. március 17-19. közötti második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozón alkotókat kérdeztünk a programról.

– Az alkotás öröme is Szegedhez és az egyetemhez köti azokat a fiatalokat, akik részt vesznek az olyan művészeti csoportok életében, mint például a Szegedi Egyetemi Színház. Hihetetlen energiákat kaphatnak a résztvevők az ilyen közösségektől – utalt saját diákkori színjátszós élményére is Marsi István. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja köszöntötte a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó nyitányán az alkotókat.

A nemzetközi program, a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozónak az SZTE Rektori Hivatal épülete átriumában tartott megnyitóján az intézmény legpatinásabb alkotó köre, az 1925-ben alapított Egyetemi Énekkar is fellépett.

– A színjátszás jövőjét is meghatározzák a szakma találkozói és fesztiváljai – jelentette ki a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó megnyitóján Barnák László. A színészként, rendezőként és színházi menedzserként is elismert szakember szerint az egyetemista résztvevők továbbviszik a kultúra ügyét. Szerinte a nézői utánpótlás nevelése minden fronton és időpontban fontos misszió.

_mg_8241_450x330

 

Álomból valóság

– Nagy álma volt a Szegedi Egyetemi Színházat 2003-ban alapító Czene Zolinak, hogy fesztivált rendezzünk. Erre először tavaly nyílt lehetőség. Az akkori kezdeményezés hagyományteremtő volt. A második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozóra a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert támogatás teremtett anyagi lehetőséget, miközben ennek az álomnak a megvalósításában a Szegedi Tudományegyetem, az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája változatlanul sokféle módon segít minket – mondta Varga Norbert. A Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetője a megnyitón mondott köszöntőjében is emlékeztetett gyökereikre. – Például az egyetem Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert által is támogatott Szegedi Egyetemi Ifjúsági Színjátszó Társasága Horváth Istvánékkal ugyanolyan fontos és értékteremtő volt, mint a múlt század hetvenes éveiben a Paál István-féle Egyetemi Színpad. Az elődök iránti tiszteletet fejezi ki társulatunk neve: Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ).

Egyetemisták alkotják a SZESZ társulatának változó részét. Ugyanakkor már diplomázott fiatalok, illetve egyetemi oktató is színpadra lép bemutatóik állandó helyszínén, a Dugonics téri Szegedi Pinceszínházban. A jelenlegi művészeti vezető, Varga Norbert 2006, a Kell egy csapat című produkció óta tagja a társulatnak. A második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó házigazdája és rendezője, a 2018-beli 15 éves szülinapjára is készülő SZESZ társulata a program-sorozat nyitó napján a verses-zenés „Naked SZESZ-játékkal” lépett színpadra szokásos játszóhelyén, majd a fesztiváldíjas produkciójukat Pintér Béla: A Démon Gyermekei című darabját mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház tágas színpadán.

_mg_8218_450x330

 

Célok a tavaszi találkozási ponton

– Szeged a tavaszi találkozási pontja legyen az egyetemi színjátszóknak! Ezzel bővüljön az októberenként Debrecenben és kétévente novemberben Pécsett megrendezett szakmai program! A színpadi produkciókról – a bemutatókat megtekintő, a szakma különböző jeles szereplőiből álló zsűri tagjaitól is – azonnal kapjanak visszacsatolást az alkotók. Ismerjük meg egymás munkamódszereit, szempontjait – fogalmazta meg céljaikat Varga Norbert. A SZESZ művészeti vezetője a program-sorozat nyitányán is elmondta: a további munkát segíti, hogy a workshopokon szakmabeliek véleményére számíthatnak az alkotók. A szervezők által felkért „zsűri” tagja lett Rédei Roland, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze; Balog József, a MASZK Egyesület elnöke és a THEATER Nemzetközi Színházi Fesztivál művészeti vezetője; Barnák László, aki a 12 dühös ember című SZTE-produkciót is rendezte; Büky Bea színművész; valamint Kiss Ágnes bábművész, a Szegedi Barboncás Társulat alapítója. Varga Norbert fontosnak tartja a bemutatkozási lehetőséget elnyerő társulatok körének a bővítését is.

_mg_8248_450x330

 

Vajdaság – Szeged – Erdély

Nemzetközivé tette a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót, az egykori szegedi egyetemista, Balogh Bálint vezette székelyudvarhelyi SGR Projekt jelenléte. A vajdasági születésű, a korábban a szegedi egyetem tanuló és színjátszással foglalkozó szakember Székelyudvarhelyre kerülve, 2015-ben megalapította társulatát. Az elsők között érkezett alkotótársával, Magyari Zoltánnal a szegedi fesztiválra. – A Nyilas csillagkép nevének a rövidítése az alapja társulatunk elnevezésének. Jelkép ez: arra kívántunk utalni, hogy a Tejútrendszer középpontjához a Nyilas áll a legközelebb, pozitív energiákat sugároz – magyarázta az alapító. Elárulta: a szegedi a harmadik fesztivál, amelyen részt vesz a székelyudvarhelyi csapat. Balogh Bálint Szárnyak című darabja Erdélyben különösen aktuális. – Daidalosz és Ikarosz mitológiai történetét gondoltuk tovább oly módon, hogy Ikarosz nem hal meg, hanem a tengerbe zuhan, majd visszaúszik Kréta partjára és árván éli életét. Mit tud apja félig átnyújtott tudásával kezdeni? Mire jut Ikarosz az életével? E kérdésekre válaszolva a külföldre emigráló, gyermekeik nevelését a nagyszülőkre hagyó erdélyi félárvák problémáit boncolgatjuk.

_mg_8226_450x330

– Mit jelent magyarnak lenni? Ez az életem fő kérdése – fogalmazott Balogh Bálint, akinek személye a Vajdaságot, a dél-alföld fővárosát, Szegedet és Erdélyt összefűzi. – Történelmünk alapján a magyarságnak a szabadságszeretet a legfőbb jellemzője. Ezt szeretném kifejezni a társulatunk által bemutatott darabbal is. Célom az, hogy a néző pozitív élményekkel és energiákkal feltöltődve állhasson föl bemutatóink után – jelentette ki az alkotó. A székelyudvarhelyi társulat hat tagból áll, az ottani művelődési központ támogatásával működik. – Mindannyiunk számára nagy lehetőség a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó. Egy székelyföldi kisvárosból érkezve töltekezhetünk Szeged kulturális centrumában.

Az egyetemi színjátszás fontos helyeit is megmutatta Szeged a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó résztvevőinek. A Szegedi Pinceszínház, a Millenniumi Kávéház, a Zug művészeti tetthely mellett a Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház is fogadta az alkotóikat és nézőiket. A színes program – a színjátszók bemutatkozása mellett – szakmai beszélgetésekre, koncertekre is alkalmat teremtett. Kuriózumnak számított, külföldi hallgatókat is vonzott a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete drámacsoportjának angol nyelvű jelentkezése. A pécsi Janus Egyetemi Színház új bemutatója pedig igazi meglepetésnek számított. Izgalmas produkciókkal fűszerezve a feszes és fesztelen programelemek kellemesen keveredtek a 2017. március 19-én záruló a második Szegedi Egyetemi Színházi Találkozón.

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna