tiszatáj | 2020. június 1.

Menyhárt Kata: Magány

Esős, szomorú idő köszöntött az ébredezőkre. Olyan szombat reggel volt, amikor legszívesebben mindenki ágyban maradna, az orrára húzná a takarót, és csak annyi időre hagyná el a biztonságos, puha menedéket, amíg elkészül a forró, gőzölgő kakaó. A tavasz érkezése a madaraknak sem jelentett bizonyítékot arra, hogy énekükkel köszöntsék a napot, csak egy-két szürke veréb ugrándozott az ablak előtt […]

A válogatásban olvasható dolgozatok az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékén tanuló osztatlan tanár szakos hallgatók Kreatív írás kurzuson született munkái. A tárcanovellák témája a koronavírus-helyzet és a karantén, amely egyik napról a másikra változtatta meg mindannyiunk életét. A szövegeket a bezártság, az egybefolyó mindennapok, a megváltozott életritmus, a digitális oktatás nehézségei inspirálták, ám a monoton hétköznapok nem szabtak határt a szárnyaló fantáziának.
Kovács Krisztina

Esős, szomorú idő köszöntött az ébredezőkre. Olyan szombat reggel volt, amikor legszívesebben mindenki ágyban maradna, az orrára húzná a takarót, és csak annyi időre hagyná el a biztonságos, puha menedéket, amíg elkészül a forró, gőzölgő kakaó. A tavasz érkezése a madaraknak sem jelentett bizonyítékot arra, hogy énekükkel köszöntsék a napot, csak egy-két szürke veréb ugrándozott az ablak előtt.

Anna nem maradhatott ágyban. Tanárnőként dolgozott, hétfőtől péntekig a falutól nem messze fekvő nagyobb városba utazott reggelente a kis autójával, amit a férjétől kapott vigaszajándékul, amiért hátra kellett hagynia édesanyját és a barátnőit, akikkel azelőtt nap mint nap órák hosszat beszélgettek az élet nagy és apró-cseprő kérdéseiről. Nem szerette a munkáját, már az egyetemi évei alatt is világossá vált számára, hogy nem jó szakot választott, de az anyagi nehézségek miatt nem engedhette meg magának, hogy otthagyja az egyetemet, nem tudta volna visszafizetni a tandíjat. A jelenlegi munkahelyén is csak azért dolgozott, mert tanulmányait egy olyan állami ösztöndíj segítségével tudta finanszírozni, ami előírta, hogy a szakmájában kell elhelyezkednie a diplomát követően.

Szombat volt ugyan, de 8.00-kor csörgött Anna ébresztője. Kinyitotta a szemét, mindig figyelte az ébrenlét első szikrájával érkező érzéseit, meggyőződése volt, hogy ezek tükrözik leginkább, hogy is van legbelül. Nagy mestere volt az elkendőzésnek, az érzései eltompításának, ezért volt szüksége erre a vizsgálódásra minden reggel, hogy tudja, hányadán is áll valójában. Enyhe fejfájás, kaparó érzés a torokban az elektromos cigizéstől, amit megint túlzásba vitt, tegnap szülői értekezletet tartott, ami mindig nagyon felzaklatta az idegeit. Tompa, kesernyés ízű gondolatok tódultak az elméjébe. Ételkészítés, takarítás, Péternek ma meccse van, biztos megint hajnalban jön haza, mert ma pörkölt főzés is lesz. Nem baj, legalább lesz ideje felkészülni a különóráira, amit a falubéli gyerekeknek tart, akik nyelvvizsgázni szeretnének. Ha jól halad, talán egy kicsit Simsezni is marad idő. Ez a buta játék volt az egyetlen, amivel néhány lopott órára ki tudta zökkenteni magát a mókuskerékből.

Nekilátott a villásreggeli elkészítésének a konyhában. Péter még aludt, szerette, ha az újdonsült felesége ágyba viszi neki a finomságokat. Anna rántottát sütött, szalonnával, kolbásszal, vöröshagymával, öt tojásból, mert a férfi így szerette. Magának két folyós közepű tükörtojást dobott össze, ő nem volt túl nagy húsimádó, és amúgy is, Péter valamelyik nap megjegyezte, hogy felszedett néhány kilót. Szerette nézni, ahogy a párja elégedetten falatozik, az az érzés kerítette ilyenkor hatalmába, hogy meg tudja hálálni a sok támogatást, ami lehetővé tette, hogy egy ilyen szép házban lakhatnak ők ketten, anyagi gondok nélkül.

Ezért is kelt mindig olyan korán hétvégenként is. Be kellett hoznia a gasztronómiai lemaradásait, tisztán kellett tartania a szép új házat, a maximalizmusa rákényszerítette, hogy mindezzel rászolgáljon az anyagi jólétre, az új autóra és az ajándékokra, amivel a férje elhalmozta. Reggeli után elmosogatott, amíg Péter lenyírta a füvet a kertben, port törölgetett, sepregetett, porszívózott, berakott egy mosást, majd felmosott. Mindeközben eszébe jutott a könyv, amit Karácsonyra kapott legjobb barátnőjétől, Kamillától, de az utóbbi hónapokban nem volt ideje belekezdeni. Úgy emlékezett, az önmegvalósításról szól, és kíváncsi volt rá, annak ellenére, hogy egyre kevésbé hitt az ilyesmiben. Az az érzése támadt, hogy ez a könyv az egyetemi énjének tetszett volna, és igazából ez az ő ajándéka. Szomorúsággal töltötte el, hogy Kamillával havonta egyszer tudnak csak összefutni mostanában, ő is elköltözött, megszülettek az ikrek, Hanna és Áron, újítják a házukat. Eltávolodtak egymástól, pedig az egyetemen azt hitték, hogy nagymamaként is együtt fognak kötögetni a verandán, macskával az ölükben.

Amíg Anna az ebédet készítette, párja pedig a fákat metszette a kertben, meglátogatta őket a szomszéd házban lakó Klári néni, Péter nagymamája. Imádott rajtaütés szerűen megérkezni, és megnézni, hogy mivel töltik az idejüket. Anna először egy kicsit megnyugodott, hiszen makulátlan tisztaság uralkodott a házban, ugyanakkor tudta, hogy mi vár rá. Az még a jobbik eset volt, ha csak a Klári néni által hőn imádott YouTube-os vallási tanítók legújabb prédikációit kellett végighallgatnia, kedvesnek szánt, néma félmosolyokkal reagálva, azután jött a nagyvizit. Megint nem vásároltál elég marhahúst a hentesnél, szólt a mélyhűtőben kutatva Etelka mama, Péter nem szereti a durumtésztát, jegyezte meg a konyhaszekrényt pásztázva, jobban tennéd, ha magad sütnéd a kenyeret, ezek a boltik tele vannak tartósítószerrel, fűzte hozzá. Egyébként, Angyalom, ha itthon is adhatnál a megjelenésedre, ahogy rád nézek, nem is csoda, hogy Petikém egyre kevesebbet van itthon, tette fel a pontot az i-re a szívélyes látogató, és a mályvaszín is sápaszt. Szíve szerint Anna azt tanácsolta volna Etelka mamának, hogy legjobb lenne Alaszkába költöznie, de Péter miatt nem tehette meg. Szerinte fő a békesség, és a mama csak a legjobbat akarja nekünk. Ezért magára maradt az elméjében lezajló hajtépős veszekedésekkel, cifra káromkodásokkal tarkítva.

Délután ötkor Péter elindult a focimeccsre. Edzőtáskájába a lábszárvédő, a stoplis cipő és a mez mellé becsúsztatott 4-5 doboz sört, a nélkülözhetetlen fél literes műanyagpalackot egy kis háztáji törköllyel megtöltve. Ez csak egy kis kóstoló drágám, a srácoknak, mondta minden szombaton, még nem ittak a legújabb főzésből. Anna már rég nem járt ki a meccsekre. Eleinte úgy érezte, hogy ez is hozzátartozik kötelességeihez, de miután minden hétvégén 90 percig hallgatta némán a kakaskopasztás és a lekvárfőzés rejtelmeit a többi kötelességtudó helyi feleségtől, alább hagyott a vágya, hogy e téren is helyt álljon.

Anna egyedül maradt. Elővette a füzetét, amibe az óraterveit jegyezte fel, imádta, hogy amikor rásütött a fény, a szivárvány minden színében ragyogott a hologramos borító. Miután mind a négy magánórának gondosan leírta a menetét, megoldotta a nyelvvizsga feladatsorokat ő is, amit feladott a tanítványoknak. Mindig így csinálta, hogy meg tudja magyarázni a helyes megoldásokat. Kijavította az esszéket, magazincikkeket, ajánlókat, és közben észre sem vette, hogy már este 10 óra felé járt az idő. Amint letette a javításhoz használt piros tollat, már nyitotta is fel laptopját, nagy buzgalommal nyomta meg a bekapcsoló gombot a játék nyújtotta feloldozást remélve.

Ekkor motoszkálást hallott. Azt hitte, hogy már megint a szomszéd kutya rágja a lábtörlőt a teraszon, de felismerte a kulcs karistoló hangját, amivel nem találnak bele a zárba. Ezer közül felismerte volna ezt a hangot. Pontosan tudta, hogy mi következik. A hányástócsák feltakarítása a konyhakőről, Péter koszos ruháinak leküzdése a férfiról, nehéz testének becipelése a zuhany alá, hogy a hideg víz valamelyest enyhítse az alkohol hatását. Ezt a tevékenységsort mindig kísérte valamilyen becsmérlő megjegyzés, a „mit rángatsz te tehéntől”, a „nekem te ne parancsolgassig széles skálán mozogva. Ennek a napnak is vége lesz egyszer, nyugtatta magát ilyenkor.

Éppen egy hónapja rendelték el az egyetemek bezárását a koronavírus terjedésének lassítása érdekében. Anna először örült, hogy lehetősége lesz többet dolgozni, mert a megfeszített iskolai munkájáért ebben a félévben nem járt ösztöndíj. Munkahelye egy söröző volt, ahol a hétvégi bulikban segített be pultosként, valamint néha hétköznap délutáni műszakokba is beosztották, amikor el tudta vállalni. Eleinte be is váltak a számításai, de az újabb rendelkezés, miszerint a vendéglátó egységek csak délután háromig lehetnek nyitva azt eredményezte, hogy a főnöke felbontotta a szerződését, és közölte vele, hogy nem tudja tovább alkalmazni. Az első hetekben teljesen betöltötték Anna otthon töltött napjait az egyetemi házi feladatok, beadandók, prezentációk és az online órák, még örült is neki, hogy nincs ideje és kapacitása a megbolondult világ történésein rágódni.

A lelkesedése, miszerint intelligens ember lévén majd képes lesz alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, egyre inkább alábbhagyott. Bevétel hiányában kénytelen volt felmondani az albérletét, és visszaköltözni édesanyjához a családi házba. Péterből már csak a napi egy telefonhívás maradt, és a hétvégéken tudta meglátogatni Annát, mert neki nem járt a home office. A napok egyre egyformábbak lettek, az órák pudingszerűen folytak, magukkal sodorva a néhány üdvöt hozó telefonhívást a csoporttársaktól, és nagy sétákat a közeli patak mentén. Anna néha, magányos estéin azon kapta magát, hogy a jelen eseménytelenségéből a jövőjéről való elmélkedésbe menekül, belemerülve fantáziavilágába, melynek mozzanatai olyan részletesnek és realisztikusnak tűntek fel előtte, mintha egy novellában olvasná.