tiszatáj | 2016. október 26.

Hódítók

A BENEDEKFI-TESTVÉREK ESTJE
Akár címként is vakíthatna. Óriásplakáton, televíziós show főcímében. Aktualitása is volna. Létjogosultsága is. Vonzereje is. No de a Benedekfi-fivérek egyelőre csak Szegedet hódították meg ma este, nem a mega-giga-VIP tartományokat. Ami csupán némi menedzsmenten múlna. Vagy mégsem? Egy ízben mindenesetre már Oscar-berkekben is szerepelt a nevük, és ez önmagában is rang. Hát még Szeged ma esti meghódítása! – MARTON ÁRPÁD BESZÁMOLÓJA

A BENEDEKFI-TESTVÉREK ESTJE

Akár címként is vakíthatna. Óriásplakáton, televíziós show főcímében. Aktualitása is volna. Létjogosultsága is. Vonzereje is.

No de a Benedekfi-fivérek egyelőre csak Szegedet hódították meg ma este, nem a mega-giga-VIP tartományokat. Ami csupán némi menedzsmenten múlna.

Vagy mégsem?

Egy ízben mindenesetre már Oscar-berkekben is szerepelt a nevük, és ez önmagában is rang. Hát még Szeged ma esti meghódítása!

Ez az ízig-vérig muzsikus testvérpár máskülönben a zeneművészeti képzés állhatatos napszámosa középiskolás illetve egyetemi fokon: Zoltán, a hegedűs zeneiskolásokat-konzisokat oktat, Istvánt leginkább művészpalánták odaadó és pontos kísérőjeképp halljuk a koncertéletben. Ha nincs a ma esti koncert az egyetem dísztermében, talán további évekig élnek köztünk csöndes inkognitóban.

Műsoruk címe a romantika ezer arcát ígérte. Hitvallásként értelmezve a címet a testvérpár nem műtörténeti besorolásként, időhatár gyanánt közelít a romantika fogalmához. Hanem – romantikus módon. Romantika eszerint mindaz, ami az érzés szerintinek juttatja a döntő szót: az affektívet juttatja diadalra a kognitív előtt vagy még inkább fölötte. Ebben a fölfogásban Vivaldi éppúgy romantikus, mint Csajkovszkij, és a koncert második, saját szerzeményekből összeállított része arról győz meg: nem csak költő mindaz, ki ifjú és szerelmes, de romantikus is, éljen bárhol és bármikor a világban.

A műsor – érzésem szerint kissé kurtára sikeredett – első félideje ebben a szellemben idézi meg a romantika ismert és fölfedezés számba menő arcélét: Brahms két Magyar tánca előtt a számára tematikus anyagot nyújtó, ismeretlen magyar mester, a bártfai születésű Kéler Béla Magyar vígjáték nyitánya csendül föl, hogy nemzeti romantikánk sűrejébe vezessen amúgy á’la Lanner – szerzőnk a sírva vigadás konjunktúrájában hódított Európát magyarosch indulóival, polkái- s csárdásaival. Benedekfi Zoltán bravúrosan egyensúlyoz a kávéházi cigányzene és a koncerttermi tónus feleútján: virtuskodása mindig belül marad a jó ízlés határain. István a zongoránál – jaj, Liszt-rapszódia… – nagy honfiúi hévvel stilizálja a kort. Csakúgy Elgar Salut d’amour címet viselő örökzöldjében: szerelmi álmok angol földről, franciás kellemben. Számomra mégis Sosztakovics szerzeménye az igazán sokatmondó: a modernista elhajlás vádjára válaszul jazz-szvitek komponálásával válaszoló komponista – micsoda gyakorlatiatlan, micsoda romantikus gesztus! –keringő-parafrázisában a két Benedekfi kongeniális érzékkel húzza alá a parodisztikus, groteszk, cirkuszi módra parádézó, harsány elemeket, egyszersmind felvillantva a feszes felvonulászenék csillogása mögül elővicsorgó, ijesztő képzeteket.

Vérbeli színházi zeneként játsszák.

Ahogy valamennyi saját szerzeményüket is a második félidőben: e két békéscsabai születésű tálentum minden hangjában dramatikus alapállás érhető tetten, legyen bár szó torokszorító, majdnem-Oscar filmelégiájukról (Lángok), az andalító Angyalok táncáról és a lehengerlően patetikus Szerelmi áhítatról; a Bach-partitákra kacsintó, mégis eredeti Csillagfényről vagy a jazztől Bartókig merítő Egy szerelem melódiái ciklusról. S ami a romantika szócikkét a lehető legszélesebbre bővíti: a koncert végén a testvérpár dobokra és szintetikus billentyűsre nyergel át, hogy három szenvedélyes kompozícióban tegyen tanúságot az emberi érzékenység nem fakuló erejéről. A dobolással társított virtuóz hegedű- és az invenciózus billentyűsjáték hallatán azon merengek: mi minden szükségeltetik manapság az érvényesüléshez a tehetségen és az ihleten kívül? Ezek a kompozíciók ugyanis akármely világarénában tömegek lelkéhez találnának utat. Micsoda koreográfiát kanyaríthatna erre valami kortárs balettmester! Mekkora Szegedikum-mutatvány kerekedhetne ebből a Szabadtérin, világ csodájára… De józanodjunk: ez csak a Dugonics téri díszterem. Semmi máz, semmi marketingstratégia. Csupán a pőre tehetség. Hálából meg a szűnni nem akaró vastaps. Meghódítottak bennünket.

Marton Árpád

Az ezerarcú romantika – Benedekfi István (zongora) és Benedekfi Zoltán (hegedű, dob) estje

Egyetemi Őszi Kulturális Fesztivál

SZTE Rektori Épület Díszterme

2016. október 25.

14875943_1080580208707004_1487916443_o 14807917_1080580272040331_647008128_o 14858688_1080580462040312_1485285361_o 14876037_1080580488706976_701408647_o 14859554_1080580508706974_259676793_o 14803297_1080580552040303_2030494640_o

Fotó: Rómer János (SZTE Őszi Kulturális Fesztivál archívum)