Császárkoncert

AVAGY BARTÓK A CSEMBALÓNÁL

Ha marketing menedzser volnék – amitől Isten óvjon – úgy reklámoztam volna a mai hangversenyt: Zongorairodalom A-tól Z-ig. Ha mindenáron vezérfonalat fürkésznék, túl a művész személyes vonzalmain talán a romantikus vonulat kínálkozna még a leginkább: a barokktól a múlt század harmadik harmadáig ívelő műsor jó érzékkel válogat évszázadok örökségéből.

Jó érzékkel és okosan. Scarlatti szonátáinak – szám szerint 555 opusnak, a hangok bravúrosan sodrott ötvösremekeinek – kétségkívül használ a későbbi médium, a zongora alkalmazása: a csembaló-excercizeok szövőgépszerű zakatolása helyett vérbeli romantikus érzelmesség szorítja torkunk avatott előadó keze alatt. Aminők Lipatti, Michelangeli, Clara Haskil voltak. Császár Zsuzsanna is efféle vallatója a Mária Barbara lisszaboni királyné keze alá fazonírozott miniatűröknek: játéka – a koncert eleji elfogódottságot leszámítva – hol Bach összetettségét és mélységeit, hol a romantika öntetszelgő érzelmességét mutatja föl a háromszáz éves ujjgyakorlatokban. Haydn C-dúr fantáziája merész és bizarr úttörésnek mutatkozik ebben a keretben: egy jólnevelt és fegyelmezett lángész önfeledt hancúrozását halljuk olyas technikai magabiztossággal, aminőről a jó eszterházi zenemester inkább csak – fantáziált. Liszt átirata Schumann Widmungjára jóval több dal-parafrázisnál: himnusz az érzés, a lélek mindenhatóságához – monumentális vallomás művészetről, művészlétről. Császár Zsuzsanna ritka erénye, hogy játékának erélye mit sem csökkent nőiségének jelenlétén: Debussy megbocsáthatóan túlromantikus keringő-fantáziája, a La plus que lente álmodozón árad, miközben tökéletesen kézben tartott. Akárcsak Bartók Két román tánca – tökéletes technikával kivitelezett drámai-démoni szkeccsek. (Az ember gondolkodóba esik: mit szólt volna Domenico Scarlatti királyi növendéke, ha efféle barbár szociográfia hangzik föl 12 csembalójának egyikén a királyi termekben…) Debussy Képek-sorozatának látomásos darabja (És lenyugszik a Hold a régi templom mögött) visszafogottan párállik föl az akusztikus érzetek ár-apály hullámverésében. Alfredo Ginastera 1. szonátájának hangorkánjai végül egy ritka technikai felkészültségű, rendkívül tudatos, nagy formátumú zongoristát állítanak elénk.

Ha az este a Zongora Története címet viselte volna, érdeklődéssel várnánk a következő fejezetre. Így is.

Marton Árpád

Császár Zsuzsanna zongoraestje
SZTE Zeneművészeti Kar, Fricsay-terem
2016. november 28.