Tiszatájonline | 2020. március 7.

Császár Annamária: Köd

Sötét volt még, hideg és köd. Határidős munka. Annának egész héten korábban kellett bemennie. Alig indult el otthonról, hátrapillantva már nem is látta a házat, ahol a lakást bérelte. Előtte villanyoszloptól villanyoszlopig ritkult, sűrűsödött és ritkult megint a homály. Ez tetszett neki: az alászállt felhőben lépdelni majdnem olyan volt, mintha repülne.
[…]

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán néhány éve, BA specializációs szinten, Kreatív írás képzés folyik. Az egyetemi képzés nyúlványaként a városban is elindult egy fizetős képzés: a Benkő Imola vezette ZUG Színház szervezésében, csekély összegért, szerda esténként kreatív írás órákat tartunk. A találkozások workshop jellegűek: az elmúlt félévben a (két oldalas) napló és a (másfél oldalas) kispróza műfajában alkottunk szövegeket. A szövegeket közösen felolvastuk, megbeszéltük, kijavítottuk, s így álltak össze azok a művek, amiket az év végi mustrán, képi és zenés kíséret mellett, felolvastunk egymásnak és a közönségnek. Számomra úgy tűnik, hogy az egyetemi kreditek okozta rendnél erősebb a befizettet pénz hatalma: igen egységes lett a dolgozatok színvonala. Ezekből válogattuk ki most a legjobbakat.

Szilasi László
SZTE BTK
egyetemi docens

Sötét volt még, hideg és köd. Határidős munka. Annának egész héten korábban kellett bemennie. Alig indult el otthonról, hátrapillantva már nem is látta a házat, ahol a lakást bérelte. Előtte villanyoszloptól villanyoszlopig ritkult, sűrűsödött és ritkult megint a homály. Ez tetszett neki: az alászállt felhőben lépdelni majdnem olyan volt, mintha repülne.

Úgy érezte, a látóhatár korongján lebeg, a semmiben pedig egy titkos hatalom lépésről lépésre bontja le mögötte, és építi fel előtte a világot. A gondolat, hogy a mindenség egésze egy száz méter átmérőjű kör, felvidította. Ekkora helyen csak a fontos dolgok férnek el. A hajnalig veszekedő szomszédoknak, a jelenleg nemlétező munkahelyén rá váró végtelen hosszúságú Excel-táblázatoknak és a kényelmetlen cipőknek nincs helyük.

Egy erős kávénak viszont nagyon is lenne helye, gondolta hirtelen, és mintha a világát formáló erő meghallotta volna ezt, pár lépés múlva felderengett egy korán nyitó büfé fényreklámja. Anna azon tűnődött, hogy ha az éjjel meghalt volna, és ez lenne a túlvilág, azzal ki tudna békülni. Nem egészen olyan, mint amilyennek eddig képzelte, de miért is ne. Annyi egészen bizonyos, hogy a Mennyországban nem kerül ötszáz forintba egy dupla eszpresszó, még tejszínhabbal sem, a Pokolban viszont aranyáron sem adnának neki kávét a komisz ördögök. De olyan sok dolog másképpen van, mint ahogy elképzeli az ember.

Egy korty a forró italból, néhány lépés. Egy korty, néhány lépés megint. Az út melletti munkaterületet reflektorok világították meg, a szokatlan formájú épületek akár egy földönkívüli civilizáció űrhajói is lehetnének. Anna eltöprengett, mi történne, ha hirtelen apró zöld emberek, vagy más, kevésbé hollywoodi küllemű idegenek vennék körül. Inkább érezne kíváncsiságot, mint rémületet. Bárhogyan alakul is a találkozás, nagy dolog részesévé válna, így a kimenetel mellékes. De azt merné-e kérni, hogy vigyék magukkal a bolygójukra?

Baloldalt a házak egyenként kihullottak a valóságból, újak nem nőttek helyettük. A lassú virradatban Anna nem látta a folyó túlpartját, de azt tudta, hogy más napokon egy áruház áll ott. Most viszont, ha csónakba szállna, néhány evezőcsapással elérné Tahiti partjait, ahová Paul Gauguin vonult el alkotni a nyugati világ Excel-táblázatai, vagy mi a szösz elől. Anna festeni ugyan sosem tudott jól, de középiskolás korában nagyszülői nyomásra tanult némi franciát, mivel távoli rokonaik Lyon környékén élnek, akikkel azóta sem tartja a kapcsolatot semmilyen nyelven. Elmosolyodott a gondolatra, hogy rigorózus nagyapja mit szól majd, mikor a család kézhez kapja a képeslapot, amin tudatja: köszöni szépen, remekül van, a gazdasági elemző pálya helyett felcsapott gyöngyhalásznak Polinéziában, így a drága és gyötrelmes franciaórák mégsem vesztek kárba. Merci papy, je vais bien. Ha viszont mégis beigazolódik azon elképzelése, hogy a túlvilágra került, a nagymamája már ott fogja várni, és virágkoszorúval a fején áll modellt Gauguinnek.

A folyó felett már elkezdett emelkedni a köd, de a híd még mindig a semmiből a semmibe ívelt, amint Anna a túlpart felé tartott. Néha autók fénygömbjei húztak el mellette. Ezen a reggelen  nem tudott nem hinni a csodákban. Ahogy működik a varázslat, ami a lényegtelen dolgokat a létezés határán kívül tartja, úgy a fontos dolgok a valóság részévé tehetők. Van rá hatalma? Csak koncentrálnia kell a didergető biciklizést követő melegre, a fahéjas csiga ízére, a kapszulás kávé mindenséget betöltő illatára. Bicikli, fahéj, kávé, jussak eszedbe. Bicikli, fahéj, kávé, itt legyél velem.

A fehér semmiből egy kutyát sétáltató férfi alakja bontakozott ki. Nem Laci volt az. A csodák ideje múlóban volt, ahogy a nap kelt, és egyre tágult a világ. Már belefért az egész híd, a hídfőnél a park, a park mögött az irodaház. Odaérve Anna nem érzett csalódottságot, a dolgok természetes rendje ez. Mint ahogy természetes lesz egyszer majd az óceán zúgására ébredni, hogy aztán hajóra szálljon. Mély lélegzetet vett, mintha gyöngyért merülne máris.