Tisztelgés, három „szarvasos” Páll-remekkel

Elsősorban Szenci Molnár-kutató férjemmel közös könyvemben, továbbá számtalan egyházi és világi publikációban, versekben és prózai írásokban. Az utóbbiak közül a Parlando című zenepedagógiai lapban megjelent 42. zsoltár-cikkem keltett komoly visszhangot, hála Zelinka Tamás főszerkesztő úrnak, s annak, hogy írásomat e psalmus számtalan zenei parafrázisát, különböző felfogású előadását szövegemhez csatolva, bármikor online lejátszhatóan közölte. 

Szép élmény volt továbbá az április végi révkomáromi Szenci Molnár-konferencia, amelyen a Selye János Egyetem Hittudományi Kara vendégeiként mindketten előadhattunk, s várakozással tekintünk a szeptember eleji debreceni „régi magyaros” konferencia, s néhány őszi könyvpremier elé is. Azonban egy dimenzióval még adósa vagyok annak a ragaszkodásnak, hálának és szeretetnek, amely a Pozsony közeli Szenc városka „bizontalan helyeken búdosó”, s hitéletünket, irodalmunkat, fordításkultúránkat életének sok németországi esztendejében is rendületlenül gazdagító hőséhez köt. Igaz, elemeztem, elemeztük a róla fennmaradt néhány képet, ám valami kevésbé ismert többletet is szerettem volna felkínálni mindazoknak – felekezeti hovatartozástól függetlenül – akiknek Albertus Molnár máig sugárzó és ható egyénisége sokat jelent. Hála Istennek, s egy csodálatos, már ötgenerációs korondi fazekasművész-családnak, a méltán híres Páll-famíliának, be tudok mutatni itt három, otthonunk otthonosságát még fokozó, ismét a 42. zsoltárra emlékeztető „szarvas-triászt”, három gyönyörű, szignatúrával hitelesített kancsót. Jómagam 1992-ben, a debreceni Kántus versmondó-kísérőjeként és egy tudósítássorozat-írójaként jutottam először Korondra, majd később több ízben is. Sőt, 2005 augusztusának első vasárnapján a hagyományos árcsói vásárra is, ahol már egy huszonegyedik századi, de rendületlenül zsoltáros szarvas szökellt elém. De maradjunk az időrendi sorrendnél. E téma gyűjteményünkben található legelső Páll-féle megfogalmazása, a talpán olvasható alkotói felirat szerint, 1983-ban készült. Szerzője pedig az az idősebb Páll Antal, aki a nevezetes család „szarvas-specialistája” volt. Özvegye, és alkotótársa, Rózsika asszony így vallott erről, Abrakovits Endre Hagyományok és váltások Korondon című, szép és elmélyült interjújában: „– Úgy tudom, nálatok időnként a férjed is díszített. – Igen, de csak a szarvasos motívumokat. Ahhoz értett, meg sok „írókázásra” [apróbb motívumok megfestésére! P. É.] nem volt ideje.” A szarvasokhoz értésben természetesen komoly szerepe lehetett a Székelyföld, esetünkben Korond és környéke agancsosokban gazdag erdeinek is. Az 1993-ban, fájdalmasan korán meghalt, többek között Magyar Örökség-díjas (amelyet 2016-ban ugyan Páll Ágoston kapott meg, de kérésére a kitüntetésen a „Páll család” szerepelt, s így köztük Antal is posztumusz díjazott lett!) Páll Antalról 1991-ben, ötvenedik születésnapja évében két portréfilm is készült, amelyeket Sófalvi Melánia és Hell István rendezett. 

Ha már Korondon járunk, érdemes idéznünk itt Orbán Balázs ékes, szeretetteljes szavait: „Szemben gyönyörű alakzatú, már itt-ott fenyvessel nőtt hegysor, oldalán a felbuzgó sósforrások lerakódásának csillagványos leplével, tetején a Hollókő festői sziklatornyaival és ezen keret között… a legkiesebb völgy, melynek partjain barátságos, s regényes kinézésű faluk (Korond, a két Sófalva) kaczérkodnak; míg lent, a völgy torkolatánál Parajd sóhegyei. A havas alatti Korondnak kevés művelhető földje van, de terjedelmes havasin annál több legelője, s azért a marhatenyésztés főtényező itt, és a fazekas mesterség, mert Korondon minden ember fazekas…” Orbán Balázs ugyan a továbbiakban a „máztalan és hallatlan olcsó”, nem pénzért, de csere-gabonáért adott cserépedényekről ír, ezekből azonban a hasznossági szempontokon túlmutató művészet virágzott ki, amely egy ilyen szépségű, megszólító erejű környezetben természetes is. Ebben a közegben teljesedett ki a szabad székely Páll-család művészete. Ősatyjuknak, a fazekasgeneráció megalapítójának, ahogyan Szatmári Ferenc cikkében is olvashatjuk, id. Páll Lajos tekinthető, aki egy helybéli tanár, a kiváló Bandi Dezső hatásra lett a nép kerámia egyik elkötelezettje. Festőművész és költő fia, Páll Lajos így jellemezte apját egyik versében: „Az agyag forgott/futott volna, / de aztán formává lankadt, s apám mint egy isten nézte, /mire telik esze, vére.”

Saját legelső korondi kincsemnek, az első, egyszobás aszódi otthonunkban őrizgetett, a szarvasos remekekhez képest egyszerű bögrének ugyancsak volt egy kifejezetten Szenci Molnár Albert irányába mutató üzenete. Hiszen ő nem csak a szép, lelket, értelmet erősítő szavak, de ugyanennyire a zene embere volt; sokféle szolgálata mellett még egy német város, Oppenheim hivatalosan felfogadott kántora is. A bögrét nézegetve, forgatva ugyanis gyakran úgy éreztem, szinte muzsikál a kezemben:

KAGYLÓ

A korongon 
lelkessé
pörgetett 
agyag
dúdol magában valamit:
vajsárga-kék,
kétszólamú zenét
sugároz szét a szobában
az erdőntúli kagyló,
egy korondi cserép. 

(1978)

Nagy örömmel bemutatnám itt a tehetséges fiú- és lányutódokban és méltó alkotótárs-feleségekben gazdag Páll család minden tagját és minden kitüntetését, de most a szarvas-témánál és Szenci Molnárnál illik maradnom. A korábban bemutatott, gyönyörű, de még „huszadik századi” Páll Antal-alkotta kancsót ajándékba kaptam, a két következőt, már a huszonegyedik századba átugró alkotásokat, már magam választottam az említett árcsói vásárban, a korondi fazekasság remekeinek augusztus eleji nagy napján. Amely, fájdalom, egy ideje szünetel, de újjáéledésében sokan reménykedünk. Két, egykori „árcsói zsákmányomat” Páll Árpád, néhai Páll Ágoston fia, id. Páll Lajos unokája alkotta, aki az ifjabbik Páll Antal ugyancsak nagyon tehetséges unokatestvére. Ez a mini „családfa” természetesen nem olvasható az itt következő, Árpád kezéből kikerült szarvasos kancsókon, csak a készítő neve és a két dátum: 2004 és 2005. Az ő e híres családban betöltött helyének pontosítását ezúton is szívből köszönöm édesanyjának és pályatársának, özvegy Páll Ágostonné Veronika asszonynak.

Érdekes módon, Páll Árpád művei közül a korábbi, a 2004-es, öblös darab, ez a például aludttej dajkálására alkalmas, egy sötétzöld erdő mélyén bujdosó aranyszarvast ábrázoló, mély köcsög a modernebb. Ezzel szemben egy évvel későbbi, sörös, vagy akar forraltboros kupának is alkalmas társa, ahol a szarvas egy szépséges tulipán mellett álldogál, hagyományosabb, de ugyancsak gyönyörű. Ezt a kupát jelképesen megemelve, köszöntsük a 2024-es év ünnepeltjét, Szenci Molnár Albertet, s Mindazokat, akiknek fontos az a mindmáig dúsan termő örökség, amit Tőle kaptunk! S, természetesen, a korondi fazekasok töretlen és törhetetlen művészete is!

Petrőczi Éva