Tiszatájonline | 2022. szeptember 27.

Magyarul Indiában

Szeretném a magyarországi lakáskultúrát is megismerni…

ARUNA CHOWDHARY


KÖVES MARGIT BESZÉLGETÉSEI INDIAI EGYETEMISTÁKKAL

Aruna Chowdharyt 2019 óta ismerem, ekkor iratkozott be a Magyar Kulturális Intézet nyelvkurzusára. A kezdő kurzus elvégzése után a Covid járvány idején kétszer is elvégezte az intézet középhaladó online kurzusát, míg az idei 2022/23 tanévben a Delhi Egyetem haladó nyelvtanfolyamának hallgatója lett. Aruna lakberendező és pszichológus. A csoport egyik közkedvelt hallgatója, akiből sugárzik a lelki egyensúly és megértés. Családjával, a mezőgazdasági minisztériumban dolgozó állami tisztviselő férjével, kilencedik osztályos fiával, fogadott lányával és nyolcvanéves anyósával az Újdelhi központjában levő Minto Road-on lakik egy hétemeletes házban, szolgálati lakásban. Szülei, férje családjához hasonlóan a Delhihez közel fekvő Meerut (Mérath) nevű, történelmi kisvárosból származnak. Férjének öt, neki egy testvére van, szülei öccsénél laknak Delhi Vasundhara nevű városrészében.

– Aruna, mi a szülei foglalkozása, hol kezdett iskolába járni? 

Édesapám az indiai hadseregben az észak-keleti határvidéken, veszélyes helyeken szolgált katonatisztként, ezért hatéves koromban bentlakásos iskolába adtak be. Édesanyám Mérathban volt a szüleinél. Mire leérettségiztem, teljesen önálló lettem, segítség nélkül tudtam intézni a hivatalos ügyeimet.

– Hol végezte el a főiskolát?

A Himalájában, Szikkimben jártam főiskolára, háztartási tudományok szakot végeztem. 

– Hogyan használta ezt a képzettséget?

A főiskola elvégzése után elvégeztem a pedagógia szakot is. Amikor 2002-ben férjhez mentem az egyetlen munka, amelyet a férjem családja elfogadhatónak tartott egy nő számára a tanítás volt. Így tanítottam háztartástudományt a St. Mary iskolában kilencedik-tizedik osztályosoknak. 

– Hogyan sikerült mégis elfogadtatnia a családdal, hogy lakberendezőként dolgozik?

Néhány év múlva enyhültek a feltételek. A férjem szülei nálunk laktak, férjem a hat gyerek közül a legkisebb. Egyik családi barátunk lakberendezőként kezdett dolgozni és úgy éreztem, hogy ez az, amire igény van, és amit nagyon szeretnék csinálni. Rövid időn belül sok rendelésünk volt, bankokban, követségen, magánlakásokban, Delhiben és vidéken is. 

– Konkrétan hol dolgozott? 

Delhi egyik városrészében, Dvarkában elválasztó falakat kellett terveznünk, több bankbelsőt alakítottunk ki Gurugramban a Yes bank, HDFC bank és a Bharatiya Mahila Bank belső termeit, és az indonéz követség kapuját is mi terveztük meg, Barodában az Eye-Q kórház belső terét alakítottuk ki. 

– Hogyan kapcsolódott ehhez a pszichológia? 

Nagyon érdekeltek a lakásbelső kialakításának a pszichológiai feltételei, ezért jelentkeztem pszichológia szakra 2014-ben. Egyre jobban belemerültem és végül klinikai pszichológus lettem. 

– Ez vezette el másik munkaterületéhez, a pszichológia tanácsadáshoz. Kikkel dolgozik, milyen betegei vannak? 

Kórházakban mint a Ram Manoharlal Lóhija kórházban, vagy a Szafdardzsang kórházban a pszichológia osztályon az orvos sokszor úgy ítéli meg, hogy a páciensnek az a jó, ha részt vesz néhány terápiás beszélgetésen. A betegeim általában az alsó középosztályból kerülnek ki, és nem tudnak magánpáciensként fizetni. Én ingyen vállalom őket.

– Hogyan látja a betegeket, milyen problémák vannak? 

Sok közöttük a fiatal depressziós, a szenvedélybeteg, vagy az idős magányos ember. Egy pszichológus kolléga klinikáján fogadom őket. Gyakran a szülők, legtöbbször az édesanya jön el hozzám. Nemrégiben egy asszony hozta el az iskoláskorú fiát, aki iszik és narkózik. Legalább három beszélgetésre van szükség ahhoz, hogy bizalmat érezzenek irántam. Sokszor ajánlom a jógát, a légzésterápiát és a meditációt és emellett a névtelen alkoholisták, vagy névtelen narkotikumhasználók szervezetét is. A szülők, akik sokszor maguk is sérültek szintén rászorulnak a tanácsadásra és támogatásra, amit a csoportterápiában is megtalálhatnak. 

– És az idősek?

Sok közülük a nagyon magányos. A gyerekek külföldön élnek, Dubaiban, vagy Amerikában, csak telefonon beszélnek a szüleikkel. Tulajdonképpen nincs is másra szükségük mint élő emberi kapcsolatra, valakire, aki hajlandó meghallgatni őket.

-Mi vezette el a magyartanuláshoz?

-Érdekelnek az idegen nyelvek, a másfajta kultúra, az építészet más országokban. Amikor a két legnépszerűbb nyelvet, a németet és a franciát néztem, láttam, hogy óriási túljelentkezés és hatalmas csoportok vannak. A beiratkozás is nagyon drága. Amikor az indonéz követségen végeztük a tervezői munkát beiratkoztam a háromhónapos indonéz bhasa tanfolyamra. Nagyon élveztem. Nem sokkal az elvégzése után láttam, hogy a Magyar Kulturális Intézet hirdet nyelvkurzust a város közepén, a Trivéni központban, ami nagyon közel van a lakásunkhoz. Jó volt belekerülni a nyelvcsoportba, szívesen jártam magyarórákra. A Covid járvány idején is folyamatosan részt lehetett venni az online órákon, amikor igazán szükség volt konstruktív elfoglaltságra. 

-Én is nagyon élveztem, hogy az órai beszélgetések közben megismerhettem a környezetüket, a családjukat, segítőkész anyósát, Csandravatit, férjét, érdeklődésüket a buddhizmus iránt, lakásukat, kedvenc ételeiket, filmjeiket és könyveiket. Tulajdonképpen mi történt a járvány idején? 

-Három-négy folyamatban levő munkánk leállt, nem kaptunk rendőrségi engedélyt az építkezésekre és a munkások is hazamentek Dzsárkhandba, Cshattíszgarhba, Bihárba. Nélkülük nem tudtunk dolgozni, a kényszerű szünet után, több teamünket újra kellett alakítani. A munka során, feszült, kényszerű helyzetekben, amikor türelemre és megértésre volt szükségem nekem is sokat segített a pszichológia és a meditációs gyakorlat.

-Miben segít a magyar nyelvtanulás? 

-A lakberendezésben nagy szükségünk van arra, hogy lássuk milyen technikai újításokat használnak világszerte, Kínában, Japánban, Európában. Amikor nemzetközi vásár van Delhiben egész napokat töltünk kint, hogy megismerjük az új technológiát. Szeretném Magyarországot ebből a szempontból is megismerni, amellett, hogy nagyon érdekel a költészet, a zene és a film. Azt is szeretném tudni, hogy milyen helyzetben vannak a lakáskultúra területén, hogyan használják a legújabb technológiát. 

Köves Margit