Negyed század templomai

Ugyanazt a békét sugározza számomra ez a templom, mint az „átkosban” épült révfülöpi, vagy a fenyvesi. Török Ferenc alázata, a táj és a benne élő emberek megértése és elfogadása tárgyiasul műveiben. Miközben a hatalom mindent megtett azért, hogy ezeket az épületeket szinte észre se lehessen venni. Nadrágszíjtelkek, szigorúan megszabott magasságok, „toronymentesség” jutottak osztályrészül a templomépítőknek és a híveknek egyaránt. Pedig egy templomtorony sokkal többet jelent önmagánál; kereszténységet, kultúrát, mindennemű tájékozódás origóját. Még egy akkora városban is mint Budapest. S a múlt század húszas éveiben még pontosan tudták ezt az alapigazságot, a politikai hatalomgyakorlók éppannyira segítették Isten házainak megépültét, mint az egyház. 

Fabó Beáta remek munkája a két világháború negyed évszázadát tekinti át a katolikus templomépítészet szempontjából. A trianoni döntés után a főváros népessége óriási növekedésnek indult, a világ más nagyvárosaihoz képest egyre csökkent a lakosokra jutó templomok száma. Sorra alakultak az egyházközségek, és hozták létre az újabb plébániákat. Más felekezetek is fellendülőben voltak, a reformátusok, az evangélikusok és az izraeliták is kaptak állami támogatást hitéletük bővítéséhez. Az alapos levéltári kutatásokat igénylő tanulmánykötet egyszerre korrajz, történelmi portrék füzére, építészeti terv- és dokumentumtár, mindez igényes, könnyen áttekinthető kivitelben. Az olvasót a nagymennyiségű képanyag mellett jól szerkesztett táblázatok is segítik az eligazodásban. A szerző a korszakot több jelentősen eltérő időszakra osztja (1920–27 közötti, a háború utáni eszmélést követi a főváros templomépítési programja három lépcsőben, 1928–32, 1935–38, 1940–43) érzékeltetve mindegyik hangulatát (például a revíziós politika hatásait, vagy az 1938-as eucharisztikus világkongresszus lendületét), felvázolva uralkodó nézeteit, bemutatva a társadalom igényeit, a döntéshozók dilemmáit, a művészek – az építészeken kívül számos más művészeti ág képviselőinek munkáját, festőkét, szobrászokét, üvegművesekét – produktumait, melyek hol jól, hol kevésbé sikerültek. Fabó nem esztétizál, de világos fogódzókat ad a megépült templomok értékeléséhez, akár a korabeli ítészek véleményének idézésével, akár egy-egy korszak épületeinek egymáshoz viszonyításával. 

Megismerhetjük a két háború közötti időszak fővárosi politikusait, egyházi vezetőit, és nem utolsó sorban a tevékeny és művelt plébánosokat, valamint a tehetséges, de kevéssé befolyásos, vagy éppen magas pozíciót betöltő, ám nem túl eredeti építőművészeket. Ez utóbbi megtestesítője volt Petrovácz Gyula, aki hol tervezőként, hol egy megvalósulni látszó beruházás ádáz ellenzőjeként tűnt fel. (Lássuk, hogy nincs új a nap alatt: a befolyásos döntnök és tervező a Béke téri templom építését előbb elindította, minthogy megkapta volna minden fél engedélyét, mikor látta, hogy tervei nem aratnak osztatlan sikert. A munkálatok előrehaladtával meg már senki nem kívánta leállítani az építkezést…) A nagyformátumú építészek viszont nem egyszer dinasztiák tagjai voltak, gyakran ismétlődő név a kötetben az Árkay, Lechner, Foerk, Schulek stb.

Természetesen nem csak személyek közötti ellentétek gerjesztettek vitákat, hanem felfogás béli különbségek is. A keresztény párt irányította főváros kegyúri jogokat gyakorolt, ő adta a telkeket, és az építkezések döntő részét (rendre legalább a kétharmadát) is ő állta, ám inkább a maradi, hagyományos megoldásokat támogatta, míg a közhiedelemmel ellentétben sokszor az egyház képviselte a haladó álláspontot egy-egy terv megvalósításánál. A korszak meghatározó két modern temploma – a városmajori és a pasaréti – is az egyház képviselőinek kitartása okán épülhetett meg. A városmajori plébános és a pasaréti ferencesek is nyitottabbak voltak az újra, mint a városatyák, ám álláspontjukat nem kizárólag az egyház évezredes művészetpártoló mecénás szerepe alakította, hanem az anyagiak is; ez a két remek templom a töredékébe került, mint például az ugyanabban az időben épülő, román stílusú Lehel téri.  Másik vitaforrás a magántervezők kontra köztisztviselők megbízásának kérdése volt, melyet külön szabályozni kellett, hogy előbbiek tönkre ne menjenek. (Ez a probléma újra és újra előkerül a mérnöki tevékenységek egyéb szakirányainál is.)

A könyvet lapozgatva számtalan érdekességet is felfedezhetünk, például, hogy az előbb említett pasaréti épület tornya az eredeti tervek szerint a templom másik oldalára került volna, vagy hogy mennyire hatott a városmajori kistemplom kialakításra a zebegényi Kós Károly-féle templom, vagy hogy hogyan robbantották be a Gellérthegy sziklatömbjét, hogy elkészülhessen a sziklakápolna, hogy évekkel később az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos, birtokba vehesse. Külön figyelmet kap a szerző részéről a térkialakítás, vagy a felhasznált anyagok említése, ahogy a költségek adatolása is sokat segít az egész téma megértéséhez. Nagy örömmel olvastam a két szenzációs technikai megoldásról szóló leírásokat is (itt volt némi hiányérzetem, de az interneten pillanatok alatt választ találtam a kérdéseimre, és Fabó Beáta munkája nélkül valószínűleg soha nem szereztem volna róluk tudomást), jelesül a krisztinavárosi templom szentélyének eltolásáról és kereszthajós bővítéséről, valamit a Fő utcai, ma görögkatolikus templom közel másfélméteres megemeléséről is. (A belvárosi templom eltolása is napirenden volt, de végül ez nem történt meg.) Külön olvashatunk a megvalósulatlan tervekről, illetve a mára elbontott templomokról, melyek közül a legismertebb a Regnum templom szomorú története.

A tárgyalt korszakban több mint harminc templom épült meg, ami alapvetően meghatározza a mai Budapest képét. Majd’ mindegyikben jártam keresztelőn, misén, esküvőn, ám egyáltalán nem állt össze bennem, hogy ezek ugyanabban a rövid korszakban épültek. Gyermekkoromban mindennap elmentem a városmajori templom előtt, hogy aztán fiatalemberként a rendszerváltozás előszelét megízlelve Bolberitz professzor előadásait hallgassam ott, a konzervatív filozófust a modern templomépítészet csúcsában, míg huszonötéves házassági évfordulónkat a Babér utcai templomban ünnepeltük, ahonnan a pszichológiát a teológiával hatásosan vegyítő „Pálferi” szentbeszédeit tízezrek követik az interneten keresztül; a hagyományos templomból a modern pasztorációt. 

A járványidőszak jelentős részében kénytelen voltam online dolgozni, így diákjaim az óráimon, a kollégáim az értekezleteken a mögöttem a falon függő bekeretezett képet nézhették: a szegedi dóm főhomlokzatát, Foerk Ernő eredeti rajzát. Ő tervezte a Babér utcai templomot is, s lévén feleségem dédnagyapja, így a rá vonatkozó apróbetűket is alaposan elolvastam Fabó Beáta nagyszerű könyvéből, kiszúrva így egy kis hibát, a 260. lábjegyzet szövege 264. lábjegyzetként megismétlődik. Utóbbi a helyes, előbbi valahol elveszett. Ami nem csoda, ilyen mennyiségű képanyaggal, dokumentummal operáló kiadványban. A szerző a fülszövegben néhány sorban ajánlja könyvét, róla azonban semmi információ nem olvasható. (A világhálón is alig-alig.) Szerényen megbúvik műve mögött, ahogy Török Ferenc templomai szerte az országban. 

Hajnal Géza

Budapest Főváros Levéltára

Budapest, 2021

320 oldal, 5990 Ft