Mindenki szerette a nyelvet és rajongott a költészetért

KÖVES MARGIT BESZÉLGETÉSEI INDIAI EGYETEMISTÁKKAL

– Bajir beszéljünk a gyerekkoráról? 

– Nem volt felhőtlen a gyermekkorom annak ellenére, hogy nagyon szép környezetben rizsföldek között, nagyszüleimnél nőttem fel. Otthon galo nyelven beszéltünk, ami az indo-burmai nyelvcsalád egyik tagja. Természethívők vagyunk, a Donyi-Polo vallás a fák és a folyók tiszteletét tanítja és az állatáldozatot írja elő. A családban sok feszültség volt, apám sikeres üzleti pályája is megtört és az iskolában is sok nehézségem volt. 

– Hogy került nagyapja, Ligin Bomjen a felszabadító mozgalomba és mit jelentett ez az édesapja és a többiek számára? 

– Nagyapám a második világháború idején nőtt fel és csak négy osztályt végzett. A háború idején az angolok hordárokat, segítőket kerestek a burmai frontra és a nagyapámat is elvitték szolgálatra. Itt ismerkedett meg a felszabadító mozgalom céljaival és azokkal az emberekkel, akik a brit-ellenes Kongresszus pártot támogatták. Amikor az arunacsaliak brit-pártiakra és brit-ellenesekre váltak szét, nagyapám a brit-ellenesek szervezésében nagy mértékben részt vett. India függetlenségének elnyerése után először tolmácsként, majd a politikai tanácsadó személyi titkáraként dolgozott. 1988-ban kapta a Tamra Patrát, ezt a magas állami elismerést. 

– Olvastam Ligin Bomjenről, hogy kitűnő Mopin énekes volt?

– Igen, szervezője volt a Mopinnak, a termékenységi fesztiválnak, ami különösen népszerű a galo törzsben. Áprilisban tartjuk a Mopint és ilyenkor Ane istennőnek áldozunk. Ez ugyanolyan fontos számunkra, mint a hinduk számára Holi.

– Visszatérve a gyerekkorára, hova járt iskolába? 

– Sokszor váltottam iskolát először a Rámakrisna misszió iskolájába jártam, ahol meg kellett a második osztályt ismételnem. Később a Donyi Polo magániskolába, majd az Indra Academy magániskolába, azután visszatértem a Rámakrisna misszió iskolájába. Koedukált iskolákba jártam, szerettem táncolni és sportolni, de nem tanultam jól.

– Mi volt a baj a Rámakrisna misszió iskolájával? 

– Azt hiszem, mindegyik iskolában baj volt, hogy nem galo nyelven tanultunk, az anyanyelvemen, amit eredetileg otthon használtunk. Meg a Rámakrisna misszió iskolájában bengáli tanárok voltak, akik nagyon szigorúan veszik a tanítást és tanulást. A bengáli gyerekek is folyton tanulnak, játéknak, szórakozásnak nincs helye. Ez egyáltalán nem így van nálam. 

– Mit szóltak a nagyszülei és a szülei, amikor megbukott? 

– Másodikos koromban a nagymamám és a nagybátyám megvertek. Később amikor a nagynénémnél laktam, ő nem szólt semmit, de természettudományos tárgyakból külön órákra kellett járnom. Édesapám a híres Don Bosco magániskolába járt, később a Dzsajpúria College-ban tanult és a család nem vette jó néven, amikor megbuktam, nem fogadták el, hogy nem akarok tanulni. Végső fokon igazuk volt, főiskolára akartam menni, nem hagyhattam abba a tanulást. 

– Voltak kedvenc tantárgyai? 

– Szerettem a történelmet és érdekelt a szociológia és a pszichológia, de abban az időben nem lehetett ezeket a tárgyakat tanulni iskolában. 

– Milyen barátságai szövődtek az iskolában? 

– Sok közeli barátom van, akikkel az iskolában ismerkedtem meg és az, hogy megbuktam nem befolyásolta a viszonyunkat. Dujir Buni, még most is a barátnőm, légitársaságnál dolgozik air hosztesszként. 

– A board examination (érettségi) után nagyon jó főiskolára, a nők számára fenntartott Indraprástha College-ba vették fel 2006-ban. A nagymúltú College-ot 1924-ben alapították, itt tanult többek között Zarin Musarraf, Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök édesanyja az ezerkilencszázharmincas években. A főiskola elsősorban a humán tárgyak tanításáról, úszómedencéjéről és gyönyörű parkjáról híres. Milyen tárgyakat tanult az alapképzésen? 

– Hindit, angolt, politológiát és közgazdaságtant. Nem vettek fel közgazdaságtanra fő tantárgyként, pedig szerettem volna arra koncentrálni. 

– Bentlakó volt az Indraprástha College-ban? 

– Nem. Az egyetemhez közel levő Gandhi Ásramban, azután a Zshilmil városrészben levő törzsi származásúak és kaszton kívüliek számára fenntartott kollégiumban laktam. Az arunácsaliak törzsi származásúaknak számítanak. Rákhival, jó barátnőmmel a Gandhi Ásramban ismerkedtem meg, ő angol irodalmat tanult, de aztán légikisasszony lett. A Covid járvány idején vesztette el az állását. Szerettem az I.P. College légkörét, itt láttam először, hogy tanárok barátként beszélnek a diákjaikkal, amit később a magyar tanáraimnál is láttam.

– Az alapképzés elvégzése után iratkozott be magyarra a Magyar Kulturális Intézetben. Mi vonzotta oda? 

– Az egyetemen kínaira iratkoztam be és ott ismerkedtem meg Csungkham Anita Dévivel, egy manipuri lánnyal, akivel sok mindent csináltunk együtt. Múzeumba, kiállításokra jártunk, a város történelmi látványosságait néztük meg hétvégenként. Amikor a Magyar Kulturális Intézetben ingyen magyar kurzust hirdettek meg, beiratkoztunk. Anita elvégezte a kínai nyelvtanfolyamot is és most Bangalore-ban kínai tolmács. 

– Egy év magyartanulás után Bajir a Delhi Egyetemen is beiratkozott magyarra...

– Többen jöttek át a magyar intézetből az egyetemre: Rupam, Palvinder Szingh, Szunil. Jó társaság volt, nagyon élveztük a magyar órákat, a Kazinczy versmondási versenyt 2009-ben, a Kőrösi Csoma esszéversenyt, ahol még díjat is nyertem 2009-ben. 

– 2010-ben pályázott az egyetemi magyar előkészítő nyelvtanfolyamra, de végül is visszalépett. 2017-ben újból elfogadták a jelentkezését és 2017-18-ban végezte el az ELTE előkészítő tanfolyamát.

– Magyarországra tettem életem második külföldi útját, előtte Bhutánban voltam, de Pestről utaztam Párizsba is, ahol egy barátnőm él. Nagyon szerettem Budapestet, a kulturális lehetőségeket, a gyönyörű belvárost, a Duna partot….

– Amikor 2018-ban Pesten voltam láttam, hogy nagyon jól ismeri a várost. Amikor indiai ismerőseink jöttek Pestre kitűnően tudta vezetni őket. Milyen volt az ELTE nyelvkurzusa?

– Nagyon jó tanáraink voltak Szabó Anikót, Berki Juditot, Fekete Katalint, Mónika tanárnőt, Szili Katalin tanszékvezetőt külön is meg szeretném említeni. Sokszor megértették azt is, amikor az embernek személyes baja volt, vagy a tanulással volt gondja. 

– Hogy érezte magát a Kerekes kollégiumban? Megismerkedett magyarokkal? Tudta a kollégiumban a magyart gyakorolni? 

– A kollégium jó volt, de minket külföldieket más épületszárnyba helyeztek el mint a magyarokat. A szobatársaim azeriek voltak. Jóban voltunk a pakisztániakkal is. De azért voltak magyar barátaim, Koi Ádám, aki kínait tanult és Horváth Zsóka, aki magyar mint idegen nyelv szakos volt és olaszul is tanult. Ők segítettek a magyarral kapcsolatos problémáimban is. 

– Nagyon jó eredményt ért el és jelentkezhetett volna továbbtanulásra Magyarországon, ha vállalta volna, hogy magyarul tanul tovább az egyetemen, de nem jelentkezett. Mi volt az oka? 

– Szerettem volna tovább maradni Magyarországon és elvégezni az emberi erőforrások szakot, de nem bíztam eléggé a magyar tudásomban. Úgy éreztem, hogy túl nehéz lenne magyar közvetítőnyelven tanulnom. Nem értettem mindig, amit tanultunk, bizonytalan voltam. Azt hittem, hogy egyszerű lesz angol nyelvű tanfolyamon ösztöndíjat kapnom. Azóta próbáltam pályázni, de nem sikerült.

– Mi tetszett különösen Magyarországon? 

– A kitartás. Hogy a magyarok nem adják fel könnyen. Azután, hogy a nyelvet és a költészetet ennyire szeretik. Akárkivel találkoztam Magyarországon, mindenki rajongott a versekért. 

– És most milyen tervei vannak?

– Jelenleg Ladakhban dolgozom, Lehben egy ismerős panziójában vagyok menedzser. De arra gondoltam, hogy hasznosíthatnám a magyar tudásomat és a Magyarországhoz kapcsolódó ismereteimet is egy iskolában, vagy főiskolán.