Magyarul Indiában
Mindannyian részt vettünk a magyar eseményeken…
VISHAKA VERMA
KÖVES MARGIT BESZÉLGETÉSEI INDIAI EGYETEMISTÁKKAL
Vishaka Vermát (Visáka Varmá) 2018 óta ismerem, amikor a Delhi Egyetem orosz tanszékének hallgatója lett és a tanszék öt nyelve közül a magyart választotta fakultatív tárgyként. Beszélgetésünk idején a Himalájában fekvő Haldvániban volt, ami India egyik újonnan alakult államában, a Himalája déli hegyláncán levő Uttar Khand (Uttarákhand) államban fekszik. Haldváni, a tízmillió lakosú államnak egyik legjobban iparosított városa. Vishaka huszonhét éves, édesanyja és bátyja Almorában dolgozik, csak hétvégén járnak haza. A család eredetileg sok tagból állt, édesanyjának nyolc, édesapjának négy testvére volt, most öt emberre szűkült. Visáka egy évvel idősebb bátyja, huszonnyolc éves kereskedő, három éve nősült, állapotos felesége júniusban várja a kisbabát. Visáka a vizsgaeredményeit Halvániban várja, és a doktori felvételi vizsgáira is itt készül, hogy sógornőjével legyen, míg bátyja és édesanyja Almorában dolgozik. Édesanyja egy hét múlva vesz ki szabadságot, és akkor Visáka ismét Delhiben készül a felvételijére és az orosz doktori tanulmányaihoz szükséges hivatali ügyeket intézi. Édesanyja akkor kapta hivatali állását a PWD-nél, az indiai Közútfejlesztő Vállalatnál, amikor mérnök férje meghalt, és egyedül maradt egy három- és egy négyéves kisgyerekkel. Most ötvenöt éves.
– Édesanyja adta át az irodalom és a nyelvek szeretetét?
– Igen, anyukám nagyon szeretett volna irodalmat, vagy történelmet tanulni és tanítani. De édesapám akkor halt meg, amikor a pedagógia szakot végezte és el kellett vállalnia a hivatali állást a Közútfejlesztő Vállalatnál, ahol apám dolgozott. Én hároméves voltam akkor.
– Hol laktak a szülei eredetileg?
– Édesapámék a régi hindu templomairól híres Bhageshwarban (Bhagésvár) éltek, ahol földjeik voltak. Stella Kramrisch írt a templomokról a The Hindu Temple című könyvében.
– Visáka, meséljen az iskoláiról!
– Mindig szerettem tanulni és versenyezni és amikor nyolcadikos voltam, megkértem az anyukámat, hogy írasson be a versenyképesebb almorai iskolába. Az indiai hadsereg iskolájába felvételiztem tizennégyéves koromban, ahol nekünk civileknek fizetni kellett a tanulásért.
– A bátyja is oda járt?
– Nem, a bátyámat nem érdekelte annyira a tanulás. De elvégezte az (MBA) az üzleti menedzsment szakot magiszteri szinten. Őt mindig a kereskedelem érdekelte és most építkezési és területfejlesztési vállalkozóként dolgozik.
– Visáka, szerette az új iskolát?
– Az iskola külsőre nagyon imponáló volt, de nem szerettem igazán. Durva, arrogáns hangulat volt. Azt hiszem, ez főleg a tanárokból áradt.
– Az iskolatársai közül mindenki katonatiszti szolgálatra készült?
– Nem, a katonatisztek gyerekei inkább civil pályákra készültek. Biokémikusok, orvosok, sokféle kutató van közöttük. Inkább a civilek gyerekei készültek katonai pályára. De engem már akkor is elsősorban a szavak, nyelvek érdekeltek és nagyon hiányzott, hogy az iskolánkban nem tanítottak idegen nyelveket.
– Ez sikerült az érettségi után?
– Igen. Érettségi után a Delhi Egyetem College of Vocational Studies-ba (Szakképző főiskolájára) iratkoztam be történelem szakra. A főiskolát 1972-ben alapították és nyelveket, publikációs szakmai ismereteket és turizmust tanítanak más főszakok mellett.
– Hol lakott? Kollégiumban?
– Nem, albérletben laktam Kelet-Delhiben az unokatestvéremék közelében. Sokat kellett buszoznom, de én nagyon szerettem. Ötszázötven rúpiáért lehetett egy féléves diákbérletet kapni és bejártam Delhit. És persze az is nagyon érdekes, amit a buszon véletlenül hall meg az ember a többi utastól.
– Milyen volt a főiskola?
– Nagyon szerettem. Pont az ellenkezője volt az almorai iskolának. Életemben először láttam, hogy tanárok és diákok között baráti, bizalmas viszony alakult ki. Több ilyen tanárunk is volt, például Mrinmoy (Mrinmoj) tanárnő és Natasha (Natasa) tanárnő.
– A főiskolai diploma után hol tanult?
– A diploma után nem akartam a történelem szakot folytatni. Érdekeltek a nyelvek. Már addig is tanultam oroszul a Bharatiya Vidya Bhavanban (Bháratij Vidhja Bhavan). Beiratkoztam egy nyári intenzív nyelvtanfolyamra az orosz kulturális központba és ott határoztam el, hogy a Szlavisztika–Finnugrisztika Tanszéken tanulok oroszul egy évig az intenzív nappali kurzuson.
– Milyen élmény volt a tanszéken tanulni?
– 2017-ben kezdtem el a tanszéken tanulni Nagyon jó élmény volt, gyorsan ment az orosztanulás és annak is örültem, hogy végre irodalmat is tanultunk. Találkoztam Anurág Kumárral és két másik fiúval a tanszéken, akikkel sokat beszéltünk irodalomról. (Az Anurág Kumárral készült interjú 2021 áprilisában jelent meg.)
– Mikor kezdett el magyarul tanulni a tanszéken?
– Amikor magiszteri szinten kezdtem tanulni 2018-ban a választható nyelvek közül a magyart választottam. Azért választottam a magyart, mert Yogesh Rai (Jogés Ráj) tanár úr az orosz tanfolyamon azt javasolta, hogy ha nem szláv nyelvet szeretnénk tanulni, akkor magyarra menjünk.
– Hogy tudták a magyart összeegyeztetni az orosz tanulással?
– Mindent szerettem a magyarral kapcsolatban, az irodalmat, a történelmet, a Kőrösi Csoma esszéversenyt. Az esszéversenyen Nemes Nagy Ágnes és Anna Akhmatováról írt esszével vettem részt. Nagyon élveztük a magyar kultúra napját, a március 15-i ünnepségeket, ahol Petőfi verseket mondtunk. A Költészet napja is emlékezetes, talán azért, mert mindannyian részt vettünk és közelebbről megismertük a többi, a részidős magyar tanfolyamon tanuló hallgatót is.
– Hatan kezdték a magyart és végül ketten maradtak Anurággal…
– Igen, azok a hallgatók nemcsak a magyartanulást, hanem az MA orosz szakot is abbahagyták. Sokan gondolják, hogy idegen nyelvet lehet úgy tanulni, hogy az ember bemegy néhány órára és aztán leteszi a vizsgákat. Sokan közben álláshoz jutottak, mások vidékről jártak be és nem tudtak rendszeresen tanulni. Ők végül kimaradtak, vagy megbuktak.
– Nagyon sajnáltam, hogy 2020-ban Visákának nem sikerült Ph.D. kurzusra bejutnia Pesten, vagy Szegeden.
– Igen, ez szomorú volt. A UGC (az indiai Egyetemi Alapítványi Bizottság) az ösztöndíjasok közé sorolt, de a magyar fél nem adott ösztöndíjat, mert egyik tanár sem a vállalta doktori vezetését Pesten az ELTE orosz tanszékén vagy Szegeden. Most Indiában a Jawaharlal Nehru Egyetemen és Oroszországban Novoszibirszkben próbálkozom.
– Ahhoz, hogy az ember elkezdjen egy új nyelvet, ahhoz rengeteg külön energia, lelkesedés és bátorítás kell. Visákánál milyen forrásból származott ez a külön energia?
– Sok sikerélményem volt. A legmagasabb pontszámot kaptam az intenzív kurzuson, a magiszteri felvételin és a külön orosz nyelvtanfolyamon. A tanáraim nagyon jók voltak az Orosz Kulturális intézetben is és az MA orosz kurzuson is.
– Moszkvába is eljutott a magiszteri tanulmányai ideje alatt.
– Igen, mindig az álmaim közé tartozott, hogy Indiát képviselhessem egy ifjúsági találkozón. Nagyon örültem, amikor 2019-ben az Oroszországba látogató indiai ifjúsági delegáció tagja lettem. Három városba mentünk Moszkvába, Szent Pétervárra és Nagy Novgorodba. Remélem, hogy egyszer valamikor még Magyarországra is utazhatok.
Köves Margit
