Magyar Miklós: Tükrözés a regényben és a festészetben

André Gide „találmánya”

A regénybeli tükrözés fogalma, franciául mise en abyme André Gide, Nobel-díjas író nevéhez fűződik. Ismert még az abisme, sőt az abîme forma is. A mise en abyme kifejezés helyett használatos a „miroir intérieur” (belső tükör) és a „composition en abyme” (a mélység felé történő szerkesztés) is. A kifejezés görög eredetű, és ’fenék nélküli tenger’ a jelentése.

Michel Riffaterre a francia terminus helyett a szubtextust ajánlja, amelyet így határoz meg: „Annak a szövegnek a szempontjából, amelyben megjelenik, a szubtextus az értelem egysége. Az olvasók szempontjából, akiket abban segít, hogy a hosszú elbeszélést felfogják és dekódolják, a szubtextus az olvasás egysége, amely így hermeneutikus modell. (…) A történet, amelyet elmond, a tárgy, amelyet leír szimbolikusan és metanyelvien, a regényre mint egészre és néhány szempontból a lényegére utal.”

Lucien Dällenbach Le récit spéculaire. (Essai sur la mise en abyme.) [(A tükörelbeszélés. (Esszé a mise en abyme-ról)] című könyvében a mise en abyme-ot belső tükörként határozza meg, amelyik a megkettőzés révén az elbeszélés egészét tükrözi. Tipológiájában három típust különböztet meg: az első a kijelentésre vonatkozó, fikciószerű mise en abyme, amelyik a tartalom tükrözését jelenti. A második a narratíva, az elbeszélés mikéntjére, az alkotóra és a mű befogadójára vonatkozik. A harmadik a szöveg formáját tükrözi.

A mise en abyme tehát Gide „találmánya”. 1893 augusztusában, Naplójában jelenik meg először a kifejezés: „Szeretem, ha egy művészi alkotásban transzponálva, a szereplők szintjén megtaláljuk ennek a műnek a témáját is. Mi sem tudná jobban megvilágítani és kialakítani az egésznek az arányait. Így Memling vagy Quentin Matsys egyes képeiben egy apró, homályos és domború tükör visszatükrözi annak a helyiségnek belsejét, amelyikben a megfestett jelenet játszódik. Ugyanígy Velázquez Udvarhölgyek című képében (de egy kissé másképpen). Végül, az irodalomban, a Hamletben, a komédiás-jelenetben; s egyébként számos más darabban. A Wilhelm Meisterben a bábjelenetben vagy a kastélybeli ünnepnél. Az Usher-ház végén a Rodericknek felolvasott rész, stb. Egyike sem teljesen pontos ezeknek a példáknak. Ami sokkal inkább az lenne, ami sokkal többet mondana erről, az, amit a Füzeteimben, Narcissusomban és a Kísérletben akartam, ez a címerrel való hasonlat, ahol az egyikbe egy másikat helyeznek („en abyme”).”

A mise en abyme eredetileg címertani terminus, ami egy címeres pajzs központi részét jelöli meg, ahol ez a központi rész ugyancsak egy pajzsot formáz.

Pajzs a pajzsban

A kifejezés jelentését kiterjesztve, minden olyan tükrözési formát magában foglal, ami hasonlósági viszonyt jelent az egyes részek és az azokat magába foglaló egész között. Ilyen például két egymással szembe helyezett tükör, amelyek egymásra tükrözik a bennük látható képeket.

André Gide példái a festészetben

Nézzük meg, miről is beszél példáiban Gide. Hans Memling Maarten van Nieuwenhove Diptichonja (1487) című festményét a gazdag polgári családból származó, huszonhároméves Maarten van Nieuwenhove rendelte meg. A jobb oldali képen a nyitott Biblia előtt, összekulcsolt kézzel térdeplő megrendelő látható, lila színű bársony ruhában, ami magas társadalmi rangját mutatja. A két, nagy ablakkal megvilágított szoba fala faborítású. A kép jobb felső sarkában, egy üvegablakon Szent Márton, Maarten van Nieuwenhove védőszentje látható. A bal oldali kép a Szűzet és gyermekét ábrázolja. Királykék ruhája fölött vastag, vörös palástot visel, homlokát királyi fejék díszíti. Jobb kezével tartja a gyermek Jézust, míg a bal kezével a tiltott gyümölcsöt, az almát mutatja neki. A szoba ugyanaz, mint a jobb oldali képen. A Szűz mögötti domború tükörben együtt látjuk a Szűzet és Maarten van Nieuwenhove-t

Hans Memling: Maarten van Nieuwenhove Diptichonja

Quentin Metsys 1514-ben festette meg A pénzváltó és felesége című képét. Első ránézésre egy szokványos zsánerkép, realista környezetben. A reneszánsz korabeli Flandria egyik városának pénzváltó pultjánál egy házaspár számolgatja pénzét. A művészettörténészek allegorikus jelentést tulajdonítanak a festménynek, miszerint a földi hiúságok egyikét leplezi le, a pénzéhséget. Az elemzők azt is észrevételezik, hogy az asszony lapozgatja a könyvet, aminek egyik lapján egy bárány van, aminek szerepe, hogy „hordozza a világ bűnét”. A másik oldalon a szűz áll gyermekével, az ártatlanság és a tisztaság szimbóluma. Egy domború tükörben az ablak látható, amelyen beárad a fény. Az ilyen tükröket „boszorkányszemnek” nevezték, mivel mágikus képességeket tulajdonítottak nekik: mindent látni engedtek, ami a helyiségben történt. A másik neve „bankárszem” volt, mivel a bankárok használták, hogy ellenőrizni tudják a klienseket. Tulajdonképpen a mai biztonsági kamerák szerepét töltötték be.

Quentin Matsys: A pénzváltó és felesége

Velázqueznél Gide ugyancsak a tükör szerepét emeli ki, de „kissé másképpen”. Ez azt jelenti, hogy a festő Az udvarhölgyek (Las Meninas, 1656-57.) című képében saját magát ábrázolja festés közben, mialatt mintha a kép szemlélőjére nézne. A festmény középpontjában IV. Fülöp király lánya, az ötéves Margaréta áll. Őt Velázquez több festményén is megörökítettte. A kép bal oldalán az egyik udvarhölgy egy vörös kancsót nyújt a kislány felé. Jobbra egy Isabel de Velasco nevű udvarhölgy könnyedén meghajol az infánsnő előtt. A kép hátterében maga a festő, Velázquez áll. Bal kezében festőpalettáját, a jobban az ecsetet, övén a terem kulcsát tartja, mellkasán a Szent Jakab rend zubbonya. A legenda szerint a zubbonyt Velázquez halála után maga a király festette a képre, ezzel is kifejezve nagyrabecsülését a mester iránt. A háttérben, egy tükörben a király és a királynő képe tükröződik, akiket Velázquez éppen lefest.

Diego Velazquez: Az udvarhölgyek (1656)

Az érdekeség kedvéért említsük meg, hogy Az udvarhölgyek – amit Gide megemlít − Ottlik Géza Iskola a határon című regényében „az oszlop egyik oldalán lógott”. A párhuzam Gide és Ottlik között itt nem ér véget. Ahogyan Édouard naplója A pénzhamisítókban, Medve kézirata Ottlik regényében tükrözés: alkotás az alkotásban, mise en abyme.

Velázquez festményét időben jóval megelőzte egy legalább olyan fontos kép, Jan van Eyck Arnolfini házaspár című festménye, amely van Eyck és a flandriai festészet egyik legismertebb képe. A festő egy olasz kereskedőt, feleségét és kutyájukat örökítette meg. A két alak szőrmével gazdagon díszített ruhát visel. A férfin kalap van, a nő dúsan redőzött hoszú, zöld uszályt visel. A szoba hatalmas bronz lámpatartója, a függönyök is a jómód jelei. A háttérben lévő, fakeretes, domború tükörben nemcsak a képen ábrázolt házaspárt látjuk, de a velük szemben elhelyezkedő két alakot is, akiknek egyikéről a kép elemzői azt feltételezik, hogy maga a festő, mivel vörös fejfedőt visel, és Jan van Eycket több önarcképén is vörös turbánnal láthatjuk.

Jan van Eyck: Arnolfini házaspár

Az egyik leghíresebb kép a képben-festményt Salvador Dalí (1904-1989) készítette felségéről, Galáról. A művész hat tükröt használt képe megfestéséhez. A sztereoszkópikus festményen egyszerre látható a festő, Gala és tükörképe. Dalí ezt mondta a sztereoszkópiáról: „A sztereoszkópia halhatatlanná teszi és törvényes jogaiba emeli a geometriát, mivel ennek köszönhetjük a gömb harmadik dimenzióját, amely magasztos, halhatatlan, makulátlanul tiszta és királyi módon fogadja magába, határolja be a világmindenséget.”

Salvador Dalí: A háttal ülő Dalí a háttal ülő Galát festi

Külön fejezet a kép a képben történetében a kettős portré. Az első kettős portrét az osztrák Johannes Gumppnak (1626–1728) tulajdonítják. 1646-ban alkotta meg Kettős portré tükörben című képét, két változatban. Az egyik köralakú, a másik négyszögletű. A művészt hátulról látjuk, amint önmagát festi meg. Ehhez egy tükröt használ.

Johannes Gumpp: Kettős portré tükörben

A karikaturista Honoré Daumier (1808–1879) azt ábrázolja, ahogyan a festő, aki – mint valamennyien szeretnénk – vonzónak akarja látni magát a tükörben, ám a rajzoló „kiigazítja” óhaját.

Honoré Daumier: Egy francia önarcképe (1849)

Tükrözés a regényben

Az, hogy a mise en abyme Gide „találmánya”, nem jelenti azt, hogy ő alkalmazza először az irodalomban. Inkább csak az elnevezés szülőatyja. Hisz ő maga említi a Hamletet mint előzményt. Gide utal a Hamlet komédiás-jelenetére. Valóban, ebben a jelenetben Hamlet kihasználja, hogy a kastélyba színészek érkeznek, és megrendel egy előadást, amely apjának Claudius által való meggyilkolását reprodukálja, abban reménykedve, hogy Claudius így elárulja magát. (III. felvonás, 2. szín.)

Az Usher-ház vége, amire ugyancsak utal Gide, Edgar Allan Poe misztikus írása, amelyben a „Roderiknek felolvasott rész” Sir Launcelot Canning írása volt: Az őrült találka. A mise en abyme a következő részben van: „Itt megint hirtelen megálltam, s ezúttal vad döbbenet érzésével – mert semmi kétség sem lehetett, hogy most valósággal hallottam, bár képtelen lettem volna megmondani, mely irányból, egy halk és nyilván távoli, de harsány, nyújtott és teljesen szokatlan sikoltó vagy visító hangot –, tökéletes pendant-ját annak, amit képzeletem éppen fölidézett, hogy a regényíró által leírt sárkány természetellenes visítását magam elé fesse.” (Babits Mihály fordítása) Poe regényéből 1960-ban amerikai horrorfilm készült, amit filmszínházaink is bemutattak Az Usher-ház bukása címmel.

A Gide által ugyancsak említett Wilheim Meister tanulóéveiben Goethe két mise en abyme eljárással is él. Az egyik a bábjelenet, amelyben Wilhelm gyerekkori szenvedélyét, az otthoni bábozást eleveníti fel, míg a másik, a játék a kastélyban, ugyancsak tükrözi az egész regényt. Madáchnál Az ember tragédiájában a londoni színben is van egy mise en abyme, amelyik ugyancsak bábjelenet. De tovább sorolhatjuk a példákat. Számos tanulmány foglalkozik a mise en abyme-mal Madame de La Fayette Clèves hercegnő (La princesse de Clèves) című regényében, amelyet az első modern regényként tartanak számon. Többek közt arra a jelenetre utalnak, ahol a szerelem nélkül férjhez ment hercegnőt saját anyja próbálja megóvni a házasságtöréstől egy történet elmesélésével, amit az olvasó mintegy a későbbi történések előrevetítéseként értékelhet.

Ugyancsak sokat írtak Proustnak Az eltűnt időben megjelenített történet a történetben (mise en abyme) eseteiről. A Swann második részében Swann szerelme Swann és Odette szerelmi története, amely a narrátor és Albertine szerelmét tükrözi.

Talán Flaubert Bovarynéjában lelhető fel Gide előtt a legtöbb mise en abyme a francia regényben. A regénybeli tükrözést a legkülönbözőbb szinteken mutatja ki a kritika. Már a könyv legelején a Charles Bovary tanítója által a fiúval hússzor leíratott „nevetséges vagyok” előrevetíti a szereplő későbbi tetteit, jellemét. De az emlékek és az álmok is mise en abyme módjára működnek, mert később beteljesülnek. Vagy a párhuzamba állítható események: például a két bál (Vaubiessard-ban és Rouenban).

Zolánál A hajsza (La Curée) két mise en abyme–ot is tartalmaz: a Phédra és egy költemény előadását. A Nanában (Nana) van egy rész, amelyben a hősnő által a Szőke Vénuszban eljátszott szerep az egész regényt tükrözi. Egy másik mise en abyme a regényben egy, a le Figaróban megjelent cikk, amely Nana felmenőit taglalja. Ugyancsak Zolánál Párizs gyomrában (Le Ventre de Paris) című regényben a rendőrségi jelentés nem más, mint magának a regénynek a szövege.

A francia új regény is nagy előszeretettel fordul a tükrözés különböző formáihoz. Jacques Revel, Michel Butor Az időhasználat (L’Emploi du temps) című regényének „hőse” naplót ír blestoni tartózkodásáról, amely maga a regény lesz, de a Gyilkosság Blestonban című detektívregény is Revel helyzetét példázza. Még mindig Michel Butornál maradva, Amikor Delmont, A módosulás (La modification) utazó ügynöke felszáll a vonatra, vásárol egy könyvet, amely talán ugyanaz a regény, amelyet utazása végén meg akar megírni. Pierre Vernier, a Fokozatok (Degrés) egyik szereplője naplót ír, s az olvasó magát a naplót tartja a kezében. Nathalie Sanaute Az arany gyümölcsök (Les fruits d’or) című regényében az író részt vesz egy vitán, ahol Az arany gyümölcsök című regényt bírálják. Robbe-Grillet regényében, A féltékenység réseiben (La jalousie) A. egy könyvről beszél, amelynek klasszikus háromszöge ugyanazt a szituációt eleveníti fel, mint a regényé. Az Egy New York-i forradalom tervezetében (Projet pour une révolution à New York) Ben Said naplót vezet, de szinte valamennyi szereplő jegyzeteket, beszámolókat készít, amelyek magát a regényt alkotják. Jean Ricardou a Les Lieux-dits (Dűlők) című regényében pedig Asilus naplója nem más, mint Olivier Lasius, alias Asilus és Atta története.

Az új regényben a tükrözés egyik fontos eszköze valamilyen műalkotás megjelenítése, leggyakrabban egy-egy festményé, amely pontosan azt ábrázolja, ami a regényben történik. Robbe-Grillet Útvesztőjében a szereplők hol kilépnek a kocsmai jelenetet ábrázoló képből, hol visszasétálnak oda. Butor Milánó köz című regényében Martin de Vere festménye tizenkét termet ábrázol, amelyek a regény tizenkét fejezete tizenkét órájának tükrei. Az időhasználatban Jacques Revel nyomozásának tükre a Thészeusz bolyongását bemutató faliszőnyeg. Ugyanebben a regényben egy másik műalkotás, a színes üvegablak a tűzvész prefiguránsa lesz. Jean Ricardou Dűlők című regényében több festmény is szerepel, mindegyik elsőrendű regénystrukturálóként működnek. Központi szerepe van Albert Crucis allegorikus festményének, amelyet a nyolc fejezetben szereplő nyolc táj vesz körül. A központi kép az egész regénybeli fikció tükre, míg a festmény minden egyes részlete egy-egy metafora, így míg a regény a festményben tükröződik, a könyv egy-egy motívumát a részletek vetítik előre. Minthogy azonban egy-egy metafora itt is több jelentésű, a festmény részletei több felületű tükrökként foghatók fel.