Kép / szöveg / filozófia

A FILOZÓFIA HOSSZÚ ÉJSZAKÁJA 2017.

A filozófia hosszú éjszakája hagyományosan a Lábjegyzetek Platónhoz konferencia nyitóeseménye, amely idén a Grand Café jóvoltából a Vármúzeumban kapott helyet. A szegedi filozófia tanszék estjét ezúttal két szekcióra bontották a szervezők, Kép és filozófia illetve Szöveg és filozófia címmel.

Az első szekcióban Gábor György az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatója és Gyenge Zoltán a szegedi filozófia tanszék vezetője olyan műalkotásokról beszéltek, amelyek számukra a filozófiához kötődnek, magukban hordozzák a filozófia kérdéseit.

A beszélgetést Jerkus Koppány hallgató moderálta, aki három kérdést is szegezett az előadóknak. Működhet-e egy kép értelmezése pusztán deskriptíven, azaz leíróan. Erwin Panofsky szerint a jelenség, jelentés, és a dokumentáció hármas kapcsolata, azaz az interpretáció mindig egyfajta erőszak alkalmazását jelenti. Kérdés azonban, hogy szükséges-e ez az erőszak? Martin Heidegger szerint ezt nem szabad elkövetni egy műalkotással sem. Az előadókhoz intézett harmadik kérdéssel arra volt kíváncsi a moderátor, hogy a jelenlévők véleménye szerint, ha egyszer mégis létrejön, van-e egyáltalán értelme ennek az erőszaknak?

Elsőként Gábor György, mint vendégelőadó vette magához a szót, aki Hans-Georg Gadamerre utalva kifejtette, nem lehetséges, hogy egy képzőművészeti alkotással kapcsolatban mindenre rákérdezzünk, és ezért végképp lehetetlen, hogy mindenre választ is kapjunk. A képben azonban megvan az a lehetőség, hogy újra és újra, folyamatosan megszólaltassuk. Gábor György szerint a harmadik kérdés a legfontosabb, hogy van-e értelme az erőszaknak. A filozófia ugyanis a jelenségek érzékfeletti lényegét kutatja, ezért valóban fontos kérdés, hogy releváns-e egy érzéki élményt nyújtó kép vizsgálata a filozófia szempontjából. Azonban ha feloldjuk az érzékiség és a fogalmiság ellentétét, akkor a filozófiai kérdésfeltevéssel kísérletet tehetünk, hogy megtaláljuk a műalkotás metafizikai lényegét, amit a fizikailag érzékelhető kép láttat velünk. Gábor György példaként a nő fogalmát vizsgálta. A nőkre tekinthetünk pusztán természeti jelenségként, amelyet rengeteg módon ábrázoltak már a művészettörténet különböző korszakaiban. Az előadó sok képet hozott, amelyekkel nyilvánvalóvá tette, hogy a nő hol ruhában látható, hol anélkül, hol szépnek látjuk, hol visszataszítónak, van, hogy uralkodik, és van, hogy csak rőzsét hord, tehát a nők sokfélék, sokoldalúak, azonban – és ezt hangsúlyozza a gender-elmélet is – mégis van egy fogalmi lényegük, amitől nők. Tiziano Szent és profán szerelem című festménye a nőiesség kettős lényegét mutatja be. Az egyik oldalon fákkal körülvéve egy zárkózott testtartású, félénk tekintetű nő látható, a kőasztal túloldalán nyílt háttérrel egy másik alak, vidámabb arckifejezésű, testét éppen csak fedi egy kendő. Lehet akár egyazon személynek a szemérmes, másrészt a buja, szerelemre vágyó mivolta. Tiziano számára mindkét nőalak megtestesíti a nőiség lényegét, ez azonban nem kell, hogy ellentétet jelentsen, a kettősség egyúttal létrehozza a harmóniát.

Gábor György ezután Guido Reni Hippomenész és Atalanté című festményével azt kívánta bebizonyítani, hogy mennyire nem tud elvonatkoztatni az értelmező az előismereteitől. A kép ugyanis egy adott pillanatot mutat, amikor Atalanté lehajol az almáért és Hippomenész kis híján elkapja. A képben azonban ott rejlik az egész mitológiai történet, vagyis ha ismerjük az előzményt, és ismerjük a végkifejletet, akkor már nem az adott pillanatot fogja jelenteni számunkra az alkotás. Végezetül Piet Mondrian Kompozíció két vonallal című alkotását mutatta be. A neoplaszticizmus csúcsának tekinthető a kép, ennél egyszerűbb kivitelezésű festményt keveset ismerünk. Hiába látunk pusztán két vonalat, felfedezhetünk benne egy isteni értelmet is. Ahogyan Szent Ágostonnál olvashatjuk, istennek nincs képessége a nemlétre, teljes, nem osztható részekre, és ahogyan Órigenész írja, egyszerű szellemi természet, ahogy Mondrian vonalai is, amelyeknél egyszerűbbet ugyanakkor teljesebbet nehezen lehet elképzelni.

Mivel az első beszélgetés technikai problémák miatt a meghirdetett időpontnál majdnem egy órával később kezdődött, a második felszólaló, Gyenge Zoltán professzor eltekintett attól, hogy egészében megtartsa az előadását, így csak röviden válaszolt a kérdésekre. Elmondása szerint sokat gondolkozott azon, hogy melyik festményt válassza. A másnap kezdődő Lábjegyzetek Platónhoz konferencia témájához, az egyén és az idegen kapcsolatához kötődve végül Caravaggio Nárciszát választotta. Ahogyan Nárcisz nézi magát a víztükörben, a tekintetében megfigyelhetjük azt, ahogyan a műalkotásokat is szemléljük, ahogy belemélyedünk, ahogyan próbáljuk megtalálni a lényeget. Ezen a pontot a moderátor vette magához a szót, és újra feltette a kezdeti kérdéseket, ugyanis úgy vélte, az előadók valójában nem fogalmazták meg a válaszaikat. Gyenge Zoltán csak annyit fűzött hozzá a kérdésekhez, hogy túlzásnak tartja az erőszak kifejezést a műértelmezéssel kapcsolatban. Inkább nevezné szóra bírásnak vagy párbeszédre hívásnak. Gábor György hozzátette, a gondolkodás középpontjában mindig a kép áll, mert az teszi láthatóvá azt, ami a szemlélés pillanatában már nem létezik. Ahogyan a történetírás hozza létre a történelmet, így az értelmezés hozza létre a műalkotás lényegét. Gyenge Zoltán végezetül válaszolva egy a hallgatóságból érkező kérdésre kifejtette, hogy az úgynevezett belemagyarázás és a mindenkori értelmezés között talán az lehet a különbség, hogy visszaél-e az elemző a képpel, ráhúz-e esetleg olyan ideológiát, amihez az alkotó nyilvánvalóan nem kötődött. Az ilyen jellegű visszaélést viszont joggal nevezhetjük erőszaknak.

Rövid szünet után a második szekcióra is sokan kíváncsiak voltak, annak ellenére, hogy kint, a Várkertben a szegedi goa szintér legnépszerűbb DJ-je, Fraser egyre feljebb tekerte a hangerőt. A második részben Olay Csaba, az ELTE Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszékének vezetője, Sutyák Tibor, az SZTE docense és Fekete Kristóf, szegedi hallgató olvastak fel olyan szövegrészeket, amelyek nekik, filozófusoknak a lehető leginkább megragadják hivatásuk és tevékenységük lényegét. Először Sutyák Tibor kapott szót, aki a South Park szatirikus rajzfilmsorozat egyik epizódjának szövegkönyvét olvasta fel, amivel többször sikerült megnevettetnie a hallgatóságot. Ebben a részben a rajzfilm rosszindulatú karaktere, Cartman megtudja, hogy valójában nincs is fogtündér. Ezen felindulva barátja, Kyle elbizonytalanodik, hiszen akkor lehet, hogy más sem létezik, amiben eddig hittek. Taoizmust és Descartes-ot olvasva végül eljut odáig, hogy megkérdőjelezze saját létezését is, eljut arra a szintre, hogy ha nem gondolja azt, hogy ő létezik, akkor nem is létezik. Sutyák Tibor szerint a kisfiú „stációt” nem kell konkrétan a filozófiához kötni, mégis azért lehet, mert Kyle rájön, hogy az általa keresett válaszoknál mindig erősebbek maradnak a problémák és ez folytonos kérdezést eredményez. A filozófia is erről szól, hogy képesek legyünk tovább kérdezni, tovább gondolkodni. Ennek a gondolkodásnak pedig meg kell adni a sajátos szóhasználatot, azt a nyelvet, amelyen megszólaltathatjuk a gondolatainak. Hozzátette még, hogy a South Park sorozat egésze is kötődhet a filozófiához, ugyanis a kritika, ami éri – alapvető értékeket kérdőjelez meg, tabukat döntöget, szentségeket gyaláz és megrontja az ifjúságot – valójában ugyan azok a vádak, amelyekkel Szókratészt perbe fogták.

A popkultúrából kiemelt idézet után Olay Csaba klasszikusabb, de hasonlóan univerzális szövegeket olvasott fel. A szövegrészek segítségével kirajzolódott az, hogy valójában mit csinál a filozófus. Szókratészt idézve arra mutatott rá, hogy a vizsgálódás maga az erény, a vizsgálódás ad értelmet emberi mivoltunknak. A filozófus ugyanakkor evidens jelenségekre csodálkozik rá, mint Szent Ágoston, aki a Vallomásokban a három különböző időt igyekszik megfogalmazni. Friedrich Nietzschét idézve Olay Csaba a filozófia perspektivikusságát is kiemelte, hiszen a dolgokat a lehető legtöbb nézőpontból kell vizsgálni, és így kell keresni a közös pontokat, így kell teremteni koherenciát. Végül Ludwig Wittgensteinre hivatkozva a sajátos nyelvfüggőséget hangsúlyozta, hiszen a nyelv az, amely kifejezésre juttatja a gondolatot. Egyetértett Sutyák Tiborral abban, hogy a gondolatokhoz megfelelő nyelvi eszköztár szükséges. Végül Fekete Kristóf Karl Jaspers Bevezetés a filozófiába című könyvéből olvasott fel egy részletet. A hallgató úgy véli, a filozófiát a radikális szkepticizmus tartja életben, azonban a filozófiának önmaga létét is legitimálnia kell. Az igazi kérdés tehát az, hogy miért csinálják a filozófusok mindezt, hiszen semmi nincs, ami ne lenne végül cáfolható. Fekete Kristóf szerint a filozófus célja, hogy beépüljön a diskurzusba, és fenntartsa azt. Sutyák Tibor szerint azonban nem kell a filozófia feladatát és hasznosságát bizonygatni. A folyamatos gondolkodás, kérdésfeltevés szerinte egyéniség kérdése, valaki vagy filozófus alkat vagy nem az. A filozófusnak tehát lételeme, hogy újabb megoldandó problémákat gyártson. Olay Csaba ezzel szemben a „probléma-csinálással” nem értett egyet. Úgy gondolja, a problémák léteznek, a filozófus pedig pusztán rámutat. Hozzátette, a filozófiatörténet megismerése, a szövege értelmezése komoly szellemi tevékenység, ezért a filozófusképzés a komplex megoldó készséget is fejleszti. A tevékenység a tanszékvezető szerint azonban mégis öncélú, és nem is kell honorálni. Az igazi eredmény az, ha a kutató egy kérdésben konszenzusra jut. Sutyák Tibor a sporthoz hasonlította a filozófiát. Azonban ezen a téren nem újabb rekordok elérése a cél, hanem maga a folyamat, a kihívás, a filozófus ugyanis nem érzi jól magát, ha nem generál magának újabb kérdéseket.

Az este végére a közönségből szót kérő Gausz Andrással kiegészülve komoly vita alakult ki az előadók között arról, hogy a filozófia kérdései és problémái adottak-e, vagy csak a filozófus hozza létre azáltal, hogy folyton tovább gondolkodik. Ez a vita pedig sokkal inkább választ adott nekem, laikusnak, mint bármelyik előre kiválasztott szövegrészlet. A filozófia tényleg nem más, mint folytonos kérdezés és vita, másokkal, vagy önmagunkkal. Egész egyszerűen azért csináljuk, azért hallgatjuk, azért olvassuk, mert emberek vagyunk, és igényünk van rá.

(A filozófia hosszú éjszakája, 2017. 05. 17. Grand Café – Vármúzeum)

Wirt Letícia