Horváth Péter: Két nap

AMELY NEM RENGETTE MEG A VILÁGOT, DE NEM TANULSÁG NÉLKÜL VALÓ
A múlt héten a huszonharmadik! Izraeli Vacsoraesten – a Szegedi Zsidó Fesztivál záró rendezvényén – vendégeskedtem a szegedi Forrás Szálló éttermében. A megjelentek átlagéletkora hatvan év körül volt. Egy kezemen meg tudtam számolni a negyven évnél fiatalabbakat. Köztük volt a közönség szórakoztatására meghívott főkántor és operaénekes, Nógrádi Gergely, aki az estet megnyitó műsor sztárjaként elénekelte a Hegedűs a háztetőn című musical híres szólószámát […]

AMELY NEM RENGETTE MEG A VILÁGOT, DE NEM TANULSÁG NÉLKÜL VALÓ

TANÚSÁG-TÉTEL: Vannak helyek és dolgok, amelyek mintegy maguktól kiválasztják az irántuk érdeklődő korosztályt ­– egyúttal el is választják azt a többitől.

EGY

A múlt héten a huszonharmadik! Izraeli Vacsoraesten – a Szegedi Zsidó Fesztivál záró rendezvényén – vendégeskedtem a szegedi Forrás Szálló éttermében. A megjelentek átlagéletkora hatvan év körül volt.  Egy kezemen meg tudtam számolni a negyven évnél fiatalabbakat. Köztük volt a közönség szórakoztatására meghívott főkántor és operaénekes, Nógrádi Gergely, aki az estet megnyitó műsor sztárjaként elénekelte a Hegedűs a háztetőn című musical híres szólószámát: Ha én gazdag lennék. Öblös hangját öblögetve rohangált fel és alá, mintha semmi köze nem volna az általa előadni próbált dalhoz. (Nem is volt.) Az ő kevéssé sikeres színrelépését megelőzően az Akropolisz Színpadi Táncszínház fura nevű (mert hát milyen lehet egy táncszínház, ha nem színpadi) táncosai sürögtek-forogtak lelkesen, hagyományosnak mondott tánclépésekkel a zenekari dobogó előtt szabadon hagyott parketten. Nos, ők mindannyian jócskán negyven év alattiak voltak, produkciójuk mégis nélkülözte a fiatalság lendületét, energiáját, báját és szellemét. Mintha holmi elképzelt vének tanácsa ízlésének és mentalitásának próbáltak volna kötelességtudóan megfelelni. (Ez sikerült is nekik.) A táncszámok között kötelező beszédek hangzottak el, miután az est mindenki által szeretett főszervezője, Dr. Lednitzky András, a szegedi Zsidó Hitközség elnöke sorra megnevezte az est potentát vendégeit, államtitkártól lefelé haladva. Azt hiszem, senki nem tudja, hogy az efféle unalmas „táncrend” miért kötelező. Nyilván azért, hogy érezzük, milyen társadalmilag fontos eseményen veszünk részt, ahol ennyi potentát teszi tiszteletét.  A beszédeket láthatólag sem a beszélők, sem a közönség nem élvezték.

zárójel

(Korábban élvezni lehetett viszont a vacsoraesttel záruló kulturális fesztivál számtalan más remek rendezvényét, amelyek szervezésében megint Lednitzky elnök úré volt a főszerep csakúgy, mint az új zsinagóga felújításanak „kijárásában” és lebonyolításában, valamint a sok vesződséggel járó „utógondozásában” is. Kimeríthetetlen energiával, odaadással és közössége iránt érzett felelősségérzettel munkálkodik évtizedek óta a szegedi zsidóság és „nemzsidóság” gyümölcsöző együttműködése érdekében. Arról nem csak ő tehet, hogy meghatott szavai nemigen jutottak el a távolabbi asztalok közönségéhez. Egy profi hangosító szakember nyilván ellátta volna egy a zakója hajtókájára rögzített érzékeny, apró mikrofonnal, és nem kényszeríti az állványos mikrofon komoly fellépő-szakértelmet kívánó, így ezesetben nem túl sikerült használatára. Arról meg végképp nem ő tehet, hogy e sorok írójának az idei kulturális fesztivál égisze alatt tartott könyvbemutatójára néhány meghívott jóismerős előre jelezte, hogy nem kíván részt venni az eseményen. Miért, kérdeztem, nem érdekel az új könyvem? De, mondták, nagyon is érdekel, de azokhoz, oda (a hitközség Gutenberg utcai dísztermébe) nem teszem be a lábam. Lednitzky András az efféle, nyilván nem egyedüli, nem is burkoltan antiszemita megnyilvánulások ellenére újra és újra kezet nyújt szeretett városa felé. Köszönet érte.)

folytatás

Végre rászabadultunk a vacsora várt finomságait kínáló tálalóasztalokra. Remek előételek, finom levesek és közepesen sikerült főételek után a desszertek is a hagyományos zsidó konyha specialitásai közül kerültek ki. A kegyetlen idő által átformált idősödő hölgyek és meglett urak derekasan kivették a részüket a fogyasztásból. A vacsora végeztével néhány elszánt, bátor pár táncolt a Dollar Boy’s együttes kedvetlenül előadott, lagymatag muzsikájára. A potentátok hosszú asztala hamar kiürült, a tombolasorsolás után a vendégsereg nagyja is hazaindult. Ez érthető is, egy ilyen megerőltető este után a hatvan év fölöttieknek tanácsos mielőbb ágyba kerülni.

konklúzió

Szomorú este volt. Tíz éve még jóval ötven év alatt volt a vendégsereglet átlagéletkora, és a közönség összetétele megfelelt az est (egyik) céljának: zsidók és nemzsidók találkájának. Akkor még sikk volt részt venni az ünnepi vacsoraesten. Mára – úgy tűnik – belefáradtunk a barátkozásba. A nemzsidók száma megfogyatkozott a rendezvényen, a fiatalok pedig – ebből és abból a bolyból is – végképp elmaradtak, mintegy jelezve, hogy ez az egész „zsidó dolog” kapedlis nagyapák és parókát már ritkán viselő, de mégiscsak „maradi” nagyanyák ügye, az unokák számára totál érdektelen. Mi  – az életből kifelé táncolók – meg is tettünk mindent azért, hogy ez így legyen. Nem csak ezen a terepen nem sikerül a korábbi, sikeres társadalmi hagyományokat „átörökítenünk” az utánunk következő nemzedékek számára. Pedig elsősorban rajtuk múlik a mi jövőnk is.

 

KETTŐ

Pár nappal korábban a budapesti Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházban láttam egy színházi előadást. Ott a közönség átlagéletkora jócskán negyven év alatt volt. Mondom, egy ház, egy ügy szellemisége kiválasztja magának azt a korosztályt, amelynek érdeklődésére biztosan számíthat. A 2012 őszén nyílt házba mára több, mint ötven szervezet költözött be. Az intézmény célja egy aktív, működő háttér, kreatív alkotói bázis, szellemi műhely létrehozása, ahol számos produkció és projekt elő- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy próbák, díszletmunka, jelmezkészítés, zártkörű munkabemutatók valamint raktározás, tárolás, irodai munka, pályázatírás folyhat itt. Természetes tehát, hogy a hely elsősorban fiatalokat és néhány „fiatalosan”, frissen gondolkodó idősebb hölgyet és urat vonz magához immár hat esztendeje, és erősen valószínűsíthető, hogy ez hosszú évekre így is marad.

Vinnai András Vojáger című darabját láttam, a DEKK Színház, a Füge és a Kőszegi Várszínház közös produkciójában. A fiatal (40 éves) szerző a darabot 2012-ben írta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház számára  – nem véletlenül. A Kosztolányi Dezső Színház (megkockáztatom:) minden előadása nagyon mai: mondandóját és formanyelvét tekintve is eleven és „bátor”. Vinnai darabjai is ilyenek.

az előadásról

A Vojáger ifjú „hősei” – egy fiatal pár – közhelyszámba menő konfliktusa abból fakad, hogy a férfi megcsalta a párját egy cintányérosnővel (czudar világ!), s amióta ez kiderült, kapcsolatuk erős hanyatlásnak indult. Az ősöreg konfliktus ábrázolása azonban szinte polgárpukkasztóan nyers, ironikus és hajmeresztő fordulatokkal teli. Van itt minden! Siralmasan nyavalygó, önmagát ostorozva csetlő-botló hősszerelmes, „visszacsalásra” készülő, dacos, „csúnyácska” ifiasszony, magasabb létszférákban mozgó hím Guru, ártatlanul lökött, mamakedvence barát és végül, de nem utolsó sorban a szomszéd Babi néni, aki – bár időnként alpári egyszerűséggel nevezi nevén a dolgokat, és korát meghazudtolóan komoly szexuális étvágya van  – „valójában”  maga a megtestesült földszellem, vagy mi. A darab a hagyományos jellemvígjáték, a strinbergi expresszionista színmű, a blődli és a misztikus halandzsa sajátosan Vinnai-féle, szórakoztató és meghökkentően bolondos, remek kevercse. Nem hibátlan remekmű (kissé túlbonyolított a cselekménye), de ingerlően eleven, elsőosztályú párbeszédekkel teli, nagyszerű játéklehetőséget kínáló, vidáman hancúrozó, mégis komoly munka.

alkotók

Az előadást a tavaly még szegedi főrendező, Keszég László állította színpadra – remekül. Kiváló tempóérzék, azonnali atmoszférateremtő erő, pompás szcenírozás (díszlet: Cziegler Balázs), pontos színészvezetés jellemzi. Mindennek tetejébe színészként pompás karaktert formál a bicskanyitogatóan pofátlan Guru megszemélyesítésekor.

„Minimal art”: egyszerű szín, remekül viselhető, puritán ruhák (jelmez: Sinkovics Judit), bombasztikus, ám az iróniát sem nélkülöző muzsika (zeneszerző: Zságer-Varga Ákos) – kis költségvetésű színi közeg keretezi a játékot, amelynek savát-borsát az írott anyag, és az intenzív színészi jelenlét adja.

A főhős barátjaként a szintén Szegedről (is) ismert Olasz Renátó lép színre, hogy az elveszettnek ható, tétova mamakedvencéből igazán kedvelhető macsóvá váljon Babi néni szerető, vaskos karjai közt.

Babi nénit (pár napos szerepátvétel során született parádés alakításával) Nádasi Erika adja ellenállhatatlan humorral és asszonyi bájjal, nagyszerűen.

A megcsalt ifiasszony szerepét a többek közt a Pintér Béla Társulat előadásaiból ismert, filmíróként és filmrendezőként is jegyzett Stefanovics Angéla alakítja, nagyon szeretnivalóan és igen mulatságosan.

A darab „hőszerelmesét” Bánki Gergely játssza. Kéretik a nevét megjegyezni! Filozófiát tanult a Miskolci Egyetemen, közben a Stúdió K-val dolgozott, majd Schilling Árpád hívására alapító tagja lett a Krétakörnek, amelynek feloszlásig tagja maradt. Jelenleg szabadúszó. Bár nem végzett színi egyetemet, szakmai felkészültsége bámulatos. Mindent tud, amit egy színésznek tudnia kell. Ráadásként megnyerő, sokszínű személyisége és személyessége lenyűgözően átvérzi a szerep szövetét, mintha régi jóismerősünk, sőt, barátunk volna, akit szívesen meghívnánk különféle vacsoraestjeinkre.

és tovább

Azt hiszem, az ő korosztályában bízhatunk. Ők azok, akik még hallottak harangozni apáik értékszemléletéről – elfogultságainkról, gyengeségeinkről, tapasztalatainkról, ízlésünkről, stb. –, de jól ismerik és kedvelik a húszévesek új világát is, így élő hidat képezhetnek a most beköszönő és a nemsokára leköszönő nemzedékek közt.

Adja Isten,

Allah, Jézus, Buddha, a Seregek Ura és a hozzám hasonlóan megrögzött hitetlenek szerencséje, hogy így legyen.