Géczi János: A rózsa labirintusa

EGY ÖRÖK JELKÉP NYOMÁBAN

Előszó 

A rózsa történelmének főhőse a látszat ellenére az ember. Ő az, aki a rózsát nemcsak gondozza és a legkülönbözőbb módokon felhasználja, de a rózsára néz, a rózsát szagolja, és közben gondolkodik róla: jelentést ad neki, képzetekhez társítja, sőt olykor személyiséggel vagy akár isteni minőséggel is felruházza. A rózsatörténet ezért elsősorban az emberi gondolkodás és képzelet története.

Immár harminc éve foglalkozom a rózsa kultúrtörténetével. Hogy miért pont ezzel a növénnyel? Mert a rózsa jócskán túlmutat önmagán. Körülbelül kétszáz – Fernand Braudel francia művelődéstörténész kifejezésével élve – civilizációs élőlény létezik, amelyek között számos állatot és mintegy százhúsz-százharminc növényt is találunk. Ezek közös vonása, hogy hosszabb-rövidebb ideig kiemelt szerepet kaptak az emberiség kulturális javainak felhalmozásában, fejlődésében, vallási és művészi gondolkodásában. Jelképpé, szimbólummá váltak, értelmezések és jelentések sűrű hálózata alakult ki körülöttük. Ilyenformán pedig az élővilágból a kultúra szerves részeivé, eszmei képződménnyé váltak.

Ilyen sűrű szimbólummá és jelentések gyújtópontjává vált civilizációs élőlény például a ló, a sas, a búza – vagy éppen a rózsa. Az ember kultúráiban kevés olyan élőlény van, amely tíz-tizenkét ezer éven keresztül benne maradt a civilizációban – a rózsa az egyik e kevesek között. A legkülönbözőbb korokban, területeken és funkciókban jelenik meg újra és újra, makacsul kíséri végig az ember útját térben és időben. Ebből adódott az én kérdésem is: végiggondolható-e az emberi történelem úgy, hogy abban a rózsa legyen a vezérfonal? Vagyis: végigkalauzolhat-e bennünket a történelmünkön a rózsa? Az a növény, amely egyszerre táplálék és gyógyszer alapanyaga, a higiénia kelléke a különböző rítusokban, kultuszokban, vallásokban, továbbá kiemelt szerephez jut a világi költészetben és prózairodalomban, valamint a képzőművészetben. Az antik mítoszoktól a kereszténységig és az iszlámig mindenütt jelenvaló lény, amelynek fontos szerepe és gazdag jelentése keletkezett, és amelyhez oly sok civilizációs képzet tapad.

A rózsatörténet elmondásához összehasonlító szemlélet szükséges – a hagyományostól kissé eltérő, az európai kulturális hasadásokra összpontosító, történeti megközelítés. A rózsa meséje egészen másnak látszik, ha egy római, és másnak, ha egy olvasni nem tudó barbár – gót, gall, frank vagy hun – figyeli. Másképp szól, ha egy muszlim, és másképp, ha egy keresztény fordul a kertészeti praxis vagy a mondatok felé. És nagyon eltérő akkor is, ha azokba egy pápista vagy egy ortodox keresztény, esetleg a reformáció hitelveit követő személy pillant. És mindegyikük rózsáit másként érti az, aki nem ismeri a hajdani világképek rájuk vonatkozó, értelmet föltáró utasításait. Az emberi civilizáció változékony kultúrái, megosztottságai és sokszínűsége összeilleszthetetlen darabokra törnék ezt a nagyon is széttartó históriát – ha nem kínálná magát narrátorként a rózsa mint növény. Ez a herba azonban, amelyről oly sokféleképpen beszéltek és beszélnek, többé-kevésbé állandó, ezért kitűnő viszonyítási pontként és irányjelzőként szolgál nekünk. A rózsa hol szoros kapcsolatban, hol egymástól függetlenedve tartózkodik egyszerre a magas- és a populáris kultúra alakulataiban. A zsidó, az antik, a (katolikus, ortodox és protestáns) keresztény és a muszlim örökség keveredő részeként egyszerre és párhuzamosan formálódik a rózsahagyomány, amely az ázsiai kultúrák, majd a korai globalizáció virághagyományai és értelmezései elől sem zárkózhat el.

A rózsa ilyen szoros kötődését az emberhez három használati mód, ezek elkülönülése és váltakozó mértékű együttjárása alapozza meg: a táplálkozási, a higiéniai-orvoslási és a kultikus-vallási. A funkciók sokfélesége és tartóssága előmozdítja, illetve folytonosan lehetővé teszi, hogy az a gondolkodás tárgyaként a jelentésképzés folyamatába kerülhet. A kultikus-vallási szokások és szertartások révén a rózsa már igen korán a szimbolikus gondolkodás legtermékenyebb területébe kerül be. Itt nyert jelentései és az értelmezés módszerei azután visszakerülnek a táplálkozási, továbbá a higiéniai-orvoslási, végül pedig az esztétikai-művészeti használatba, és ezeket is átszínezik. A jelentések buján képződnek, párbeszédben állnak egymással, összefonódnak, majd újból szétválnak – ebben a folyamatban termelődik újra a rózsa kitüntetett szerepe az emberi gondolkodásban. Ezáltal válik a rózsa és a rózsajelkép-csoport azon feltűnően kisszámú élőlény és jelalakzat egyikévé, amelyek az európai és testvérkultúrák kezdetétől a mai napig jelen vannak.

Géczi János: A rózsa labirintusa (Egy örök jelkép nyomában) Athenaeum Kiadó  440 oldal, 5999 Ft Várható megjelenés: 2020 április Hogyan lett a virág az édenkert, majd a teremtés harmóniájának szimbóluma? Miért festettek rózsát a felvonulási épületre Knósszoszon? Milyen gyógyszerek alkotórésze volt különböző korokban és helyeken? És mi köze a rózsának az erotikához? A rózsa rejtvény, amely megfejtésre vár. A rózsa több egyszerű virágnál. Egyetemes szimbólum, amely a legkülönfélébb gondolatok és érzések kifejezését tette lehetővé. Keleti és európai kultúrák tükörképe, szemet gyönyörködtető vagy épp elképesztő ábrázolások tárgya, mítoszok, mesék, szerelmes történetek főszereplője. A rózsa és a rózsát szemlélő ember egyedülálló története, Géczi János gazdagon illusztrált, források százait bemutató könyve nemcsak egy virág kultúrtörténetét, de önmagunk megértését is segítheti.