„Európának kereskedelmi, kulturális pezsgésre van szüksége”

BESZÉLGETÉS BÖJTE CSABA FERENCES RENDI SZERZETESSEL
Egy gyermekotthonba újabb és újabb utcagyereket befogadni, nem félni attól, hogy az a korábban kialakult rendet fölborítja, megérteni azt, hogy egy szétesett családból menekült, néha kezelhetetlen gyerek nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe jutott komoly toleranciát feltételez. A dévai gyermekotthon alapítója, a nehéz sorsú gyermekek befogadója a migrációt kisebb léptékben, de naponta éli át… – PACSIKA EMÍLIA INTERJÚJA

BESZÉLGETÉS BÖJTE CSABA FERENCES RENDI SZERZETESSEL

Egy gyermekotthonba újabb és újabb utcagyereket befogadni, nem félni attól, hogy az a korábban kialakult rendet fölborítja, megérteni azt, hogy egy szétesett családból menekült, néha kezelhetetlen gyerek nem tehet arról, hogy ilyen helyzetbe jutott komoly toleranciát feltételez. A dévai gyermekotthon alapítója, a nehéz sorsú gyermekek befogadója a migrációt kisebb léptékben, de naponta éli át. Az ő gyermekei is hasonlóak azokhoz a felnőttekhez, akik a jobb lét reményében ma az országhatárokat ostromolják, nekik sincs helyük a világban, nincs családjuk, ha van, olyan pokol benne az élet, hogy ott nem maradhatnak. Sokszor olyanok is bejutnak Böjte Csaba szeretetbirodalmába, akik bizony nem ismerik a közösségi élet szabályait, de a velük való foglalkozás bizonyítottan szép eredményre vezet. A bevándorlásról, a migráció kérdéseiről nem először olvashatják Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehívójának és vezetőjének véleményét.

Egy éve hogy a migrációról először beszélgettünk, most hogy látja ezt a kérdést, ment-e a világ előbbre?

Emlékszem azt mondtam, hogy Európának az lenne jó, hogy lenne egy egységes nagy kerítés azon egy nagy kapu. Továbbra is azt mondom, hogy a kapu mögött legyenek emberek, akik fogadják az érkezőket. Meg kell nézni, hogy mi van az emigránsok tarsolyában, a köztörvényes bűnözőket, háborús bűnösöket biztos, hogy ki kell szűrni, a többieket pedig, azt gondolom fel kellene készíteni az itteni életre. Európának létre kellene hozni egy szép nagy akadémiát, ahol az ide érkezők megtanulják a nyelvet, a törvényeket, szokásokat. Azokat az értékeket pedig, amiket mi vallunk és hordozunk, fel lehet kínálni nekik. Én ennek a törekvésnek nyomát se látom. Egyfelől azt látom, hogy nem regisztrálják, nem is veszik számba azt, aki idejön, és nem is készítik föl arra, hogy békés szeretettel tudjon itt élni. Mi, ha a gyermekotthonba befogadunk valakit, akkor azt később is számon tartjuk.

– Azt mondja tehát, hogy jöjjenek az emigránsok?

– Én nem mondtam, hogy jöjjenek, vagy ne jöjjenek, így is úgy is jönnek. Eddig is volt jövés-menés a világban, lesz is ilyen, és ez nem baj, ha az együttélés szabályait betartjuk. Ha valaki autót akar vezetni, annak meg kell tanulnia közlekedési szabályokat, s akkor ki lehet engedni a forgalomba. Nagy bűn lenne, ha hirtelen eltörölnénk a kötelező jogosítványt és bárki, bármilyen irányba mehetne az úton. Európában nagyjából ötszáz millió ember él, és egymillió migráns érkezett ide. Önmagában ez nem olyan nagy embertömeg, amit ne lehetne integrálni. Ha mondjuk, egy kultúrházban ötszázan vagyunk, mi keresztények, és bejön az ajtón egy muzulmán, akkor választhatunk, hogy bepánikoljunk, vagy egyszerűen elmondjuk az illetőnek, hogy hogyan szoktunk mi itt viselkedni. Túl sok az indulat, túl sok az érzelem, a félelem, a harag, a gyűlölet, viszont túl kevés a józan, mérlegelt döntés és lépés. Én azt hiszem, hogy nagyon jól fölkészült rendőrök, határőrök, vámtisztek működnek a határon, ők tudják a dolgukat, kellene hagyni, hogy ők végezzék azt, és a politikának ebbe nem kellene beleszólni. Ez egy feladat, egy munka, amit nyugodt, higgadt fejjel el kell végezni.

Igen, csak hogy politikus szájából hallhatjuk, hogy ide ne jöjjenek olyan vallásúak, akikhez hasonlóak évszázadokkal ezelőtt már letették a névjegyüket, és igen komoly felfordulást okoztak. Lehet így gondolni a mostani migrációra?

– Én meglepődtem mikor megtapasztaltam, hogy a huszonegyedik században csupán ez a két szélsőséges nézet létezik. Hogy jöjjön mindenki, mi el vagyunk ettől ájulva, vagy, hogy ne jöjjön senki. Azt hiszem, hogy amióta világ a világ, azóta van jövés is, menés is. Ne ájuljunk el a mostanitól, de ne is fagyjunk le miatta. Én valahol a kettő közt látom a megoldást, Európának kereskedelmi, kulturális pezsgésre van szüksége, jöjjenek hát ide kívülről emberek, de a mértékével és módjával nekem is van kifogásom.

– A vándorlás összefügg-e közvetlenül a terrorizmussal, annak veszélyével? Mintha ez a két dolog összemosódna. Ezt miként látja?

– A gyermekotthonainkba számos irányból érkeznek gyerekek. A hófehér csokoládé színűtől az egészen sötét csokoládé színűig, itt minden árnyalat megtalálható. Szeretetben, békében vagyunk együtt, és én nem hiszem, hogy Isten lehetetlen házi feladatot ad, mikor azt kéri tőlünk: „Legyetek jó testvérek! Másfelől meg, azt is tudom, hogy ha ezekkel a gyerekkel nem foglalkoznánk, akkor nagyon sok furcsaságot csinálnának. A terrorista tevékenységet elkövető fiatalok jó része itt született Európában, európai iskolában tanult, legtöbbje nem is járt még a Közel-Keleten. A Koránt sem olvasta, se mohamedán, se más templomba nem járt, ezeknek a gyerekeknek a tanáraik a világsemlegességet próbálták felkínálni. Én úgy látom, hogy a világnézeti semlegesség, a légüres tér, nagyon rossz hozzáállást eredményez. Aki ebben a légüres térben nő fel az, ha valahonnan kap néhány sms-t vagy e-mailt, pillanatok alatt tud radikalizálódni és képes szélsőséges irányba elmenni. Aki ismeri a vallását és őszintén vallja a hitét, az nem vetemedik ilyen dolgokra. Egy igazi mohamedán nem igaz, hogy képes lenne ilyesmire. Úgy gondolom, az lenne jó, ha a gyerekeket úgy nevelnénk fel, hogy azok hittel, meggyőződéssel, értékorientáltan tudjanak élni. Ha a keljfeljancsi aljában ott van az ólom, akkor kaphat egy két pofont – lehet, hogy kileng – de nem borul föl.

– Ferenc pápa azt mondja, hogy nem a vallások háborúja ez, hanem az érdekeké. Ön mit gondol erről?

– Meg kellene nyugtatni egymást és saját magunkat. Ferenc pápa ezt nagyon jól csinálja, nagyon tisztelem ezért. Az biztos, hogy különbséget kell tenni a határon átkelők között, de ez nem a pápa dolga, hanem a rendfenntartó erőké. Az ő dolguk megvizsgálni, ki az, aki a tarisznyájában erőszakot, gyűlöletet hoz, és ki az, aki békésen csupán menekül a háború elől. Az erőszaknál rosszabb válasz nincs semmire. A békés integrálás biztosan áldozatokkal jár, de gyilkos konfrontációnál rosszabbat nem tudok elképzelni. Ha belenézünk a száz évvel ezelőtti, az első világháború idején írott sajtóba, „Megállj te kutya szerb!” és ehhez hasonló fenyegetéseket olvashatunk. Ezekkel anno egy egész országot, nemzetet bele lehetett vinni, lovalni az erőszakba, a gyűlöletbe. Meghalt hetvennyolcezer magyar katona és milyen szomorú volt felébredni Trianonnal és a veszteségekkel. Én nem hiszem, hogy épeszű ember erőszak után kiáltana. Aki erőszakért kiált, az nem tudja, mit beszél. Többször említettem már azt az európai akadémiát, ahova be lehet íratni a gyanús személyeket, járjanak oda, dolgozzanak, küzdjenek és ha hasznos tagjának bizonyulnak a társadalomnak, akkor maradjanak itt.

– És ha nem bizonyulnak annak?

– Ez úgy van, hogyha én nem szabályosan vezetem az autót, akkor megbírságolnak. Sőt elveszik a jogosítványomat is. Egy közösségben a közösség érdeke az első. Fontosabb, mint valakinek a pillanatnyi hangulata.

– Ön szerint a politikusoknak mi a dolguk? Úgy tűnik, hogy minden nemzetállam a maga érdekei mentén kovácsolja a maga kerítését és a maga kapuját.

Úgy gondolom, hogy forr a világ, a politikusok meghozzák a maguk döntéseit és egészen biztos, hogy ennek következményei lesznek. Attól félek, hogy nincs meg bennük az a megfelelő atyai határozottság, szigorúság, ami egy elöljáróban meg kellene lenni. Attól félek, hogy könnyen szélsőséges irányba tolódhat a választópolgárok igénye és esetleg olyan elöljárókat fognak majd választani, akik meg tudják oldani ezeket a problémákat.

Hogyan?

– Mondok példát, ha én a gyermekotthon ajtaját becsuknám, az bűn lenne. Az, hogy a gyermekotthon ajtaját kinyitom és én félrenézek, az is az lenne. Nekem az a dolgom, hogy aki kopogtat, azt atyai szeretettel és szigorral fogadjam. Apja helyett apja legyek. Ez azt jelenti, hogy gyermeket nem csak számba veszem, de számon is tartom. Formálom, nevelem, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak. Egy államelnöktől, egy európai vezetőtől ugyanezt várom el, azt, hogy a felelős apaság, anyaság legyen meg benne. Egy elöljárónak első dolga, hogy biztonságot teremtsen, szavatolja a rábízott népeket, de azokat a demokratikus vívmányokat, értékeket is, amik megszerveződnek az életünkben. Ha az elöljáróm nem tudja ezeket biztosítani, akkor olyan fogok választani, aki ezt meg tudja tenni, és ha olyan naiv, hogy azt hiszi, ezt valaki meg fogja csinálni helyette, akkor nagyot téved.

– Sokan félelemkeltést érzékelnek. Kell-e félni, mit gondoljunk a történésekről?

– Hogy egy házban van vízcsap az nagyon jó. De ha kinyitjuk a csapot és szabadjára engedjük a vizet, abból kellemetlenség lesz. Nem félni kell és hisztizni, hanem el kell zárni a csapot és a kifolyt vizet a megfelelő mederbe terelni. Ha a csuklómból folyik a vér, akkor nem sápítoznom kell, hanem gyorsan elállítani a vérzést. Én biztosra veszem, hogy nem a félelem, nem a pánik, hanem a becsületes munka ideje van. Nekem is, mint papnak megvan a magam feladata, de ugyanúgy a rendőrnek is megvan, a tűzoltónak is. És nagyon jól tudjuk, ha ég a ház, a pánikolók a tűzoltókat zavarják.

– Mennyire ismerik a keresztények az iszlámot? Úgy tűnik, Európában nem sokat tudunk erről a világnézetről, valamilyen párbeszéd nem lenne lehetséges?

– A kereszténységnek nagy integráló ereje van. A római katolikus egyház nagy bizalommal felkínálta a görögöknek, az anglikánoknak az együttműködés lehetőségét. Én imádkozom, hogy Luther Márton ötszázadik születésnapját ne azzal ünnepeljük, hogy az egykori szétválásnak örülünk, hanem azzal, hogy be tudjuk jelenteni: létrejön a lutheránus-katolikus egyház, a református-katolikus egyház. És valamilyen módon a mohamedánokkal is meg kellene tudnunk keresni a közös hangot. Én meg vagyok győződve arról, hogy mikor Ferenc pápa Isztambulban imádkozott a Haga Sofiában és más mecsetekben, akkor ugyanaz az Isten vette föl az imát a mohamedán főpap szájából is, mint Ferenc pápáéból. Egy istenünk van, s ez az Isten azt szeretné, hogy egymás testvérei legyünk. El kellene kezdeni egy hosszú párbeszédet.

– A katolikus egyház meghirdette a Szent Márton évet. Az ő történelmi működése elgondolkodtató. Elképzelhető-e ma egy a római korihoz hasonló „békéltető hadművelet”?

– Szent Mártont úgy szokták bemutatni, mint a fess katonatisztet, aki megosztja köpenyét egy koldussal. Ez szép dolog, de Szent Márton ennél mérhetetlenül sokkal több. A római császár testőrségének lovastisztjeként szolgálni hihetetlen nagy méltóság volt akkoriban, de miután Szent Márton jó keresztény is volt, sok vívódás után eljutott addig a meggyőződésig, hogy az ellenséget nem legyőzni, hanem meggyőzni kell. Ezt elmondta elöljáróinak is, akik végül is fegyver nélkül engedték ki a csatába, s engedélyt kapott arra, hogy szóljon az ellenséghez. No, ilyenkor sajnálhatjuk, hogy nem volt ott egy paparazzó, aki e beszédet rögzítette volna, de tény hogy a csata elmaradt a frankok és a rómaiak között. Szent Márton aztán nemcsak lemondott a katonaságról, de egész életét annak szentelte, hogy egyezség jöjjön létre a frankok és a rómaiak között. Tudjuk, hogy később ebből az összefogásából született meg a Nyugatrómai Birodalom, amiből aztán Európa lett, s végül a mai Európai Unió. Példa ez arra, hogy fegyver nélkül, párbeszéddel, egy új világot lehet álmodni.

– Hogyan lehet ezt elkezdeni?

– A nagy kérdés az, hogy mekkora vargabetűt írunk. Ha a gyilkosság útjára lépünk, akkor nehéz lesz. Jó „B” terv nincs. A gyűlölködés nagyon fárasztó, az ember a háborúba is hamar belefárad. A háborúk után mindig a józan ész és a higgadtság kerekedik felül. Ha a 48-as szabadságharcot megspóroltuk volna és egyből a Kiegyezéssel kezdünk, jobban jártunk volna. Igazából az is nagy kérdés, tele tudjuk-e szülni gyermekekkel Európát a következő évtizedekben. Ha nem, akkor valakik jönnek ide, vagy mohamedánok, vagy mások. Légüres tér nem szokott maradni.

Pacsika Emília