Baka István versei (1974)

Szakadj, Magdolna-zápor
szoknyáiddal suhogva,
akácfa-Jézus Krisztus
lábát füröszd zokogva!

Verejtékező vállán
terülj szét csapzott hajjal!
Orcádba szökő véred
pírja nagypéntekhajnal.
[…]

70 éve, 1947 márciusában jelent meg először folyóiratunk, a Tiszatáj. Szegeden 1946 őszén jött létre egy fiatalokból, egyetemi és főiskolai hallgatókból álló munkaközösség, a Kálmány Lajos Kör. Céljuk az alföldi néptudományi kutatás, a népi gondolat előadásokkal, kiadványokkal való terjesztése volt egy irodalmi folyóirat hasábjain keresztül. Megszületett a Tiszatáj (nevét Péter László javaslatára kapta), amely ma, 70 évével a magyar szépirodalmi folyóiratok között a legöregebb.

Az évforduló emlékére a következő hónapokban régi számainkból szemlézünk. 1974 februári számában jelentek meg Baka István versei.

Szakadj, Magdolna-zápor

Szakadj, Magdolna-zápor

szoknyáiddal suhogva,

akácfa-Jézus Krisztus

lábát füröszd zokogva!

Verejtékező vállán

terülj szét csapzott hajjal!

Orcádba szökő véred

pírja nagypéntekhajnal.

Zuhogj — ha ily hatalmas,

csodát tehet a kín,

s Krisztus-sebek fakadnak

a meggyfák lombjain.

Nézem — s most döbbenek rá:

mióta élek, várlak.

Magdolna, drága tested

itassa át ruhámat!

Szakadj, Magdolna-zápor

szoknyáiddal suhogva,

mint egykor Őt, fürössz meg

és bocsáss el zokogva!

Gyóntató fehérség

 

Hóhullás némasága,

te gyóntató fehérség,

függönyöd előtt állva

vallok — feloldozol még?

 

Meggyónom gyávaságom,

magányom, rettegésem,

gyónom meleg kabátom,

kiszikkadt ölelésem.

Tudom, hazám is méltán

nem fogadott fiának,

bár cinkosa lehettem,

mint folyondár a rácsnak.

Vérem — piros didergés,

ereim jégvirága

hasztalan dermed Isten

sötétlő ablakára.

(Megjelent a Tiszatáj 1974/2. számában)