Azért tanultam magyarul, hogy megismertessem az indiai kultúrát a magyarokkal…

KÖVES MARGIT BESZÉLGETÉSEI INDIAI EGYETEMISTÁKKAL

– Manís, beszéljen a családjáról, az iskoláiról. 

– Radzsókríban, a nemzetközi repülőtér közelében fekvő faluban születtem 1983 május 1-én. Családunk hagyományosan bivalylegeltetéssel foglalkozott, anyukám hozománya is két bivaly volt. Nagycsaládban élünk, több szálon is rokonok vagyunk, az édesapám testvére a nagybátyám, és az édesanyám testvére a nagynéném, őket is apámnak és anyámnak hívom, és annak is érzem. Öten vagyunk testvérek, két fiú és három lány; a nagynénémnek, nem született gyereke, és amikor a szüleim eljártak építkezésre dolgozni, ő vigyázott ránk. Szükség volt a pénzre, mert nagyon kevés földünk volt. A bivalyok tejének eladásából éltünk akkor is, most is. Édesapám krónikus gyomorfertőzést kapott, kilenc éves voltam, amikor meghalt. Biztos vagyok benne, hogy jobb egészségügyi ellátás mellett meg lehetett volna gyógyítani. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt, nehéz volt valakit gyógyíttatni, még akkor is, ha Delhi szomszédságában élt. 

– Radzsókriba járt iskolába? 

– Igen, kezdetben Radzsókriba jártam, állami iskolába és azután Szamálkába iratkoztam be. 

– Mi érdekelte legjobban iskolás korában? 

– Mindig érdekeltek a természettudományos tárgyak: a fizika, kémia. Amikor befejeztem a tizedik osztályt és letettem az első board vizsgát, választani kellett, hogy milyen tárgyakat tanulnék szívesen tovább. Szerettem volna a természettudományos tárgyakat választani, de még 75%-os eredménnyel is drága előkészítő tanfolyamra kellett volna járnom, hogy később felvegyenek az egyetemre. Erre nem volt pénze a családnak. Így a humán tárgyakat választottam. Az érettségi után történelem szakra mentem az Aurobindo College-ba.

– Miért éppen történelemre? 

– A történelem is a kedvenc tárgyaim közé tartozott. Emlékszem arra a jó érzésre, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiáról tanultunk, ez volt a jelzés, hogy ez valamikor még fontos lesz az életemben. 

– Milyen volt a környezet, amiben tanult?

– Iskola után az én dolgom volt, hogy legeltessem a bivalyokat. Sokszor egészen messze a Dzsvaharlál Néhru Egyetem Kampuszára is betévedtünk. Több gyerekkel együtt mentünk, mert a legeltetés általános volt a környezetemben. A falunkban az agyagosok, a kumhár kasztbeliek is éltek és foglalkozásuk része, hogy szamárral hozzák és vigyék az agyagot és a kész edényeket. Sokszor mentünk együtt, és legeltetés közben lehetett tanulni, úgyhogy én vittem könyveket is.

– Hogy érezte magát az alapképzésen? 

– Az Aurobindo College esti tagozatára jártam alapképzésre. E mellett futárként dolgoztam szállodában. Ez azért volt jó, mert azt tudtam közben csinálni, amit akartam. Bár otthonról anyagilag nem tudtak segíteni, szóban mindig támogattak, és hagyták, hogy azt csináljam, ami érdekel. 

– Hogy kapcsolódott be a magyar nyelvtanulásba? 

– 2004 novemberében, amikor az Aurobindo College-ba jártam, egy barátommal átmentünk a Déli Kampusz kifőzdéjébe, ahol finom dhoszát és más dél-indiai ínyencségeket lehet kapni. A barátom haverjai is ott voltak, többen nyelvet tanultak a Szlavisztika-Finnugrisztika tanszéken, volt aki magyart, volt aki lengyelt, vagy csehet. Beszélgettünk és elmondták, hogy ezen a tanszéken ösztöndíjra lehet pályázni, Csehországba négy hónapra, Horvátországba két hónapra. Ámar Csauhán, aki magyarul tanult, mondta, hogy a magyar ösztöndíj a leghosszabb, tíz hónapos. Már nem vettek fel arra az évre, de 2005 júliusában beiratkoztam és augusztusban kezdtem órákra járni. 

– Hogy érezte magát a magyar órákon? 

– Az első órákon ötvenen-hatvanan voltunk. Nem éreztem jól magam, mert úgy láttam, mindenki jól tud angolul, jó ruhái vannak, idegennek éreztem magam. De ez csak egy hónapig tartott. Prileszky Csilla és Erdős József könyvéből a Halló, itt Magyarországból tanultunk és abban olyan hétköznapi dolgokról volt szó mint a tömegközlekedés, az ételek, az egyszerű emberek. El kezdtem járni a Magyar Kulturális Intézetbe is a Dzsanpathon és találkoztam Dr. Lázár Imre igazgatóékkal, akik nagyon kedvesek voltak. 

– Mikor kapott lehetőséget az ösztöndíjra?

– 2007-ben kaptam ösztöndíjlehetőséget, de nem volt egyszerű. A családom adta össze a pénzt a repülőjegyre, az unokatestvérem, a sógorom, a nagynénim, mindenki beszállt. De vízumra már egyáltalán nem maradt pénz. Lázár Imre adott egy levelet, és így ingyen kaptam vízumot. Emlékszem, amikor a követségről telefonáltak, hogy megkaptam a vízumot. Az életem legboldogabb napja volt. 

– Milyen volt elkezdeni a tanulást Magyarországon?

– Csodálatos volt, de nagyon nehéz. Amikor megérkeztem nyolcvan dollár zsebpénz volt nálam és az ösztöndíjam 16 200 Ft volt. De azt sem kaptam meg rögtön, csak másfél hónap után. 

– Hogy vészelte át azt a másfél hónapot a Balassi Intézetben?

– Nagy Ágnes tanított és amikor elmondtam neki, hogy nem kaptam meg az ösztöndíjat, rögtön adott tízezer forintot. Bármilyen problémám volt, mindig segített. Nagyon megszerettem Budapestet. A 4-6-os villamost, a fiatalok szórakozóhelyeit, az együtteseket. Most is meghallgatom a Tankcsapda és a Belga számait. Szerettem a jó, olcsó kifőzdéket, például a Pléhcsárdát Dunakeszin. Amikor a buszon meghallottam Oláh Ibolya dalát a Szeretlek Magyarországot sírva fakadtam, annyira azonosultam a szeretettel. 2010-ig maradtam…

– Hogy kezdte Indiában újra az életét?

– 2010 végén Bangalore-ban kezdtem dolgozni egy call centre-ben, ami a FEDEX céghez tartozott. Jól fizettek, ezer dollárt kaptam havonta. 2011-ben egy új lehetőség adódott számomra, hogy idegenvezetőként dolgozzak az LPTI-nál. Furcsa világ az idegenvezetőé, utazni lehet, világot látni, emberekkel ismerkedni, de olyan luxuskörülmények között él az ember, amit otthon nem tud folytatni. Rászoktam az alkoholra és a cigarettára, ezek nélkül már nem is tudtam élni. 

– Mi hozta az újabb változást, hiszen most már nem iszik, nem is dohányzik? 

– Gondolkoztam a dolgokon, hogy mit keresek a Földön? Mi az életfeladatom? Miért tanulok nyelveket? 2016-ban megismertem egy embert, vagy úgy is mondhatnám, „az univerzum hozott el hozzám egy embert. Kontra Sándornak hívják, ötven éves, sofőr. Az ő hatására spirituális útra tértem.” Meditálni kezdtem, filozófiát kezdtem olvasni. Vegetáriánus lettem, azután abbahagytam az alkoholt, a cigarettát.

– És most mit gondol, miért tanult magyarul? 

– Ez a világon a legszebb nyelv, ami olyan érzékeny, hogy minden tanítást ki lehet rajta fejezni. Azért tanultam meg magyarul, hogy a spirituális tanítást magamba szívhassam. Ugyanakkor tőlünk 6000 kilométerre sok olyan ember él, aki a hindu kultúrával szeretne megismerkedni és én így tudom közvetíteni ezt a kultúrát magyarul. 

– A Covid-19 idején nem került rossz helyzetbe? 

– Húsz hónapja nincs munkám, de próbálok kitalálni valamit. Eddig utazási cégekkel dolgoztam mint a Sita, vagy a Majestic Travels. De most kiváltottam a hivatalos engedélyt az India utazas Tour and Travels cég alapítására. Minden részletet meg lehet találni a weboldalamon, az indiautazas.com-on. 

– Még mit csinált ebben a nehéz időszakban?

– Főzőkurzust szerveztem, ahol a részvételért fizetni kell. Van, aki háromezer forintot fizet, van, aki négyezer-ötszázat. Sok tervem van arra is, hogy amikor újból elindul a munka, mit fogok csinálni az új cégben. Szeretnék meditációs túrákat vezetni, Benáreszbe, Dharamszalába, ahol a Dalai láma él, hangterápiás foglalkozásokon részt venni, „csakratisztításban” részt venni. Távolabbi tervem, hogy Dobogókőre utazzam, ami a „Föld szívcsakrajának” a közelében van és ott meditáljak.