Magyarul Indiában
„az online magyarórák új kulturális élményeket és biztos pontot jelentenek…”
RAMESH MALHOTRA
KÖVES MARGIT BESZÉLGETÉSEI INDIAI EGYETEMISTÁKKAL
Ramesh Malhotrát (Ramés Malhotrát) 2015 körül ismertem meg, amikor beiratkozott a Magyar Kulturális Intézet nyelvtanfolyamára. Azóta minden évben bekapcsolódik jelenléti, vagy online órákba, lehetőség szerint a rendezvényekbe, színelőadásokba, versmondó versenyekbe. A gyors, értelmes nyelvtanulásban segíti jó, megbízható angol nyelvismerete, hindí tudása és magas szintű spanyol tudása. 1963-ban a DESU-nál (a Delhi áramszolgáltató vállalat) kapta az első hivatalnoki állását, később a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott. 1973-ban nősült meg, felesége Prém fizikát tanult az egyetemen és tanárként helyezkedett el. Lánya üzleti közgazdaságtant tanult, titkárnői állásban dolgozott a Coca Cola vezetőivel Indiában, férjhez menetele óta háziasszony Maharastrában. Fia szoftver mérnök, az USA-ban Kaliforniában dolgozik. Ramés és felesége Gurugramban, Delhi szatellita városában él egy többemeletes házban.
– Ramésdzsi már említette korábban, hogy családja 1947-ben került a mai Pakisztán területéről Indiába. Hogy kezdődött az élet a független Indiában a kisgyerek és a felnőttek számára?
– 1944-ben születtem Pandzsábban, egy Saran Chhimbanwali (Szarán Csimbanváli) nevű faluban, ahol édesanyám szülei éltek. Miután megszülettem apám visszament Sharakpur Sheikhupura (Sarakpur Sejkúpura) faluba, Lahór közelében. India függetlensége, Pakisztán megalakulása zavargásokat jelentett, és a határ mindkét oldalán, Pakisztánban és Indiában óriási exodus kezdődött. A családunk is menekült. Anyai oldalon mindenki átjutott a határon, édesapámat és több családtagját megölték.
– Mi volt ennek az oka?
– A családunk a Radhaswamy (Rádhasvámi) szellemi hagyomány követője. Gurudzsi azt mondta, hogyha minden tulajdonunkat a faluban, Csimbanváliban hagyjuk, baj nélkül át fogunk jutni a határon. Így üres kézzel indultunk. Én háromévesen a legfiatalabb tizenkétéves mámádzsi, nagybátyám vállán tettem meg az utat. Édesapámat, aki apai nagyszüleimmel indult útnak, megölték.
Az első állomás Amritsar (Amricar) volt, később jutottunk Delhibe. Az iskolát Delhiben kezdtem.
– Milyen emlékei vannak az iskoláiról?
– Emlékszem, hogy az iskolai előkészítő osztályban a Télivára, olajnyomók közelében az Azad Marketon hogyan kiabáltuk-memorizáltuk a hindí ábécét. Sok üres grund volt akkoriban Delhiben és mi gulidandát játszottunk a Saint Stephens kórház közelében. Gyalog jártunk iskolába és úton hazafelé az egyik „gazdag” osztálytársunk az utcai árusnál kacsórira (sült, fűszeres zsemlére) hívott meg minket.
– Hol laktak?
– A környéken talált családunk egy üres, muszlimok által elhagyott házat és ide költöztünk be. Engem második osztályba irattak be állami iskolába, ide jártam az érettségiig. Természettudományos tárgyakat fizikát, kémiát, matematikát választottam az érettségire, laboratóriumi gyakorlatra a Jain(Dzsajna) iskolába jártunk. Tizenhat éves voltam, az érettségin közepesen jó eredménnyel végeztem, a családom azt mondta, hogy kezdjek dolgozni. A Birla szövőgyárban, a mai Amba mozi helyén kezdtem dolgozni minden héten más műszakban. Az éjszakai műszakban sokszor olyan fáradt voltam, hogy a fejem a szövőszékre esett. Három hónapig dolgoztam, ötven-nyolcvan rúpiát kerestem havonként teljesítményem szerint. De segítenem kellett otthon. Anyám is dolgozni járt, vattapaplanokat készített darabját egy annáért, negyed rúpiáért. Örült, amikor egy nap egy rúpiát keresett. Persze akkoriban az árak is mások voltak. Nagyapám a város túlsó felébe a Nizamuddin pályaudvarra járt, teherrakodónak addig, amíg nem adtak neki földet egy pandzsábi faluban, Dharamkotban, Mógában.
– De Ramésék itt maradtak Delhiben?
– Igen. Mi Delhiben éltünk és amikor nyáron hosszabb időre elmentem hozzájuk a faluba, nagyapám elment velem a pénzkölcsönzőhöz, adott nekem négyszáz rúpiát és visszaküldött Delhibe, hogy tanuljak. A nagybátyáim sikeres szövőgéptervezők voltak, egyikük még külföldre, Ceylonba, Kolombóba is eljutott.
– Hogy kezdett el újra tanulni?
– Egyszer egy idős asszony, rokonunk az apai ágon felismerte anyámat az úton. Az unokája hivatalnoki állást ajánlott nekem a cégénél és gyorsírást kezdtem tanulni. Amikor tizennyolc éves lettem, újból állásra pályáztam. Tovább akartam tanulni és a gvaliori főiskolán tettem le a különbözeti vizsgát, ami az egyetemi felvételihez kellett.
– Milyen tárgyakat tanult?
– Az egyetemi felvételinél már történelemre váltottam és történelemből kaptam a diplomámat. Szerettem tanulni, így történt, hogy a hivatalnoki pályám egyre jobban alakult, különösen miután letettem a közhivatalnoki vizsgát 1965-ben, és személyi titkárként helyeztek el a Munkaügyi Minisztériumban, ami óriási ugrást jelentett a fizetésemben. Szívesen tanultam új nyelveket. Először spanyolt, azután portugál nyelvet a Delhi Egyetemen, később átmentem a JNU-ra.
– Hogyan kezdett magyart tanulni?
– Láttam a plakátokat a magyar nyelvkurzusról és bekapcsolódtam a Kulturális Intézet nyelvóráiba. A nyelv mellett a sok új, érdekes kulturális vonatkozás is érdekelt. 2019-ben a Delhi Egyetemen is beiratkoztam a magyarórákra, hosszú utakat tettem meg a metrón, de a feleségem betegsége miatt abba kellett hagynom.
– Emlékszem, amikor bemutattuk Németh László Gandhi halála című színdarabját, Ramesh a magyar és a hindí változatban is Gandhi szerepét játszotta.
– Igen, nagyon érdekelt ez a szerep. Tavaly májusban a Károli Gáspár Egyetem által meghirdetett Kányádi Sándor versmondó versenyen is indultam és harmadik helyezést kaptam. Az ilyen alkalmak, színjátszás, versmondás és az olvasott értelmes csoporttársak mindig nagyon vonzottak. Amióta internetem is van, nagyon sok magyar vonatkozású dolgot nézek meg.
– Öt-hat év eltelt és most is örömmel látom Ramést az online órákon.
– Amióta nem járok ki a városba az online magyarórák új kulturális élményt, biztos pontot jelentenek az életemben. Sok érdekes új gondolattal, emberrel ismerkedem meg, és sok olyan ismerethez jutok, amiről különben nem is hallottam volna.
