Akácos és nagyszínpad

BESZÁMOLÓ
A MALOMFESZTIVÁL
ELSŐ NAPJÁRÓL

Ötödik alkalommal nyitotta meg képzeletbeli kapuját a szerbiai falu, Orom és a határában elterülő Malomfesztivál. Az első nap eseményeibe „elsőmalmozó” tudósítónk szemén keresztül tekinthetnek be. 

Zsizsegő tömeg, barátságos, újdonsült ismerősök, strandhangulat és vega reggeli a Soul Kitchenből – némi jótékony homokkal fűszerezve. Így születik egy Malomfesztivál beszámoló a medence, a „bazen” széléről, csak hogy hű legyek a vajdasági környezethez. A reggeli gyógysörüket fogyasztó emberek a közelemben hihetetlen lelkesedéssel szeretnének segíteni a tegnapi nap hangulatának érzékletes megragadásában. Kezdjük a legelején.

Délután kettő körül döcögünk be a fesztiválra, kalandos út áll mögöttünk: árkok, bokrok, röszkei határátkelő. Kellemes meglepetés, hála a korábban érkező barátainknak már áll a sátor. Egy gyors felfedezőút a beszerezhető kézműves sörök világában, a medence felavatása, a helyszín gyors bejárása. Ez az első Malomfesztiválom — a többiek beszámolói alapján a korábbi évekhez képest szépen kibővült. Rendkívül kedves környezetbe csöppenek, a terület könnyen bejárható, felcsillan bennem a remény, hogy így talán nem veszítem el a többieket. Természetesen ember tervez, de a fesztivál családias bájából adódóan tulajdonképpen bárhová tévedsz új, életre szóló barátságok születnek – legalábbis néhány órára mindenképpen nélkülözhetetlen figuráivá váltok egymás életének. Egyedi kézműves ékszerek, egy húszas évek stílusába öltöztetett, macskahölggyel díszített fülbevalónak nem tudok ellenállni. Tapasztalt malomfesztiválozókkal érkezek, megmutatják, hol tudom beszerezni mindennapi pljeszkavicámat, mely minden kétséget kizárólag az elkövetkezendő napjaim egyik fő táplálékforrása lesz. A sokat látott malom tiszteletteljesen álldogál, mint egy mindent figyelő idős hölgy.

Majd az akácfák hűs árnyékában máris egy színházi előadás közepén találjuk magunkat. A fesztivált megelőző alkotótábor színjátszósai adják elő az itt elkészült darabjukat. Tizenhárom résztvevőt számol az előadás, akiket a Kosztolányi Színház három színésze készített fel az előadásra, név szerint Mészáros Gábor, Kucsov Borisz és Nagyabonyi Emese. A kultikus abszurd dráma, Godotra várva sorai furcsa fúzióba lépnek József Attila  Szabadötletek jegyzékével, különleges egzisztenciális kérdéscsomót latolgatva, ami fiatal, többnyire gimnazista színészek szájából hangzik el. Talán ez teszi igazán hatásossá a darabot.

A délután további részét a medencében töltjük, hogy kellőképpen felkészítsük az utazásban megfáradt szervezetünket az estére. Lassan lemegy a nap, apró, színes égősorok világítják körbe a teret, igazán mesebeli atmoszférát kölcsönözve a helyszínnek. Kukoricaföld, búzatáblák, naplemente, már-már giccs, egy 19. századi regény erőteljesen működő tájpoétikáját idézi. Az élményt csak tovább fokozza a Bitang nagyszínpadon felcsendülő Brasnyó Antal és Csizmadia Anna kettőse.

Ránk borul a malomfesztiválos éj, a naplementét felváltja a Ricsárdgír, és már egy emberként élteti a tömeg az ikonikus Palvinbarbit. Soha nem ugráltam még végig egy koncertet sem egy szalmabálát alkalmazva magaslatként, ez is a fesztivál diszkrét báját képezi.

A nagyszínpadon lassan megjelenik Lovasi, aki egy napot sem öregszik. Hatalmas várakozással sodródok a tömegbe, az átütő lelkesedésemnek köszönhető talán, hogy valaki maga mellé tessékel az első sorba. A hangomat valahol a Gemenci szarvasok és a Szívrablás között veszítem el, régi Kispál klasszikusok, végül egy rendületlenül követelt Húsrágó hídverő.

Nehéz éjszakának nézünk elébe, a sátor pozícionáltsága talán nem a legszerencsésebb, bár vitathatatlan, hogy izgalmas egyveleget alkot a népzenébe csengő goa, a Kis kece lányom négynegyed a rekedt hangfekvésben kukorékoló kakassal. Egészen hasonló a hajnali hangszínünk, felfedezem az újonnan szerzett lila foltokat is a testemen és konstatálom: teljesen megérte.

Varga Réka

Fotó: Kovács Pécskai Emese