A háttérmunka arcai (II. rész)

BESZÉLGETÉS OLÁH DÓRIVAL
A MALOMFESZTIVÁLRÓL

Egy fesztiválon rengeteg múlik a külső dizájnelemek, installáció kivitelezésén, az apró részleteken. Azon, milyen hangulatot árasztanak, akár a fodrozódó díszek, akár az olyan praktikus tárgyak, mint egy útjelző tábla vagy lámpabura. A Malomfesztivál 16-án csütörtökön kezdődik, a szépítő táborban viszont már tempóznak az ujjak a dekorok összerakásán. Arról, hogyan érdemes az anyagokat újrahasznosítani, Oláh Dórival, a Malomfesztivál egyik szervezőjével beszélgettünk a helyszínen, Oromon.

– Mióta tartozol a Malomfesztivál szervezői közé? Hogy kezdődött a közös munka?

– Van egy másik, középiskolásoknak szóló művészeti rendezvény, ahová a társaságunk minden évben kimegy, és öt éve, április utolsó hétvégéjén megjelentek a srácok, és azt mondta nekem a Tomi: van egy ötletünk. És: Akarsz-e plakátot rajzolni? Mondtam, hogy hát persze, miért ne akarnék. Rá körülbelül egy hónapra kifejtették, hogy lenne itt egy fesztivál.

Tudni kell, hogy akkoriban már nem volt meg a Nyári Ifjúsági Játékok, az egy zentai fesztivál, ami gyűjtőpontja volt a vajdasági magyarságnak. Évek óta nem működött talán. Közösségkovácsoló, „játékok határok nélkül” típusú dolog volt, este koncertekkel, aztán átment egy zenei rendezvénybe, és meg is halt. Ezért mi is olyat akartunk, ami több mint zenei rendezvény, de ami bárkinek szimpatikus lehet. Nem egy művésztelepet akartunk építeni.

Nagyjából egy hónap alatt összeállt az első fesztivál programja. Akkor egy színpadunk volt, arra pályázat lett kiírva, és az oromi emberek építették meg. Ezzel ugye munkát tudtunk adni a falunak, nekünk is jó volt, meg a falu minden rendezvényén ez a színpad van használatban, szóval ez egy folyamatosan működő dolog.

Megvolt az első fesztivál, ami inkább egy nagyon nagy házibuli volt. A haverok, meg a haverok haverjai. Következő évben, sőt már a rendezvény közben kialakult az új helyszín, amikor a dj srácok átcuccoltak az akácosba az egyik hajnal, mert ott kell fel a nap. Jött, hogy legyen itt is egy színpad. Talán harmadik évben jött be a népzenei sátor, teljes programmal, nem csak egy-egy zenekar vagy táncház volt benne. Zajlott délutántól hajnalig, mert mindig ott bírják legtovább a zenészek.

Aztán tavaly új színpadunk nem is lett, de idén meg kettő is. Ez, hogy bővítjük a fesztivált azért van, mert annyira bővül a közönségünk, hogy öt év alatt 500-tól 5000 főig jutunk, vagy legalább is ez a limitünk. Muszáj volt a jegyek számát korlátozni, mert akkora lehet az érdeklődés, amit ez a terület nem tud felvenni. Arra akarunk építeni, hogy legyen egy közösségünk, ami időben be tudja vonni a barátait, ismerőseit, bárkit, nehogy tömegrendezvénnyé váljon.

– Mit javasolnál azok számára, aki mostanában hallottak először a fesztiválról?

– Azt tudjuk ajánlani, hogy érkezzenek meg kapunyitásra, szerda délután 16 órakor, amikor nyit a jegyvásárló pultunk, és akkor biztos, hogy be tudnak jutni. Még vannak olyan jegyeink, amik a fesztivál kezdetekor kerülnek eladásra, de hogy meddig, azt nem tudjuk. Péntek este már valószínűleg nem fogunk tudni bérletet adni.

De aki először jön, az még úgyse tudja, mivel áll szemben. Nincs más ilyen rendezvény, főleg nem Magyarországon. Valahol a világon biztos van. Eddig mindig azt kaptuk vissza, akár budapesti ismerősöktől, akár teljesen random emberektől, hogy itt valami máshogy működik. És talán mindannyian abban látjuk ezt a másságot, hogy mi közösséget építünk az egyszerű fesztiválozókból is. Vagy épül ez magától valahogy, mert tavaly volt bent négyezer plusz valahányszáz ember, és nem volt szemét a fesztiválon. Azt láttad, hogy mennek, söröznek a fiatalok, de ha valaki észreveszi, hogy le lett dobva egy cigis doboz, felkapja és kidobja.

Mindenki vigyáz a fesztiválra. Annyi önkéntesünk van, annyira erősen ezt kommunikáljuk kifelé – az építés, a dekor, a szervezés, a kiszolgáló személyzet, a parkoló-felügyelet, itt minden önkéntes alapon működik. Szerintem ez látszik kifelé, érezhető, és az önkéntesség belemosódik a fesztivál három napjába. Sikerült elérnünk – bár nem tudnám megmondani, melyik volt az a pont, amelyikkel elértük –, hogy mindenki érezze egy kicsit magáénak a dolgot. Ezért működhet ez így.

– Milyen feladatok testálódnak rád a fesztivál megvalósításakor?

– Én ugye egy plakát megrajzolására lettem felkérve az első évben. Utána kérdezték, ha már szépen rajzolok, nem akarok-e egy nappal hamarabb lejönni, valamit csinálni? Szedtünk napraforgót, vázákba tettük, vesszőből fontunk asztaldíszeket, szalmabálából csináltunk asztalt meg székeket, ez volt az első fesztivál dekorja. Következő évben már volt talán 8-10 önkéntes, aki jelentkezett, hogy segít. Elkezdtünk gyűjteni ruhákat, lepedőket, hozzánk bárki hozhat bármit, mert fel tudjuk használni.

Talán én vagyok annak a vezetője, aki kitalálja, hogy a kapott dolgokból mit csináljunk és hogyan.

– Van egy erős ráérzésed, hogy milyen hangulatot akarsz megfogni az egyes programterületeken?

– Abszolút. Mindegyik színpadunk tematikus. Nem teljesen elkülöníthető egyik a másiktól, de megvan, hogy az kisszínpadunk egy alternatívabb vonalat képvisel, a nagyszínpadon a fellépők hozzáállásban, zeneileg is mást visznek, a chillsátor pedig az, ami mindig a legdekorosabb, legkellemesebb és legkényelmesebb hely. Ennek indiai, hippi-fesztivál hangulata lesz. A népzenei színpad természetesen ilyen slingelt, kapott anyagokból készül, falvédő, csizma, kalap. Persze a kapott anyag korlát, de a kreativitás mindenen túl tud tenni.

Idén bekerült a medence mellé a napközben is játszó, baZen elektronikus zenei színpad, ennek a dekorja szörfdeszka és kukoricalevél-füzér lesz, mintha, nem is tudom, a Copacabana beachen lennél. A falusi medence mellett egy egészen californiai, caribi hangulatú színpad – teljesen abszurd.

Nekünk nincsen pálmafánk, nekünk kukoricánk van, amennyit csak akar az ember. Ez itt végig kukoricás. Mi ebből oldjuk meg.

– Honnan és mennyi dekoranyagot tudtok beszerezni?

– Kapunk szövödéből olyanokat, ami nekik már hulladékanyag, de mi még száz párnát le tudunk gyártani belőle. És gyönyörű anyagok. Megtömjük szalmával, mert abból is annyi van itt, amennyit akarunk, és máris vannak ülőhelyeink. Az emberek is hoznak jó pár zsáknyi anyagot.

– Az önkéntesek foglalkoznak hobbiként vagy hivatásszerűen varrással, dizájnnal, képzőművészettel?

– Nem kikötés. Csak annyit szoktam kérni – ami az önkéntesség alapja –: hogyha vállalod, hogy jössz, és szeretnéd csinálni, akkor csináld is. Mindenki máshonnan érkezik, és szerintem jelenleg senki nincs lent, aki képzőművészetet tanul. Tegnap derült ki Erikáról, aki két éve jár hozzánk dekorozni, hogy ő varrónő. Eddig ezt nem tudtuk. Ő hagyott és segített más embereket megtanulni varrni a varrógépen.

Amúgy nem nehezek a feladatok, amiket el kell végezni. Most például botokat kell összekötözni, lámpabura lesz belőle. Ha elsőre nem is sikerül, majd másodszorra, vagy segítséget kérsz, csapatként működsz, mert ennek van értelme. Ettől lesz ez közösség, nem attól, hogy szakmunkásokat válogatunk be. Tavaly volt két lány, akik csinálgatták, csinálgatták, aztán mondták, hogy ők akarnak egy padot készíteni, átmehetnének-e a fiúgárdába? Mondom, persze, nincs külön fiú- meg lánygárda, van átjárás, bár a fiúk kötözgetni valahogy nem annyira akarnak.

– A csapattal együtt találjátok ki a dekorelemeket, vagy van előre egy benyomásod a hozott anyagokkal kapcsolatban?

– Ez úgy néz ki, hogy azért már télen elkezdek gondolkozni, hogy mi legyen idén pluszban, Pinterest-et és egyéb internetes segédoldalakat böngészek, vadászok, és azon gondolkodok, hogy lehet kapunk ilyet, az jó lesz, de lehet nem – mindig kell egy B opció. Tegnap az Erik hozott két égősort, megkért minket, hogy valami burát csináljunk rá, mert a kempingbe megy, ne legyen olyan erős a fénye. Elkezdtünk gondolkodni, hogy használjunk-e fel műanyag palackokat, vagy a textilekből készüljön. Ma jött az ötlet, hogy csináljuk botokból, merthogy még úgyis szanaszét elvannak szórva, aztán Erik mondta, hogy: na, hoztam ehhez valami jót. Egy másik anyagot, amivel körbehúztuk őket, és kész.

Tehát nem nagyon kell stresszelni azon, hogy mondjuk nekünk kéne hidegen hengerelt drótszál, hogy abból könnyen hajlíthassunk szép, kerek formájú és stabil lampiont. Nem erre megyünk rá. Nálunk tényleg minden arról szól, hogy kézműves, hogy újrahasznosított, hogy emberek építik. Semminek nem kell tökéletesnek lennie. Legalább is a dekorosoknál, az építőácsok munkája komolyabb, nagyobb a felelősség. Nem mindegy, hogy egy lámpabura nem sikerül tökéletesen, vagy leszakad-e a tető. (Nevetés.)

De tényleg, már az ötletelés során arra próbáljuk fektetni a hangsúlyt, hogy legyen minden újrahasznosított. Legyen az, hogy feldolgozzuk, akár az általunk termelt hulladékot, akár az előre begyűjtötteket. Édesanyám egész évben gyűjtötte a kávéfedő fóliákat, mondta, milyen jól néz ki, majd biztosan felhasználjátok a Malomfesztiválon. Abból is lesz lámpabura – aranyszínű, fényvisszaverős. Úgyhogy bármiből lehet csinálni bármit.

Ha egészen új dolog jön be, amire én nem is gondoltam, és van rá anyag, akkor azt szoktam mondani, hogy mindenféleképpen valósuljon meg.

– Hányan szépítetek ebben az évben?

– Úgy tudom, 22-en leszünk. Nem egy időben, mert azért vannak váltások. Most előkészítjük a dolgokat, amiket, mikor már állnak a helyszínek, fel tudunk pakolni.

– Készítetek táblákat is. Azokat milyen nyelven szoktátok kiírni?

– Ez mindig egy nagy probléma. Mert ugye a térség jellemzően magyarok lakta, de nem akarunk elzárkózni semmi elől. A fesztivál is erről szól. Hogy nyissuk meg a határokat minden téren. Szerintem most még spanyol nyelvű tábláink is vannak, mert a spanyol lányok a szépítőtáborban ráírták kedves üzeneteiket néhány táblára. De a magyart, angolt és szerbet használjuk a legtöbbet. Az angol menekülőút a magyar és szerb között. Ha még ezután is lenne gond, még mindig le lehet rajzolni. Ami sürgős és fontos lehet, az a térképen is rajzzal szerepel.

Idén elneveztük az összes színpadunkat, nem kell nagyszínpad, velika bina, meg main stage külön elnevezés, hanem lett például egy Bitang nagystédzsünk – tavaly bitang jó fesztivál voltunk –: a Bitang valahol itt van, ő egy hatalmas komondor.

– Minden évben van egy állatotok a plakáton. Az idei kecske hogy jött?

– Igen, és általában mindig mást mondok ezekre a kérdésekre. Igazából az első fesztivál úgy indul, hogy csirke volt a totemállat, de nem volt ennyire hangsúlyos, mint az utóbbi években. Rájöttünk, hogy mindenki annyira szereti a csirkét – volt, aki magára is tetováltatta. Azóta is használjuk. Meg ugye minden plakáton rajta vannak az előző év állatai. Elmesélem, hogy honnan jöttek az eddigiek, hátha közben eszembe jut valami a kecskére.

A csirke egyértelmű a falusi helyzetből, jó állat. A következő évben a Pannon-tenger bálnája szerepelt a képen, ezt nagyon elrontottuk, mert végig szakadt az eső, tehát megpróbálta a Pannon-tenger elhozni magát a fesztiválra. (Nevetés.) Ezzel nem nyúltam jó felé. Rákövetkező évben egy hatalmas napot és egy majmot rajzoltam, és azóta minden évben csak napos dolgok szerepelnek a plakáton. A majom meg onnan jött, hogy Malomfesztivál – Majomfesztivál. Ha nem mi lőjük el, márpedig ez egy jó asszociáció, akkor lehet, hogy valaki más, és pejoratív értelemben fogja ellenünk felhasználni. A következő évben a Bitang volt a fesztiválkutya, akit addigra már mindenki ismert és tudott hova kötni. Elég jól is néz ki ez az állat.

Idén meg a kecske. Én szerettem volna visszatérni egy olyan állathoz, ami falusi. De mindenkinek van egy képe a kecskéről, az valahogy többet hordoz magában, mint egy szimpla tejtermelő állat. Mindezt úgy akartam megoldani a plakáton, hogy legyen ez egy ilyen mitológiai lény, népmeseszerű karakter, ezért ez egy egyszarvú kecske lett, unikornis-kecske. Hallottam mástól, hogy ez egy sárkány, vagy egy kakas. Én ennek örülök: mindenki mást lát bele. Le lehetne ezt rajzolni úgy is, hogy egyértelmű legyen, csak annak nincs értelme. Az nem vicces, az nem érdekes. Mi ennyivel is többet akarunk adni.

Szutorisz Szabolcs

Fotó: Ács Péter

MALOMFESZTIVÁL 2018 >>>

A háttérmunka arcai (I. rész) >>>