Szeptembertől indul a 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyerekkönyvnapok

92. ÜNNEPI KÖNYVHÉT
ÉS 20. GYEREKKÖNYVNAPOK

A Dugonics téren 2021. szeptember 2-5.

Az intézményekben 2021. szeptember 1-23.

 

Könyvheti programkavalkád a Dugonics téren és a Somogyi-könyvtárban

A korábbi évektől eltérően, idén ősszel rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, amelynek legfőbb küldetése, hogy az ország számos városában programokat kínáljon a könyvek szerelmeseinek, bemutassa a legfrissebb megjelenéseket, s találkozási lehetőséget biztosítson az olvasók és a szerzők között. Az ünnepélyes esemény ötlete, amely új lendülettel kecsegtetett a hazai könyvkiadás számára, 1927-ben fogalmazódott meg, 1929 májusában pedig meg is valósult a fővárosban. A vidéki nagyvárosok, így Szeged is, egy évvel később csatlakoztak a sikeres programsorozathoz. Így az Ünnepi Könyvhét sikere immár 92 éve töretlen.

A programsorozat Szegeden több mint 15 helyszínen valósul meg, középpontjául a korábbi évekhez hasonlóan a Dugonics teret választották a szervezők, ahol a vendégsátrakban nemcsak a könyvkiadók vonultatják fel kiadványaikat, hanem olyan szervezetek is helyet kapnak többek között, mint az Europe Direct Szeged, a Belvárosi Mozi és Interaktív Élménytár, az MNL Csongrád-Csanád Megyei Levéltára, a Somogyi-könyvtár Íróklubja, különböző állatvédő szervezetek, de izgalmas programokkal készülnek a városban jelentős nemzetiségi önkormányzatok, egyesületek és közösségek is.

Ízelítő a Dugonics tér könyvheti programjaiból

A 92. Ünnepi Könyvhét megnyitójára szeptember másodikán, csütörtökön 16.30-kor kerül sor, ünnepi szavait ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő és író tolmácsolja a közönség felé. Az ünnepségen Tóth Krisztina egy versét Kiss Ágnes, a Kövér Béla Bábszínház igazgatója mondja el, majd Kövér Béla Bábszínház meglepetésműsort ad elő. Közvetlenül a megnyitó után a könyvkiadási támogatások átadása következik, majd az ukrán nemzetiségi hónap keretében tradicionális műsort tekinthetnek meg az érdeklődők, az lvivi 8. sz. állami zeneiskola bandurásegyüttesének műsorát hallgathatják meg. A nap színpadi programját a Szegedi Egyetemi Színház bemutatkozása zárja.

Szeptember 3-án, pénteken 17 órakor Grecsó Krisztián József Attila-díjas író és költő lesz az Ünnepi Könyvhét vendége, de Barnák László is megosztja a közönséggel, hogy milyen produkciókkal készül az új évadban a Szegedi Nemzeti Színház. Továbbá Szilágyi Bay Péterrel, Patócs Molnár Jánossal, dr. Isaszegi Jánossal, valamint dr. Marjanucz Lászlóval és prof. dr. Blazovich Lászlóval is találkozhatnak az érdeklődők. A zenéről a szegedi görög Eleftheria Tánccsoport, valamint a Molnár Dixieland Band gondoskodik.

Szeptember 4-én, szombaton délelőtt a szegedi íróké és költőké lesz a főszerep. Bene Zoltánnal, Bogoly József Ágostonnal, Diószegi Szabó Pállal, Kiss Ernővel és Orcsik Rolanddal hallgathat meg beszélgetéseket a közönség. Délután pedig Bakos András Isteni testek című verseskötetét mutatják be. 17 órakor Janikovszky Éva 1938 és 1944 között írt naplójával ismerteti meg az érdeklődőket a Móra Kiadó. Ezt követően Görög Ibolya, a „protokoll nagyasszonya” beszél eddig megjelent köteteiről. Majd Závada Péter költő és drámaíró mutatja be a közelmúltban, Gondoskodás címmel megjelent verseskötetét. A napot a szegedi Deák Big Band zenés műsora zárja.

Szeptember 5-én, vasárnap délután a Fricsay Fúvószenekar könyvheti térzenéjét Veszelka Attila regényének bemutatója követi. 17.30-kor Háy Jánossal hallgathat meg beszélgetést a közönség A cégvezető című regénye kapcsán. 18 órakor A székely írás emlékei című kötetet mutatják be a szerzők, Benkő Elek, Sándor Klára, valamint Vásáry István. A Dugonics téri programot a deszki Bánát Szerb Néptáncegyüttes fellépése zárja.

*

Ízelítő a Somogyi-könyvtár könyvheti programjaiból

Szeptember 1-jén, 16 órától a Somogyi-könyvtár Íróklubja mutatja be legújabb antológiáját Jövő a tükörben, avagy Mi dolgunk a világon címmel. A 92. Ünnepi Könyvhét megnyitójára szeptember másodikán, csütörtökön 16.30-kor kerül sor a Dugonics téren, ünnepi szavait ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő és író tolmácsolja a közönség felé. Az írónővel ezt követően a 18 órai kezdéssel a Somogyi-könyvtárban találkozhat a közönség. A megnyitó napján a Stefánia Fiókkönyvtár-klubban képregényklubbal, a Móra Utcai Fiókkönyvtárban pedig könyvbemutatóval készülnek a szervezők, Patty Wipfler: Hallgasd meg! Öt egyszerű eszköz a gyereknevelés mindennapos kihívásaihoz című könyvét Balogh Fruzsina, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület elnöke dolgozza fel.

Szeptember 3-án, 17 órakor a Stefánia Fiókkönyvtár-klubban könyvajánlóval egybekötött élőzenével hangoldóhatnak az érdeklődők a KidsAlone zenekarral. Ezt követően Grecsó Krisztián József Attila-díjas író és költő lesz az Ünnepi Könyvhét vendége, a téren és a Somogyi-könyvtárban egyaránt.

Bene Zoltán két frissen megjelent kötetét is bemutatja, először szeptember 6-án Sarki fény című művét, majd szeptember 14-én a Mandola története című kisregényét. Az író ezen kívül számos kötetbemutatót vezet még a hónap során, így például szeptember 6-án Döme Barbarával beszélget Angyalt reggelire című kisregényéről, szeptember 7-én rendhagyó irodalomóra keretében Tallián Mariannt kérdezi A szegények fejedelme – II. Rákóczi Ferenc című kötetéről, szeptember 10-én pedig Temesi Ferenc Apám című regényét mutatják be. Valamennyi programnak a Somogyi-könyvtár első emeleti közösségi tere ad helyet.

Ismeretterjesztő kötetek is helyet kapnak a bemutatók sorában. Szeptember 8-án a Mesterségek dicsérete – 130 éves a kereskedelmi és iparkamara Szegeden című könyvvel, szeptember 17-én pedig Tóth Marcell A Király utcától a Király utcáig. XX. századi zsidósors egy fotóhagyaték alapján című kötettel ismerkedhet meg a közönség. A Könyv és kutatója elnevezésű szabadegyetemen ezúttal az SZTE Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék oktatóinak legfrissebb könyv-, könyvtár- és eszmetörténeti kiadványait mutatják be az érdeklődőknek. Hevesi Andrea vendégei lesznek többek között Hegyi Ádám, Monok István, Sándor Klára és Zvara Edina.

Szeptember 9-én Két történettel ismerkedhet meg a közönség a szeretet erejéről és hatásáról András K. Zoltán Vöcsis (Politikai szatíra – Egy kicsit felnagyított torztükör az 50-es évekből) és a Szeretet erejével című köteteinek alapján. Szeptember 14-én pedig a Somogyi-könyvtár alagsori klubjában Bondár Zsuzsanna Egy ember, két nemzeti identitás című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

A határon túli magyarok, valamint a szegedi nemzetiségek is képviseltetik magukat a 92. Ünnepi Könyvhéten. Szeptember folyamán megkezdődik az Ukrán nemzetiségi hónap, amely számos programmal várja az érdeklődőket, továbbá a Hét Nap című szabadkai hetilap szerkesztősége is bekapcsolódik az ünnepi programkínálatba, szeptember 7-én.

A könyvbemutatók és beszélgetések mellett kiállításokkal is készülnek a szervezők. A Stefánia Fiókkönyvtár-klubban fotókiállítás, a Somogyi-könyvtár első emeletén Deákné Palásti Ágnes nemezalkotásai várják az érdeklődőket, valamint továbbra is megtekinthető a Dante 700 kiállítás a könyvtár földszinti kiállítóterében.

Részletes programkínálat a programfüzetekben, valamint a Somogyi-könyvtár weboldalán olvasható: http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/