Rock a REÖK-ben

Lennonról tart előadást Pleskonics a zenész kiállításán

„Beatlesen innen – Lennon túl” címmel tart rocktörténeti előadást a szegedi egyetem közkedvelt oktatója, Pleskonics András a REÖK-ben hétfőn: a legendás beatle képzőművészete és zenei karrierje kerül egymás mellé a kiállítótermekben.

A REÖK The art of John Lennon kiállítása rendhagyó módon a legendás zenész képzőművészeti irányultságát hangsúlyozza, melyről talán kevesebben tudnak, mint amennyien zseniális dallamait és ikonikus dalszövegeit ismerik. Ezen a tényen sokat segíthet a szegedi tárlat, melyen számos izgalmas, egyértelmű képzőművészeti értékkel bíró alkotást láthatnak az érdeklődők.

Persze elmaradhatatlan „kiegészítők” Lennon világsikerű gyémántlemezei, ismert és kevésbé ismert portréi, személyes tárgyai, melyek izgalmas rocktörténeti keretbe foglalják a hóbortos, furcsa arcokat, mesebeli lényeket ábrázoló litográfiákat, grafikákat. Az itt látható rajzok mégis leginkább John Lennonra, a képzőművészre, férjre és apára irányítják a figyelmet.

Február 20-án, hétfőn 19 órától Pleskonics András, a szegedi egyetem közkedvelt (r)ocktatója rövid időre gondoskodik arról, hogy a vizuális élmény mellé társuljon egy kis akusztikai beat-varázslat: „Beatlesen innen, Lennon túl” címmel tart rocktörténeti órát az érdeklődőknek. A zenés emlék-elmélkedés – ahogyan ő fogalmaz – a „vezér-bogár” rövid, ám annál tartalmasabb művészi életét igyekszik majd felidézni.

A zenei bejátszások között élő produkciók is elhangzanak majd, illetve a feldolgozások mellett a zenész írásaiból is idéznek az est résztvevői: Pleskonics vendégei mindmáig (lélekben is) fiatal Beatles-hívő zenészek és előadók, Berényi Csaba, Kocsor András, Török Dénes, Vitay Dóra és Zelei Zoltán.

Így kerül egymás mellé a kiállítótermekben egy est erejéig Lennon „ceruza-művészete” és zenei tevékenysége. A lángész-bomba garantáltan robbanni fog, mindenféle művészeti megközelítésben, úgyhogy kár volna kihagyni. A rocktörténeti előadáson a kiállításra szóló jegyárakon – 1000 illetve kedvezményes 800 forintért – lehet részt venni, érdemes előre megváltani a belépőt.