Legéndy Jácint performanszai a Boy Harsher afterpartin – After the Harsher

Legéndy Jácint ezúttal a Boy Harsher május 12-én megrendezésre kerülő koncertje utáni afterpartin ad elő improvizatív, táncos performanszokat a 101 Klubban DJ Antidolor underground zenéire. A koncert az afterpartival együtt a járvány miatt nagyjából két éves csúszással vésődhet a rajongók naptárába, s az elektronikus szcéna immár meghatározó zenekarának fellépése számukra alighanem feledhetetlen élmény lesz, akárcsak az utóbuli. Mint korábban említettük, Legéndy Jácint, akinek FBI: Maffiaszólam című verseskötete nemrég jelent meg a Prae Kiadónál, 2021 júliusától a 101 Klubban ad elő improvizatív, táncos performanszokat. Az avantgárd költő néhány évvel ezelőtt a ZegZugban megkezdett, s voltaképp spontán zenei körülmények által inspirált performanszai sajátos színfoltjaivá váltak a budapesti éjszakának, ugyanakkor nem hivatalosan, de a Berlini Fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából képviselték Magyarországot a német fővárosban is. Természetesen az afterparti a szintén jónevű, s főleg a Hűvösvölgyi Hideghullám című bulisorozatról ismert DJ Antidolor közreműködésével valósul meg. A rendezvény zenei kínálata a Boy Harsher számai mellett elsősorban a ’80-as és a ’90-es évek, illetve napjaink elektronikus hangzásvilágára összpontosít, s főleg a coldwave, a dreampop, a minimal wave és a posztpunk bandák szerzeményeit veszi alapul.

Helyszín: 101 Klub, 1072 Budapest, Rákóczi út 8/A.

Időpont: 2022. május 12., este 10 óra – hajnali 4 óráig

2017 nyarától adtam elő performanszokat a nemrég váratlanul megszűnt ZegZug színpadán. Ezek a krómozott lánccal bemutatott improvizatív, táncos performanszok a szabadság és az elnyomás problémakörét feszegették, de nem csekély erotikus mondanivalóval is bírtak. Egy-két alkalomtól eltekintve csak néhány órával az esemény előtt jelentettem be őket a közönségi médiában, illetve pár internetes magazin vagy hírportál oldalán, hogy minél komolyabb teret adhassak az inspirálónak, a spontaneitásnak és a dolog akció jellegének.

(Legéndy Jácint, Kulter, 2019)

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/559814259131640