Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjével pénteken kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, amely augusztus 20-ig tart. A népszerű operettet Gothár Péter rendezésében három estén láthatja a közönség a szegedi Dóm téren […]

Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjével pénteken kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, amely augusztus 20-ig tart.

A népszerű operettet Gothár Péter rendezésében három estén láthatja a közönség a szegedi Dóm téren.

Herczeg Tamás, a fesztivál új igazgatója az MTI-nek elmondta: szépen előkészített műsort vettek át Harangozó Gyula művészeti vezetővel, csupán egy kisebb korrekciót kellett a programban végrehajtani. George Gershwin Porgy és Bess című operája került be a műsorba. A darabbal visszatér az opera műfaja a legnagyobb hazai szabadtéri színpadra, a dzsesszes dallamvilágú mű azonban a musicalrajongók számára is kedves lehet – mondta a színházi szakember.

A darabot évtizedek óta nem játszották Magyarországon. Herczeg Tamás tájékoztatása szerint az augusztus 9-től látható Porgy és Bess próbái már elkezdődtek New Yorkban, a szólisták, a karmester és a rendező onnan érkeznek majd, és adják elő az operát a Szegeden felépített díszletek között.

Az igazgató elmondta, hogy az elmúlt évhez képest időarányosan 24 százalékkal jobbak a jegyértékesítés eredményei. A szakember bízik abban, hogy ezt az előnyt augusztusig sikerül megőrizni és az időjárás is kegyes lesz a szabadtéri fesztiválhoz.

A játékok programja a Leányvásárt követően Az Operaház fantomjával folytatódik, majd az Elfújta a szélt láthatja a közönség, ezt az Operagála, illetve a Porgy és Bess követi, a záró produkció pedig az István, a király harmincéves jubileumi előadása Alföldi Róbert rendezésében. A fesztivál kisebbik játszóhelyén, Újszegeden az Egy bolond százat csinál című zenés vígjátékot mutatják be, itt koncertezik az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa, és lesz Szegedixie gála is.

MTI 2013. július 4., csütörtök 10:45

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely