Tandori Dezső: A szomszéd banánhal

Tanulmányok, esszék

Tiszatáj Könyvek

Szeged, 2017

216 oldal, 2850 Ft

ISBN 978-615-5618-12-3

Kafkánál valaki ámul, hogyan lenne
hihető, hogy akár legjobb állapotunkban,
ifjúi erőnkben eljussunk a szomszéd faluba;
egy élet hossza kevés rá.

Salinger banánhala a víz alatt az üregben
telefalja magát banánnal, nem fér ki onnan
többé, és ott pusztul.

       Tandori Dezső

Tandori Dezső esszéírói pályája, mely sosem volt egyéb irodalmi tevékenységei egyszerű kísérőjelensége, korszakosnak bizonyuló költészeti és prózaírói teljesítményével párhuzamosan bontakozott ki. 1977-ben megjelent A zsalu sarokvasa című kötete darabjaitól Tandori esszéi mást sem tesznek, mint betekintést nyújtanak írói műhelyébe, a keletkező mű kulisszái közé, s ezzel versben-regényben rögzült világát, az óvott-védett individualitás terét bővítik.

Az európai modernség nagy nemzedékét példázó Kafka, Kraus, Musil vagy Bernhard életműve éppúgy megjelenik és mély megértésre talál ebben az esszéisztikában, mint ahogyan a magyar befogadásban mindig kisebb hajlandósággal követett angolszász és amerikai „regényvonal” vagy a francia regénytörténet egy kallódó, ezúttal felgöngyölített „katolikus” szála. De ugyanígy nélkülözhetetlenek és a kiteljesedő magánvilág integráns részét alkotják olyan művészi „extremitások”, mint Schwitters, Duchamp vagy Artaud szélső – Tandori számára nagyon is középpontinak minősülő – értékei.

Az olvasó, miközben megismerkedik a Tandori által megszólított szerzők és művek ajánlataival, végigkövetheti a Tandori-esszé stilisztikai-felfogásbeli átalakulásait is: azt, ahogyan a korai írások oldott tanulmányozása a ’90-es évektől a megismerés immáron visszavonhatatlan személyességére hivatkozva a rögtön-ottlét experimentális alkalmait állítja elő. A jelenhez érkező esszé-tanú pedig, mikor beszámolót olvas a „mai napság” fejleményeiről, választ kap a kötet címében megfogalmazott magány-állítás – banánhal-lét – paradoxonára is. Bár a kötet végszava, utolsó gesztusa a másik irányába tett erőfeszítést hangsúlyozza, egyúttal nyilvánvalóvá teszi az örök kihívást jelentő önéletrajz – Tandori szép szavával: „önné lett rajz” – feladatát és feladhatatlanságát.

Tandori Dezső Tiszatáj Kiadónál megjelent könyvei:

  • Az Oceánban (2002) – Versek
  • „Hol élsz te?” (2003) – Esszék
  • Az Éj Felé (2004) – Versek
  • A Honlap Utáni (2005) – Tanulmányozások
  • A Legjobb Nap (2006) – Versek
  • Kalandos Angliák (2008) – 3 regény (1988-2005)
  • A Rossz Reménység Foka (2009) – Versek
  • Csodakedd, rémszerda (2010) – Tárcák, esszék, tanulmányok (2000-2010)
  • Szellem és félálom (2013) – Rövidpróza, vers
  • Galambocskám/Tőrmellék (2014) – „Regény”
  • A szomszéd banánhal (2017) – Tanulmányok, esszék

Megrendelhető a kiadó címén: [email protected]

Könyvheti bemutató:
  • 2017. június 10. (szombat) 18.30
  • JATE Klub, terasz (Szeged, Dugonics tér 13.)

Tandori Dezső új, A szomszéd banánhal című kötetéről Bacsa Gáborral és Gyulai Zoltánnal beszélget Tóth Ákos, a kötet szerkesztője.

tiszatajonline.hu/?p=106154