YOUHU kortárs kiállítás

Abafáy-Deák Csillag: Csatakiáltás

A műtárgy létrehozása természetes formák torzítása nélkül elképzelhetetlen…
mivel abban benne van az újraszületett természet.
Paul Klee

Nagyot szólt. Már a beharangozó előrevetítette, fontos eseményen vehetünk részt a Kieselbach Galériában a 2022. július 15-i sajtóbejáráson és könyvbemutatón. Az előzetes sajtóanyag mellékletében láthattuk a katalógust, amiről akkor még nem tudhattuk, hogy nem csak a papír súlya miatt nehéz ez a vidámzöld kötet, hanem tartalma, minőségi reprói és a kurátorok szövegei okán is örökbecsű példány lesz művészeti albumaink könyvespolcán. Húzós. Szó szoros értelmében is, nem lehet kihagyni, sem elhagyni, Lapozzuk és megtudjuk, ki az a negyvenhárom fiatal művész, aki nemzetközi viszonylatban is sikeres, akik jelen vannak folyamatosan New Yorktól Berlinig, Hongkongig kiállításokon, és műveiket el is adják. Szinte nincs olyan munkájuk, amelyet már le nem foglaltak le, vagy el nem adtak. Az előtérben láthattuk, hogy a jelen kiadvány nemzetközi viszonylatban nem előzmény nélküli, a galériában több hasonló kötet sorakozik a könyvsarokban. 

A Kieselbach Galériában most a globális képzőművészet világába betagozó magyar művészek sikerét láthatjuk, a kötethez kapcsolódó rendhagyó kiállításon. Kieselbach Tamás – a hálózat mintájára – visszacsatol, összevon, sűrít, és bemutatja a kortárs krémet. Itt most nem a felfedezésen, a múlt valamiféle korrigálásán van a hangsúly, mint Scheiber Hugó vagy Czene Béla esetében, hanem az együttes szereplésben, a külföldi sikert elérő alkotók és művek reprezentációján, magas mércéjén. A kurátorok munkáját dicséri a válogatás. 

A közel négyszáz oldalas angol nyelvű katalógus lehetővé teszi a külföldi művészeti piac számára is a tájékozódást, a cél az, hogy a nemzetközi piac meghatározó szereplőihez is eljusson ez a kiadvány a Tate Moderntől a Pompidou Központig, múzeumigazgatókig, kurátorokig galériákig, hogy ebből meg tudják ismerni a fiatal kortárs magyar művészgenerációt. A kurátorok, Sárvári Zita és Rieder Gábor ezt youhu generációnak nevezte el, ami akár egy vidám csatakiáltásként is hangzik. A kurátorok kiemelik, hogy a projektben megjelenő művészek stílusvilága és alkotói megközelítése “lefedi a 2010-es évek és a 2020-as évek elejének összes jelentős nemzetközi tendenciáját, az újabsztrakciótól az organikus nonfigurativitásig, a posztkonceptuális nyelvezettől a posztinternetes esztétikáig, az archaikus formaképzéstől a naiv elbeszélőmodorig, a digitális képalkotástól a neoexpresszív ecsetkezelésig”.

A kiadványban mind a negyvenhárom alkotó egy-egy nyolc oldalas blokkot kapott, ez tartalmaz szöveges oldalt, tanulmánnyal, rövid esszével, ami elhelyezi az alkotót a művészeti világban, majd rövid életrajz következik, képrészletek és három-hat oldalon reprodukciók munkáikról. 

Az Y generációba az 1980 és 2000 között születetteket soroljuk, akikre a technika felgyorsult fejlődése jellemző. Ezredfordulós generációnak is nevezik őket. Jellemzőik, hogy ők már a számítógépekkel együtt nőttek fel, a modern technikák és a számítógép nélkül el sem tudják képzelni az életüket. A bemutatott művészeknél fontos szerepet tölt be az internet nyújtotta lehetőségek kihasználása, például az instagramon keresztül nyomon követhető a töretlen alkotói folyamat, földrajzi határok nélkül. A Y szót látva, akár a férfit meghatározó Y szekszkromoszómára is gondolhatnánk, de ez esetben a kiállítók között a férfiak és nők aránya nem mutat nagyon nagy eltérést a férfiak javára. Youhu.

A főteremben inkább eklektikus, míg kisebb termekben tematikus kapcsolódású műveket látunk. Sok alkotó esetében a kiindulási pont a fotó, ugyanakkor a kerámia, az objektek sokfélesége egészen az ipari tárgyszerűség is megjelenik. Mindegyik művésztől egy-egy nagyobb, reprezentatív alkotás szerepel. A játékos, laza, színes, könnyed ábrázolásmód jellemző sok alkotónál, nagy sztárokoknál is (Ezer Ákos), a könnyed, megjegyezhető stílus, Bozó Szabolcs esetében mesés történet, hogy autodidaktaként is felfutott, instagramon keresztül művészi karriert futott be, a játékosság, Csató Józsefnél is tetten érhető, a laza játékos stílus, egyébként sok évi munka eredménye az ismertség elismerése. Moizer Zsuzsa nőies, érzéki, melankólikus festészetével erős ellentét a teremben Dallos Ádám férfias, erőteljes színeivel, vad expresszivitásával. A sokszínűség dicsérete is ez a kiállítás, az ellentétes alkotói stílusok egymás mellettiségének elismerése. Nincs recept a sikerre. Az új absztrakció több képviselőjét is láthatjuk, pl. Szinyova Gergő, Bernáth Dániel.

A kerámia is előtérbe kerül, pl. Makai Mira Dalma sok, játékos elemből álló alkotásával. Ellenpárja, az idei Velencei Képzőművészeti Biennálén hazánkat képviselő Keresztes Zsófia üvegmozaikkal bevont, biomorf műve, központi eleme a szem, és a megkövesedett könnyek, a láncok, az érzelmeink fogságára is utalnak. Szabó Menyhért megnyúzott arcú portréja, kék színével, a feeling blue, a szomorúság érzetét erősíti. Barabás Zsófi jellegzetes, szürreális formákból építkezik, Kiss Adrian egyedi, műbőr, steppelt alkotásával a testiség új dimenzióit tárja elénk. A textil reneszánsza a kortárs művészetben itt is megjelenik, Puklus Péter alkotása, I’ve been Lying my Whole Life, 2021. Kis Judit téglái installációk, egyszavas vésetek, és emlékezetünkbe is bevésődnek (Inspirit, Agape, Embrace). Jelenleg a téglák, mint ismétlődő motívum foglalkoztatnak. A rajtuk szereplő szavak többnyire személyiségjegyek, melyek visszahatnak az anyag minőségére, de lehetnek motivációs építőelemek, vagy akár terhes gondolatok, vall munkáiról a művész. Ember Sári konceptuális, minimalista objektjének közérthető üzenetével ellenpont Gosztola Kitti nehéz acélöntvénye, ami nem virágot ábrázol, Mindazt, ami ritka, egzotikus és baljóslatú, a természet őrzi termékeny méhében, 2017, acélöntvény, 80 x 100 x 50 cm. Bolla Szilvia is a fotóból jutott el a plasztika világába. Schmied Andi szintén fotóból, New York még be nem fejezett, a város legmagasabb épületének szánt felhőkarcolóból tekint ki a világra. A megfizethetetlen lakások, mint a spekuláns tőke emlékművei jelennek meg, a kép előtt, drága építőanyagokból rétegesen összeállított posztamensen az erről készült könyv. Nem juthatunk fel ezekbe a magasságokba, de máris tériszonyunk támad. 

Melkovits Tamás szürrealista szobra a hálózati gondolkodás felé tereli a nézőt, 3D-vel tervezett motívumainak kiöntött elemeiből, legoszerűen építi meg alkotását, egy végtelen variációs lehetőségből lezárt műtárgyat teremt. Melkovics Tamás arról ír, hogy munkái az állandóan változó, átalakuló viszonyrendszerek gondolatkörében készülnek. Ennek a vizsgálódó, kutató megismerés- és alkotásmódnak ezért az élőlények állandóan változó, átalakuló világa képezi a párhuzamát, egyszersmind szemléleti támasztékát. 

Egy úgynevezett dark roomba, sötét terembe is megérkezünk, a kortárs művészet pesszimistább világát is megjelenítve látjuk, többféle formában. Itt fut a kiállítás egyetlen videója, Cséfalvay András science fiction és a görög mitológia motívumaival, robotszerű figurákkal. Borsos Lőrinc szerzőpáros munkája sem optimista, a lefele mutató kéz angolul megmérettettél és könnyűnek találtattál idézetre mutató alkotás, a közeledő pusztulásra utaló apokaliptikus mű.

Az archaizálás, az örök emberi keresése, történelmi korra visszatekintés új jelenség a kortárs képzőművészetben, korábban a politikum és társadalom kérdései voltak előtérben. Batykó Róbert háborús mementója kivétel, akárcsak Süveges Rita globális krízisekre, az éghajlatváltoás következményeire utaló műve is a narancssárga szmogfelhővel. 

A záróteremben az ipari tárgyszerűség témaköre jelenik meg. A Salgo polcokból összeállított, de élénk színekkel megfestett felületekkel játszik Kristóf Gábor. Az első impresszió Mondriant is felidézte bennem, de a művész, annak érdekében, hogy a tárgyszerűséget jobban kidomborítsa, szállító állványra szerelte a művet. Installáció lett belőle. A hatás nem maradt el. Így más utakra tévedtünk, nem gondoltunk festményre, falra. 

A kiállítás és a hozzá tartozó dokumentáció, a rangos kiadvány rámutatott arra, hogy a világsztárrá váláshoz nem szükséges feltétlenül emigrálni, menedzselhető a nemzetközi karrier külföldi galériák és az internet segítségével is. Rengeteg munkával, kitartással. A csatakiáltás jogos, de még egyelőre csak a csatát nyertük meg, a háborút nem. Reméljük, ez a kiállítás sok művészt bíztat arra, hogy érdemes keményen küzdeni, nem feladni álmainkat. YOUHU.

Kölüs Lajos: Még a Z- és az Alfa-generáció előtt járunk

The mirror sees you / So alone/…Cold as stone / Yeah
(A-ha – Cold as Stone, 1993)

A Y-generáció (1980-1999) globális generáció, köszönhetően a rapid technológiai fejlődésnek, az internet növekvő szerepének és a globalizációs folyamatok mindent átható erejének. 

Az Y-generáció már vénájában hordja a marketinget, tudatosan él vele. Talán nem véletlenül hangzott el a megnyitó tárlatvezetésen, hogy alig lehet tőlük szabad művet szerezni egy kiállításra, még meg sem szárad a festék, már viszik a kész művet egy kiállításra vagy a vevő otthonába. A művészeti piac mozgása eleven, új és újabb művet kíván, és nem feltétlenül a megélhetés miatt. Kereslet van, igény a kortárs művekre, amelyek jellemző vonása, hogy absztrakt és univerzális, bátran felvállalja a lírai attitűdöt, a hibrid stílust, kedves és színes, világosan tudtunkra adja, mit nem akar az alkotója. Formailag változatosság jellemzi, új technikával hozzák létre, csak a szakember veszi észre, hogy milyen módon jött létre a mű.

A szokatlan színek és (primitív, organikus) formák figyelemfelhívók, kínáltatják az alkotást. Már nem számít, hogy iparszerűen gyártott műről van szó, egyik mű sem másolat, hanem eredeti. A giccs határát súrolja az archaizálás, a művészet kezdetét idéző motívumok együttese. A teremtés illúzióját hordozzák, ilyen alkotás nincs még egy. Most született, eleven. Stabilan tartják a nívót, a művészi értéket. Fogyasztás ez, a művészet fogyasztása és megfizethetősége. 

A kiállítótérbe lépve a főfal zöld színe ragad magával. Örökzöld és a megújhodás színe. Most háttérszín, kiemeli az előtte vagy rajta lévő alkotásokat, azok erősen vibráló színegyüttesét. Keresztes Botond digitális kentaurjai korunk mitológiáját idézik meg, a mesterséges intelligenciát és a divatot, a sportos lábbeli mindenhatóságát. Keresztes Zsófi fantáziadús szobrában is felfedezhetünk mitológiai motívumot, isten szemét, mindent lát, sőt a leláncolt Prométheuszt vívódását is, mindent hall, mindent lát, de mit tehetne, tehetne-e bármit?  Egy könnycsepp az arcon (Una lacrima sul viso), énekelte egykor, 1964-ben Bobby Solo, akinek dalára talán kevesen emlékeznek, maradt a könnycsepp. Megdermedve.

Melkovics Tamás tornyos, sokágú szobra láttán Ninivében érzem magam. Nincs hangzavar, béke van, a világon minden állandó és örökös mozgásban létezik. A mű moduláris volta a legokockát, az építkezés változatosságát, folytathatóságát, ötletességét, szellemességét is eszembe juttatja. Nem mi forgatjuk a bűvös kockát, hanem körbejárjuk a modern életfát, az égbe nyúló paszulyt, a kibomlást, a társulást, a kereszteződést csodáljuk, az összhangot, egy világ születését.

Egészen más világot teremt Kis Adrien alkotása. Mintha egy vadászatról tértünk volna haza a lenyúzott bőrrel, amelyet később falra feszítettünk. Egy autó belső kárpitjára gondolok utóbb meg, védelmezi az utast, kényelmet ad. Az UFO-k alakzatba rendeződnek.

Műtárgypiac is a kiállítás, rangot ad, a sikeres magyar művészeti jelenléthez járul hozzá. Emblematikus tömörségű, figuratív-dekoratív alkotásokat láthatunk, amelyek immanens esztétikai értéket hordoznak. Érdekes volt látni, hogy Szentjóby Tamás téglája (téglarádiója) miként is tér vissza Kis Judit alkotásában, a szépészetet felidéző három téglában (Inspirit, Agape, Embrace). …Ha beláttuk azt, hogy szabadok vagyunk, és az élet elemeit képesek vagyunk átrendezni, újracsoportosítani, akkor nyomban belátjuk azt is, hogy tulajdonképpen nem is tehetünk mást, ha élünk, azaz az adott, meglévő sémát, koporsót szüntelenül át kell törnünk. St. Auby Tamás (https://exindex.hu/szabad-kez/dezorientaljuk-a-csapatokat/)

A poszthumán, utópisztikus világ is jelen van. Kárándi Mónika alkotása (Love is in the Air (Deep Faith), 2021) nyugalmat, békét, melankóliát sugároz. A vörös sivatagban élő és élettelen egybeolvad, egyik sem nő a másik fölé. Az emberhiány üdvös? – tehetjük fel a kérdést magunkban. Szabó Menyhért kék gumi maszkja női arcot hív életre, a majdnem tökéletest, a ránctalant, az emlékezetünkben őrzött arcot, az angyalit, talán a sosem látottat. Lola (Marlene Dietrich) lenne a Kék angyalból? Szabó Menyhért nem a szőke fürtöket mintázza, nem is a szépség álarcát, hanem a tengert, annak végtelenségét, megfoghatatlan szépségét és titokzatosságát. 

Mindegyik terem egy külön világ, harmonikusan illeszkednek egymáshoz. A kiállításon a perspektíva szokatlansága, valamint az élénk, telt és visszafogott színek, egyszerű figurák és vonalak világa az, ami szembetűnik. A képek erőteljes, határozott ecsetvonásokról árulkodnak. A politikai tematika hiányzik, a WAR mégis jelen van Bratykó Róbert, banálisnak tűnő művében, gondolom, a mai helyzet miatt okkal van jelen. Nincs sem optimizmus, sem pesszimizmus az alkotásokban. 

Életszerű helyzetek vannak, Woodstock utánérzettel. Fridvalszki Márk An Out of This World Event című négyrészes sorozatából láthatunk egyet, régészeti panorámaképet, felnézünk és lenézünk, átlátunk és belátunk, itt is vagyunk és meg nem is. Torlódnak az idősíkok, egymásra csúszva időtlenné válnak a pillanatok, az érzések. Mintha nem lenne előtte és nem lenne utána sem.

Van egy terem, ahol a borús, sötét, misztikus hangulat uralkodik. Idegen lények világát látjuk a videón. A jövőnket. A drónok világát. Ahogy Csipkerózsika álma is megidéződik (már rég nem Nagy-T Kriszta által felidézett módon), a sövényszerű, borostyánszerű benövés inkább az elhagyottságot, a halált idézi fel bennem Borsos Lőrinc alkotását látva (Weighed Found Wanting, 2021). Poszthumán világba érkeztem. Itt nincs helye semmilyen feltámadásnak, megváltásnak, de egy királyfi csókjára sem. Minden belesimul a csendbe, a természetbe, a fájdalom, a keserűség, a bánat is.

Értékválság van. Change (valutaváltás) van. A pénzzé válás fontos motiváció, a művészi életforma fenntartása és folytathatósága múlik rajta. Nem mindenkinek sikerül, akinek igen, most számba vétetik. Itt van. Jelen van. Mutatkozik, látható. Egy-egy mű alapján nehéz megítélni a művész helyét a kortársművészetben. A kiállítás albuma segít, bemutatja és elhelyezi az alkotót és a műveit.

Mivel befutott, sikeres művészekről van szó, a kiállítás kockázata kicsi, de nem is erről van szó. Kieselbach Galéria időben előremegy, olyan világra fókuszál, amely sok néző számára rejtett és kevésbé ismert. Sikertörténeteket rejtenek az alkotások, az alkotók. Nincs recept, nem is adható. 

Láthatunk rendkívül érzékeny, akvarellszerű képeket, két lény eggyé válásának pillanatát, belső utazást, (Pintér Gábor, Moizer Zsuzsa Gem of the Ocean, 2021, oil on canvas, 210×250 cm). Egy másodpercre Csurka Eszter az emberi mozgás fázisait rögzítő festményeire is gondoltam.

Láthatunk szürreális, barokkos kompozíciókat, figurális és absztrakt közti átjárhatóságot megidéző szobrokat. Mindegyik alkotás az autonómia, a függetlenedés szellemét tükrözi. Látunk egy kakas stilizált formáját rögzítő alkotást, Ulbert Ádámét.  Nemcsak őrzi a magyar hagyomány szellemét, örökségét, hanem a Távol-Kelet formai világa felé is nyit, egy másik hiedelemrendszert és tudatállapotot megidézve. 

Körmendi Anna vallomása: …amit nálunk látnak, és ami tetszik nekik, az érték, nem vallanak vele szégyent, bátran költhetik kortárs művészetre a pénzüket, nem értéktelen dolgokba fektetnek be, és így segítenek a nagy művészeken. (https://mek.oszk.hu/19100/19140/pdf/19140_1.pdf)

Jacob Kassay alkotása soha nem látott hatást kelt, tömörített kép, a szétesés képe. Mintha egy pozdorja, forgácsokból készült bútorlapot, dekorációt látnék, torzítatlanul, egy az egyben. A művész fára nyomtat, a felület pixelesen vibrál, a forma folytonos változása megakadályozza, hogy felismerjük, milyen formákat is látunk.  

Puklus Péter I’ve been Lying my Whole Life, 2021 hedonista, férfiközpontú világot mutató alkotásának sötét színe baljóslatot sugall, a végzet jelenlétét. Dobokay Máté Hommage à Simon Hantai, 2019 című alkotása, túl a művészettörténeti főhajtáson, szintén egy olyan világot idéz meg, amely a világűrhöz, az ismeretlen világhoz köthető, amely világról nap mint nap hírt kapunk a NASA, a csillagászati obszervatóriumok jóvoltából. Hol vagyunk a világban és meddig vagyunk benne? Csató József műve visszakapcsol bennünket a földi életünkbe (Vendégszeretet).

Schmied Andi műve (Kilátás a Central Parkra a Central Park Club 100. emeleti Magánbálterméből) az eléje helyezett posztamenssel és a rajta lévő könyvvel a Gutenberg-galaxist őrzi meg, egy olyan világban, amelyben a vizualitásé, a médiumé a főszerep. Kilátunk, de a kilátás nem éles, árnyékolt. A látás, a tükör témakörét dolgozza fel Nemes Márton műve is (The Void Paintings 03, 2020). Benne vagyunk a képben, a tükörben, hiába húzódunk félre, mások által válunk láthatóvá, ha a közelben maradunk. A neonszínek az éjszakát idézik, de ebbe az ellazulásba szilánkok hasítanak bele, mintha egy Hischcock film jelenetébe csöppentünk volna, és nem eldönthető, áldozat vagy a gyilkos szerepébe kerültünk-e.

Youhu elnevezés hallattán Cseh Tamás jut eszembe, mintha hallanám a bakonyi indián kiáltását, Uhu, itt vagyok. És Adyt is idéznem kell: Páris, az én Bakonyom. A 43 művész otthonos a nagyvilágban, nem egy közülük itthon él. Számukra a közel és a távol nem zárja ki egymást, hanem feltételezik.  A világ összezsugorodott, Cold as Stone.