Vonalból vetítve

Szíj Kamilla a kortárs rajzművészet jeles megújítója. Hagyományos eszközökkel alkot, grafitceruzával, tollal, tussal, hidegtűvel egyaránt dolgozik és hozza létre törékeny, meditatív rajzait, hidegtűit. Több évtizedes alkotói tevékenységét szikár rendezettség jellemzi, grafikáit rendkívül következetes rajzolási módszerrel hozza létre. Képeinek következetesen nem ad címet. Vonalai szabadon ide-oda tekeregnek, mozogni látszanak. 

Szíj Kamilla a budapesti Kirakat és Dekoratőr Szakmunkásképző Iskolában végzett, majd a németországi Hochschule für Gestaltung Offenbach am Main vizuális kommunikáció szakán tanult tovább, végül a Magyar Képzőművészeti Egyetemen doktorált.

– Mindazoknak, akik ellátogatnak a Lappangó elem című tárlatodra, első látásra hiányérzetük lehet, hiszen mindössze egy vonalból áll, amely három téren húzódik át, és egy negyedik térben három rajz látható. Milyen koncepció magyarázza ezt? 

– A mostani kiállításon nem szerettem volna csupán rajzokat bemutatni. Az Óbudai Társaskör-beli „Nem több, nem kevesebb” című kiállítás folytatásaként arra a döntésre jutottam, hogy ezen is egy végighúzódó vonal szerepeljen. Itt viszont azt képzeltem el, hogy a végifutó vonal árnyéka a falon egy másik rezgő vonalat adjon ki. Ezt a fénytechnika segítségével lehetett elérni. Én csak elképzeltem, de nem tudtam volna megvalósítani. Tasnádi József, Tóta András találták ki a megoldást, és a Budapest Galéria dolgozói voltak a segítőim. A Budapest Galéria mind a négy terében látható „egy kis furcsa elem”: hol egy ablak, hol egy téglasor, hol egy falból kiálló fehér vonal. Minden anyag részecskékből áll, amik rezegnek. Ezt tudjuk, de nem látjuk. Ebben az installációban is a láthatatlannak a láthatóvá tétele izgatott. 

– Hogyan értelmezed a címadó Lappangó elemek-et? 

– Az elnevezés eredetileg Kazimir Malevics 1922-ben írt A tárgy nélküli világ című könyvében szerepel. Oroszul, angolul és németül is úgy szól, hogy a „hozzáadódó elem”, míg magyarra a fordító „lappangó elem”-ként fordította le. Ez a kifejezés lenyűgözött, mindenkinek ajánlom a könyv elolvasását. 

– Több termen átfutó vonalaid végül elszabadulnak az utolsó teremben: megsokszorozódnak, rajzokká formálódnak. A tárlatoddal kapcsolatban több helyütt említik Malevics elméletét a művészet változásáról. Valóban ennek mentén alakult a koncepciója? 

– Nem, nem Malevics elméletének mentén alakult ki koncepció, de ezt a címet és a mögötte meghúzódó gondolatot teljesen magamévá tudtam tenni. Véletlenül akadt újra a kezembe a könyv és Malevics bizonyos gondolatait a mára értelmezve is nagyon aktuálisnak érzem. 

– Munkásságodnak – amely nem figuratív – meghatározó eleme a vonal. Hogyan jutottál el ehhez a redukcióhoz?

– Ez egy folyamat, ami összekapcsolódik az életem történésével is. 1983-ban mentem ki Németországba, ott jártam főiskolára. A szocializmusból mentem a kapitalizmusba. Mostanra már itthon is ugyanaz a vizualitás, és mindennek a túltengése van jelen, amit én akkor ott már megtapasztaltam. Túl sok a fölösleg, valószínűleg ebből jött a redukáláshoz való fordulás. Még a redukción belül is állandóan redukálok, ami a rajzi elemek változását hozza magával. Így lett például a „konzervdobozból” végül „rizsszem”, de ez egy hosszú és nem tudatos folyamat eredménye. Apró változások folyamata, ami remélhetőleg mindig egy kis továbblépést eredményez.

– Rajzaidat mindig valami geometrikus rendbe állítod és nem használsz színeket. 

– Színeket minimális mértékben használok. Főként feketét, pirosat, ritkán sárgát és kéket, zöldet soha. Az általad említett geometrikusságot inkább egy saját rendszernek nevezném. Ezeknek a struktúrának a tiszta geometriához nincs köze, de valahol mégis kapcsolódik hozzá. Döntések, szabályok, rendszerek azok, amiket követve alakulnak ki a rajzok. 

– Miért nem adsz címeket a rajzoknak? Tudatos döntés mindez a részedről?

– A címek elhagyása mindenképpen tudatos, egyrészt nem tudok jó címeket kitalálni, másrészt nem szeretném a nézőt befolyásolni. Az utóbbi években viszont fontossá vált számomra, hogy a kiállításoknak legyenek címei és ezeken nagyon sokáig gondolkozom. Ilyen például a Folyamatrajz, Konstellációk, Lassú rajz, Ugyanaz mégsem stb.

– Milyen témák foglalkoztatnak?

– Speciális témáim nincsenek, érdeklődési területeim vannak, amiket figyelek. Ilyen a kvantumfizika, a zene, maga az élet, ami közvetlenül és tágabb értelemben körülvesz. A kedvenceim a barlangrajzok, amiket esszenciálisnak érzek. Amivel a rajzaim foglalkoznak az nem tematizálja ezeket a dolgokat, nem reflektál, inkább a bennem összeért gondolatokat absztrakt módon vizualizálja. Olyannyira absztrahálok, hogy talán nem könnyen befogadhatóak. De reménykedem, hogy a kiállításlátogatók kellő belső szabadsággal rendelkeznek ahhoz, hogy nyitottan forduljanak a munkáim felé. 

– A kiállítás még február 12-ig tart, ahol a Budapest Galéria mindkét kiállításán a művészek 16 órától tárlatvezetést tartanak. 

– Szeretném még elmondani, hogy Szabics Ágnessel tartottunk egy múzeumpedagógiai foglalkozást, ahol a tíz résztvevő rajzaiból egy felállított szabály mentén végül is egy nagy közös rajz készült. 

Takáts Fábián