Tisztelet a fémnek

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN

Első megközelítésben zavarba ejtőnek tűnhet az a kontraszt mely a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpózium válogatott kollekciójának szellemisége, konstruktív, ipari anyagszerűsége és a Reök palota finoman hullámzó, a szél által borzolt vízfelszín apró remegéseit megidéző, örvénylő, titokzatos áramlatoktól hajtott florális szecessziós minták között feszül. Mégis, aki belép a Magyar Ede (1877–1912) által megálmodott épületbe rögtön megállapíthatja, hogy ez a prekoncepció egyáltalán nem érvényes e reprezentatív kiállításra. A palota Fekete Pál (1873–1908) szegedi díszműkovács által készített erkélyeinek korlátai, a lépcsőház fantasztikus – aranyozott fejüket a napfény felé nyújtó – kovácsoltvas liliomai nagyszerű nyitányként szolgálnak a későbbi utódok, jelenkori munkáihoz.

Bő egy évszázada a modern szobrászat permanens expanziójának lehet tanúja a nagyérdemű közönség. Ez a folyamatosan szélesedő tendencia a szellemi horizont tágítása mellett, nemcsak a formai és technikai, de az anyagválasztások bátorságával is párosult. A műfajban a közvélekedésnek megfelelően évezredek óta kanonizált, nemesnek számító matériák – márvány, bronz, fa – mellett, az addig elképzelhetetlennek tartott ipari nyersanyagok is létjogosultságot nyertek. E helyt ugyan, nincs mód a művészettörténeti változások részletes számbavételére, így a hazai avantgárd és modern szobrászat múlt századeleji, az egyetemes trendektől történt lemaradásainak is csak szűkszavú megállapítására hagyatkozhatunk, de azért érdemes megemlíteni, hogy a különféle iparban használatos fémek és az acél Magyarországon nagyjából a hatvanas évek tájékától váltak a művészet „szalonképes” alapanyagaivá.

A rend kedvéért említsük meg, hogy itthon az 1967-ben az elsősorban alumíniummal dolgozó, székesfehérvári KÖFÉM-szobrásztelep – igaz csak egyetlen alkalommal megszervezett – rendezvénye számít úttörőnek. A folytatást – szoros összefüggésben, a korszakban szárba szökkenő szimpózium mozgalommal – az 1974-ben alakult Dunaújvárosi – Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpózium jelentette. Majd 2004-ben a KÉSZ Kft. a KÉSZ Ipari Park „csőhengerítő” csarnokában megrendezte első művésztelepét, melyből az eltelt másfél évtizedben kinőtt a napjainkban Kecskeméti Acélszobrászati Szimpóziumnak nevezett, a hazai acélszobrászat fellegvárának tekinthető kezdeményezés, ahol az elmúlt években a szakma élvonala mellett egyre több külföldi művész is gazdagította az időközben muzeálissá érett kollekciót.  2018 óta pedig a K-ARTS Művészeti Alapítvány organizálja a szakadatlan szerte ágazóbb tevékenységet.

A nyaranta, kéthetes turnusban megrendezett művésztelepen a meghívottak nem csupán a sokféle új nyersanyaggal, az újabb és újabb üzemi technológiákkal kísérletezhetnek, ezen felül a szervezők lehetőséget biztosítanak a fémmel dolgozó szakemberek és az alkotóművészek kooperációjára, továbbá az ipari környezetnek köszönhetően a műtermi léptékek dimenziójának kitágítása is gyümölcsöző, új perspektívákat nyitott.

A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt, éppen a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk. A szegedi mustra szemléletesen bizonyítja, hogy a leegyszerűsített, minimalista formálásnak éppúgy megfelel az acél, mint a bonyolultabb, komplexebb tárgyképzéseknek.

A művészek egy jelentős része kifejezetten kísérleti terepként tekint a kecskeméti nyári rendezvény által biztosított lehetőségre, ami annál is természetesebb, hiszen évről-évre nemcsak szobrászok, hanem grafikusok, festők is kipróbálhatják a megszokott műgyakorlatuktól eltérő kifejezésmódokat. Persze vannak, olyanok is, akik a már jól bevált úton indulnak tovább, a tőlük szokatlan, új terepen, így Wahorn András kisplasztikája, Mata Attila hegesztett krómacélból konstruált Kísérlete, vagy Barabás Márton Crescendoja alapvetően nem térnek el a művészek ismert, közkedvelt, kiérlelt megoldásaitól. Orosz István hűvös eleganciájú, végletekig letisztult Kompozíciója is az alkotót régóta foglalkoztató, leleményes téri illúziókeltés egyik ötletes esetét dolgozza fel.

A funkciójukat vesztett nyersanyagok újra hasznosítása több résztvevő munkásságában tetten érhető. Az Indiából származó Meghan Salgaonkar a hegesztőhuzalokat tartó orsók haszontalanná vált drótvázaiból építette meg, különleges légies hatást keltő Felhőkarcolóját, mely körbejárva folytonosan új oldaláról mutatkozik meg, állandóan változtatva, pulzáló, hol sűrűsödő, csomósodó, hol lazább képleteket mutató vonalstruktúráját. Az ugyancsak a szubkontinensről érkező Lata Upadhyaya egy elegáns ékszerterv felnagyításával acél zártszelvényekből heggesztette légies, áttetsző plasztikáját, mely cicomátlan kompozíciójával csak úgy az ősi indiai kézművesség kifinomult hagyományának folytatója, mint másik bemutatott Chakra című hegesztett acélkorongja, melynek felületi játéka a filigrán technikával készült ötvösművek választékosságát tükrözi.

Bukta Imre hegesztett acél Csendélete – a dinnyére, illetve földgömbre emlékeztető formával, az applikált késsel és szemeteslapáttal – a fém piedesztálra emelt ready made egyszerűségét állítja fanyar, ironikus kontrasztba, magától értetődő természetességgel létrehozva egy találékony pszeudo emlékművet. Szabó Ottó (Robotto) szintén fémhulladékokból és alkatrészekből hasznosította újra – vizuális emlékezetünk segítségül hívására apellálva – a Csillagok háborúja Leia hercegnőjének egyedi frizuráját „viselő” objektjét. Gerber Pál szintúgy a telepen talált tárgyakból: leselejtezett kalapácsokból és egy kukoricadaráló használaton kívüli öntöttvas kerekéből konstruált különös, verkliszerűen forgatható – használatközben felettébb hangos – „ütőhangszert” (KÉSZ Mű). A szarkasztikus humor Fock Máté Egyszemélyes öngyilkos búvárhajójának gömbtestén is visszaköszön, míg Kopasz Tamás acélszalagból gombolyított gömbformája dinamikus összecsomósodott anyaghalmazával számtalan asszociációt ébreszthet bennünk.

Ahogyan Tettamanti Béla (1946–2020) grafikai munkáságát is a finom humor jellemezte, így Szinkronúszó korcsolya című acéllemez művét is a szürreális képparadoxonok mintájára készítette el. A szintén grafikus Dobó Bianka Város reliefjén a megkonstruált sziluettek, illetve a sarokcsiszolóval felpolírozott felületek másféle fénytörésének köszönhetően rafinált térbeliség keletkezett. A perspektíva légies illúziója a témája, a festő Mátyási Péter alukompozit lemezre karcolt, csiszolt Daru című konstruktív művének is. Az alaphordozó azonosságánál fogva itt említjük meg Hack Ferenc Cím nélkül sorozatát, ahol a táblákra adaptált, gyűrött, hajlított – vázlatos rajzokra emlékeztető – hegesztőhuzal orsók kalligráfiája, a kollázsként beillesztett papírnyomatokkal karikaturisztikus fejeket jelenítenek meg. Verebics Ágnes ugyancsak a többféle épülethomlokzati felületekre kidolgozott lemez sajátos hatásait hívta segítségül UV táblanyomtatóval kivitelezett fotósorozatán, ahol a művésztelepen alkotó kollégákat, a gyártelepen dolgozó munkásokat heggesztő felszerelésben különböző szituációkban örökítette meg, a konceptuális művészet irányában bővítve az interpretáció alternatíváit. A koncept felől közelítenek Kazi Roland videóval, vetített képpel kiegészülő installációi is. Axióma IV. című multimédiás – plexivel, leddel bővített – acélszerkezete a látási konvenciók újraértékelésével, a vetített hullámmozgások interferenciájára építve, érzékelésünk viszonylagosságára is felhívja a figyelmet.

Az indusztriális indíttatás, vagy az ipari jelleg ellenére megállapítható, hogy a ló, továbbra is kihívást, bonyolult formaproblémát, szimbólum teremtő tulajdonságánál fogva örök plasztikai témát jelent. A pontos megfigyelésen alapul Demcsák Dóra Vanda rozsdás acélból készült Hezitáló csikója, aki nyurga póklábain fejét szűgyébe csapva önfeledten vakaródzik felemelt balhátsó lábával. Az alkotónak a szecessziós palota aulájában a látogatót fogadó ágaskodó lovai háromszög síkokra szabdalt erőteljes formájukkal a ló dinamizmusának archetipikus megjelenítései. A természeti előkép szerepet kap Plank Antal zöldre festett, elegáns egyszerűségű Objektjén is, ahol a megfordításnak köszönhetően az eredeti stilizált, jellé redukált madárforma teljesen új plasztikai tartalommal jelentkezik.

A fémek plasztikai alakíthatóságának kitűnő bizonyítékaként szolgál, hogy az olyan bonyolult, organikus forma területén, mint az emberábrázolás is remek, új megoldások születhetnek. Majoros Áron szeletekre szabdalt – félig átlátható, másrészt szilárd – álló embere éppúgy az ábrázolási kánon megújításáról tanúskodik, mint ahogy Drabik István szokatlan, deformált portréi – egy csipetnyi archaikus hatással – is ebből az irányból tesznek kísérletet. Rozsdamentes acél arcainak mart árkaiba, vájataiba a behegesztett, öntött vörösréz különleges hatást kölcsönöz. Így a Mythos roncsolt formái, idő koptatta mély redői, egy régészeti korokból származó lelet hitelességével tüntetnek. A még talányosabb, erősen deformált Apeiron címadásában is utal az időszámításunk előtti VI. században élt görög filozófus Anaximandrosz végtelen és meghatározhatatlan ősanyagára. Szurcsik József évtizedek alatt kialakított, jellegzetes lapos arcú, ikonikus profilja Üzenőfallá változik, ahol az arc felületén, mint Brassai mester párizsi graffiti fotóin begyógyult sebek varrataiként, idő szabdalta hegekként sorjáznak a megfejtésre váró üzenetek, kalligrafikus motívumok.

A felületi kísérleteknek egyébként is kitűnő terepe az acél. Ecsedi Zsoltnak az ősművészet hatásait felelevenítő méltóságteljes Ülő figuráján a lángolással és edzéssel kezelt rozsdamentes acéllemez aranyos szivárványos színekben fluoreszkál, mintha egy szecessziós lüsztermázas díszedény szitakötőszárny színekben pompázó, nemesen csillogó felületét látnánk.

Szintén az ember, illetve környezete a főszereplője azon ábrázolások sorozatának, ahol egy-egy üres magányos, levetett ruhadarab idézi meg az őt viselő tulajdonost és annak milliőjét. A fémbe átfogalmazott paradoxon önmagában is feszültséget teremt, de Rabóczky Judit csipkefinomságú, áttört, intim női fehérneműi a konceptuális értelmezések mellett, az anyagban rejlő fantasztikusan változatos lehetőségeket is felvillantják, miközben Majoros Gyula szépen vasalt, gondosan összehajtogatott, acéllemez inge, akár egy elegáns divatüzlet polcán is kínálhatná magát.

A szegedi kiállításon kontemplatív munkák is számosan találhatók. Cseke Szilárd Hajnali csendje az acél rideg nyersességébe, darabosságába vetett sztereotípiáknak az ellenpólusát képviseli. Mintha csak a rozsdás corten lemez erőt sugárzó tulajdonságainak mutatna fityiszt az alkotó, finom, csipke szerűen áttört erdőrészlete a japán művészet természetábrázolásának intimitásával hat nézőjére. A távolkeleti szigetország kultúrája Gergely Rékára is hatással volt, hiszen 7 című műve leegyszerűsített formaadásával a japán hetes szám felnagyított, dinamikusan ívelő, a kiállítótérben sallangmentes jelszerűségében a teret magabiztosan uraló formája.  Korompai Péter relaxációs kompozíciója, tulajdonképpen használati tárgy, hiszen a furcsa csónakformák, valójában egy nyugalmas japánkert dézsái, melyekbe vizet kellene tölteni, ahonnan időmúltával a folyadék elpárolog, így az edények visszabillenek eredeti állapotukba, míg nézőjük meditálhat a bizonytalanság és az egyensúly egymást feltételező, örök kérdésein. Szirmai Nóra monumentális mérete és anyaghasználata ellenére is szenzibilis Pincevirága is a természetből vett formákból építkezik.

Collin Hope Új-zélandi alkotó festett acéllemez alkalmazásával készült Kaktuszai a natúra ihletése mellett, Joan Miró szürreális világát megjelenítő játékosságukkal tesznek hitet az anyag sokféle hasznosíthatósága érdekében.

A közel ötven bemutatott alkotással a K-ARTS és a REÖK közös kiállítása nem kizárólag az új utakat kereső szobrászat inspiratív kísérleteiről számol be, felvillantva a különféle módozatok sziporkázóan széles repertoárját, hanem hitet tesz az ipar és a művészet szoros szimbiózisáról, az egymást segítő, ihlető és megtermékenyítő, innovatív megoldásokról.

Nátyi Róbert

Fotók: Dusha Béla