Szurcsik József Danse Macabre című egyéni kiállítása

Abafáy-Deák Csillag: Nem hölgyválasz?

Valami végleg megváltozik, / Összeomlik hangtalanul, / Ami van és ami nincs, / Nem vész el, csak átalakul.
(Európa Kiadó, underground rock band [1981-])

Kinek a pokla ma Dante pokla, kaptuk a kérdést nemrégiben a Pesti Vigadóban, egy még megtekinthető kiállítás címeként. Magamat idézem: A kiállítás nem a pokolba invitál bennünket, csak eszünkbe juttatja emberi vágyainkat, ösztöneinket, és az ember végtelen kíváncsiságát, valamint az ember sebezhetőségét, esendőségét. A kiállításon ösztön és értelem kapcsolódik egybe kultúr- és művészettörténeti, valamint antropológiai kontextusokba ágyazva. A kiállított művekben az emberi ösztön és értelem pokla minden igazság, igazolás és evidencia konstitutív mozzanataként jelenik meg. A négy művész a maga módján keresi és teremti meg a harmóniát ég és föld, ösztön és értelem között. Szurcsik József is egyike a négy kiállító művésznek. művésznek, Szurcsik József a földi poklot keresi és festi meg. Ez nem látomás, bár úgy tűnik, hogy a képzelet szüleménye. Az is meg nem is. Több a képzeletnél, mert bármikor beteljesülhet, sőt bizonyos mértékig meg is valósult. Az emberi környezet jövője baljós jelekkel terhes.

Az Országút Galériában megnyílt kiállításon kiteljesedik a kép. Szurcsik József táncba hív bennünket, haláltáncba. Kezdet és a vég. Az ember erősebben és pontosabban emlékezik a kezdetre, mikor közeledik a vég. (Márai Sándor). A haláltánc (francia danse macabre) késő középkori eredetű allegorikus műfaj, mely a költészetben, a képzőművészetben, a zenében és a színjátszásban egyaránt előfordul.

Először láthatjuk a művész legújabb munkáit, melyeket az elmúlt két évben, a világjárvány alatt készített. A purgatórium kapujához érkező ember világát tárja elénk Szurcsik József. Az értelmetlen, tolakodó világ kényszeríti az embert, hogy mélyre szálljon, és számot vessen a jövővel, ami rá vár, és a jelennel, amit nem tud elfogadni. A művek kisméretű, papíralapú akril festmények, illetve grafikai munkák, rajzok, melyek túlnyomórészt a legegyszerűbb eszközökkel készültek: ceruzával, filctollal, tollal és tussal.

Ahogy nézegetjük a képeket, felmerülhet bennünk, hogy nem akarjuk, hogy táncba vigyen minket a művész, talán azért, mert félünk, talán azért, mert már megjártuk a poklokat, üldögéltünk a pokol tornácán, szédülten, érezve a bűzt, hallva az artikulálatlan, feltörő hangokat. Láttuk a füstöt fölszállni, ami, eltakarni kívánta a borzalmakat, néha nem is fekete, vagy szürke volt, hanem fehér, mint egy ártatlan vagy szent füstölő, akár tömjén is, bódító, a végén még akár belevethetné magát az ember ebbe a felhőszerűségbe. Végül belepottyan a forró üstbe, de ez se elég, még a csontvázat is lehet kínozni, soha semmi se elég és nem elég a „leg”, legeslegesleg se, van annál lejjebb, és lejjebb, és kinek jó ez? Szurcsik nem lök be minket a pokolba, csak felráz. Nézz szembe félelmeiddel, démonaiddal. Perdülj táncra.

Szinte puritánnak mondható motívumaiban visszaköszönnek a haláltánc hagyományos elemei (csontváz, tűz, füst, vicces, harsány, obszcén jelenségek), és az emberi portré, a természeti táj változatossága, kultúrtörténeti-művészettörténeti formái.

Szurcsik József életműve a „képes beszéd”, az allegóriák és jelképek világa. Olyan, egyre változatosabb eszköz- és gondolatrendszert épített és épít tovább, mely a magyar festészet – a magyar képzőművészet – nagy látomásos, váteszes alkotói sorába emelik. Ugyanakkor huszadik–huszonegyedik századi művészként e drámák fonákját, ironikus voltát is megmutatja grafikáin, képein, tárgyain. Ezzel a teljesség, a világlátás sokszínűsége felé indítja el nézőit. Így nem csupán a virtuózt, a kiváló alkotót, de a fontos gondolatok derűs, ám nem kevésbé komoly megfogalmazóját is tisztelhetjük benne. (https://deszkavizio.hu/szurcsik-jozsef-kiallitasa-nyilik-az-orszagut-galeriaban/)

Ablaktól ablakik járva, hol párképek (diptichonok) fogadnak, hol négyes képekkel találkozunk. Ezek az alkotások kiegészítik egymást, párbeszédben állnak egymással. Mintha Voltaire Candidejének szövegét olvasnánk: … ez a világ a lehetséges világok legjobbika? Ha csakugyan így van, vajon miért annyi a nyomorúság, mire való a háború meg az inkvizíció, a vakhit meg a nyomor? S mit tehetünk ellenük?

Szurcsik József alkotásai parabolák, hol statikusak, hol dinamikusak. A maga történelmén diadalmaskodó ember magabiztossága a jelenben megszűnt. Az élet értelme zárójelbe került, a világban nincs harmónia, de az emberi képzeletben sem, a harmónia hiányát éli át, tapasztalja meg az emberi lélek (Hazug imádság, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm, Meghívás egy színjátékra, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm, Kesztyűs kézzel, 2020, akril, olaj, karton, 21 x 29,7 cm). Halál, feltámadás, váratlan találkozások köszönnek vissza a képekről (Jövendőmondó, 2021, akril, olaj, papír, 29,7 x 42 cm). Nem az életet látjuk, hanem az élet életszerűségét, a valóság kifordítását, elferdítését (Várakozás, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm).

Szurcsik József nem gyomrozza meg a halált, nem is gúnyolja ki. A közhelyek mögé tekint, a látszatok világából közelít a valósághoz, átjárókat épít, hoz létre. Kaotikus és irracionálisan működő világot ábrázolnak festményei. A két világ határait tágítja, egyúttal a közöttük lévő különbséget csökkenti (Tévelygők, 2020, grafitceruza, akril, aqualakk, 29,7 x 21 cm).Az események előre elrendeltségére, illetve azok véletlenszerűségére vonatkozó elképzelések közötti feszültségére mutat rá, az információhiányra, ill. annak eldönthetetlenségére, hogy mit is látunk, mit is érzékelünk. Nincs abszolút tudás, információ, reláció van (Reláció, 2020, grafitceruza, golyóstoll, akril, aqualakk, 21 x 29,7 cm).

A látott és tapasztalt jelenségek tovagyűrűznek (A bántalmazott, 2020, golyóstoll, akril, aqualakk, 29,7 x 21 cm), hatás és ellenhatás kettőse szabja meg a határokat. Révbe érnek-e Szurcsik József figurái? Úton vannak, haláltáncukat járják (Új hősök, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm, Szerelem, 2020, akril, olaj, papír, 42 x 29,7 cm).

Művei azt bizonyítják, hogy miként lehet végletesen gondolkodni a világról, illetve hogyan lehet egy bizonyos “tényanyag” önkényesen, bizonyos prekoncepció mentén válogatva hamis világképet kreálni a művészet eszközével és erejével, határokat feszegetni és ez mennyiben játék, komoly játék, groteszk látásmód. (Barátkozó ellenfelek, 2020, golyóstoll, akril, aqualakk, 21 x 29,7 cm).

„Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni.” Az ismert, középkori dal József Attila Medvetánc című kötetének a mottójaként is olvasható. Gyakran idézik. Most nem medvéket táncoltatunk, nem is velük táncolunk. Magunkkal, magunkban. Szurcsik Józseffel. De lehet akár hölgyválasz is. Vállalni kell. Ezért érdemes megnézni a kiállítást. Örülni fogunk az életnek.

Kölüs Lajos: Cincinnatus C. meghívása

Ahogy a bolond Istennek tartja magát, úgy hisszük mi azt, hogy halandók vagyunk.
(Nabokov)

A kiállítás kapcsán Nabokov kedvenc könyve (Meghívás kivégzésre) jut eszembe. Kettős értelemben is. A képek átlátszanak az üvegablakon át, és betükröződnek. Látszanak meg nem is. Szurcsik képi világa meseszerű, szürreális és parodisztikus világ, több mint haláltánc, mert a legköltőibb műveket hozta létre a halandóságról. A lélekharang szüntelen szól ebben a világban, és saját lelkünk hangjára figyelünk. A lélek mélyére, milyen titkokat őrzünk ott, bezárva, amit szeretnénk érteni is meg nem is. A Nabokov regényében Cincinnatus ​C. az egyetlen átlátszatlan ember az átlátszó lények között: az egyetlen ember a fantomok városában, aki menekülne az élettelen bábok világából, de nem tud.

Szurcsik József disztópikus, rejtett összefüggésekre utaló világa olyan, mint a gyújtólencse, összegyűjti a napsugarakat, és éget, sebet ejt, mert létünk nem örök, ha olykor annak is hisszük, vagy annak is tűnik. Nem a boldogság és nem boldogság dichotómiájában gondolkodik, csupán a lét határait feszegeti, egyaránt érdekli, mi van a határokon innen és mi van a határokon túl. Nem megoldásokat keres és kínál, a csend káváján ül, és lázasan jár az agya, mi történhet a mélyben, és mi történik a földi világban, miben különböznek egymástól, és különböznek-e egyáltalán. Sötét tónusokat fest, rajzol. A félelem, a szorongás függőleges vonalai nem adnak biztonságot, de természetes arcvonásokat, gesztusokat sem. Az emberi testek bemozdulnak, megkettőződnek, szellemekké, önmaguk tükörképévé válnak.

Szurcsik József geometrikus és torz, dermedt formái elől nem menekülhetünk. Romantikus tájképet látunk, a halál összefonja mellén a kezét, mintha azt jelezné, nem tehet semmiről, a táj hátterében tűz ég, füst terjeng. Ilyen a világ, képzeletgazdaggá teszi az embert. Valamit nem lát, vagy nem akar látni, hát hozzá képzeli, vagy jól, vagy rosszul. A hanyatlás utópikus jelét látjuk? Az biztos, hogy nem egy wellnes-hétvégéét, és nem avart égetnek. A globális és a periférikus világ szimbóluma lenne?

A posztmodernitás halott, okkult logika lép a helyébe, mintha mondatainkba nem odatennénk a vesszőt, ahova illene, ezzel értelemzavaróvá válik a szöveg, bár úgy fogadjuk el, hogy ez az új nyelvi szabály, és buzgón követendő, bűntudat nélkül. Ez is pusztítás, és arctalan, egyben a mítoszok kiüresedése, a hamis és igaz közötti különbség feloldódása. Ilyet is lehet.

Félünk (A bántalmazott, 2020, golyóstoll, akril, aqualakk, 29,7 x 21 cm), okkal, ok nélkül. Szorongásunk stresszes helyzetekből nő ki. Valamihez mégis ragaszkodunk, monomániásan. Szokásainkhoz, vagy úgy, hogy megőrizzük a régit, vagy új szokásokat hozunk létre, lázadunk.

Szurcsik fantomvilága Kafka és Orwell világát is megidézi. A hatalom mindenhatóságát, elvtelenségét. A szerelem váratlansága és ártatlansága (Szerelem, 2020, akril, olaj, papír, 42 x 29,7 cm) sem feledteti el velünk, hol járunk, mit látunk. A szerelem emberi gesztusa, tisztasága azonban megkérdőjeleződik ebben a fantomvilágban. Balgán játszottunk mindahányan, / s az évek szálltak, mint a percek, / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! (Villon – Haláltánc-ballada, ford. Faludi György).

Szurcsik József festészete szellemi kaland, intellektuális játék, a befogadói elvárások nem térítik el, inkább számol velük, megismerésükkel önreflexióját erősíti. Az általa tapasztalt és érzékelt jelenségek torz vonásaira mutat rá, diktált indulat nélkül. Mer közhelyes, giccses lenni, illúziók nélkül, egy antihumánus, de romjaiban és pusztulásában is univerzális világot festve meg. Nem esik a fatalizmus csapdájába, a világra, legyen az valóságos vagy képzeletbeli, ha felfokozott szenzibilitással is, a memento mori felfogásával tekint.

A sors kesztyűs kézzel bánik az emberrel (Kesztyűs kézzel, 2020, akril, olaj, karton, 21 x 29,7 cm), születhetnek új hősök (Új hősök, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm), valami nem változik (Hazug imádság, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm). Azonosulunk-e figuráival, tájaival, katasztrófákra utaló motívumaival? Kell-e azonosulnunk? Megannyi kérdés, jó válaszokat nehezen találunk. Itt nem is a válasz a fontos, hanem a kérdések felvetése, felvethetősége, bennük a szabad gondolat és érzés, a világra nyitottság valósága.

Művei az újjászületés szimbólumaként is értelmezhetők, lezáratlanságukkal, sejtelmességükkel, titokzatosságukkal is a kimondhatatlant foglalják magukba.

Humora szarkasztikus humor, életpárti, nem hordoz magában valamiféle abszolút érvényű igazságot. Nem zárja ki a halált, a haláltáncot, hozzátartozik az emberhez, az emberi léthez. A halál és élet többértelműségét, sőt lidérces voltát tárja elénk, nyitva hagyva a kiskaput mindenki számára, miként is szembesül saját lidérceivel, akár racionális lényként, akár a világ misztikumát kereső emberként.

Keressük a helyes utat, tévelyegve járunk (Tévelygők, 2020, grafitceruza, akril, aqualakk, 29,7 x 21 cm), még az ellenfelekkel is barátkoznunk (Barátkozó ellenfelek, 2020, golyóstoll, akril, aqualakk, 21 x 29,7 cm), talán mindhiába. Mindennapjaink várakozással telnek, mégis lehetséges a párbeszéd (Várakozás, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm).

Színház az egész világ, hirdette Shakespeare. Álarcot öltünk, ha van karnevál, ha nincs, maszkot hordunk, pandémia van, se vége, se hossza. Alkalmazkodunk, de nem nagyon akarunk (Meghívás egy színjátékra, 2020, akril, olaj, papír, 21 x 29,7 cm)

Szurcsik leltárja pontos, ha allegóriákra is alapoz. Felemeli a látszatot, súlyossá teszi, a látszat képtelensége letaglózó.  Evilági. Mintha a Bolondok hajóján lennénk (Sebastian Brant: A Bolondok Hajója, ford. Márton László), azzal a sejtelemmel, hogy a megszokott világrend rövidesen véget ér, mert az emberi törekvések elégtelensége olyan szintet ért el, hogy nem következhet más, mint az összeomlás, a megújhodás.

Véletlen lenne, hogy Szurcsik József a golyóstollhoz, ceruzához nyúlt? Korántsem. A pillanatok idejét éljük, semmi sem állandó (Reláció, 2020, grafitceruza, golyóstoll, akril, aqualakk, 21 x 29,7 cm), minden viszonylagos, töredékes. Bosch érezhette így saját korában, meg Villon később, a valóság felülmúlja a képzelet világát.

Szurcsik világlátomásában a világegész megragadására törekszik, a fragmemtumok mozaikszerűen állnak össze egy teljesebb képpé, miközben a művész tudatában van, hogy szatirikus rajzai már nem a világ egészéről, hanem annak megosztottságáról, majd kaotikus széttöredezéséről szólnak.

Nyilvános vándorút ez, saját bensőjének felkutatása, elemzése, miközben töpreng és mérlegel, kételkedik, kétségbeesését sem tagadva önmagára reflektál, kitárulkozik.

Nem tudjuk, hogy melyik nap lesz az utolsó. A jelenkor embere emocionálisan és fizikailag instabil. Szurcsik József fogódzót keres, művei filozófiai alapvetések is, az idő-tér kontinuum, az identitások megbomlásának kérdésköreit járják körbe. Másvilága a lét és nemlét összekapcsolása, a kozmikus összhang keresése.

A bolondságra ismer rá, a közhelyre, a látszatra, az üres fejekre és emberség hiányára. Eseteket rajzol meg. A haláltánc antológiáját hozza létre. Elegánsan és nagyvonalúan. Táncba hívja a nézőt is. Lehet választani, kinek az oldalán akarunk a táncparkettre lépni.