„Számomra a kollázs egy nagy szerelem…”

A dégi születésű Verebics Katalin előbb a Képzőművészeti Egyetem grafika szakára járt, majd annak festő szakán végzett Klimó Károly osztályában. Elmondása szerint képzőművészeti tevékenysége mellett tartott már magyar és angol nyelven előadásokat, vezetett művésztelepet, workshopokat. Művei figuratívak, palettája az olaj. Sokszor naplószerűen festem ki és rajzolom a bennem zajló történéseket, legyen ez akár egy pszichologizáló portré vagy egy közeli kontextusba helyezett testkivágat, avagy a helyek, amelyeken járok” – vallja.

– Előbb grafika, később festő szakra jártál. Felidéznéd néhány emlékedet ebből az időszakból?

– Igen, egyrészt felemelő volt a művészet legnagyobb múltú intézményében tanulni, másrészt viszont akadtak nehezebb periódusok is. Például, amikor átjelentkeztem másik szakra, vagy az az időszak, amikor halasztanom kellett, mert megtorpantam, hogy aztán újult erővel folytathassam a tanulmányaim. Emlékezetes számomra egy Delphoiban töltött művésztelep a grafikus osztályommal, valamint egy prágai kéthetes tanulmányút, ami során eljutottam a moldvai csángókhoz, ahol a tánc és a vizuális élménygyűjtés együttes ereje nagyon inspiráló volt. Meghatározó eleme volt az egyetemen eltöltött időnek az anatómia iránti vonzalmam, valamint a japán shunga képek világa. Ez határozott meg egy számomra fontos és egyben lezáratlan sorozatot, amely a mai napig kívánja a folytatást. Remélem, megvalósul a jövőben.

– Rögös vagy sima utad volt a pályán való elinduláskor?

– Egészen simának mondható ez a rész, mert rögtön a diploma megléte után önálló kiállításaim nyíltak. Felkéréseket kaptam csoportosokra, illetve komolyabb ajánlatot is galériától. De úgy alakult aztán, hogy szabadúszó maradtam, amit tulajdonképpen nem is bánok. Felkérések és megkeresések jönnek viszonylag folyamatosan, aminek nagyon örülök. Három évvel a diploma után, 2008-ban elnyertem egy rangos ösztöndíjat, amely nagy lökést adott a továbbiakhoz.

– Sűrű hónapok állnak mögötted. Alig zárt be FRÍZ című kiállításod a B32 Galéria és Kultúrtérben, már nyílt is a következő, Kollázs címmel az Eötvös 10-ben. Mindezt úgy, hogy férjeddel, Mohamed Abouelnagával kétlaki életet élsz, Kairó és Budapest között ingáztok. Hogyan bírod tartani a „tempót”?

– Valójában sokszor nem könnyű, de kialakult az évek során egyfajta ritmus, és az év nagy részében a kislányommal itt vagyunk. Ehhez képest jól tudok itt Budapesten megfelelni a felkéréseknek, és a műtermemben, ami egy templomtorony közvetlen szomszédságában található, nagyon szeretek festeni, igazán felemelő, plusz élményként. Kissé sűrűre sikeredett valóban ez a 2024-es tavaszi és nyári időszak, mert nemcsak nekem nyílt két kiállításom szorosan egymást követően, de a férjemnek is megnyílt egy nagyszerű páros tárlata Budapesten.

– Mindazoknak, akik egy kicsit is ismerik munkásságodat, a Kollázs figuratív vásznai is ismerősök lesznek: egzotikusan szép női arcok, rejtőzködések és kitárulkozások, énközpontúság, kollázs technika. Ezeken kívül mi jelentett számodra új inspirációt?

– Az előző, B32-es Fríz c. kiállításom tematikailag eléggé eltért az eddigiektől, mert új elemekként bejöttek a közvetlen városi környezetemből olyan részletek, amelyeket bár technikailag ugyanúgy alkalmaztam, mégis sokak szerint egészen másként hatottak, változatosabbá téve az eddigi témáim. A Kollázsnál viszont bejön egészen új technikai elemként a merített papír. Nem túl nehéz kitalálni, hogy a férjem művésztelepén, a tágas stúdiójában dolgoztam vele, beleapplikálva vászon elemeket. Mindettől talán felismerhetően a sajátommá sikerült formálni a tondó formájú, végül vegyes technikájú képeket. Számomra a kollázs egy nagy szerelem, az Eötvös 1o-ben így nagy örömmel készültem a többnyire kollázst tartalmazó képek bemutatására.

– A rajtuk látható, a régmúlt nyomaiként hátramaradt szobortöredékeknek, kagylóknak, kőtáblának köszönhetően egyfajta ősiség, közel-keletiség „lengi be” néhány művedet. Ez a kairói környezet hatása?

– Igen, a kagylók csodálatos és tökéletes formái mindig lenyűgöztek, gyűjtögetem őket, így elkerülhetetlenül inspirálnak, beépítem kvázi folyamatosan a képekbe kollázselemekként. A szobrok leginkább torzókként hatnak rám, mindig is izgatott a tökéletlenség, és talán ez a véletlenszerű, a természetnek, az idő múlásának is köszönhetően kialakult formavilág az, amely annyira vonzó számomra. Egyiptom mélyebb megismerése pedig olyan pluszt ad a képi világomnak és a gondolkodásomnak is, hogy általa elkerülhetetlenül befolyásoló elemei lettek a munkákon az ott ért hatások mind téma, mint technikai téren. Mint már interjúk alkalmával többször említettem, egy bizonyos oázis, a Siwa oázis tette a legnagyobb inspiráló hatást rám spirituálisan is az elmúlt évek során. Remélem, egyszer ott is élhetek hosszabban majd. Azt érzem ott, hogy időutazó vagyok, tehát dimenziókat nyit meg, nagy az ereje.

– Képeid többrétegűek, jellemző rájuk a takarás, elfedés, sejtetés. Miben rejlik ez a technika, hogyan készülnek?

– Igen, a dimenziók utáni vágyódásból fakadhat ez a többrétegű építkezés, és egyúttal nagyszerű játék a kollázs, a transzfer, akár mindezek mixelése, a vegyes technikával létrehozott, a véletlenek által is alakított képi világ. Régebben alla prima (nedves a nedvesre, közvetlen módon) festettem, de nem sokkal ezután már belekerültek különféle idegen elemek is a képekbe, amelyek aztán inkább elválaszthatatlan részeivé váltak a továbbiakban.

– Kocsis Katica esztéta, művészeti író szerint „mi magunk is érzelmileg tudunk kapcsolódni ezekhez a munkákhoz”. Bár nagyon személyesek, talán éppen az őszinte kitárulkozás teszi ezt lehetővé. Ez volt a szándékod, ezt a hatást szeretted volna elérni?

– Mivel a munkáim, ahogyan Katica is érzi, elsősorban emocionálisan hatnak, nem koncept, politikai vagy más társadalmi és egyéb problémákat feszegetnek, így ez releváns, azonban egy pici kritikai él is belecsúszik, és némi humor is van talán, mindez együtt, esszenciálisan. Mindig is személyes érzetek, élmények alapján születnek a műveim, vagy olyan hatásokra, amelyek mélyen érintenek és valahogyan ki kell dolgozni magamból, transzformálni a képi gondolkodásomba.

– Hol állítasz ki legközelebb?

– Legközelebb Lovason, augusztus elején, illetve szeptember folyamán a Széphárom Galériában lesz kiállítva munkám egy-egy csoportos kiállításon. Októberben a Műcsarnokban is megtalálható lesz egy festményem.

Takáts Fábián

Verebics Katalin alkotásai Instagram-oldalán is megtalálhatóak.