Szabó Tamás főrestaurátor estje
Restaurál és kutat, diplomái és bizonyítványai számát csak ő tudja. Minden anyaggal foglalkozott, amelyek emlékeket hordoznak. És leleplez képeket, óriási szerencsénkre. De ne higgye senki, hogy gyártja a legendákat. Csak éppen bebizonyítja egy szürke papírlapról vagy egy tondóról, egy kerek falapra festett mesteri festményről, hogy az egyik Dürer életében készült, a mester keze munkája. A másik Giorgio Vasari olasz reneszánsz festőé, a reneszánsz szó megalkotójáé. Szabó Tamás főrestaurátor, a Szeged Kultúrájáért Díj kitüntetettje […]
MÉG AZT MONDJÁK, NINCS SZEGEDEN BOSZORKÁNY…
Némelyik múzeum úgy át meg át van szőve legendákkal. Legendás alakok, legendás igazgatók. Valódi személyek, írók és egyben régészek. Az egyik legendát Trogmayer Ottót, a múzeum létezéséhez viszonyítva, nemrég veszítettük el. Teljes szellemi frissességben, nehézkesen mozgó lélek-köpeny testben még találkoztam vele. Szerencsére a rádiós Tráser László is.
Hadd legyen nekem is egy cédulám! Sőt, több! Hadd higgyem, én telefonálgattam és beszélgettem jobbra, balra (vicc ez vagy valóság?) számos emberrel, azután, hogy egy megnyitón azt mondta nekem a volt múzeumigazgató, régész és egykori rádiós személyiség, a tudomány népszerűsítője: „Engem elfelejtettek!”
Dankó Pista vagy Antoine de Saint Exupéry – egyes múzeumokban, pontosan a múzeumok felett a legendák seprűnyelén csak úgy repkednek a boszorkányok.
Római kori történelem és irodalmi változatai Móra Ferenc tollából.
Hadd említsem a saját legendámat. Egy kis bolygón születtem, a legkisebben. Csak egy emberberke, egy rózsa és egy róka fér el rajta. És lám öregkoromban több legendát szőttem magam köré, mint a pók és múzeumokba, aukciókra, irodalmi estekre és egyesületekbe járok. Találkoztam az utolsó szegedi boszorkánnyal is. Legendák és krónikák lapjairól vágták ki, vörös hajával és igéző szemével megbabonázott.
Ahogy Dankó Pistát is a maga jóságos boszorkánya. Vagy akár Dankó Pista maga is Joó Ilonkát. Lehetnek anyakönyvi bejegyzések és feljegyzések. Lehet tudni, mikor égették meg az utolsó boszorkányt a Boszorkányszigeten!
Adatok, bejegyzések, leltárak, levéltárak, rokonok feljegyzései? Hogy mindez még az interneten is olvasható?
Bár szeretem a világhálót, mérget nem innék – mint Shakespeare Júliája, mérget nem innék se újsághírre, se bejegyzésre!
Egyébként is, kit érdekelnek ma adatok? Celebekről van-e más adat, mint az, hogy celebek. És politikusokról?
Elárulom, hogy van ember, akit az adatok érdekelnek és a restaurált színrétegek alól kaparja ki, röntgenezi az eredetit. Nem szereti a legendákat, miközben senki nem gátolhatja meg abban, hogy legendává váljon. Éppen Szegeden.
Ismeri a dátumokat, a forrásokat és kevés kérdőjelet ír le, aminek lehet, annak a végére jár.
Restaurál és kutat, diplomái és bizonyítványai számát csak ő tudja. Minden anyaggal foglalkozott, amelyek emlékeket hordoznak. És leleplez képeket, óriási szerencsénkre.
De ne higgye senki, hogy gyártja a legendákat. Csak éppen bebizonyítja egy szürke papírlapról vagy egy tondóról, egy kerek falapra festett mesteri festményről, hogy az egyik Dürer életében készült, a mester keze munkája. A másik Giorgio Vasari olasz reneszánsz festőé, a reneszánsz szó megalkotójáé. Mondhatni megszállta a Szentlélek, a raktárakat felforgatva, megfakult igazgatói bejegyzéseket, leltárakat átlapozva Szabó Tamás főrestaurátor, a Szeged Kultúrájáért Díj kitüntetettje, a valóságot a legenda elé helyezi.
Szakértőkkel egyeztet, miközben szépirodalmat is olvas. De neki egy műtárgy életrajza éppen olyan fontos, talán fontosabb, mint az embereké. Százezer forintos vagy értéktelen másolatnak tartott leltári tárgyról kiderül, milliárdos nemzeti érték.
Ne higgye senki, hogy csak a huszadik század közepén meszelték le Aba-Novák Vilmos művét, a Hősök Kapuja freskóit. Nemcsak a törökök, de pápák is meszeltek le, távolítottak el műalkotásokat.
Így találkozik Szabó Tamás restaurátor, korábbi múzeumi osztályvezető, éppen most kitüntetett művész életében a Hősök Kapuja és az Angyali üdvözlet – a ma már hivatalosan is – Giorgio Vasari hiteles alkotásaként elismert Szegedi Angyali üdvözlet.
Hihetetlen szívóssággal állapította meg és ellenőriztette külföldi szaktekintélyekkel is, hogy az alkotó saját kezétől származik késői korszakából. Segített a további három tondó, keretbe foglalt kerek festmény, és azok jelenlegi feltalálási helyének és – számítógépes alkalmazással – azok eredeti helyének meghatározásában. A képet, társaival és a freskókkal együtt V. Pius pápa rendelte a mestertől házi kápolnája díszítésére.
Így jutunk el Dankó Pista hegedűjétől, Joó Ilonka fésülködő asztalkájáig, miközben műgyűjtők életének, adományozásainak részletes leírását publikációiban olvashatjuk. Szabó Tamás nevét a Szeged folyóirattól a leghíresebb olasz kiadványokig – nem túlzás – akár ezer helyen olvashatjuk!
A történetbe, új „hazámban”, Szegeden, mint budapesti költő és író úgy csöppentem bele, hogy a mézbe ragadtam! Párom szépsége és értékei mellett a boszorkányos város is elvarázsolt.
Csak olvastam, olvastam és gondolkodtam, miután Szalay István volt polgármester a Szegedi Közéleti Kávéház nevében felkért, fogjam össze a Vedres István emlékév, a Szeged folyóirat, a főszerkesztő, Tandi Lajos és szerzőinek tevékenységét néhány est beszélgetőtársaként.
Most hagyjuk a számos címet és rangot! Maradjanak ezek az emberek professzorok, tudósok, újságírók, közemberek, mecénások, műgyűjtők és adományozók, elismert és díjazott meghatározó egyéniségek és a közönség mind Szeged lelkes hívei! Adjuk össze a tudást, a szépséget – a múlt ismeretét és a jövő reménységét –, hogy a begyűjtött műveltség és szellemi-anyagi kincs az utódokra hagyományozódjék!
A 2015/16-os év előadásai segítsék Fogas Ottó igazgató törekvéseit a múzeum fennmaradása érdekében. Vásárlás helyett talán a több ezer leltározott művészeti alkotás fennmaradását, restaurálását és bemutatását kellene megoldani. Az említett nagyságrend csak a nagyobb méretű, olykor reprezentatív szoborra, képre vonatkozik. Több gazdája van az igen gazdag grafikai gyűjteményeknek. Jellemző, hogy Dürert és korát nem lehet a szegedi anyag nélkül bemutatni! Sehol a világon nem képesek erre a szegedi anyag nélkül.
Hálásak lehetünk a városnak, Tandi Lajosnak és főképpen az érintett restaurátor-művésznek, a múzeum munkatársainak és a szakértőknek, hogy az érdeklődő közönség megismerhette Szabó Tamás összefoglaló előadásában, mit rejtenek a múzeum falai!
Gazdagodtunk és további olvasásra, áldozatvállalásra inspirál. A múzeumi témában a Tiszatáj decemberi száma eljuttatja hozzánk Fogas Ottó múzeumigazgató felhívásként értelmezhető cikkét, melynek címe: „Nekünk a szegediekre kell építenünk!”
(2016. január 25.)
Radnai István
Fotó: szeged.hu
