Ruhák és szatyrok – Pandora pungája

Az Amadeus Művészeti Alapítvány és a cARTc space and projects of contemporary art második kurátori pályázatának nyertese volt a PUNGA. Kúrálták Gadó Flóra és Molnár Tamás, kiállítottak Födő Gábor, Hecker Péter, Koronczi Endre, Szabó Eszter, Szabó Klára Petra.

A névben (pungában) rejlő ismerősség-idegenség, egzotikum-banalitás dialektikus feszültsége olyan átlátszóság-, hozzáférhetőség-képzetet kölcsönöz ennek az anyagnak, mely eltakarja az elháríthatatlan, kikerülhetetlen belegabalyodás veszélyeit. A kiállítást megnyitó K. Horváth Zsolt szerint ugyanis a punga nem kevesebb, mint sorsszerűség, életünket átszövő és annak szövetébe mintákat belerajzoló fonál.

Amennyiben ez így van, mégis miért pont a romániai kommunizmus jellemző, ugyanakkor átfordíthatatlan, partikuláris vívmánya válik ennek a fonálnak a metaforájává, olyan egyetemességgé, mely Tamás Gáspár Miklós azonos című szövegében „a kelet-európai ember végső menedékeként” jelenik meg?

A punga románul szatyor, necc, eldobált és eldobálatlan nájlonzacskó. Ma főképp ’értéktelen csomagolóanyag’ jelentésben használjuk, (a „pungamagyar” kifejezés az igénytelen nyelvhasználatra vonatkozik), de TGM esszéjéből az derül ki, hogy a kommunizmusban a punga nem hogy szégyellnivaló, de egyenesen vágyott attribútum volt, a tipikus kelet-európai, szocialista kulturális transzfer terméke:

„Magunkkal kell vinni a pungát, mert soha nem lehet tudni, „mit osztanak”. „Ce se dă?” – ez volt Ceauşescu Romániájának nagy kérdése. […] Az üzletben amúgy se adtak a vásárlónak, az ügyfélnek pungát, a pungát az ember a magyarországi ismerőseitől kunyorálta el, s avval lézengett a városban”. TGM, Punga, Szabadság, 2007. 07. 21.

Ez eddig mind remek, de a látogatóban fölvetül a kérdés, hogy mit „tudhat” ez a punga 2013-ban Budapesten? És mit tud hozzátenni ez a kiállítás mindahhoz, amit a punga tud? És hogyan tudhatja mindezt másként?

A két teremben berendezett kiállításból legelőször Koronczi Endre 100 talált szentlélek című fotósorozata tűnik szembe. Azáltal, hogy a nájlonszatyor itt jelenlétében mutatkozhat meg (kép 1a), a tárgyról való eddigi előzetes tudásunk érvénytelenítődik. A pungák szemét-létből való kiválasztása, megörökítése és „talált szentléleknek’ nevezése a személyes ünnep heterotóp terébe sorolja ezeket a tárgyakat, így minden látogató számára hozzáférhetővé válik jelenlétük. Ez az ünnepi jelenlét ugyanakkor nem lehet szakrális, hiszen erejét éppen abból a feszültségből nyeri, mely a megmutatás és az elfedés játékában elbizonytalanítja a szentlélekként való azonosítás egyértelműségét. Először foglyul ejti a ’szentlelket’ egy pungával körülhatárolt térben (kép1), utána meg vékony hártyával elfedi, letakarja, titokká, nyommá teszi azt; a zacskóban megakad kutakodó tekintetünk és visszapattan róla.

Jelenlétében a punga saját mintázatát adja a körülötte levő térnek, melyet saját magába gyömöszöl (kép 2). Az ilyen hulladék azáltal, hogy funkciója nélkül, hulladékként mutatja meg önmagát, megszűnik nyomonkövethetőnek és ellenőrizhetőnek lenni a jól felosztható és számbavehető térben (kép3).

[nggallery id=265]

Fotók: Koronczi Endre 100 talált szentlélek c. sorozatából

Ugyanilyen kifordítás történik Födő Gábor Szatyrok című installációjában is, csakhogy itt a punga nem beszívja a körülötte létező teret, hanem kilapul. Az öt kivasalt raffianecc (kép5) kétdimenziós képsíkja már alkalmas arra, hogy megfordítsa a zacskó és test cipekedés közben kialakuló, megszokott viszonyát. Már nem a zacskó fogadja be a testet, vagy takarja el annak bizonyos pontjait, hanem pont fordítva, a punga kezd el magán hordozni lábszárakat, kezeket, sőt stilizált szatyrokat is.

Prezentáció és reprezentáció kettős játékát a neccek ismétlődő csíkjai működtetik, egyszerre viselkedve képvászonként és rámutatva annak felhasogatás-összerakás-gyűrés során kitüremkedő anyagi összetevőire.

Noha más dinamikával, de ugyanez a szétszedő-összerakó mozdulat valósul meg Szabó Eszter Plus_man illetve 179.- című videoloopjaiban. Technikájánál fogva az animáció épp láthatóvá teszi azokat a mozgásokat, melyek során a tér amorf hullámzásba kezd: foltosodnak, ráncolódnak és gyűrődnek a ruhák, kitüremkednek a hasak és a mellek,  egy orrtörlés során összeráncolódik a ruha, gyűrődnek a mellek, különböző testrészek türemkednek ki, visszatérő orrtörlést láthatunk egy ingben, motorikus matatást egy táskában – a mindennapi, habituális cselekedetek a tárgyak és a test szervetlen légzéseként konstruálódnak meg. A zacskók, illetve az ezekkel való bíbelődés a videókban megfigyelhető alakok legfőbb tevékenységévé, lényüket feltételező tulajdonságává válik.

Jelölőként viselkedik a ruha Szabó Eszter másik videójában, a 179.-ben is. Ugyanúgy, mint a punga, a ruha is burkol, bekebelez. Koronczi Endre Jelenség című videoloopja ezt a lényegi hasonlóságot tárja fel, mikor zacskó és ruha mozgását modellezi a térben. Először egy turkálót látunk, melyben a ruhákat egy légáramlat lebegteti, ahogy a kassza fele haladunk, majd pár másodperccel később nájlonzacskók örvénylenek hasonló módon egy kukához vezető úton. (A turkálóból vásárolt ruha akár a környezettudatos vásárlói magatartás jelképe is lehetne, de a kisfilm sugallatára feltehetőleg ugyanolyan nájlonszatyorba kerül, mint amilyenből jópárat látunk a kuka fele csapódni. A kisfilm a kukára való közelítéssel ér véget, épp hogy el tudjuk olvasni a kikandikáló csomagoló karton feliratát: nur zu Versandzwecken (csak csomagolásra használható), ezzel véglegesen megfosztva a zacskót (és közvetve a ruhát) minden egyéb jelentésétől.

Ami viszont Koronczi Endre és Szabó Eszter videóiban csak sejthető, az Szabó Klára Petra Olvasható ruhák sorozatában már-már zavaróan válik nyilvánvalóvá. A ruha csomagolóanyag, felerősített jel, kép a képen, vászon a vásznon és megváltoztatja az identitást. Egyszerre képsík és zacskó, megmutatás és elrejtés, mint a Papírbabák, mely ugyanezt animációval modellezi.

Ruha és zacskó eddig megfigyelt sors- és identitásképző szerepét az Anyuék a zöldben (Hecker Péter) köti újra vissza Kelet-Európába. Mintha a Mézga család tagjait látnánk vasárnapi tevékenységük közben, a kor tipikus szabadidős ruházatában. A címben levő „zöld” inkább jelöli a fal giccses, növénymintás hátterét, mint az asztal lábánál megbújó csenevész növényt, és ezzel a billegő jelentésével csinálja meg ugyanazt a Kelet-Európát, mint amelyet Tamás Gáspár Miklós esszéjében lefestett. A cél nélküli úton levés a szatyorral lesve azt, hogy hol és mit „adnak”, Födő Gábor raffianeccekre kerülő csonka lábaival, de Hecker Péter nyaktalan szüleivel is harmonizál. „Anyuékból” csak a megalkuvó ölelés, cinkos egymáshozbújás látszik, mellyel lehetetlen szembenézni, vagy párbeszédet folytatni, hisz nincsen arcuk. Az arcnélküliség pedig Szabó Eszter, illetve Szabó Klára Petra kisfilmjein látott nájlon bevásárlószatyrokhoz, ruhákhoz kapcsolódik, ugyanolyan sorozatgyártott, kész identitást ad viselőiknek, mint a Hecker Péter képének hátterében látható „zöld”. (kép6)

 Hecker Péter: Anyuék a zöldben

A PUNGA című tárlat nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy átfordítson egy nagyon gazdag és lezártnak tekintett jelentésmezővel rendelkező jelképet, megmutatva azokat a szálakat, melyek relevánssá tehetik azt Kelet-Európa „megcsinálásának” folyamatában. Gadó Flóra és Molnár Tamás olyan alkotásokat válogatott össze, melyek legnagyobbrészt egymást felerősítve mutatják fel a punga sokféleségét anélkül, hogy megmagyarázására tennének kísérletet, és ami még fontosabb, anélkül, hogy a látogató akár birtokában lenne bármennyire is a punga „tudásának”.

Aki ezek után a kiállításra kíváncsi, az 2013. december 15.-ig szerdán és pénteken 14-18 óra között tekintheti meg Budapesten (III. ker.), a Veder utca 14. szám alatt.

November 26-án 18:00 órától tárlatvezetés lesz ugyanott, melyet a kurátorok és a művészek közösen fognak tartani.

Székely Örs