Az Artér Művészeti Egyesület kiállítása
Magdolna Udvar Művészeti Galéria
Budafok
2022. 05. 20 – 06. 07.
Intenzív / regresszív / progresszív… Közelítések-távolítások szimultánban.
Elveszett illúziók, megtalált öntudatok egy misztikus kertben (fekete keretben),
ab ovo: eleve elrendeltetve, az álomidőt fölszakítva, vakító terekbe zuhanva, ahol a befelé-látás kaleidoszkópja alkotja újra az eltévedt rengés-rezegtetés fény-kristályos, burkolt, szinte latens szimbólumait és a művészet valóságainak (leginkább megnevezhetetlen) létjogosultságát…
A vicsorgó tavasz színeket riaszt, kebelez, kibelez és elme-rengve emészt… A feldúlt elmém kertjében: kert-ész lehettem (emlékben)… Az intimitás nyitott szekrényének fokozatai levitáló alsó-ruhákkal ismerkednek a technikai teregetés határait szellőztetve… Fotogramba préselődött ingerületek ritmusa, tojásdad kapcsolódások, átvilágított sejtések…
Ön-rész, rész-vét, rész-egész szemléletek s indigó-hártyásan illékony felhő-furfangok, részeges Napfogyatkozás, részleges hasonulás, ingatag hason ülés, szembeforduló lény-torzók, meghasonult, majd újjászülető nemember-nemállat groteszkumok virágzásai, újra generált élet-motivációi! O-i-á-i-ó-i!
Tanulmány-présekbe merített, gyermeki látással átitatott, sajátos angyal-ábrázolások, stílus-montázs, pólyákba tekert visszatekintések aszfalt-rajzolat sűrítményekkel… Találkozások! Tájszélekbe nyomott sziluettek merengenek, fikció és emlék-sistergés, körülöttük az alkony élénk, expresszív nyomait teríti szét a szél… Minimalista monochróm nyomatok is közelednek a hunyorgáshoz, visszafogottságuk a nem-ábrázolás, a non picture, illetve a finom jelhagyás szenzibilis példái…
Remek minőségű művészportrék is körülvesznek, a tapasztalt látás, a megismerés, a szerkesztések és a megfelelő fotográfiai eszközök összjátékainak eredményei: plusz érzelemi ráadásokkal is fűszerezve… Absztrakt mintázatok, Ariadné fonalaival kezelt, saját erezetekkel átszőtt anyagok: képzelt terekben kiterítve…
Külvárosi zárórák utáni rejtőzések és bolyongások a lecsorgó festék-sötétség rétegei között, megnyíló falakkal, áttetsző szellem-székekkel beszélgetve, csont-fákra akasztott kabátokat simogatva… Magányos kis-éji zenékre komponált kép-csöndek… Amott: különböző tér-részletek összemosása tárgyi felmutatásokkal, lelki létrákkal és idézőjeles gyümölcsök variációval, melyek mögött a (lehetséges) Meglepetés: maga a mögöttes meglepetés lehetősége…
Valahol (Édentől Keletre) filmforgatás zajlik, ahol egy Napszéllel hajtott óriási mókuskerék visszapörgetett ébredéseit láthatjuk, s a pincerendszerben a kerberoszi kutya-rokon labirintusának bennfentes jelenléte is tetten érhető, ó: a 3-ik bugyor bugyogása, jaj: a Nagy Mélység háromfejű démona! Ám, az abszurditás igazán non-diszkrét bája a belső szervek (átható és láthatatlan) részleteiben rejlik…
A digitális kemogramokon vizenyős és gyűrött szárny-szerű alakzatok jelennek meg, a hullámok, karcok, repedések halmozott mintázat-gyűjteménye egy-egy összeálló önállóságot ad a szürreális el- és egymásba folyások vegyületének… Meghatározhatatlan (bolygók, elsüllyedt földrészek) felület-áttünései, cseppfolyós beomlások, amőbák sokasága, organikus mikro-világok át-átszivárgása…
– – –
Most pedig ismeretlen-ismerőseimnek barátian közvetítem Azaki Nemazaki verses jelenés-töredékeit:
Elsődleges fényvíziók vad-sárga fövenyen hullámozva:
a Nap áradni küldte fortyogó folyamából az égnek ajánlott sugár-kévéket.
Tajtékos csápok, talaj-megnyílások, tenger-szemek általi tágulások a sosemvolt és a sehol határmezsgyéin, ahol a lehetetlen formákba öntött, geometriákon túl görbített, hatványozva hőn-áhított vágyak a tűzvész (vonaglásba ájuló) rituális színpadján haláltáncot járnak,
martalékká válnak
s parázslóan halnak el a gondok – lassítva mondja egy belső gondnok…
Az új dimenzió átszűrt léte: légterek vonulatait önti fénybe.
Feketék, hajnal-kék, végletes életkék,
hártyák, hűlt zsigerek, mákonyos hold-terek,
sáfrány-szerek, kristály-szemcsés szerkezetek:
együtt ragyogtak, ó, billiárd részecskék…
Hökkenve fél elem, szem-mered bámula!
Döbbenet elkenve, s minden rész strigula…
Kép-ember belbecs-lép, kül-csínyben ember-kép,
egymásba rohanó, beomló tükrökben:
merény és intelem repedve ellebben…
Sötétek legmélyén földkérges kőzetek hatalmas szemei:
remegő, kihunyó, beomló barlangok…
Alvatlan létezés: valótlant belátó üregek érmei,
vulkáni ébredés, kráteres al-hangok…
Felhő, csillag, meteor,
Fű, fa, virág, bokor,
Minden forrás, berek:
Mind messzi emberek.
Alászállás, köd, árnyalakok: Harmadik szemem egyre nagyobb!
Az Ég néma parancsa nyomán, mint cseppenként az óceán:
nyíltak a fény ékszerei (az Ég fényemberei) s egyenként teremtek újra elém:
jöttek, jöttek mind, ki földi tagjaimat majd odaát / odafönt födi el, miután egy Nagy Ismeretlen kéz letisztogat Minden szennyet, salakot…
Hang is suttogott: ki vagy te, újra-éledő, immár időtlen én,
aki fölébredtél a szédítő mélység peremén?
Sziszifuszi örvény visszhangja szférák körvonalát oszlatta,
majd a hang zajjá emelkedett s egy entitás kilökött, mint elhagyott gyereket.
Ó, már többet tudok én: a látás fényözönén!
Látlak: élet-forrás vezet! – Tehát így jelent meg nekem
e kiáradás éberen: külső-belső tengereken.
– – –
Egy-egy megnyilatkozás / kitárulkozás között az alkotó, gondolkodó, elvonuló (egy napon belül is) többször újjá-éledhet, újabb eszközökhöz nyúl, új formákba fordul, világosodik, borong, opálosodik, korong, üvegcse, ónix (ami szorong), aztán bársony, kagyló, netán dorong… Ismét fényt kap s az éber meglátások szövevényének jegyében, kavalkádjában: csillapíthatatlan vágyak gerjesztik (most éppen Henri Michaux – majd ismét egy Felhő beszél hozzánk):
Mennyi különböző látvány, belátás, megélés, megannyi vizuális jelenség! Mennyi-menyi pszichikai építmény és képlékeny kiterjedés… Szinte sosem a miért, annál inkább a hogyan! – Hogyan vigyük át őket (az elképzeléseket, a kivetülés formáit, az alkotásokat) időn, mértékegységen, át a súlytalanságba, az ön-hasonulások kvázi feloldásába? Vagy egyáltalán: tartsuk-e őket éberen, esetleg a túllépés, az elengedés a fontosabb? Más- és más a válasz, ez evidens, a megoldás csak labilis definíció…
A lényeg a folyamatosság – és visszatérő kijelentésemmel élve –: a képzelet mindenhatósága! Hermész Triszmegisztosz örökérvényű mondatának parafrázisával szólva: nézz meg mindent, amit lehet, lásd át, ismerd meg, menj – és láss tovább!
A bizonyos és kísérleti hasonulásokat ezennel – az alkotók nevében is – a nyitott elmék (f)elé tárom…