Primér festőiség

FELHÁZI ÁGNES KÉPEI A SZAB SZEGEDI SZÉKHÁZÁBAN

Jelentősége és egyben üzenet értéke is van annak, hogy ki állíthat ki a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának kamaratermeiben. Az akadémia művészeti szakbizottsága révén működtetett, de valójában Aranyi Sándor festőművész irányítása alatt működő szakmai fórum toleráns kiállítóhelyként gyökerezett meg a szegedi köztudatban. A kiállítók kiválasztásának legfőbb kritériuma ugyanis a minőség, a szakmai hitelesség, az viszont már nem szempont, hogy az alkotó műveivel miféle irányzatot követ. A kiállító helyre az is jellemző, hogy főként szegedi és az itteni művészközösség kiterjedt kapcsolati hálójába tartozó művészek fóruma ez a hely. Az egyre érlelődő kiállítóhelyi presztízs mellett a kiállítók számára talán az a legfőbb vonzerő, hogy itt hozzáértők közösségével találkozhatnak. Így végül a SZAB-kiállítások sorozata egy fontos és sokak számára tájékozódási pontnak tekinthető kulturális-művészeti folyamattá áll össze. Törzsközönsége van ennek a helynek, kritikus és egyúttal befogadó fóruma a kortárs képzőművészeti élet történéseinek.

Felházi Ágnes festő második alkalommal állít ki ezen a helyszínen – a mostanit megelőzően 2012-ben voltak láthatók művei, mikor a szegedi rajz tanszék óraadó tanára lett. Már a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen eltöltött diákéveiben megmutatkozott, hogy igazi festői véna lakozik benne. Eredményesen szerepelt minden olyan fórumon, ahol megmérethettek a felnövekvő tehetségek. Alig évtizednyi szakmai múltja hallatlanul gazdag eseményekben, szimpóziumi, művésztelepi részvételekben, külföldi tanulmányokban. Mindeközben nagyon aktív kiállító, felsorolhatatlanul sok csoportos bemutató résztvevője. Ebben persze akad kényszerűség is, hiszen lélekben és fizikai értelemben is kétlaki: Erdély a szülőföldje, Magyarország pedig választott hazája. Egyéni bemutatkozásai, szakmai kötődései így elvileg fele-fele arányban oszlanak meg szülőföldje és az itthoni lehetőségek között.

Kiállított anyagával szembesülve önkéntelenül fogalmazódhat meg bennünk az egy mondatba sűríthető vélemény: ritkán találkozhat az ember ilyen elementáris festőiséggel, a színek természetes kezelésének ilyen cizellált, kiérlelt módjával. A legelső benyomás az, hogy valósággal magukba szippantanak a képek, varázsos élményszerűség, s az otthonosság érzetét erősítő sugallatok kerítik hatalmukba a nézőt. Ilyesfajta elementáris élményéért keressük a festmények társaságát, ilyen hatással bíró kompozíciók csak született festőegyéniség keze alól kerülhetnek ki, aki csak olyan alkotó lehet, aki a festést lételemének tekinti.

A most kiállított kompozíciók alighanem egy újabb Felházi-festőperiódus előhírnökei. Bő egyévnyi szünet után most itt, Szegeden áll a nyilvánosság elé legújabb műveivel. Korábbi kompozícióit jóval markánsabb színvilág uralta, tüzesebbek voltak színei és képeit jól behatárolt kontúrú, jobbára természeti motívumokra utaló elemek töltötték ki. Számos támpontot hagyott képein a nézőknek annak megerősítésére, hogy a lírai absztrakt vonzásában keletkező kompozícióinak kiindulása tájélmények sorozata. Mostani kompozíciói viszont ezekhez képest sokkal éteribbek, színvilágukban kevésbé harsányak, festőileg pedig cizelláltabbak. Úgy tűnik, Felházi Ágnes jó nagyot lépett a természeti indíttatású látványvilágtól a belső látomások hiteles és autentikus előadása felé.

Szinte hívogatnak, csalogatnak kompozíciói, hogy közelebb lépve alaposan szemügyre vegyük a képfelületeket! Megéri! Pontról-pontra, rétegről-rétegre kalandozva a képfelületek színdzsungelében, gyönyörűen kibontakozhat előttünk az alkotó meditációs festő-metódusa, képformálásának egyéni karaktere. A kompozíciós alapot a transzparens felületek hálózzák be. Megőrzik a képépítkezés folyamatának lenyomatait. Majd addig érleli, fejleszti, hangolja „érzelmi összhangzattá” a képfelületbe rögzült színegyüttest, amíg az meg nem közelíti a belső látomásában megformálódott ideált. Láthatóan sokféle eszközzel dolgozik. Például érdekesen strukturált felületeket nyom a még képlékeny festékfoltokba, máshol visszatöröl, megint másholt tűhegyes ecsettel bíbelődik el hosszasan véletlenszerű foltocskák kompozíciós életre keltése érdekében. S akkor még nem is szóltunk a kéttenyérnyi felületű kisméretű kompozíciók varázslatos világáról. Nos, ezeken mérhető le igazán az a szakmai tudás, az az egyéni festői gondolkodásmód, ami Felházi Ágnes festészetét mindenki másétól megkülönbözteti.

A kész, befejezettnek hitt részlet ellenére is foglalkoztatja a más út, a más megoldás. Jellemzően szabad utat enged művei értelmezésének: nem ad címet kompozícióinak. Nem zavarják a nézőt tematikus kötöttségek, azaz semmi sem tereli el figyelmünket a látványtól. Nincs néven nevezhető tematikus támpont, aminek híján, ha akarunk, ha nem, bele kell illeszkednünk az alkotó élményvilágába. Ráadásul csak úgy tehetjük meg, ha szabad folyást engedünk érzeteinknek, a képek színvilága, formavilága által keltett impulzusoknak. Nos, ez a felszabadult, gondosan kiérlelt festőiség, a színek érzelmi hangolásának varázsos tudása az, ami az újabb Felházi-festőperiódus legfőbb ismérve lett.

Kiállított képeinek közös jellemzője az is, hogy sugárzó életöröm lakozik bennük. Különös, lebegő érzetet keltő kompozíciók ezek. Alighanem a tér, pontosabban a belsővé lett térérzet festői megfogalmazása foglalkoztatja mostanában az alkotót. Érezhető ugyan a lent és a fent primátusa, ámde minden részletezettség ellenére átsugárzik a látványon a földi atmoszféra mindent egységesítő szövete. Ennyiben keltik tájélmény érzetét a képek. De csalóka trükkel terel a művész bennünket festői képzeletvilága mélységei felé: alul és felül – sőt gyakran az oldalsó képszéleken is – elmosódó és egységesülő színfelületté csendesednek el a képfelületek, amelyek a kompozíció lényegét képező központi traktusban még szabadon tobzódó, finoman cizellált viszonylatokba rendeződő motívumok voltak. Mivel ezek a képi történések a szélek felé eltünedeznek, nem marad más lehetőségünk, mint az, hogy nyitott szívvel és befogadó értelemmel kell a képek gazdagon modulált szövetébe lecövekelnünk látványt értelmező figyelmünket.

Engednünk kell a rafinált gondossággal kiérlelt színharmóniák varázsos vonzásának, legyenek azok a kékek vagy a zöldek gazdag skálájával előadva vagy éppen a tüzes színekkel teletűzdelt sötétlő barnák, feketék dominanciájával. Ám leggyakrabban: ködlő szürkékben feloldódó kékek uralják kompozícióit, vattás rózsaszínekben lebegő formák játéka, vagy kalligrafikus foltokból szőtt mezők alkotják képeinek szövetét. Úgy tűnik, a varázslat működik: ámulva és bámulva ismerjük föl végül, miként feledkezünk bele szívest és örömest Felházi Ágnes vonzó sejtelmességű festői látomásaiba.

Szubjektív világ az övé, amelyet korántsem zár magánügyei rejtett zugaiba. Ellenkezőleg, szinte örömét leli abban, hogy megoszthatja a külvilággal festői élményeinek gazdagon sorjázó darabjait. A kiállító terem falain egymásra következő kisebb és nagyobb képekre akár úgy is tekinthetünk, mint egy-egy Felházi-önarcképre. A tenyérnyi képek sorozata, a közepeseké, meg a ritkásan előforduló nagyobb lélegzetűek szépen kirajzolják szakmai hitvallását is: Egy tavalyi videó interjújában nagyon világosan szólt erről:

„Nem feltétlenül az a célom, hogy nagy életigazságokat és a mai világra jellemző motívumokat felhasználva építsem föl a képi világomat. Nekem sokkal fontosabb, hogy ez a folyamat egy utazás legyen térben és rejtett belső utakon. Én megszülöm a világot, megszülöm a látványt, az emlékeket, az érzéseket, mindazt, amit az évek során összegyűjtök, és ebből próbálok létrehozni valami teljesen egyedit.

Soha nem foglalkoztatott az, hogy a kortárs művészetben mi a trend, mert nekem sokkal fontosabb volt, hogy önmagamat megtaláljam, hogy hiteles legyen, amit csinálok, hogy képeimen a felületek ne csak dekoratív elemként működjenek, ne csak az expresszivitás működjön, hanem az a határ érdekel, ami rávisz egy mezsgyére, amire rálépve sikerül elérni, hogy valami átsugárzik a képből, s ami nem üresedik ki idővel. Soha nem próbáltam olyan képet festeni, ami nem belülről jön. A kép rólam szól.”

Tóth Attila

_{(A kiállításon elhangzott megnyitó szerkesztett változata)}