Poladroidok

ITT ÉS MOST – A POLAROID ALKÍMIÁJA

Az E.H. Land által inspirált Instart Csoport különleges fotókiállítása e hónapban nyílt a szegedi Reök-palotában. Számos olyan polaroid-nerd művész alkotását tekintheti meg a nagyérdemű, akik még mindig tudják, miben gyökerezik az analóg fotográfia lényege. Land kiinduló elvének, az adott pillanat megörökítésének és azonnali leképezésének méltó eszköze ez a számos kiadásban, formában, színben piacra dobott fényképezőgép, amelynek több típusa egy üvegvitrin alatt meg is tekinthető. Látható például a többek között John Hughes 80-as évek-beli filmjeiben felbukkanó Polaroid 600, SX 70 vagy a kicsit klasszikusabb vonalú 104 Land, valamint a csupaszín, Barbie tipós verzió. A polaroid technika egyik legnagyobb előnye, hogy talán sokkal szebb színekben adja vissza a látottakat, mint amit a saját szemünkkel érzékelünk. Ráadásul manapság még a képhiba is művészi értékkel bír, az analóg technikában erre különböző eljárásokat tökéletesítenek, nem csoda hát, ha a polaroid képeknél is operálnak ezzel.

 Mint általában az analóg fényképekre, az itt kiállított polaroid verziókra is igaz a lágy kontúr, a sajátos színskála, ennek a technikának azonban van még egy eltulajdoníthatatlan előnye; lehetőség a mozaikszerű elrendezésre. Noha ezt sima fotókkal is bármikor meg lehet csinálni, a polaroid fényképpapír ikonikus látványelem (olyannyira, hogy Photoshop, Picnik, online ún. ’polaroid-maker’ képszerkesztő programoknál, és némely csúcstechnikás mobiltelefonon is alapsablon ez). Sokkal izgalmasabb így mozaikba rendezni egy egész képet, például a tárlat egyik legviccesebb darabja, a ’Máté fiam’, amelyen a kisfiú egészalakos polaroid portréját láthatjuk, alatta pedig ugyanazt feldarabolva, szintén polaroid képekből. Lenyűgöző Gombos Lajos felvétele a Fort Worth-ről, Dallas repteréről felülnézetből, amely egyébként is hálás téma a fotósok körében. Számomra leginkább ebben a szépiás polaroidban jött vissza a Filippo Juvarra vázlatrajzaihoz hasonló tér eredetisége. Található itt egyszerűbb, két képből álló, mégis beszélő alkotás is, Nagy Anita ’Szubkultúra’ címre hallgató installációja, amelyen egész egyszerűen a fotómodell beszédes öltözködési stílusával, és a mögéjük jó érzékkel komponált háttérrel dolgozik. A többit, vagyis a színeket, a kontrasztot – nevezzük nevén- a valódi esszenciáját már a polaroid technika adja, és ezeket a képeket látva az ember mintha egy Barátnő magazin, vagy Lúdas Matyi évkönyv fotóillusztrációit nézné, pedig készülhettek volna tegnapelőtt is. Egy polaroid kép persze nemcsak múltidézést hivatott képviselni, néha lehet, hogy érdekesebb fúzió egy kortárs épületet, ruházatot megörökíteni vele, mert a polaroid tulajdonosok téma tekintetében sokszor hajlamosak rájátszani a retró-életérzés megteremtésére.

Mint minden fotókiállításon, itt is belefuthatunk abba az önkifejezési módba, amikor a fénykép témája nem egy adott látvány, hanem egy a művész által megkomponált szituáció. Az Instart tárlaton ezek közül kiemelkedő Varga Gábor ’Kulcs’ című műve. Több polaroid képen, letisztult felületen szinte ugyanazon formájú kulcsok jelennek meg, hol negatívban, hol sárgás, hol zöldes dominanciában kvázi különböző hangulatokat kölcsönözve ezzel a kulcsoknak, hiszen különböző fény és színhatások által szinte önállóbb és élőbb modellé válik, mint egy ember. Ennek ellentett példája, a hasonló színekkel variáló Bécsi Imre installáció, amely azonban nemcsak hogy konkrét jeleneteket örökít meg, már-már Turner-szerű életképekkel ruházza fel sorozatát a sejtelmes árnyékokkal továbbá a markáns emberalakokkal, természeti jelenségekkel. Aztán tanúi lehetünk a polaroid-dokumentarizmusnak Floszmann Attila SX 70-el készített ’Líbia’ sorozatának köszönhetően, amelyben vérfagyasztóan egyszerű mégis sokkoló kompozíciók által mutatja be a forradalom okozta pusztítást. Képein olyan megdöbbentő a tér és formabeli összhang, hogy domborműért kiált, nekem, mint befogadónak ezt volt a legnehezebb otthagyni.

Ismételhetik, hogy az analóg fotográfia haldokló, alapanyag előállítás tekintetében ez a kijelentés talán még igaz is, amíg azonban tudomásunk van olyan fotográfusokról, vagy Instarthoz hasonló csoportokról, ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy megtekintsük a műveiket, hiszen még mindig az analóg, és különösképp a polaroid fotókultúra az egyetlen olyan, ahol nem lehet csalni utómunkával, vagyis kendőzetlenül a fotográfus pillanatnyi produktumával találkozhatunk.

A kiállítás még megtekinthető a Reök-palotában május 15-ig.

Tóth Emese

[nggallery id=147]