PLEINAIR’21 – Mesterek és Tanítványok XI. Találkozója zárókiállítása

NAGY BARBARA MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ MEGNYITÓJA

Tisztelt egybegyűltek, kedves alkotók, kollégák és érdeklődők, szeretettel köszöntelek Benneteket, mindenek előtt természetesen azt a 21 művészt, akik a Plein Air XXXI. Nemzetközi Alkotótelep résztvevőiként elhozták munkáikat ide, a csongrádi Városi Galériába. Harmadik alkalommal állhatok itt előttetek a kétévente, és 2021-ben immár 11. alkalommal megrendezett Mesterek és tanítványok találkozója zárókiállításának megnyitóján.

Az, ami változatlan, a kötetlen légkör, a be- és elfogadó alkotó közösség, amelynek állandó magja szorosabban-lazábban csatlakozó művészekkel, valamint időről-időre új meghívottakkal egészül ki. A sokszínűség, a változatosság, a stílusok, tendenciák és műfajok közötti szabad átjárás az 1970-es évekbeli kezdetektől sajátja volt a Csongrádi Művésztelep alkotó gárdájának, majd az Alkotóház égisze alatt megrendezett különböző művésztelepeknek, eseményeknek és a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep munkájának egyaránt. Nem a stiláris hasonlóságok vagy a közös téma, még csak nem is az azonos műfaj, esetleg a technika, hanem elsősorban Csongrád városa, és természetesen az emberi kapcsolatok hálózata, amelyek ezúttal is összefonják az itt kiállító művészeket.

A csongrádi Városi Galériában otthont nyerő Plein Air rendezvények záró kiállításaira mindezen szabadság és az individuumnak is teret engedő attitűd egészül ki a magas szakmai színvonallal, amely érzékeny egyensúly fenntartása nagy részben Aranyi Sándor körültekintő, gondos, immár több évtizedes szervező munkájának köszönhető. Ahogy minden ember alkotta csoport esetében, folytonosság, állandóság és közben mindig jelen lévő dinamizmus egyaránt kitapintható ennek a különleges alkotó közösségnek a történetében is. Ez az, ami évről évre sajátos karaktert kölcsönöz a záró kiállítások arculatának, és amely a most látható anyag esetében egy heterogén, különböző művészi felfogásban készített, mégis finom összhangot mutató tárlatot eredményez. Magától értetődő módon, bármennyire szeretném is, nem vállalkozhatom arra, hogy a művészekről egyenként említést tegyek. Az ide évről évre ellátogató érdeklődők, a Csongrádhoz kötődő vagy a magyarországi kortárs művészetben számon tartott művészek stílusát, munkáit jól ismerik, a terembe belépve azonnal azonosítani tudják akár Miguel Epes, akár Volker Beyer vagy éppen Hegyi Csaba és a többiek műveit.

Az egyéni méltatás helyett – amely egy kiállítás megnyitó körülményei között nem lehetne teljes, és mindenképpen hiányérzetet hagyna maga után, – arról szeretnék beszélni, ami a közösség, valamint a Mesterek és tanítványok találkozójának sajátja. A különböző generációhoz tartozó művészek, ebben az évben különösen nagyszámú fiatal résztvevő, eltérő irányzatokat képviselő, változatos méretben és technikai megoldásokkal alkotó mesterek és tanítványok találkoztak és töltöttek el együtt három intenzív hetet Csongrádon. Közülük vannak, akik az intézményes művészeti képzés keretei között találkoztak először és vannak, akik informális módon váltak mesterekké és tanítványokká. Az itt kiállító alkotók jelentős része nem csupán tanítványként ismeri a középfokú- és a felsőfokú művészképzést, hanem mesterként is. Ők azok, akik igazán értik, hogy a művészeti nevelésben, felsőfokú képzésben – az elsajátítható, tanítható fogásokon túlmenően – semmihez sem fogható szerepet tölt be az állandó személyes kapcsolat, a mély interakció, azok a szálak, amelyek gyakran az egyetemi évek alatt fűződnek szorosra egyfelől a hallgatók, másfelől a mesterek és tanítványok között. A csongrádi Művésztelep és Alkotóház formálódásának idején is egy hasonló tapasztalat, a közös, hallgatóként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és többek között a Csongrádon eltöltött nyári gyakorlatok élménye jelentette a Művésztelep és Alkotóház megszületéséhez vezető folyamat kezdetét. Talán ennek is köszönhető, hogy bár a csongrádi Művésztelepet megálmodó fiatal művészekből időközben mesterek váltak, a csongrádi Alkotóház rendszeres vendégei maradtak a mai napig a Magyar Képzőművészeti Egyetem, vagy a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, különböző külföldi egyetemek és a középfokú művészetoktatásban részt vevő budapesti Kisképző növendékei.

A vizuális, képzőművészeti alkotó folyamatban hajlamosak vagyunk túlbecsülni az egyéni munkát, a sajátos, individuális nyelvezet kialakításához vezető magányos utat, amely emberi karaktertől függően kisebb vagy nagyobb mértékben természetesen valamennyi alkotó sajátja. Emellett azonban fel kell ismernünk, hogy nem csupán a társművészetek területén vagy a 21. századi életforma mindennapjaiban nyernek újra egyre fontosabb jelenőséget a közösségi terek és események, a közös tapasztalás, a közös tanulás, hanem a képzőművészeti alkotás számára is elengedhetetlenek. A művészetről folyó kötetlen kommunikáció, a különböző generációk egymás közelében végzett alkotó tevékenysége, adott esetben közös műalkotás létrehozása kölcsönös őszinteséget, odafordulást feltételez. (Ilyen közös alkotást idén Volker Beyer Sárkány Tamással készített.) Egy ehhez hasonló 3 hetes alkotótábornak nem feltétlenül kell minden művész esetében olyan művek sorát eredményezni, amelyekkel teljes mértékben elégedettek ők maguk is. Ez talán nem is lehetséges. Jelentősége azonban a feltöltődés szempontjából felbecsülhetetlen. A sűrű, szoros együtt-lélegzés, együtt létezés idején elkerülhetetlen, hogy a résztvevők teljes egészében átadják magukat a közösségnek, szabad és kötetlen eszmecseréket folytassanak a művészetről. A mester-tanítvány kapcsolat legyen bár régi vagy friss, informális vagy formális nem csak szakmai, hanem minden esetben emberi kapcsolat is. A közös munka során óhatatlanul, kölcsönösen formálják, keresik egymást, míg a mester is megtalálja magát a tanítványában. A csongrádi Alkotóházban a közös terek lehetőséget adnak arra, hogy egymásra figyelve, adott esetben egymáshoz alkalmazkodva, egymástól tanulva, új technikákkal, megoldásokkal kísérletezve nyerjenek inspirációt egymástól. Van, aki a kísérletezésre fordította az időt. Mások (Szepesi Dóra, Lányi Adrienn) olyan műveket hoztak, amelyek a szélesebb közönség számára többé vagy kevésbé új oldalukat mutatják meg. Míg a bal oldalamon látható – különböző művészek által készített – kis méretű kompozíciókban a figyelmes szemlélő számára az egymásra reflektáló alkotó folyamat eredményeként létrejövő finom rokonság sejlik fel.

A nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nyitottság, az el- és befogadás, a művészek között tapasztalható családias hangulat, a város őszinte vendégszeretete – mai világunk különösen fontos értékei – teszik a csongrádi Alkotóházat igazi szellemi műhellyé. Ezen értékek, kiegészülve az alkotók új iránti fogékonyságával, az éltünket végig kísérő tanulási folyamat elengedhetetlen alkotó elemei, egyúttal a jó mester, a hiteles alkotó jellemzői.

Nagy Barbara

PLEINAIR’21

XXXI. NEMZETKÖZI ALKOTÓTELEP – MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK XI. TALÁLKOZÓJA

Csongrád Városi Galéria 2021. 07. 30 – 09. 04.