Picasso szerint a világ legnagyobb grafikusa

Picasso csodálta, a magyarok alig ismerik

Szalay Lajosról még a művészetszeretők széles tábora is csak keveset tud. Teljes joggal mondta róla Supka Magdolna művészettörténész: „Mi itt Magyarországon még ma sem tudjuk igazában, ki is ez a Szalay Lajos, mit jelent nékünk és a világnak az az egyénien sajátos, áramlatoktól, előképektől független rajzi irály, amellyel ő a magyar és az egyetemes művészet szókincsét gazdagította.” Szalay jelentőségéről mindent elmond Pablo Picasso két mondata a magyar művészről: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.” „A világ következő legnagyobb grafikusa valószínűleg egy magyar, akit Szalay Lajosnak hívnak.”

Szalay Lajos 1909. február 26-án született a Zemplén megyei Őrmezőn. 1917 és 1918-ban egy bécsi gyermekrajz kiállításon tűnt fel rendkívüli rajztehetségével. Számára a művészet és az irodalom egyet jelentett. A rajzot egyfajta költői kifejezésmódnak tekintette könyvillusztrációinál. Tizenhét évesen már a Képzőművészeti Főiskola művésztelepének rendszeres látogatója, a főiskolán Benkhardt Ágost volt a mestere. 

Emigrációban

1930-1931 között Párizsban élt, ahol Picasso művészetét tanulmányozta, akinek egy 29×31,5 centiméteres, vegyes technikával készült festményen állított emléket. 

Erről az időszakról Szalay ezt mondta: „elmentem abban a hitben, hogy ott majd tanulni fogok, de rájöttem, hogy bárhova megyek, annyira saját magamat cipelem magammal, hogy semmi külső hatás nem befolyásol. Soha semmilyen körülmények között nem változtam, mert a saját magam köré kiépített csigaházból engem sem a nehézség, sem az öröm, sem a szerencse, sem a szerencsétlenség nem tud kicsalni soha.” 

Párizsban Szalayt felkereste az argentínai Tucuman Egyetem elnöke, aki felajánlotta neki, hogy legyen a grafikai tanszék tanára. De nemcsak ezért nem tért haza. Erről így vallott: „1946-ban Magyarországon pusztán létezni is óriási akrobatamutatvány volt, amelyben a léleknek és a testnek egyaránt részt kellett vennie: éheztünk, és ez egy kicsit fárasztó volt. Kimentem én is, de a probléma nem ott van, hogy kimentem, hanem ott, hogy nem jöttem vissza.” 

Szalay Lajos az 1956-os magyar forradalomról

Szalay az 1956-os magyar forradalomról Budapesttől több ezer kilométer távolságra, Buenos Airesben értesült a rádióadásokból. A vérengzés megrázta, napokig nem aludt, csak ontotta a hírek alapján készített rajzait. Az 1956. október 23. és november 4. közötti időről egy 45 rajzot tartalmazó szövegválogatást állított össze. „Megpróbáltam lerajzolni, amit hallottam, nem illusztráltam, a rádió által provokált hangulatban rajzoltam. A rajzokon rajta van az akkori hangulat, hallgattam a rádióban a híreket és rajzoltam. A rajzok a rádióhírekre érzett személyes megindulásom grafikus vetületei.” – mondta az ekkor már híres grafikus.

Szalay bibliai illusztrációi

Szalay először a hatvanas években alkotta meg az Ó- és Újszövetség ihlette rajzait és festményeit. A művész kereszténynek vallotta magát: „Az én művészetem vallásos jellegű.” – mondta. Az Ótestamentumból Mózes első könyvéhez, Dániel könyvéhez, a Királyok könyvéhez, Jónás könyvéhez is készített rajzokat. A bűnbeesés, a Kiűzetés, Ábrahám áldozata, József és putifárné, Illés szekere, Jónás vagy a Dávid és Saoul fémjelzik a művésznek ezt a korszakát.

Jónás című rajza számunkra azért is érdekes, mert Babits Mihály Jónás könyvét juttatja eszünkbe:

Az Ur pediglen készitett vala
Jónásnak egy hatalmas cethalat
s elküldte tátott szájjal hogy benyelné,
halat s vizet vederszám nyelve mellé
minek sodrán fejjel előre, hosszant
Jónás simán s egészben úgy lecsusszant
gyomrába hogy fején egy árva haj
nem görbült, s ájultából csakhamar
fél-ébren pislogott ocsúdva, kába
szemmel a lágy, vizes, halszagú éjszakába. (Részlet)

Argentína után Szalay az Amerikai Egyesült Államokban töltött egy évtizedet. Legfontosabb művének az 1966-ban New Yorkban készített Genezis című albumát tartotta. A 124 rajzzal illusztrált Ószövetség nem a szokványos bibliai illusztráció. Beck András esztéta kiemeli, hogy a mai ember számára is megrendítő élmény: „mindnyájunk égető kérdéseit, eleven sebeit, saját életünk borzalmait fedi fel félelmetes erővel és döbbenetes intenzitással. Szalay rajzai mindenki számára érthetőek és élvezhetőek. Noha telve van utalásokkal, szimbólumokkal, formai nyelve annyira reális, annyira expresszív, hogy félreértésnek nincs lehetősége”. 

Az Újszövetségből az evangélistákat, Szent Lukácsot, a szenteket, Keresztelő Szent Jánost, és a Megváltót mutatja be. A keresztvitel című festménye megrázó erővel ábrázolja Krisztus szenvedését.

Amerika után ismét Párizs következett. 1988-ban költözött haza Magyarországra, és 1995-ben bekövetkezett haláláig Miskolcon élt. 

Szalay Lajos könyvillusztrációi

A pályája csúcsán Párizsból hazatért Szalayt a Singer és Wolfner kiadó kérte fel könyvek illusztrálására. A művésznek két nagy irodalmi élménye volt: Dosztojevszkijtől a Karamazov testvérek és Cervantes Don Quijotéja. Erről ő maga így vall: „A legnagyobb irodalmi élmény, amit valaha kaptam, a Don Quijote mellett a Karamazov testvérek. Részint azért, mert a mindannyiunkban lappangó négy testvért magamban is éreztem. Az Aljosától Ivánig lengő emberi indulat énbennem is épp úgy mozgott, azt hiszem, mint bármelyik ma élő emberben, ahogy József Attila mondta: »Szívemben gyakran elidőz a tigris és a szelíd őz«. Ez az állati kettősség a termékeny trágyadombnak ez a szörnyű gazdagsága engem Dosztojevszkijnél nagyon megfogott.”

A búsképű lovag, Don Quijote kalandos életéből Szalay kiválasztotta azokat az epizódokat, amelyek legközelebb álltak a szívéhez. Az első rajz a lovagregényt olvasó és az abban leírt legvadabb kalandokat képzeletében megelevenítő Don Quijotét ábrázolja. Cervantes így írja mutatja be hősét a könyv elején: „Annyira belemerült ezen hóbortos könyvek olvasásába, hogy éjet-napot azok mellett töltött, s holdat hold után adogatott el szántóföldéből, csakhogy újabb meg újabb olvasni való regényeket vehessen. Össze is hordott házához annyit, hogy egész könyvtárrá szaporodtak fel, de fájdalom, mennél jobban gyarapodott a könyvek száma, annál inkább fogyott a mi jó nemes emberünk eszének józan gondolkozása. Mennél hihetetlenebb dolgokat tartalmazott valamely könyv, ő annál jobban kapott rajta, s mennél czifrább, czikornyásabb kifejezéseket talált, annál jobban megnyerték tetszését, úgy hogy utoljára ő maga is egészen úgy gondolkozott, sőt még beszélt is, a mint ezek az összeábdált könyvek az ő soha nem élt hőseiket gondolkoztatták és beszéltették.”

Mindannyian emlékszünk Cervantes regényének arra a részére, ahol Don Quijote és hű fegyverhordozója, Sancho Panza kalandokat keresve üget egymás mellett, és Don Quijote meglátja a szélmalmokat, amiket legyőzendő óriásoknak vél: „Pompás látomány volt ez a szemen szedett két ember egymás mellett! A lovag magas, szikár, csontos ember, tetőtől talpig vaspánczélban, s rajt azon a hórihorgas paripán; a fegyvernök, alacsony, pohos, köpczös kis tökmakzsacskó, a kard helyett nyakába akasztott kulacscsal, s fenülve hosszú fülű szamarán, mely ugyancsak meg volt rakva tarisznyával és más mindenfélével. Így mentek, így koczogtak visszaállítani a már már feledésbe merűlt kóbor lovagságot, megküzdeni gonosztévőkkel, varázslókkal és óriásokkal, meghódítani országokat, elnyerni fejedelmi koronákat és kormányzóságokat Mély gondolatokba volt merűlve mind a kettő, s eszét kiki azon a fényes jövendőn jártatá, a melynek most indúltak elibe. A némaságot azonban egyszerre Don Quijote harsány szava szakasztá félbe, a ki így kiálta föl nagy lelkesen: − Szerencse föl! Barátom, az ég ritka kedvezésben részesít! (…) S mi az a nagy szerencse? − kérdé Sancho e harczias készülődés láttára. − Mi? − viszonzá Don Quijote − Nézd, barátom, hogyan emelkedik ott az a harmincz vagy még annál is több óriás a kikre én rögtön rájok ütök, s megküzdök velök életre halálra.” Szalay megrajzolta a távolban ellenséget fürkésző Don Quijotét és a békésen üldögélő Sanchót, valamint a szélmalmokat felfedező lovag lelkesedését.

Szabó Lőrinc és Szalay Lajos különleges könyve

Az 1943-ban a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R. T. kiadásában Szabó Lőrinc/Szalay Lajos: Tizenkét vers − tizenkét rajz címmel a költő és a grafikus által aláírt, ezer számozott példányban megjelent könyv igazi csemege a könyvbarátok számára. 

Az előszóban Szabó Lőrinc jól ragadja meg nemcsak ennek a kötetnek, de Szalay valamennyi rajzának lényegét, amikor azt mondja, hogy „A rajzok, melyeket az én költeményeimhez készített, önálló munkák. (…) inkább független változatok egy-egy közös témáról, egy-egy közös élményről; néha mindössze a hangulati alapot kívánják körvonalazni; sőt csak egy-egy motívumot ragadnak ki és nagyítanak fel. (…) Van köztük nem egy, melyet valódi illusztrációnak is elfogadnék; ilyen egészen közeli találkozásnak érzem pl. a Gépek és A szörnyeteg városa grafikus parafrázisát.” A költő igazolásaként álljon itt egy részlet A szörnyeteg városából, amelyet Szalay „illusztrált” és a Lóci óriás lesz teljes egészében, mivel ez Szabó Lőrinc egyik legszebb verse. Ez utóbbi költeményt Szalay csak áttételesen, hangulatában ragadja meg. 

A szörnyeteg városa (részlet)

A nagy bérház, ahol lakunk,
nem palota;
álmomban láttam: ez a ház
nagy kőkoponya.
Koponya, egy gonosz óriásé,
halott üreg:
az teszi benne temetővé
a lelkeket.
Ez a ház fej volt valaha:
az óriás
meghalt, de a feje itt maradt
és ránk vigyáz.
A vénség egyre töri-nyúzza
a rossz koponyát,
s mi benne élünk, mint a dögben
a paraziták.

Lóci óriás lesz (részlet)

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
− Lóci ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobta
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! − mondta
s az asztal tetejére állt.