Tiszatájonline | 2015. július 8.

Partra vetve, avagy művész a kádban

BIRKÁS ÁKOS: POLGÁRI MAGYARORSZÁG
Két kép közé van kifeszítve Birkás Ákos Polgári Magyarország című kiállítása a veszprémi Csikász Galériában. Az egyik festmény 1973-ban készült, a veszprémi Koncz Pál tulajdona és most kerül először nyilvánosság elé: a festő első barátját, Méhes Lórántot ábrázolja Francia Forradalom korabeli kosztümben, a másik képen magát a művészt látjuk egy kádban, némi képzavarral élve: partra vetve, taccsra téve, szétvetett lábakkal kitárulkozva […]

BIRKÁS ÁKOS KIÁLLÍTÁSA POLGÁRI MAGYARORSZÁG CÍMMEL A VESZPRÉMI CSIKÁSZ GALÉRIÁBAN

Két kép közé van kifeszítve Birkás Ákos Polgári Magyarország című kiállítása a veszprémi Csikász Galériában. Az egyik festmény 1973-ban készült, a veszprémi Koncz Pál tulajdona és most kerül először nyilvánosság elé: a festő első barátját, Méhes Lórántot ábrázolja Francia Forradalom korabeli kosztümben, a másik képen magát a művészt látjuk egy kádban, némi képzavarral élve: partra vetve, taccsra téve, szétvetett lábakkal kitárulkozva. Ez az utóbbi önironikus, ugyanakkor a világnak is szánt gesztus, mintha bosszantani akarna. Társadalmi szatíra: ennyire voltunk képesek.

birkásákos2

A Francia Forradalom két markáns alakját idézi meg a festő ezzel a két képpel: de Sade márkit és bőrbaja miatt a kádjában vakarózó Marat-t. Ezzel számomra bevonzza azt az intellektuális vitát, amit a két forradalmár folytatott egymással a szabadság és a jog ellentétes követelményeiről, az individuális vágy természetéről, a forradalmi idealizmusról és rögvalóságról Peter Weiss híres darabjában, a kaposvári színház kultikus előadásában. Látom magam előtt Lukáts Andort (Marat) és Jordán Tamást (de Sade márki) a hitehagyásokról, újrakezdésekről, csalódásokról dialogizálni, ordítani szenvedéllyel. Ez a vita, ahogyan annó a színházi előadásban is, most is fel van vértezve a mindenkori látogató tapasztalataival, a Francia Forradalom óta eltelt idő, a mindenféle koncentrációs táborok, 1956, 1968, a berlini fal leomlása, a kelet-európai rendszerváltások és a jelenkori politikai élet utólagos bölcsességével. Azzal a keserű tudással, amivel a gondolkodó embernek szembesülnie kell: lényegében nem forradalmak, hanem rezsimváltások vannak amióta világ a világ, érdekcsoportok veszik át egymástól a hatalmat, a demokratikus kormányzás látszatát pedig a népszavazás intézménye tartja fenn.

birkásákos8

A kiállítás első és utolsó festménye is a Polgári Magyarország címet viseli. Negyvenkét év (1973-2015) múlt el közöttük. Stílusát tekintve mind a két kép realista, az első inkább álomszerű, áttranszponált, idézőjeles közlése a ’68-al kapcsolatos gondolatoknak, az utolsó pedig ironizált realizmus, hideg tárgyilagosság és keserűséggel fűtött gondolatiság sajátos keveréke. Az először most nyilvánosság elé került 1973-as festményen ábrázolt fiatalember egy dandy, egy divatfigura. „A frusztrált magyarországi 68-as generáció igazából egy megkésett művészeti dandyzmusban valósította meg önmagát” – fejtette ki a vele készült interjúban a festő, aki maga is ehhez a generációhoz tartozik. Ezért is mondja többek között, hogy ez a kiállítás találkozás önmagával és mindazzal, amit a polgári Magyarországról képzeltünk. Rövid megjegyzése ehhez az egészhez: „Napjainkra a ’polgári Magyarország’ kurrens fogalom lett. De nem tudok róla, hogy lenne vita arról, hogy ez mit jelent. Talán már semmit. A kiállítás alapját adó két kép azt állítja szembe egymással, hogy én mit gondoltam a polgári Magyarország fogalmáról 1973-ban és mit ma, 2015-ben. Egy eszményről van szó, de az embernek az az érzése, hogy a polgári Magyarország nagyjából úgy valósul meg, ahogy 1973-ban a szocializmus.”

birkásákos16

A forradalom, lázadás, polgári Magyarország toposza mellett a populizmussal is szembenéz Birkás Ákos. A kádas képe a populizmussal foglalkozó sorozat utolsó darabja. „A populizmus egy ideológiáktól független politikai technika. Célja pusztán a hatalom birtoklása, úgy mint a sportban a győzelem akarása. Ezért a populizmus világában minden leegyszerűsödik – de nem egyszerűsödik le semmi a világban magában” – írja egy, a kiállítás falára kihelyezett cetlin a festő. Ezek a saját kezű feljegyzések olykor egyenesen a galéria falán az őszinteség és a kifejezés intenzitásának a jelei. A világról, az őt foglalkoztató problémákról való gondolkodás intellektuális folyamatának dokumentumai. Ugyanakkor segítenek eligazodni a rendkívül gazdag vonatkoztatási rendszerben, amelyben a konceptuális gondolkodást az érzéki festészettel egyesítő alkotó mozog. Akárcsak a képek, vagy a képeket kommentáló kis fotók, ezek az írások is arról beszélnek, hogy az alkotás s egyáltalán a gondolkodói lét önkínzó gyötrődésekkel jár. A veszprémi kiállítás második termében a Szent Jeromos és egy faszent című méretes olajkép dominál. Több okból is érdekes ennek a római aranyifjúnak a személyisége, köztük a „szellemi kihívás radikalizálódásának a dinamizmusa és a dandy narcizmusának törékenysége közti összefüggés” miatt. Szent Jeromos sem tudott ellenállni a kísértésnek, abba az irányba menni, amerre nem szabad. Vele indul azoknak a festő által „szent” képeknek nevezett realista munkáknak a sora, amelyek egymáshoz közel hajoló, egymás mellett alvó embereket ábrázolnak. Két férfit. Apát és fiút. Vagy barátokat, sorstársakat, a társadalom számkivetettjeit, Szent Salamanest és egy angyalt, de az is lehet, hogy szeretőket. Itt nem a kapcsolat pontos megnevezése a lényeg, hanem az egymás iránti érzékenységük, az egymásra hangoltságuk, személyiségük megfejthetetlen összetettsége. Az emberi kapcsolatokba és a gondolkodásba való elmerülés lenne a menekülési útvonal a rosszul alakuló külvilág elől? Ezt a szimbolikus jelentést erősíti bennem Birkás Ákos veszprémi kiállítása, amely szeptember 26-ig látható a Csikász Galériában.

Bartuc Gabriella

Fotó: Nagy Lajos (Birkás Ákos festőművész Polgári Magyarország című kiállításának nyitóképe és záróképe előtt. Negyvenkét év telt el a két alkotás között)