Ott vagyok, és mégse vagyok ott

SZÁSZ LILLA KÁPRÁZAT C. FOTÓKIÁLLÍTÁSA AZ INDA GALÉRIÁBAN

Fotósok, fotóművészek keltették fel az érdeklődésem Szász Lilla kiállítása iránt. Az Inda Galéria a Király utca sarkán található szép belsőterű ház második emeletén, egy világos, alkóvos polgári lakásban van. Az erkélyen lógó molinó igazít útba.

Szász Lilla és Perenyei Monika tárlatvezetésére invitált a meghívó. Szeri Viktor táncművész performanszával indul program. A kiállítás kurátora, Perenyei Monika elméleti-filozófiai okfejtéssel indít, véleménye szerint Szász Lilla művészetével a lehetetlent kísérti. A fotó egyrészt eltárgyiasít, másrészt mégis benne az alkotói vágy. Talán ez a képalkotó művészet különlegességének nagy titka. És a másik alap filozófiai kérdés: a valóság és a fotográfia viszonya. És ha valóság, kinek a valósága? Az adott téma mennyire jön a fotós személyiségéből? Végül is, állapítja meg a kiállítás rendezője, kurátora, bármennyire felvértezett a tárlat látogatója teoretikusan, a képek sajátos hatásától nem lehet szabadulni. Főleg: nem is kell.

Szász Lilla sorozata Truman Capote Dazzle (magyarul Bűvölet címmel megjelent) novellájának címét viseli. A fotós olvasmányélményének megrázó momentuma ihlette az intimitás és a titok feltárásának veszélyét is ábrázoló „Dazzle-képeket” a nőiségüket megélő fiúkról.

Három szobában három anyag képei jelennek meg. Keretes szerkezetű a tárlat felépítése, az induló képen a nézőre kitekintő pár fekete-fehér fotója látható, a harmadik terem záró képén is a heverő, ránk tekintő szomorú szemű prostituált fiatalember, a nézővel kapcsolatot teremtő képformálása adja a záró momentumot. Szász Lilla számára ugyanis a fotózás kommunikáció.

Szász Lilla saját elbeszélése szerint svéd inspirálásra kereste az extrém élethelyzeteket. Tanítója és a fotóművész hitvallása szerint is az emberi találkozások és nem a kép a fontos. Az első sorozat, a Make up, egy baráti kapcsolat nőies intimitásának, a női szolidaritás ellesése.  A sorozat fekete-fehér és a kiállítás módja kontaktképek-szerű megjelenítést mutat.  Állványról készítette a sorozatot és ez lehetőséget biztosított számára, hogy szinte „eltűnjön” a helyszínről. A képek ún. abszorpciós, befelé forduló módszert követnek. A szereplők csak egymásra néznek, a képből kifele sohasem. Üvegtárlókban a valódi kontaktokat is láthatunk, ami a régi fotó-rajongó számára otthonosság érzést biztosít. Szász Lilla szinte filmes technikával készíti képeit, „forgatókönyv-mondatokat” ír meg előre, és ismételt beállításokkal dolgozik.

A második sorozat komoly kihívás volt Lilla számára. Egy nehéz élettörténetű, életének egy részében prostituáltként dolgozó, nem átlagos fotóalanynak számító nő, családi-vonatkozású fotó-sorozata. Újságcikk nyomán talált rá a témára. A kurátor elgondolása, hogy tárlóban jeleníti meg a fotó-alany élettörténetének néhány korábbi képét, életrajzát és olyan kontaktokat, ahol a fotós is szerepel, nagyban segíti a sorozat mélyebb megértését. Szász Lilla ahhoz nem járult hozzá, hogy a falra tett képeken is szerepeljen, hiszen művészetének alapproblémáját: az „Ott vagyok, és mégse vagyok ott”,-ot tenné hiteltelenné.

A háromszereplős családsorozat színes képei Magyarország szociológiai keresztmetszetének nagyon érdekes szeletét tárják elénk. Ebben az esetben közös performanszokból állt össze a kép kompozíciója. A főszereplő nyílt tekintetű édesanyja, a központi alak szerepléshez szokott „pózai”, és az általuk nevelt autista unokaöcs mosolyt fakasztó szereplése teljes valójában bemutatja a fotós tehetségét és nagyon szeretni való hozzáállását alkotóművészetéhez.

A harmadik szoba, a keret záró akkordja. Egyetlen, de komoly figyelmet igénylő kép. Ahogy Szász Lilla elmesélte a kép alanya egy fiú prostituáltként dolgozó fiatalember, akinek női ruhákban, nőként kell szerepelni. Mindez nagyon ellenére van. A heverő alak gyönyörű és könyörgő barna szemei búcsúztatják a nézőt.

Fürth Éva