Orosz népi képek: a lubok

És a macskát is az egerek hurcolják a temetőbe…
17. századi példabeszéd

Ettől aztán a medve ideges lett…
A medve és a nő című lubok szövegéből

A lubok (amely kezdetben fa-, a 17. században rézmetszet, majd a 19. századtól kezdve kőnyomat) legtöbb esetben Nyugat-Európából került Oroszországba. A kezdetekben talán német földről (a lubok ottani neve: Bilderbogen), Hollandiából (Centsprenten), Franciaországból (Canards), Spanyolországból (Pliegos) és más országokból behozott majd újrametszett és sokszorosított orosz nyomatokon az eredeti grafikai részeket meghagyva a szöveges részeket különböző minőségben fordították le, esetenként teljesen megváltoztatva, mintegy hozzáigazítva azt az orosz valósághoz (18., 19., 20. kép). 

A képregények a huszadik század közepén és végén váltak világszerte népszerűvé, a mémek pedig a 2010-es években. De már a 17. században megjelentek Oroszországban a képregények és a mémek jellegzetességeit egyaránt hordozó, magyarázó szöveggel ellátott, élénk színű képek. Ezeket luboknak hívták. (…) A telített színek, a kép egyszerű kivitelezése, a kép történetét elmesélő feliratok – ez volt a lubok.

A szereplők neveit is gyakran megváltoztatták, vagy új értelmezést is adhattak a képeknek, pl. az 1. és a 2. képen látható lubok képi formájában gyakorlatilag lemásolja a német eredetit. Ugyanakkor az udvari bolond helyett egy ficsúrt ábrázoltak. Míg az eredetin (vö. 1. kép) egy nők közötti verekedést látunk, miközben az udvari bolond jót mulat rajtuk, addig az orosz változaton (vö. 2. kép) a szerző arra utal, hogy a nők a férfi szeretői, és nem is a nadrágért, hanem magáért a férfiért harcolnak. A készítő nem is biztos, hogy fordítással kísérletezett, hanem egyszerűen a saját verzióját írta le. Az ő olvasatában a férfi egy ki tudja honnan jött hűtlen alak, aki hármukat „megrontotta”, és csak azt a hölgyet sajnálja, aki már a földön fekszik…

A későbbi korok metszetein található kép és szöveg viszonyáról a következőket olvashatjuk Lotmannál: 

A szöveg és a kép a lubokon nem könyvillusztrációként és képaláírásként, hanem témaként és annak fejlődéseként korrelál: a képaláírás mintha eljátszaná a rajzot, arra kényszerítve bennünket, hogy ne statikusan, hanem egyfajta cselekvésként érzékeljük azt. Ezt a hatást az arhangelszkojei színházban a Juszupov-idők „előadásaihoz” lehetne hasonlítani, amelyek Gonzago által megírt díszletváltásokból álltak a zenekari zene hangjaira. A zene ott ugyanazt a szerepet játszotta, mint a kozmorámában a képek bemutatásakor a mutatványosok beszéde – a látványt narrációvá, a díszlet vagy a metszetek képi szövegét pedig valamilyen mozgó akcióvá alakította át….

 Maga a „lubok” elnevezés egyébként nem is olyan régi, minden bizonnyal 19. századi eredetű, és Szakovics szerint az első gyűjtők egyike, Sznyegirjov használta először. „A szó eredete ismeretlen. Feltételezhető, hogy összefüggésben van a „lub” (háncs) szóval, talán azért, mert a népi képecskéket háncskosarakban (…) hordták szét a vándorkereskedők”. 

Az orosz lubok szerzői többnyire ismeretlenek, csak a 18. századtól kezdve lehet őket viszonylag nagyobb, főleg a fővárosokban működő műhelyekhez kötni. A napjainkban készült luboknak viszont gyakran ismert művészek a készítői (vö. 2–3. kép).

A lubok mint iparág az első világháború után kihalt, felváltotta a tömegsajtó. Az emberek számára tkp. a képek ugyanazok, csak éppen összefűzve és reklámmal megbabrálva. De műfajként fennmaradt – nagyon is felismerhető és lakonikus képeket lehet készíteni ebben a stílusban. Ráadásul a néphagyományhoz is kapcsolódik. Ezt használták ki a szovjet időkben az „Egész világ a részegség ellen” című plakátsorozathoz (1989). Bár a fő téma az örökös orosz csapás elleni küzdelem, a plakátok más rosszaságokkal is foglalkoznak (vö. 4–5. kép).

A 3. kép szövege:
Általában a lubokra jellemző kompozíciójú kép keretén a következő „közmondások” olvashatók: Minek is a tehén, csak a feleség legyen egészséges; Jó feleséggel a férj is becsületes; A feleség nem egy csizma, ha elfáradsz, nem vetheted le; A pávát a tolla díszíti, a feleséget meg férj; A feleség nem guszli (citeraszerű hangszer), miután játszol rajta, a falra nem akaszthatod.

A 4. kép szövege:
Fent: Józanságot a mindennapokban / Harc a részegség ellen!!! Középen: pálma / az alkohol méreg / előadó / ünnepi asztal; lent: ő maga iszik, másokat meg ezért korhol.

Az 5. kép szövege:
Bal oldalt: Mondhatjuk, hogy amennyi vodkát megivott a férjük, annyi könnyet hullattak az asszonyok és a gyerekek. Jobb oldalt: Az alkohol állattá teszi az embert.

A lubok oroszországi „karrierje” állítólag Moszkvából indult. 1635-ben az akkor hétéves Alekszej Mihajlovics cárevicsnek a Vörös téri vásáron vettek egyet ajándékba. Ezek után a bojárok is fontosnak tartották, hogy szerezzenek maguknak ilyen metszeteket, majd idővel (ahogy az áruk is csökkent) a parasztok is követték uraik példáját. 

Az orosz fametszet a könyvnyomtatással egy időben alakult ki Moszkvában a 16. század negyvenes-ötvenes éveiben. (…) A világi témájú orosz népi képecskék csak a 18. század második felében, illetve a XIX. század elején készült későbbi levonatok alakjában maradtak ránk…

A 18. század közepétől kezdve a rézmetszetek a leghétköznapibb esetek mellett feldolgozzák az éppen aktuális témákat,

de a könyvekből és az újságokból nem a köznapi esetek, hanem a macedóniai Nagy Sándor találta furcsa emberekről, tengeri és erdei szörnyekről (…) és egyéb csodákról szóló legendás híradások kerülnek át a lubokokra … Ezek ábrázolása (…) ugyanolyan, mint a csodáké …

Az első teljességgel orosznak tekintett lubokok viszont minden valószínűség szerint a Kijevi Barlangkolostorban készültek a 17. század elején. A lubok népszerűsége a 18. században nőtt meg, amikor is Nagy Péter egy jól használható propagandaeszközt látott meg benne. Parancsára 1724-től rézmetszetként jelenhettek meg nagy példányban, de igen hamar, főleg a gyorsan kiszélesedett – többek között a sokszor durva, egyházügyileg szabadon értelmezett vagy éppenséggel erotikus – tematikája miatt kiváltotta a Szent Szinódus rosszallását. 

A 19. század közepétől a lubok egy általánosan elterjedt díszítőelemmé vált, de „a kiadó Szityin szavaival élve sokszor az újság, a könyv, az iskola szerepét is betöltötte, s a metszetek lettek az első ábécéskönyvek, melyek alapján a parasztok gyermekei olvasni tanultak”.

Nincs orosz gyerek, aki ne ismerné A púpos lovacska című verses mesét. A magyar irodalomban leginkább a János vitézhez hasonlítható mű főként orosz és mongol népmesei elemeket ötvöz, de számunkra is ismerős lehet a szegény legkisebb fiú motívuma, aki leleményességének köszönhetően bekerül a cár udvarába, és nemcsak a cárleány kezét nyeri el, hanem végül cárnak is megválasztják. Ennek ellenére A púpos lovacskát az olvasók sokáig nem élvezhették teljes egészében. A cenzúra majdnem mindig talált benne kivetnivalót, így ezeket a részeket egyszerűen kihagyták. Mit lehet veszélyesnek találni egy ártatlan mesén? A cári időkben azt kifogásolták, hogy a történet és egyes megfogalmazások a cárt gyalázzák. Például a szépséges cárleány nem hajlandó hozzámenni az öreg cárhoz, amíg az nem esik át egy jeges víz – forró víz – forró tej fiatalító kúrán (Rab Zsuzsa fordítása): Annyit mondok, cár, neked, / soha férjhez nem megyek / ilyen csúfhoz, vén bolondhoz, / tar homlokú fogatlanhoz! (…) úgy tűnik, minden korban más és más indokkal próbálják cenzúrázni az együgyű fiú és a talpraesett, ám púpos lovacska történetét. 2007-ben a tatárok emelték fel a szavukat a tatár szó pejoratív használata ellen: Mire a reggelből dél lett, / nem maradt egy árva lélek, / úgy menekült mind, / akár akit kerget a tatár!.

A lubok megítélése, bármilyen népszerűségre is tett szert az „egyszerű nép” körében, igen ellentmondásos volt. 1983-ban a Szépművészeti Múzeum A 18–19. századi orosz népi grafika. Lubok művészet címmel rendezett kiállítást a moszkvai Állami Puskin Szépművészeti Múzeum anyagából. Az alkalomra megjelent katalógusban olvashatjuk A. G. Szakovicsnak, a moszkvai múzeum akkori főmunkatársának kitűnő tanulmányában, hogy 

A „lubok” szó még nem is olyan régen a legsilányabb művészet, a durva vásári holmik szinonimájaként csengett a külföldi közönség fülében. Elegendő azonban egyetlen futó pillantást vetni a most bemutatott anyagra és az embert azonnal hatalmába keríti az orosz népi metszeteknek az ellenállhatatlan varázsa, szépsége és megindító bája, amely arra készteti a látogatót, hogy elgondolkodjon: mi is valójában az orosz népi lubok, mint az orosz társadalmi gondolkodás egyfajta megnyilvánulási formája, és mint művészeti jelenség, mint népművészeti alkotás

A Fülesbagoly és A Bagoly című lubok madarai mintegy pogány ellentétei a paradicsomi Sziréneknek és Alküonénak. Ezek szintén jövőbe látó, titokzatos s talán vészjósló madarak – minden ragyogó, ünnepélyes szépségük ellenére.

A lubok egyik első és ismert gyűjtője Sznyegirjov I. M. (1793–1868) néprajzkutató, a moszkvai egyetem klasszika-filológia tanszékének professzora. Ugyanakkor a legnagyobb gyűjtemény Dmitrij Alekszandrovics Rovinszkij (1824–1895) jogászhoz, szenátorhoz, az orosz akadémia tiszteletbeli tagjához, az 50 ezer metszet (lubok) összegyűjtőjéhez kapcsolódik, aki a népi képeket azok magyarázatával 1881-ben 9 kötetes műben jelentette meg Szentpéterváron «Русские народные картинки» címmel. Tulajdonképpen azóta is minden kutató elsődlegesen rá hivatkozik, és a világ legnagyobb, elektronikusan is elérhető és elsődleges forrásnak is tekinthető gyűjteménye is az ő általa gyűjtött anyagra támaszkodik. 

A 11. kép felirata:
A kőre vésett szöveg a szájhagyományokon alapuló bilinák szövegét rekonstruálja, bár a festményen nem teljes egészében látszik, mert Vasznyecov kitakarta azt mohával: „Egyenesen nincs út se lovon, se gyalogosan, se repülve, jobbra mész, házas leszel, balra mész, gazdag leszel.”

A lubok színvilága, konstrukciós elemei, stílusa sok jelentős orosz festőt is megihletett, közülük Ilja Repint, Viktor Vasznyecovot, Borisz Kusztogyijevet. A 1910-es években Vaszilij Kandinszkij és Mihail Larionov avantgárd festők kezdik el gyűjteni az orosz népi képeket, de a metszetek hatással voltak többek között Natalia Goncsarova, Pável Filonov, Kazimir Malevics, Vlagyimir Favorszkij munkásságára is. Avantgárd festők szervezték meg a lubok első oroszországi kiállítását is. Jurij Lotman szerint az avantgárd festők nem is az ismert képzőművészeti formák analógjait, hanem éppen az ellentéteit látták a lubokban (vö. 12., 13. kép).

Lubok és háború. A lubok népszerűsége a napóleoni hadjárat és az I. világháború idején nőtt meg ismét jelentősen. 1914 augusztusában, az I. világháború kitörésének idején az orosz avantgardisták egy csoportja, név szerint Vlagyimir Majakovszkij, Kazimir Malevics, Arisztarh Lentulov és David Burljuk létrehozta a Mai Lubok (Сегодяшний лубок) nevű csoportot, mely a XIX. századi lubok csatajeleneteinek régi hagyományait elevenítette fel. A lubok primitív hagyományát felhasználva ez a csoport egy 22 ívből álló, katonai témájú sorozatot készített. 

A 14. kép szövege:
Majakovszkij verse a kép alatt a következő: „Az osztrákok hangosan káromkodtak a Kárpátok közelében. Az ostoba arcú bandát egész Galícián át üldözték.” [Австрiяки у Карпатъ / Поднимали благой матъ / Гнали всю Галицiю / Шайку глуполицию.]

A háború korai szakaszában számos orosz avantgárd művész (…) megalakította a Szegodnyasnyij lubok (Mai lubok) nevű csoportot, amely szatirikus német- és osztrákellenes plakátokat és képeslapokat készített az orosz háborús erőfeszítések támogatására. A név a hagyományos orosz népi nyomatokból, a lubokokból származik, amelyek egyszerű képeket és népmesékből származó elbeszéléseket kombináltak. Ezek a művészek a lubokok stílusát adaptálták plakátjaikra, így azok könnyen hozzáférhetővé váltak a tömegek számára, és hatékonyan erősítették a nemzeti morált.

A 15. kép szövege:
A bal oldali kép aláírása: Kegyetlenség Kaliszban. Egy lányt megerőszakoltak az apja és két testvére előtt. A bántalmazás után a lányt megölték, a két testvért és az apát lelőtték [«Зверство въ Калише.» / «Насилiе девушки на глазахъ отца и 2-хъ братьевъ. После издевательства, девушку убили, 2 братьевъ и /отца разстреляли.»]. A jobb oldali kép aláírása. Kaliszi események. Az osztrák–orosz összecsapás során Podvolocsinszkban (ukr. Підволочи́ськ) az osztrákok tizenöt vöröskeresztes irgalmas nővért gyilkoltak meg [«Калишскiе событiя.» / «Во время столкновенiя австрiйцевъ съ Русскими въ Подволочиске, австрiйцы убили 15 сестеръ милосердiя / Красного Креста»].

A 16. kép szövege:
„Nézd csak, nézd, közel a Visztula / A németek finganak, ez a csüggedés zaja! [Глядь, поглядь, ужъ близко Вислы / Немцевъ пучитъ, значитъ кисло!].

A 17. kép szövege:
Ne féljetek, drágáim… Mi nem németek vagyunk… Ne féljetek, mi doni kozákok vagyunk, / Vidáman élünk itthon és külföldön, / Nem nyúlunk hozzátok, nem is akarunk, / Így nincs szükség jajveszékelésre! [«Не пугайтесь, милые… Мы не немцы…» / «Не пугайтесь насъ – казаки мы съ Дона, / Всюду весело живемъ – что въ гостяхъ, что дома, // Трогать вась не станемъ – что намъ за охота, / Такъ что ни къ чему – вся ваша ревота!»] Nincs többé viszálykodás a testvérek között!!!  Litván, lengyel, zsidó és kisorosz, / nyújtsuk egymásnak kezünket. // Felejtsük el múltbeli ellenségeskedésünket és gyötrelmeinket / Álljunk össze az ellenséggel szemben egy csapatban! [«Нетъ больше розни между братьями!!!» / «Литвинъ, полякъ, еврей и малороссъ, / Протянимте другъ-другу руки. // Забудемъ прошлую вражду и муки / Сомкнемся на врага въ один коллосъ!»].

Az első világháború háborús lubokja egyedülálló kulturális jelenség, amely egyesíti a klasszikus hagyományos, a népi és az innovatív művészet jellemzőit. A népi háborús képek rövid ideig jelentek meg 1914 augusztusától 1915 közepéig. Ezek az alkotások az emberek lélektanát tükrözték, és a népnek szóló művészet volt. A katonai lubok érthető képekkel és élénk színekkel ábrázolta a háborús jeleneteket, és az információ egy bizonyos szemszögből történő közvetítésére összpontosított abból a célból, hogy a közvéleményt formálja, és kialakítson egy ellenségképet.

A 19. kép szövege:
„Ha a férj nem ver, akkor nem szeret” – hangzott a korabeli női mondás.” [«не бьеть мужъ, значить не любитъ», – говорила тогдашняя женская поговорка].

A kazanyi kandúr és az egerek temetési menete.  A legnépszerűbb és rengeteg másolatban, változatban és aktuális politikai felhanggal létező lubokok között találjuk az ún. kazanyi kandúrral kapcsolatos népi képeket, illetve azokat, melyeknek összefoglaló címe lehetne az Egerek temetik a kandúrt. Ez utóbbi téma, mint oly sok más esetben, nyugatról érkezhetett. Mintául szolgálhatott pl. egy 17. századi nürnbergi metszet, ahol egy vadászt temetnek különböző állatok. 

A népi képecskék legérdekesebb jellegzetessége a groteszkség és a komikum, amelynek oroszországi hagyományait a vándorkomédiások teremtették meg, amely Nagy Péter korában az élet minden szféráján átcsengett. (…) Ez a nevettető kedv nem ismer lehetetlent, a varázslatos átváltozások is eszközei közé tartoznak. A lubokon az orosz cár is lehet krokodil vagy macska … Nem más ez, mint a karikatúra csírája.

A 21. kép szövege:
A szalag felirata: „Ihm ist wohl, uns ist besser”, azaz „Neki jó, de nekünk még jobb”. „Mahler életrajzírója, Specht szerint eredetileg A vadász temetése címet szánta ennek a darabnak, egy régi festmény után, amely a vadász halálát sirató állatok képmutató gyászát ábrázolja. Ez lényegében egy zenei karikatúra. Mahler saját szavai szerint a harmadik tétel „könnyfakasztó, tragikus irónia … Ez egy ízig-vérig megsebzett és lepusztult lélek hangja”.

Születik majd hasonló jellegű kép Oroszországban is (de csak a 19. században), amelyen egy medvét temetnek a tőle sérelmeket szenvedett állatok. És mintául szolgálhattak azok a metszetek is, melyeken pl. a lutheránusok ábrázolták szatirikusan V. Pius, vagy a csehek XIII. Gergely pápa temetését. A macskák erős és sokszor gyűlölt uralkodókat és vezetőket testesítettek meg, a temetésüket szervező, őket kísérő és időről időre változó létszámú egerek mindegyike valakit vagy valamit képviselt és szimbolizált.

A 23. kép szövege:
„Kazanyi kandúr, asztrahányi ésszel, szibériai intellektussal” és gyakran a folytatása „dicső módon élt, édesen aludt és (…) púzott” [Кот казанский, ум астраханский, разум сибирский» és gyakran a folytatása: «славно жил, сладко спал, сладко бздел»]

A 24. kép szövege:
Vászka, a porosz macska, az oroszok ellensége. «ВАСЬКА КОТЪ / ПРУССКIЙ, –- ВРАГЬ / РУССКIЙ».

A már a 17. században rendkívüli népszerűségnek örvendő „kandúrt temető” lubokot továbbgondolva és vegyítve Vaszilij Zsukovszkij sokak által ismert meséjével keletkezett 1904-ben Genfben a Hogyan temették el az egerek a kandúrt (tanulságos mese. Írta nem Zsukovszkij. A párt egereinek ajánlom) című három karikatúrából (A., B., C.) álló sorozat. Szerzője az orosz forradalmár Panteleimon Lepesinszkij volt, aki visszaemlékezéseiben részletesen leírja a karikatúra keletkezésének történetét (Lepesinszkij 1925). Témája az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárton belüli frakcióharcok, majd a szakadás után előállott vélekedés, miszerint az akkori események Lenin politikai halálához vezethetnek. 

Az 25. képen a magát halottnak tettető kandúr maga Lenin (a doromboló kandúr), körülötte az örvendező egerek politikusok arcaival: Georgij Plehanov (a bölcs patkány Onufry), aki az ablakban ül (az üvegeken a kongresszusok és a liga protokollja feliratok olvashatók), Julij Martov (Klim, az őrült farok), Lev Trockij, Pavel Akszelrod stb. A hordó felirata: dialektika, vigyázat, hamisítvány. A 26. képen „a kandúr »holtteste« a földön fekszik. Körülötte a zajos örömünnepes orgiája zajlik. Plehanov és Trockij mancsaikkal összekapaszkodva kánkánt járnak Dan dudaszólójára. Martov a halotti beszédével a kandúr hasára telepedett” A 27. képen a végső jelenet: a kandúr „feléledt”.

A 25. kép szövege:
„Az egyik kémünk (a kandúr kollégája) értesített minket, hogy a Dorombolót felakasztották. A földalatti mozgalom őrjöngött. Így hát arra gondoltunk, hogy eltemetjük a kandúrt, és a gyászbeszédet Klim udvari költőnk, becenevén az Őrült Farok azonnal összedobta. Maga a bölcs patkány Onufry mászott ki a napvilágra a sötét nyomortanyájából (egy dialektika feliratú hordó szolgál lakhelyéül); és azt mondta nekünk: »ó, buta egerek!« Biztos elfelejtette a vademecumomat. Vén patkány vagyok, és a macskák erkölcsét jól ismerem. Nézzétek csak: a Doromboló kötél nélkül lóg, nem látok halálos hurkot a nyakán. Ó, érzem, hogy ez a gyászszertartás jól fog végződni. Nos, nevettünk egyet, és elkezdtük lefeszíteni a kandúr mancsait a gerendáról, amikor hirtelen a karmok kinyíltak, és a kandúr a földre zuhant, mint egy zsák. Mindannyian szétszaladtunk, és rémülten vártuk: „Mi fog történni?”.

A 26. kép szövege:
„A Doromboló ott fekszik, és nem lélegzik. Na, erre elkezdtünk ugrálni és a Kandúrt lökdösni mint az eszüket vesztett bolondok. Onufry, a bölcs patkány pedig örömében annyira benyalt a részegítő »dialektikától«, hogy megfeledkezett a Kandúr karmairól, sőt még a »álklasszikus stílusú parádés beszólásról« is: megölelve a kisegeret, aki ugyan nem végezte el a gimnázium három osztályát, de ugyanúgy kedvelte a dialektikát, mint a patkány Onufry, és akit minden egér a patkány jogos örökösének ismert el, tehát megölelve a kisegeret táncra perdült »mini kandúr« dudaszólójára (hát csak lássák, hogy nálunk, az »előkelő« egereink között volt a kandúr druszája, amire nagyon büszke volt. Költőnk, Klim viszont felmászott a Doromboló hasára és elkezdte felolvasni nekünk a gyászbeszédet, mi meg homéroszi módon hahotázunk! Ezt olvasta fel nekünk: »Hol volt, hol nem volt, volt egyszer vörös hajú, törökbajszú Doromboló, egy őrült, aki a bonapartizmus megszállottja volt, amiért fel is akasztották. Örüljön hát a földalatti mozgalom!”

A 27. képen szövege:
„De ahogy kimondta az utolsó szót, a halottunk hirtelen felébredt. Szanaszét szaladtunk. Na de aztán! Szörnyű vadászat kezdődött. A kisegér, amelyik a vén patkánnyal kánkánozott, farok nélkül mehetett haza. A szerencsétlen Onuphrius patkány, megfeledkezve az áruló ablakszárnyakról, becsípte a farkát, és fennakadva lógott a hordó felett, amelyben rendszerint biztonságos menedéket talált, amikor bajba került. A cimborája, egy gyerekkori barátja épp csak annyit tudott elsuttogni: »Én előre láttam«, és azonnal kiadta a lelkét. A miniatűr kandúr és a szegény költő volt az első, aki reggelinek jutott a Dorombolónak. Így ért nyomorúságos véget az ünnepünk…”

A szerelem és az erotika témája a lubokon. A lubokon látható orosz feliratok vagy az 1917-es reform előtti, vagy a Nagy Péter által bevezetett „helyesírási”, ill. ábécéreform utáni szabályok szerint lettek szedve. Többnyire sok a helyesírási és betűtévesztési hiba, a központozás és sortörés is teljesen hiányzik, miközben a szöveg sok esetben rímekbe van szedve.

A szerelem és halál címmel ellátott lubokon (28. kép) a két nő és két férfi egybefonódott teste szimbolizálhatja a szeretetet vagy szerelmet, merthogy a képnek nincs és talán nem is lehet csak egyfajta értelmezése: lehetséges a vallás és hit felőli, de helye lehet a szexuális értelmezésnek is. A központi ábrát Salamon Énekek énekének sorai keretezik („…erős a szeretet, mint a halál” [Énekek 8:6]), míg a lubok sarkaiban további ismert szimbólumok láthatók: a fiókáit testével etető pelikán, mint a krisztusi áldozatvállalás megtestesítője, a szerelmet szimbolizáló turbékoló galambok és az egyetértést jelentő összefonódott karok. Feliratcímei: A szülők szeretete a gyermekeik iránt; Szerelem; Egyetértés.

Palacsintát sütő lány (29–30. kép). Pikáns „zaklatási” jelenet és teatralizált kvázi dialógus (két összefűzött monológ) látható és olvasható a több változatban is fellelhető lubokon. A dandy illetlen szavakkal közeledik a palacsintát sütő lányhoz, és annak fenyegetése ellenére is ágyba szeretné őt vinni. A kép valamelyik változata gyakori „kellék” volt a vásári kozmorámában. Bemutatása során a mutatványosok gyakran el is játszották a jelenetet úgy, hogy áldozatául szemeltek ki a nézők közül egy közelükben lévő vagy az „előadásukat” néző és/vagy hallgató vagy egyszerűen csak bámészkodó hölgyet. A képen egyszerre vagyunk „bent is” (lakájos házbelső kemencével és cicával) és „kint is” (a város a hagyományos ikonográfia szerint van ábrázolva, lásd erről: Orosz mém: Харасмент [Zaklatás]). Rovinszkij nyolc kép- és szövegváltozatáról tud (pl. francia, holland eredetű metszetekről is). Az orosz „eredeti” metszetet állítólag 1766-ban vásárolták meg egy moszkvai vásárban.

A 30. kép szövege: 
Kérlek, eredj innen, / semmi dolgom veled, / Jössz, markolászod a seggem, / nem hagyod sütni a palacsintát. / Ne fogdosd a seggemet, / mert megég a palacsinta. / Azonnal találok egy okot, / hogy megragadjam a serpenyőt. / Még ha emiatt szégyellni is fogom magam, / te viszont meg fogsz sértődni. / Hiszen én nem gyötörlek téged, /de ha (te) nem hagysz békén, / akkor megütlek a serpenyővel.”
„Legyen meg az akaratod, üssél csak meg, / de hadd markoljam meg a segged. / Mert nekem úgy tűnt, kedvesem, / hogy jó kemény seggecskéd van. / Szándékosan jöttem hozzád, / és boldog vagyok, hogy egyedül találtalak otthon. / Ha teljesen össze is kensz a tésztával, / attól még nem fogom megjátszani magamat, / hanem csak mutasd meg a szerelmedet, / és fektess le magad mellé az ágyba.

A medve és a nő (31. kép). Az oroszországi utazók könyveiben gyakran olvashatunk vérengző medvékről. „A medve és a nő” című lubokon félelmetes medvetámadást látunk, ugyanakkor az egyszerre egy idejű és kronologikus vizuális történetmesélést kiegészítő szöveg egészen másról árulkodhat.

A 31. kép pajzán szövege:
Elment az asszony az erdőbe gombászni, szembetalálkozott az éles fogú medvével, aki vastag karmaival elkapta (és kérdezi), van-e kedved, te némber, velem birkózni (?), az asszony meg ezt válaszolta (:) Félek, Misa, hogy elszakad a szoknyám, nem lehet nekünk birkóznunk, és ezt kiáltozta: menj el, Misa, nem vagyunk mi egy súlyban, és félelmében elesett, a gombát szétszórta, az ingét és a szoknyáját egy zsombékon elszakította (.) Meglátta a medve az asszony elszakadt szoknyáját, elindult háncsot keresni, gondolta, azzal megjavítja, az meg csak fekszik és kiabál (:) ezt a szakadást már nem lehet befoltozni (.)  a nyúl meg mancsaival szerette volna összefogni, úgy segíteni (.) az asszony jó hangosan elrikkantotta magát, a nyúl meg zavarában éles hangon kiabálni kezdett (:) szaladj, szaladj, Misenyka, az asszony szoknyája tovább szakadt. Ettől aztán a medve ideges lett (.) Az egyezség meg az volt közöttük, hogy ne veszekedjenek, és visszavonult (a medve), és nem tért vissza, és meglátva az asszony elszakadt szoknyáját, tehetetlenségében majdhogynem őrjöngött (.) (Az asszony) аmikor hazaért, elmesélte az öregének, hogy félelmet és rémületet eresztett a medvére, a farkast, a rókát és egyéb állatot meg egérnek nézte. 

Add oda a vödröt (32. kép). A vödröket cipelő fiú után ballag a mély dekoltázsú ruhát viselő, kezében zsebkendőt tartó lány. Könnyen asszociálhatunk a magyar „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik” közmondásra.

A 32. kép szövege:
Légy szíves, add vissza. Nem szégyelled magad, neked ez csak egy játék, engem viszont csak kinevetnek. Te csak ballagj mögöttem, én meg majd viszem a vizet. Csak állítsd be a kancsót a kemencébe, és gondoskodj, hová feküdjünk le. Nemhiába iszogattál nálam, a kezeim közé kerültél mostanra, nemde?

Ványecska, Tányecska és Jákov kocsis a konyhalánnyal (33. kép). Az 1830/40-es években aláírás nélküli, de az ismert Ahmetyevszki műhelyben készült, kézzel kifestett lubok ketté van osztva. A bal oldali képen Jákov kocsis ölelgeti a konyhalányt, a jobb oldalin Ványecska lakáj enyeleg Tányecska szobalánnyal. A konyhalányon kívül mindenki „francia” ruhában van,

A bal oldali ábra alatti szöveg:
Jákov, a kocsis ölelgeti a szakácsnőt, az meg lökdösi magától, és mondja, és szidja: azonnal hagyjál engem, én nem vagyok a kancának a lánya, te meg hozzászoktál az istállói élethez a kancákkal, ölelgesd és csókold szájon azokat, annyiszor, ahányszor csak akarod,

A jobb oldali ábra alatti szöveg:
Tanyuska lelkem – kérleli Ványecska – szeress engem, légy az enyém örökre. Tánya odanyújtotta a kezét, édesemnek nevezte Ványecskát. A tied vagyok uram –, majd elvezette a szobájába. Örökké békében, örömben és elégedettségben leszünk. Örökre rabul ejtettél, nem unatkozom veled.

A kopasz Tarasz és a hölgyek (34–35. kép). A képeken látható cselekmény eredete a reneszánszban oly népszerű vicces, sokszor durva, de inkább tréfás és latin nyelven írt elbeszéléseket tartalmazó gyűjteményekben, a facetiákban keresendő. A facetiák Oroszországba a 17. században jutottak el, ahol sok részletét oroszra is lefordították. A 34. és a 35. képvariánsokon a hölgyek összetalálkoznak egy kopaszodó öregemberrel, akit kinevetnek, és gyógyszert ajánlanak a kopaszsága ellen. Az öregember viszontválaszában elutasítja a gyógyszert, mondván, anélkül is megvan. 

A képeket összehasonlítva láthatjuk, hogy bár a kompozíció tulajdonképpen hasonló, de a különböző helyen található szöveg és maga a kép is az akkori cenzúra nyomait viseli magán. Az első – obszcenitásra hajazó képen ugyanis láthatóak a hölgyek keblei és az öregember genitáliája (vö. 43. képpel), míg a másikon ezek helyén üres foltok vannak, és természetesen ennek megfelelően a szövegben is jelentős eltérések találhatók (vö. a 35. képpel, ill. a fordításokkal).

A 34. képen olvasható eredeti szöveg:
Ment az úton három nő, és találkozott egy kopasz öregemberrel. És kinevették, majd megkérdezték, hogy akarja-e az öregember, hogy haj legyen a fején, merthogy tudnak tanácsolni neki egy gyógymódot. Ő meg azt válaszolta: tanácsoljatok. Erre ők a következőt mondták: „Áztasd a fejedet női havivérbe, és hamarosan kinő a hajad.” Elnevette erre magát az öregember, elővette a kopaszát, és azt mondta: negyven éve öntözöm női havivérrel, de nem nő ki rajta haj azóta sem. 

A 35. képen olvasható szöveg és fordítása:
Ment az úton három nő, és találkozott egy kopasz öregemberrel. Elébb kinevették, majd azt mondták: „Akarod, hogy haj legyen a fejeden? Majd mi tanácsolunk neked egy gyógymódot.” Ő meg azt válaszolta: „tanácsoljatok”.  Ők meg a következőt tanácsolták: „Áztasd a fejedet rózsavízbe, és hamarosan kinő a hajad.” Elnevette erre magát az öregember és azt mondta: „Száznegyven éve öblítem a fejemet rózsavízzel, de nem nő rajta haj. Kérlek ezért benneteket, idő előtt ne nevessétek ki az öreget, mert még van annyi erőm, hogy elbírjak veletek.”

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a lubok az orosz 17–20. századi hétköznapokrekonstruálásához valószínűleg az egyik legérdekesebb, de mindenképpen a legszínesebb lehetséges forrás. Rendkívüli tematikai gazdagság jellemzi: ikonok, naptárak, közmondások, mesék, legendák, csodák és horror, háborúk, apokrif témák és zsoltárok, kozmográfiák, városok és kolostorok képei, földrajzi térképek, kiemelkedő egyéniségek, cárok és nemesek portréi és természetesen a szerelem, az érosz, a szexualitás motívuma is megjelenik ezeken a tipikusan orosz népi és városi képzőművészeti tárgyakon mind képi, mind szöveges formában. 

Mindez azt bizonyítja, hogy a lubok az orosz kulturális hagyomány azon része, mely mind a mai napig elevenen él a hétköznapi ember világában, de rendkívüli inspiratív erővel hat a legkülönbözőbb művészeti megnyilvánulások szellemiségére és az egyes alkotók eszköztárának sokszínűségére. 

LEGFONTOSABB FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALMAK

Gazdik Anna: A púpos lovacska. Nem a szerző írta? (2011) www.nyest.hu/hirek/nem-a-szerzo-irta

Szakovics A. G. (szerk.): XVIII-XIX. századi orosz népi grafika. Lubok művészet. Kiállítás a moszkvai Állami Puskin Szépművészeti Múzeum anyagából. Népművelési Propaganda Iroda: Budapest, 1983.

Блог арт-директора «Нескучного сада» Дмитрия Петрова www.nsad.ru/articles/nravouchitelnyj-lubok-blog-art-direktora-neskuchnogo-sada-dmitriya-petrova (2013)

Кузнецов А.: Как русские изобрели мемы еще в 17 веке: история лубка (2020). ru.rbth.com/read/1052-russian-memes-lubok

Лепешинский П. Н.: На повороте (от конца 80-х годов к 1905 г.) Изд. второе. Рабочее Издательсво «Прибой» Ленинград. 1925.

Лотман Ю.М.: Статьи по семиотике культуры и искусства. СПб.: 2002

Миронов Г.Е.: Лики России (От иконы до картины). Избранные очерки о русском искусстве и русских художниках Х-ХХ вв. «Новая Реальность», 2013.

Первая мировая война: русский военный лубок. Коллекция Государственной публичной исторической библиотеки России. vvpmv.shpl.ru/index.html

Ровинскiй Д.А.: Русские народные картинки. Т.I.–III.,книга I., II., Санктпетербург, 1881., 1900.

Tóth Szergej: Tünettan és identitás. Szemiotikaközeli albumkönyv

AJ TÉKA Kiadó

Szeged, 2022

324 oldal, 3990 Ft