Nyílt találkozások a Rejtett kincsek c. tárlaton

A Regionális Összművészeti Központ 2015 decemberétől egy különlegesen értékes képzőművészeti tárlat megnyitásával búcsúzott az óévtől, egyben köszöntötte az újesztendőt januárra is átívelő Rejtett kincsek c. tárlatával. A REÖK kétemeletes teljes kiállító felületén a Csongrád Megyei Önkormányzat Képzőművészeti Gyűjteményéből 180 művet meghaladó izgalmas válogatás csábította be a különböző korosztályú látogatókat, művészeket és persze a múzeumpedagógiai foglalkozásokra csoportjaikat regisztráló pedagógusokat, a sok száz gyermeket, fiatalt a szegedi művészeti galériába. A vásárhelyi és szegedi művészekre, később országos gyűjtőkörre is kiterjedő vásárlások festményeiből, grafikáiból és kisplasztikáiból kaphattunk ízelítőt öt héten át.

Nátyi Róbert művészettörténész kurátori és kiváló tárlatrendezői munkája ismét jó alapot adott művészetközvetítő munkám szabad kiteljesítéséhez.

Három alkalommal volt lehetőségük a hét éven felüli műhely munka iránt érdeklődők számára, hogy a REÖK Gyerök Kör foglalkozásain különböző módszerek segítségével elmélyedjenek az alkotásokban. Először a vásárhelyi festők műveit tekintettük meg. A festészeti alkotásokon keresztül a gyerekek ismerkedtek az alföldi táj, a síkság és a horizontvonal fogalmakkal és azok kompozíciós lehetőségeivel. A táj és az ember kapcsolatáról szóló művekre is jelentős figyelmet fordítottunk. Az alkotó foglalkozáson egy emlékidéző alföldi utazás, szemlélődés színes képét hívták elő vizuális memóriájukból a gyermekek és alakították képpé megélt élményüket.

Másodízben a művekből áradó, műveken érzékelhető fényeket, mint motívumot elemeztük. A vizsgálódási szempont nemcsak a festményekre, hanem a tárlatrendezés világítási koncepciójának titkaira is fényt derített. A foglalkozás a sötét-világos ellentétének egymást feltételező egységére irányította figyelmet. A tárlatbejárás után különböző technikákkal, egyéni témaválasztással lehetett képeket alkotni, fénylő, ragyogó színhatásokat teremteni.

Harmadik alkalommal egy újabb megközelítést dolgoztam ki, mely még teljesebbé tette az alkotásokkal való találkozást. A résztvevők a tárlat képeit és kisplasztikáit a csend-mozdulatlanság és a hang-zaj-mozgás szemszögéből csoportosították. A gyűjtemény kapcsán műgyűjtésre motiváló feladatot is adtam, pontosabban egy öt-hét darabból álló mini-gyűjtemény kialakítása volt a feladat, indoklással. A választott művekről vázlatrajzot kértem, így ellenőrizhető volt számomra, mennyire látják a művek kompozícióit, erővonalait, képi elemeit, tereit. Különböző szempontok alapján választottak: a nagyobbak már tudatosan a műfaj megnevezésével keresgéltek csendéletek, tájképek, portrék, figurális művek között, a kisebbek inkább érzéseket körbehatároló művekkel alapozták gyűjteményüket, úgymint vidám képek, szomorú arcúak és az abszolút szubjektív látásmód alapján kiérdemelt „a legjobbak „ elnevezések szerepeltek a lapokon. Az alkotó foglalkozáson a gyerekek saját életük csend-jeleneteiből merítettek ötletet képeik megrajzolásához. Még számtalan szempont alapján lehetett volna vizsgálni az alkotásokban rejlő művészi értékeket, sajnos több idő nem állt rendelkezésre a tárlat zárásáig.

A múzeumpedagógiai foglalkozások másik formáját a REÖK-ben az intézmény által támogatott ingyenes, hétköznapokra szervezett csoportos foglalkozások adják.

Az első hét vezetései közben a tárlatlátogatók között már egy-két művészt is felfedeztem, akik itt láthatták 20-30 évvel ezelőtt készült alkotásaikat ismét. Éreztem, hogy sokkal több rejlik ebben a helyzetben. Felismertem, hogy élőbbé lehet tenni a mű és a befogadó közti kapcsolatot, még pedig azzal, hogy a válogatásban szereplő szegedi alkotókat meghívom egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozásra, hogy művészetük lényegéről, hitvallásukról, alkotói folyamataikról beszélgessünk. Ehhez persze mindig az adott mű adta a találkozás apropóját. A diskurzus indító gondolatait jómagam vetettem fel, akár egy 70-es években kiadott képzőművészeti tanulmánykötetben olvasott ars poétikát idézve a művésztől vagy éppen a látványt képező technika alkalmazásáról érdeklődtem kíváncsian, igyekeztem mindezt a gyerekek tudásának megfelelő szintről indítani, egyfajta mintát adni a vizuális nyelv szókészletéből, használatáról, lehetséges felkészülések módjáról, egyáltalán arról,hogyan lehet körbejárni egy alkotás születését.

Alapvető szándékom volt, hogy mindegyik találkozás művészi pályára orientáló erejű legyen!

Célcsoportot tekintve általános iskolásokra összpontosítottam, leginkább művészeti iskolásokat, rajz szakkörösöket választottam, de művészeti oktatásban nem részesülő csoportok is részt vettek a projektben. Az összes kiválasztott csoport már évek óta rendszeres résztvevője a foglalkozásoknak. Néhány gyermeket személyesen is megjegyeztem eddigi kimagasló részvétele és művéltsége alapján. Hat szegedi alkotó: Pataki Ferenc, Fritz Mihály, Bakacsi Lajos, Aranyi Sándor, Popovics Lőrinc és Sinkó János képzőművészek készségesen és örömmel vettek részt a számukra is újdonságot jelentő programon.

A művek és a címek összefüggését is kutattuk, ebből mindig valami titokzatos történet kerekedett ki. Most is bebizonyosodott számomra, hogy az érett befogadó teljes szakirányú felkészültsége is kevés lehet a pontos „diagnózishoz”. A művészek mesélése közben lépésről lépésre bontakozott ki egy külföld utazás képalkotásra motiváló story-ja, az alkotómódszer szükségszerűségből adódó folyamata a rajzos vázlatozástól a fotózásig. A fiatalkori hitvallás beteljesülésének számvetésszerű átgondolása is tükröt tartott a művész elé, vagy éppen az oly absztrakt forrás, mint a zene, milyen indíttatásból lett egyáltalán téma, és ez milyen formában, hogyan törhet át fizika kereteket plakettbe öntve. Nem csoda, kérés nélkül jöttek a válaszra váró jelentkezők, hogy kérdéseikkel nyomatékosítsák aktív, érdeklődő jelenlétüket. Az információra éhes, szárnybontogató tizenévesek és a komoly életutat, emberi és szakmai tapasztalatokat felhalmozott éltesebb művészgeneráció között minden alkalommal elindult a párbeszéd. A képzőművészet intézményrendszere hivatott helyet és szakemberei által alkalmat biztosítani ilyen találkozások élmény dús megvalósításához.

A tanárok visszajelzése alapján is sikeresnek mondható projektünk. A szülőknek most nem egyszerűen a REÖK tartalmas múzeumpedagógiai foglalkozásáról és a művekről tartottak beszámolót a gyerekek, hanem az első szavuk az volt az osztályteremből kilépve, hogy Anya, képzeld, beszélgettünk egy Igazi Szobrászművésszel/Festőművésszel!

Ale Ildikó