Tiszatájonline | 2023. november 21.

Nincs határ

ZOLTAI BEA ALKOTÁSAI A VÍZIVÁROSI GALÉRIÁBAN

TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA
A II. kerületi Vízivárosi Galériában már a 70-es évek végétől klubélet folyt, és folyik a mai napig. Számtalan alkotó mutatkozhatott már be ebben a rangossá vált kiállítótérben, amely a képzőművészet hagyományos műfajai mellett a legújabb tendenciáknak is teret enged. Az Átrendező történetek című kiállításával jelentkező Zoltai Bea ez utóbbit képviseli.

Már egészen kis korától rajzolt és festett Zoltai Bea, a művészi pályaválasztás korán érlelődött benne. Előbb keramikus szeretett volna lenni, majd eldöntötte, hogy festészettel foglalkozna a legszívesebben. Gyémánt László festőművész és grafikus szabadiskolájába járt, majd felvették a Képzőművészeti Egyetemre Nagy Gábor osztályába. 

Művészete kialakulásában a „nagy klasszikusok” játszottak szerepet: Paolo Uccelo, Vermeer, Rembrandt alkotásai teljesen magával ragadták a fiatal festőnövendéket. Diplomamunkája is tisztelgés a nagyok egyike, Paolo Uccelo egyik főbb műve, a San-Romano-i csata (1456-60 k.) előtt. Az azt parafrazeáló képek kortárs átiratai az eredetinek. 

Az újraértelmezett Uccelo művek óta több száz saját vászon viseli magán Zoltai Bea keze nyomát: olajjal, tussal festettek, újságból kivágott fotókból építkező művek, térbeli dobozképek. A harminc éve a pályán levő, több száz tárlattal büszkélkedő alkotó kiválóan ismeri, és magas szinten alkalmazza a festészet hagyományos technikáit. Bármilyen eljárásmódhoz, anyaghoz is nyúl, azokat nagyfokú nyitottsággal kezeli. 

Munkája során általában sorozatokban gondolkozik. Miként megtudtam tőle: „ezek a sorozatok valamikor elkezdődnek, de akár évtizedeken keresztül fejlődnek.” Nagyon kedveli ezt az időben nem lehatároltságot. Azt, hogy amikor beindul valami, a haladás nem áll meg, három, négy, öt éven belül egy-egy újabb darabbal egészülhetnek ki az egymással párhuzamosan futó szériák. 

Az Átrendező történetek tus-kollázs alkotásainak sincs végük, bár 4-5 darabos, lezárt sorozatok. Zoltai szerint „…elejük van, de soha nincs végük”. Időben tehát nyitottak, magukban hordozzák a későbbi kiegészítések lehetőségeit, egymáshoz lazán kapcsolódnak.

Már az alagsori kiállítótérhez vezető lejáróban feltűnnek az alkotó nagyméretű tusfestményei. Az expresszív, nonfiguratív gesztusképeken lendületes vonásokkal festett foltok és halmazok kavarodását látjuk. Ebből a „nagy rendetlenségből” hol tájrészletek, hol organikus képződmények (amőbaszerű sejtek, mikroorganizmusok) bontakoznak ki. Ki mit lát bele. A szemfülesebbek még különös figurák (rókaszerű lénynek) rajzolatát is észreveszik. Zoltai Bea absztrakt kompozícióiban van valami játékos kísérletezőkedv, ahogyan a tussal bánik, amint formanélküliségből formákat teremt.

A tus használatával mintegy hat éve ismerkedett meg mélyebben tulajdonságait, technikáját tanulmányozva. A kiállítást megnyitó Kondor-Szilágyi Mária művészettörténész szerint a „klasszikus kínai tusképek általában papíralapra készülnek kis méretben”. A műveken állatábrázolások, motívumokban szegényes tájképek, kalligrafikus jelek láthatók. A nyugati értelemben vett térábrázolás helyett „elő- közép- és háttérre oszlanak a síkok”. Zoltai Bea művein tetten érhetők ugyan a távol-keleti festészeti hagyományok: mindhárom kép címe egy-egy Lao-ce idézet, ám a térben is gondolkodó alkotó ellentmond ennek a hagyománytisztelő keleti technikának. Nagyméretű vásznait pozitív lehetőségekkel telített üres tereknek tekinti, amelyeken nyugati felfogásban alkalmazza az ősi papíralapú tustechnikát.

A belső érzeteket, emlékeket is előhívó tusképek mellett „eltörpülnek” a színes újságok kivágott fotóiból építkező művek. A híreken túl sorozat darabjai (Kertben, Kívánság, Csend) a padovai Szent Antal- bazilika kis közösségének szóló kiadványa (Messaggero) alapján készültek. Tus alapon kollázs és fotómontázs technikával mutatja be Zoltai a világ történéseit.

A színes, kollázs-típusú munkák mellett fekete-fehér újságkivágásokból készültek is bemutatásra kerülnek. Létrejöttük egy szerencsés véletlennek köszönhető.  Padlásrámolást tartott egy idős hölgy. A rendezkedés során nagy köteg újságtól, köztük az UNESCO Le Courrier című magazinja 1973-75-ös lapszámaitól is szabadulni kívánt. Ki is dobta volna, ha Zoltai Bea nem lép közbe. Megmentette, és újra felhasználta őket merített papíron és lenvásznon, tusgesztusokkal átfestve archaikussá, régi hatásúvá.  

A tárlat legfigyelemreméltóbb műalkotása a 11 képből álló Kövek és fák vándorlása dobozkép-sorozat, amely egy konkrét könyv, A vörös szoba álma alapján készült. Cao Hszüe-Csin 18. századi regényét Zoltai nehéz olvasmánynak tartotta, mégis tudott belőle ihletet meríteni. „Nagyon jól esett ez a kizökkenés, más világba belelépés; nagyon erős képeket hívott belőlem elő ez a könyv”-mondta. A képek fél évig készültek, ám a munka meghozta gyümölcsét. Zoltai Bea sorozata talán a legszebb a kiállítottak közül. A sima felületű, apró kavicsokkal és szőlőtőkékkel díszített dobozokban végtelen nyugalmat árasztó jelenetek kelnek életre.

Ürességtől haladunk a telítettség felé Zoltai Bea Átrendező történetek-jén. Határ nincs, csak dinamikus vásznak versek kíséretében. Egy különleges alkotóművész figyelmet érdemlő világa, amely megihlette Molnár Illés költőt.

     Takáts Fábián

Zoltai Bea: Átrendező történetek
(2023. november 03. – 2023 november 25.) 

A kiállítást Kondor Szilágyi Mária PhD, művészettörténész nyitotta meg.



Fotók: Zellei Boglárka / Zoltai Bea