Műterme az otthona

Molnár C. Pál (1894–1981) a XX. századi magyar festészet egyik nagy egyénisége, aki kiváló festőművész volt, de a rajznak és a grafikának is éppen olyan briliáns mestere. A délkelet-magyarországi Battonya-Tompapusztán született, gyermekkorát ebben a bukolikus tájjal körülvett városkában töltötte. A fiút leginkább a gépek érdekelték, rajzokat készített a szerkezetekről, később maga is tervezett modelleket. Kivételes kézügyessége már korán megmutatkozott, 1913-ban az aradi főreáliskola diákjaként országos rajzpályázaton első díjat nyert. „Már abban az időben mindent, amit jól megnéztem, igyekeztem fejből lerajzolni…, fejlesztettem formamemóriámat, amelynek később felbecsülhetetlen hasznát vettem” – írja önéletrajzában. Nem csoda, hogy 1915-ben felvételt nyert a budapesti Képzőművészeti Főiskola rajztanár szakára. Tanulmányi ideje alatt mélyem tisztelte az intézmény igazgatóját, Szinyei Merse Pált, aki a nyári szünidőben magával vitte Fonyódra unokáira vigyázni. Hallgatói évei alatt mutatkozott meg igazán páratlan rajztudása, fennmaradt vázlatkönyve bizonyítja, hogy milyen jól bánt a ceruzával, milyen biztos kézzel skiccelte a mozdulatokat és figurákat.

Tanulmányai után rámosolygott a szerencse, 1918-ban Genfbe utazhatott, ahol autodidakta módon fejlesztette tudását. A svájci évek alatt plein-air stílusú képeket festett, szép nők mozgását rajzolhatta, múzeumok alkotásait tanulmányozta. 1920-ban három sikeres tárlatot is rendezhetett Genfben példaképe, Ferdinand Hodler tájképfestészetének hatása alatt. Majd eljutott Párizsba, ahol megismerte a kortárs irányzatokat, ám úgy tanulta a legtöbbet, hogy a Louvre-ban másolta a nagy klasszikusok műveit.

Hazatérése után, 1923-tól kezdve plakátok tervezésével és irodalmi művek illusztrálásával foglalkozott. Az Est lapok (1910-ben Miklós Andor újságíró által alapított napilap) illusztrátora lett. Rajzaival a nagyvárosi polgárság életét örökítette meg a korszakban divatos kubisztikus-art decós stílusban.

A 20-as évektől kezdődően kiállítások (1923 Belvedere, Budapest) és díjak (A római Collegicum Hungaricum ösztöndíja) „jelzik” hazatérését Magyarországra. Az ösztöndíj jóvoltából újabb három évet töltött távol otthonától. Római tartózkodása alatt a trecento és a quattrocento mestereinek munkáit tanulmányozta, megismerte a kortársak újklasszicista, metafizikus és futurista eredményeit, és ezekből kialakította saját stílusát, amelybe a Párizsban szerzett formaélményeket is ügyesen beolvasztotta.

Alkotói tevékenységének fő területe az 1930-as évektől egyre inkább a festészet lett, noha továbbra is illusztrált. 1933–1970 között számos egyházi és állami megbízással is ellátták, freskófestményeket készített. Halála napjáig aktívan dolgozott, a festészet végig kísérte útját, végül 87 évesen tette le az ecsetet.

Molnár C. Pál olyan alkotó volt, aki leginkább a klasszikus hagyományokat tisztelte, de korának irányzataitól sem zárkózott el, remekül beépítette azokat munkáiba. Művészete rendkívül színes, munkáiban mind a szecesszió, a szimbolizmus, a szürrealizmus és a nagybányai iskola hagyományait is felfedezhetjük.

A Molnár C. Pál Műterem-Múzeumot az alkotó lánya, dr. Csillag Pálné Éva hozta létre, és az unoka, Csillag Péter vezeti. Az „Ami szép, az igaz is” című kiállításról elmondta, hogy az igyekszik átfogó képet nyújtani erről a sikeres és hosszú alkotói pályáról. Habár a 2020 december 8-tól 2021. december 8-ig tartott Szent József év alkalmából a tárlat főképp egyházművészeti olajvásznakat mutat be, a kiállítótérben szép számmal kaptak helyet egyéb témájú festmények, az Est-lapokhoz készült tusrajzok, plakátok is, amelyeket frappáns módon egy oszlopra applikáltak. Egy üvegvitrin mögött láthatjuk annak az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak a relikviáit, amelyre az alkotó is tervezett plakátot. A tárlatot tovább színesíti Molnár C. Pál jóbarátjának, Búza Barnának a szobrai és azok az alkotóról írott szakkönyvek, amelyek művészetének mibenlétével foglalkoznak. Az egykori műteremből átalakított lakásgalériában (miközben a háttérből lágy melódia szól) szinte érezzük a festékek illatát, egy grandiózus méretű állványon ugyanis azok az ecsetek, és festékestubusok kaptak helyet, amelyeket egykoron az alkotó használt.

A vallási témájú festmények (Szent Antal prédikál a halaknak, Az utolsó vacsora) mellett önarcképet (Önarckép 1946), tájképet (Téli táj) és szürrealista alkotást (Vénasszonyok nyara 1931) is láthatunk. Molnár C. Pál még olaszországi éveinek tapasztalatai nyomán dolgozta ki egyéni technikáját, amely többek között a világos színek használatában, lágy tónusátmenetek alkalmazásában nyilvánul meg. Képein ugyanakkor jól megfigyelhetjük a szürrealista és a metafizikus festészet hatását is, ahogyan azt a kiállítás egyik különlegessége, a Vénasszonyok nyara remekül szemlélteti. A reneszánsz jellegű épülettömbök között lebegő női szellemalak mintha álomból libbent volna elénk, a mellébe döfött kés és a lassan csöpögő vér látványa viszont egészen bizarr hatást kelt. Molnár C. Pál alkotása egyszere ötvözi a fantasztikumot és a realitást.

Nem mehetünk el szó nélkül az itt bemutatott és az egykori Est lapokhoz készült tusrajzok mellett sem. Kemény Simon költő, a néhai lap segédszerkesztője vette rá Miklós Andor alapítót, hogy a rajzillusztrációk és fotók mellett modern szemléletű, humoros, őszinte, a hétköznapok történéseit megörökítő rajzok elkészítésével bízza meg az alkotót. Így születhettek meg azok grafikák, amelyeken nyomon követhetjük a főváros mindennapi életét, eseményeit, figuráit: bohócokat, parkban ülő párokat, lóversenyt. Ezek a modernnek tekinthető grafikák humorosan torzítanak, látszólag egyszerű eszközökkel ragadják meg a karakterek, jelenetek lényegét, derűjét.

Molnár C. Pál a francia fővárosból hazatérve kezdett el foglalkozni plakáttervezéssel. Több tervet is készített, kísérletezett. A műfaj számára kihívást jelentett, kutatta azokat a technikákat, amelyekkel a fény-árnyék hatások nélkül tudja érzékeltetni a térbeliséget. Végül sikerrel járt, a módszert tökélyre fejlesztette. Első nagy sikere az 1928-ban megrendezésre került Est- konszern országos plakátpályázatán elért I. helyezése volt, majd még abban az évben a Nemzeti Szalon Salán Művek plakátpályázatán is megkapta az I. díjat. Ezek a díjak nagyban ösztönözték, hogy ne hagyja abba a plakátkészítést. 1929-ben elkészítette az Est hármaskönyvének címlapját, majd az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus plakátját is. Lendületes és színekben gazdag plakátjaival hamar népszerűvé vált.

A Molnár C. Pál Műterem-Múzeum kiválóan szemlélteti a névadó munkásságát, amelynek minden egyes szeletéből ízelítőt kapunk. Mind a helyszín szellemisége, mind a kiállított alkotások jól érzékeltetik Molnár C. Pál lírai művészetének „varázserejét”, amely elképesztően színes és változatos. A látottak alapján mi is csak azt mondhatjuk: „Ami szép, az igaz is”.

Molnár C. Pál: „Ami szép, az igaz is” – Molnár C. Pál Műterem-Múzeum, Budapest

Képek a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum jóvoltából