Moholy-Nagy és a szegedi avantgárd

VÁLOGATÁS A MÓRA FERENC MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

Szeged város és a XX. század eleji avantgárd mozgalmak kapcsolata nem mentes az ellentmondásoktól. Számos, utóbb világhírű és jelentős, a modern irányzatokban meghatározó szerepet játszó művész pályára bocsátó állomásként tekinthetett vissza Szegedre, de egyikük sem helyben alakította ki életművét, hanem később, külföldi tartózkodásuk alatt teljesedett ki.

Az 1900-as évek elején az újra fogékony szegedi művészeket elsősorban a modernista törekvések fellegvára, Párizs inspiráló légköre vonzotta. Kukovetz Nana, Cs. Joachim Ferenc, Szöri József, Vígh Ferenc, Szolcsányi Gyula hosszabb-rövidebb időt töltöttek ott.

A múlt század elején az első úttörők között a szegedi születésű Csáky József (1888–1971) 1908-tól Párizsban a művészetek fővárosában a kubista művészekhez csatlakozott. Új környezetében néhány év alatt föltalálta magát, például tagja lett az Artistes Indépendants-nak. Szülővárosa által adományozott Ferenc József ösztöndíja jóvoltából Párizsban is folytatta tanulmányait, fél évet az Académie Blanche-on, másfél évet az Académie La Palette-n tanult. Kapcsolatokat ápolt a párizsi magyar kolónia tagjaival: Czóbellel, Márffyval, Tihanyival, Berénnyel. A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében található Fürdőző nő című datálás nélküli faszobrát, amennyiben hihetünk az idevonatkozó szakirodalomnak, még Párizsba utazása előtt faraghatta. A klasszikus ihletésű álló plasztika a görög tanagra szobrocskák tömörségét idézi elénk. Statikus jellege az archaikus hellén szobrok élményét eleveníti föl. Az arc modellálásában a maszkszerű merevség, lehetséges, hogy a századforduló afrikai maszkfaragványainak a divatját tükrözi. A szobrot Csáky franciaországi életének egyik tanúja, barátja Szolcsányi Gyula szobrász őrizte meg és dr. Kovács József helyi műgyűjtő jóvoltából került a múzeum gyűjteményébe.

Az egy esztendővel korábban kivándorolt, szintén szobrász Brummer József (1883-1945), ugyancsak a francia fővárosban szerzett világhírnevet. Bár nem alkotóművészként, hanem az avantgárd művészet egyik legsikeresebb műkereskedőjeként tartják számon. Henri Rousseau (A vámos) 1909-ben már így festette meg róla híres portréját (New York, MOMA). Csáky a Párizsba érkezése utáni első időszakban Brummer megrendelésére másolta az akkor, már Picasso és Matisse működése révén egyre divatosabbá és keresettebbé váló afrikai szobrokat.

A Szegeden született Bánszky Sándornak (1888-1918), barátjával Csáky Józseffel párhuzamosan indult művészi pályája. Szegedi középiskolai tanulmányai folytatásaként, a szakmai alapokat a székelyudvarhelyi agyagipari szakiskolában sajátította el. Ezután Münchenbe utazott. Hazatérve Csáky Józseffel együtt a pécsi Zsolnay gyárban dolgoztak. 1907-től 1909-ig az Iparművészeti Iskola hallgatója volt. Később, 1911-12 között a díszítőszobrászat tanársegédjeként működött volt iskolájában. Végül 1913 tavaszán utazott álmai városába, Párizsba, hogy bekapcsolódhasson a modern művészeti mozgalmak vérkeringésébe. Szolcsányi Gyula, harmadik szegedi szobrász barátjuk a következő év elején követte kollégáit. Az 1914 tavaszán megnyílt Expozition de Artistes Indépendants-on (Független Művészek Kiállítása) Csáky és Bánszky is szerepeltek műveikkel.

Az első világháború kitörése miatt Bánszkyt internálótáborba telepítették, ahol 1918-ban a spanyolnátha járvány következtében elhunyt. Az itt kiállított alkotásai a táborban készültek, jórészt gipszből, kis méretben azzal a szándékkal, hogy később maradandóbb anyagba átültetve kerülhessenek a közönség elé. A művész hagyatékának egy kis része 1922-ben érkezett haza, ezután kerültek az alkotások a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe. Konstruktív, geometrikus szobrai sokat ígérő plasztikai tehetségről tesznek tanúbizonyságot.

Galamb című kisplasztikája tömör. zárt formájával, lényegre törő, konstruktív fogalmazásával Constantin Brancusi művészetének megértéséről tanúskodik. Kisméretű, Férfifej című gipszvázlata a románkori apostol alakok, szakállas férfiszentek egyszerűségük ellenére is monumentális, aszkézisben nemesedett portré ábrázolásaira emlékeztetnek. Szintén csak tanulmányként fennmaradt Félakt-ja expresszív, dinamikus, erőteljesen jobb felé dőlő átlós kompozíciója bizonyítja, hogy a francia fővárosban Bánszkyt a kubizmus korabeli eredményei nem hagyták hidegen. A felsőtest különböző izomcsoportjai a kubista formaelveknek megfelelően alakítják át az emberi testet.  Az 1915 körül mintázott Holló-n, a madár letisztult, simára csiszolt felületű egyszerűségével meglepő kontrasztban áll, a karmos lábak alatt látható elgyötört emberfej torz grimaszba merevült, beesett szemüregű, groteszk „vigyorba” fagyott arca. Kézenfekvőnek tűnik, hogy tábori élményeiben keressük a szokatlan makabrikus jelenet aktualitását.

A szegedről induló avantgárd következő hulláma, Gergely Sándor (1889–1932) és Moholy-Nagy László (már nem a francia főváros felé igazodott, hanem Kassák Ma című folyóirata köré tömörülő aktivista csoport irányába tájékozódtak. Gergely a müncheni akadémiáról, ahol Adolf Ernst Hildebrandt (1847–1921) volt mestere, került ki 1914-ben a frontra, ahonnan 1917-ben sebesülése miatt tért vissza Szegedre. Ebben az időszakban ismerkedett meg Juhász Gyulával, akinek bátorítására újrakezdett mintázni.

Gergely Sándor művei 1918. szeptember 15-én már a MA folyóirat demonstratív kiállításán szerepeltek. A következő hónapokban a progresszív képzőművészeti kritika, mint az aktivisták egyik legeredetibb szobrászaként tartotta számon. Kassák körével minden bizonnyal Juhász Gyula ismertette meg a művészt. Gergely kiállításunkon szereplő, szegedi polgárok által megrendelt, ex librisekhez készült – soha eddig be nem mutatott – eredeti rajzai pontosan érzékeltetik az aktivizmus formanyelvének magabiztos használatát. Gergely ezen vázlatainak szűkszavúan előadott alakjai monumentális fogalmazásban jelennek meg. Az erőteljes női és férfi aktok az expresszív plasztikák tömörségével és és erejével, vitalitással, dinamizmussal töltik ki a rendelkezésükre álló tenyérnyi felületet.

Gergely, Juhász Gyula bronzportréja 1918-ban a költő első öngyilkossági kísérlete utáni periódusban született. A Makóról Szegedre költöző poéta zaklatott, maszkszerű, üresen hagyott tekintete labilis lelkiállapotának hű tükre. A felszín finoman vibráló hatása, a bronz egyenetlen, göcsörtös felülete szintén ezt látszik alátámasztani. A portré gipszvázlata már A Hét című folyóirat 1918. szeptember 29-i számában megjelent. Később, Gergelyné egyik szegedi látogatása során fizetségként adta Eidus Bentian fogásznak, helyi mecénásnak és gyűjtőnek. A szobor Bentian özvegyétől került a szegedi múzeum gyűjteményébe.

Gergely Tabu című szobra a magyar aktivista szobrászat egyik legjelentősebb alkotása. Monumentális, zárt tömbje, lekerekített, kavicsszerű formájával, melankolikus hangulatba burkolózó, magányos alakjával a század eleji kortárs szobrászat egyik legkülönösebb opusa. Legközelebbi analógiáját nem is a plasztikában találjuk, hanem Ferdinand Hodlernek (1853–1918) a berni Kunstmuseumban található, Az éjszaka (1889–1890) című festményének sötét drapériába burkolózó kísérteties központi alakja hozható vele szoros összefüggésbe.

Moholy-Nagy László (1895–1946) Szegeden töltött középiskolai évei (1905–1913) után Budapestre költözött, ahol jogot tanult. 1916-ban besorozták katonának. A keleti fronton töltött szolgálat alatt több száz rajzot és vázlatot készített. 1919 márciusában aláírta az aktivisták forradalmi nyilatkozatát, bár a Tanácsköztársaság eseményeiben nem vett részt. Az 1919 augusztusában, Szegeden tartózkodó művész találkozott Gergely Sándorral. Az ősz folyamán a két elkeseredett alkotó elhatározta, hogy pályájukat külföldön folytatják. A kiutazás költségét egy közös kiállítás bevételéből szerették volna finanszírozni. A Délmagyarország hasábjain Juhász Gyula sorai plasztikusan érzékeltetik ezt a helyzetet:

„Műteremkiállítás. A legmodernebb művészeti irány két fiatal, tehetséges képviselője mond búcsút Szegednek. Gergely Sándor szobrász és a rövid ideje itt tartózkodó Moholy-Nagy László készülnek külföldre. Távozásuk előtt Szegeden készült műveikből kiállítást rendeznek a Gizella tér 3. sz. alatt levő műteremben. A kiállítás november 1-től 5-ig délelölt 10—1 óráig 3 korona belépődíj mellett megtekinthető.” (DM, 1919. október 30.)

1919 november elején Gergely Sándor műtermében rendezték meg Gergely és Moholy-Nagy László közös kiállítását, amely Moholynak az első és életében, az egyetlen hazai kiállítása volt. A két alkotó művei mellett, még Gergely feleségének, az ötvös Milkó Erzsébetnek az ékszereit is bemutatták. A tárlatot barátjuk, művészetük értő támogatója Juhász Gyula nyitotta meg. Moholy ezt követően még novemberben elhagyta Magyarországot, hogy Bécsben, majd Berlinben folytassa pályafutását. Gergely Sándor és felesége Milkó Erzsébet 1920 februárjában szintén Németországba költöztek.

Moholy, Szegedi vasúti híd-ról (1919) készült rajza realizmusával bizonyos értelemben kilóg, az abban az évben készült alkotások sorából. Valószínűleg a kompozíció feszessége, a híd ívei alatt látható városkép konstruktivitásra hívó látványélménye kelthette föl az alkotó érdeklődését. A művész rugalmas szellemiségét, az új irányzatokra való nyitottságát jelzi, hogy néhány hónap alatt továbblépet ezen a látásmódon, közben más stílusokkal is kísérletezve kialakította saját formanyelvét.

Moholy-Nagy László, Juhász Gyula portréja, dedikációja szerint 1919 szeptemberében készült, tehát néhány héttel a két művész közös kiállítása előtt. A portré abba a csoportba illeszkedik, ahol Moholy expresszív stílusa kialakítása során dinamikus, mégis érzékeny vonalhálózat segítségével írta körül ábrázolt modelljét. Ez a megoldás megfelelt a hasonlóság elvének, de határozottan elindult egy modernebb fölfogás irányában. A költőről készült rajz az egyik legkorábbi lehet abból a realitás igényével is fellépő portrésorozatból, amelynek bizonyos darabjai (Simon Jolán 1920., Önarckép 1920., Mr. Hamilton portréja 1920., Dr. Reinhold Schairer 1921.) még a németországi emigráció időszakában is készültek, és mintegy átvezetést jelentettek az absztrakt fogalmazás felé. A szegedi költő portréján a vonalak sűrű vonalhálója, a stílus keresés irányába mutatnak. Később ezek a rajzok letisztulnak, a homlok és az arc esetében nem látjuk a karakter megfogalmazását erősítő, áthatolhatatlan segítővonalak szövedékét. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Moholy nemcsak Juhászról, hanem az ifjú művész pályafutását szintén nyomon követő Móra Ferencről is készített egy arcképet. Jó lenne, ha a jövőben előkerülne Moholy Móra Ferencről készített portréja – vagy legalább annak reprodukciója –, gazdagítván ismereteinket a művész korai, Szegeden készült alkotásairól.

Az alatt a rövid, néhány hónapos időszak alatt, amit a városban töltött, készítette el Kézimunkázó nő (1919) című alkotását is. Az oldalról ábrázolt, ülő, kézimunkázó nő modellálásához ugyanazt a sűrű vonalhálót használta, mint a Juhász portréhoz, viszont itt jobban tetten érhető, hogy a fiatal alkotó az általa példaképeknek tartott Nemes Lampérth József és Uitz Béla grafikáinak ábrázolásmódját adaptálta saját kifejezésmódjához. A háttérben a fekete kréta vonalak kalligrafikus hálózata, szinte függönyként takarja el a nő mögötti teret, amelyből a kézimunkázó alak ruhájának fehér foltjaival majdhogynem negatívként lép elő.

A 2016-os kiállítás néhány alkotása szerepelt a 97 évvel ezelőtti tárlaton is. Mindkét művész Juhász Gyuláról készült portréja, illetve Gergelytől a Tabu, míg Moholytól a Kézimunkázó nő képviselte a modernizmus akkori szegedi törekvéseit.

Nátyi Róbert