Mintázat és dekoráció című kiállítás

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

Mintázat és dekoráció című kiállítás

2019. 10. 05 – 2020. 01. 05.

Ludwig Múzeum

1091 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Abafáy-Deák Csillag: Csokoládé és cement

Mi köze lehet ennek a két teljesen ellentétes anyagnak, a csokoládénak és a cementnek a művészethez, a gyűjtéshez, a szenvedélyes gyűjtéshez, múzeumalapításhoz? Irene csokoládégyárat örökölt, Péter cementgyárak bevételéből szerzett vagyont és kezdték el együtt példa nélküli gyűjtőmunkájukat, miközben mindketten folytatták művészeti tanulmányaikat. Csoki és cement, édesség és kötőanyag az építkezéshez, mint egy mese úgy hangzik, de igaz. Édes anyag, édeskésség nélkül, kemény anyag, de nem merev, a kötés, újabb és újabb lehetőségek ötvözése. A művészet az ellentmondások feltárását, ötvözését is jelenti.

Az európai közönség először találkozhat e változatos, sokrétű mozgalom ilyen léptékű feldolgozásával a Peter és Iréne Ludwig gyűjteményéből válogatott munkákat felsorakoztató kiállításon: a bemutatott művészi formák skálája a keleti művészet inspirálta mozaikoktól a monumentális textilkollázsokon, festményeken és grafikai munkákon át az egész teret betöltő installációkig, valamint videóperformanszokig terjed.

A projekt az aacheni Ludwig Nemzetközi Művészeti Fórum és a bécsi mumok – a Modern Művészeti Múzeum Ludwig Alapítvány – együttműködésében jött létre. A Ludwig-gyűjtemény ma is Európa legnagyobb Pattern and Decoration (P&D) anyagával rendelkezik, amelynek nagy részét a Ludwig Forum Aachen őrzi, de szép számmal találhatók munkák a bécsi múzeumok és a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében is. A nyugati művészetben történt alapvető változásokban döntő szerepet játszottak.

Tudatlannak és műveletlennek gondolhatta magát, aki eljött a Ludwig Múzeum Mintázat és dekoráció kiállítására, ahol a megnyitó beszédben kis megnyugtatást is kaphatott, mert kiderült, mennyire ismeretlen nálunk ez az irányzat. Bár a csoport tagjai híres művészek lettek, Amerikában kevésbé vált elfogadottá a mozgalom, Európában sokkal inkább, de a kelet-európai régióban a mai napig sem túlzottan ismertek.

Minta és dekoráció ilyen kontextusban nem került még Budapesten bemutatásra, de az ornamentika témakör, ami szorosan ide tartozik, már kapott nyilvánosságot. Keserü Katalin igazgatása alatt az Ernst Múzeumban három ún. ornamentika-kiállítás és záró rendezvényként az Ornamentika és modernizmus című konferencia (2006 elején) került megrendezésre, amelyek az ornamentika „rehabilititációjában” játszottak meghatározó szerepet. Az eseménysorozat a díszítőművészet kortárs értelmezési lehetőségein keresztül mutatott rá az ornamentum díszítő funkcióján túl annak műstrukturáló szerepére a képző- és iparművészet, valamint az építészet területén. A Várfok Galéria 25 éves jubileumi programsorozata keretében az Ornamens-értelmezések a jelenkori képzőművészetben 1990-2015 című csoportos tárlata az egyéni interpretációk sorát kínálta az ornamens jelenkori megközelítéséhez. A képzőművészet ma mintha új alapokat keresne: amellett, hogy született egy új dekoratív festészet, rehabilitálja az ornamentikák egykori alkotóit, új jelentéssel telíti az archaikus és törzsi, népművészeti és vallásos, keleti, nyugati és egyéni jeleket, ornamenseket, rendszereket, új (például fény-) technikák révén is. A sokféleségben tisztázódik a jelentősége: az ornamens megtestesülés, jelenlét és mássá alakulás, működés, ugyanakkor a jelen végtelenítője – állította Keserü Katalin, a várfokbeli kiállítás kurátora.

A Minta és dekoráció kiállítás kapcsán is felvetődhet a kérdés: Húzható-e egyértelmű határvonal a díszítőművészet és képzőművészet közé, s ha igen, hol? A P&D nemcsak a dekoratív művészetek évszázados hagyományára támaszkodott tudatosan, hanem a nyugati művészeti kánonból száműzött keleti művészeti tradíció, így például az iszlám ornamentika forrásanyagára is. A mozgalom képviselői az ornamentikát mint ritmust és mint történelmi, kulturális jelentések hordozóját használták fel eszmei és politikai tartalmak kifejezésére. A P&D nem tekinthető közvetlenül feminista művészeti mozgalomnak, hiszen törekvéseikben nem kizárólag a női művészek vagy női művészet egyenjogúsítását tűzték ki célul.

Mintha egy nomád és hippi esküvőn lennék, ahol vidám a hangulat, és a konzervatív hagyomány elvetése egyaránt jelen van, mindez tükröződik a kiállított dekoratív és laza, olykor meghökkentő, több irányból merítő (antik elemek, egzotikus népművészet és az avantgárd hatására visszavezethető) motívumokban gazdag művekben is. Jelét láthatom a természetességnek, a személyességnek, az ártatlanságnak, az őszinteségnek, a szabadság érzésének, a gyermeki örömnek, a színek kavalkádjának. Hangsúlyozottan van jelen a szimmetria, a geometria és az élénk színek használata. És jelen van a tánc és a zene is a művekben megfigyelhető ritmusok és színek sodró érzelmeket kifejező erejének révén.

A mozgalom egyik kiemelkedő alakja Robert Kushner, a szó szoros értelemben levegőben függő textilfoszlánya (Rózsaszín levelek,1979) és további nagyméretű festett virágkavalkádja uralja a teret. A virágmotívumok Scott Mckanzie világhírű San Francisco c. dalát idézték fel bennem (Be Sure to Wear Some Flowers in Your Hair). A Kaliforniából származó Kushner nem San Franciscoba indult virágaival, hanem Nem Yorkba vitte ezeket a motívumokat, ahol ma is sikeres kiállító. Rétegek, 1978 című videója kissé provokatív. U-matic, digitalizált szín és hang, szerepel a címben. Ez volt az első olyan 70-es években forgalomba került video-formátum, mely a mágnesszalagot kazettában tárolta és a kor többi videokazettájával szemben az orsók ellentétes irányba forogtak. Ahogyan a művészek is másként látták, láttatták a világot. Kushner videoján a testen, a ruházat révén is megjelennek, a rétegződések, az eltakarás és felfedés, a szaggatottság. Ez az életérzés, a mai divatban sokak számára meghökkentő, szétszakított, mesterségesen lyuggatott farmerek előhírnökének is tekinthető.

Miriam Shapiro a legyezőt formáló textilkollázsait virágmotívumokkal, illetve a női lét feminista ikonográfiájával egészítette ki, volt, hogy hímzett zsebkendőket épített be műveibe.

Kim MacConnel egyik interjújában elmesélte, a Pagoda kollázsában két hűtőszekrény kartondobozát használta fel, amelyeket összeillesztve egy hétszögletű formát kapott. A kartonlapok közepét kivágta, és kollázsszerűen különböző anyagokat fektetett rá, amelyek némelyike átlátszó. Ezeken keresztül be lehetett látni a Pagoda belső terébe, ahol egy kicsi zenedobozból zene szólt. Ezt a kompozíciót, amely két játékorgonára és két játékzongorára íródott, egy nagyon közeli zeneszerzőbarátom alkotta. …Jöttek az emberek, körbeállták, és próbáltak benézni a belsejébe, ahonnan a zene hallatszott. Ez valójában egy skót ballada, ami repetitív módon ismétlődik, mint Philip Glass szerzeményei, azonban a Pagodában új kontextusba kerül, és azt gondolom, ez nagyszerű!

Joyce Kozloff Kerámiacsempe-padlója közelről megtekintve mutatja meg igazán motívumgazdagságát és titokzatosságát, amely a felépítésében és struktúrájában rejlik. A csempepadlóban felfedezhetők az amerikai indián kerámiák, a kínai festett porcelánok, a francia csipke minták, a sumér faragványok, a kelta megvilágítások, a török szövött és a szétszórt selymek és a Kopt textíliák hatása. Kozloff szerint a dekoratív művészetet nagyrészt névtelen nők és emberek alkották, Mexikó, Marokkó, Egyiptom és Törökország dekoratív hagyományait a helyszínen tanulmányozta, és ezek a hagyományok örökre megváltoztatták gondolkodását. Megkérdőjelezi a művészet azon felfogását, amely szerint egy alkotás ritka árucikk, amelyet csak a gazdagok vagy a múzeumok birtokolhatnak. A dekoratív alkotások nyilvános helyekbe helyezése kihívást jelent a művészet definíciója számára, mivel a eltávolítja a művet az elitista kontextusból egy humánusabb, egyenlőbb térbe. Azt állította: „A dekoráció megszünteti a »magas« és az »alacsony« művészet hierarchikus megkülönböztetését. Nem elitista, és nem bántalmaz: kibővíti a »művész« és a »művészeti közönség« fogalmát.”

Ned Smyth műveit látva olyan érzésem van, mintha visszatértem volna gyermekkorom érzéseihez, az intuitív reakciókhoz. Séta egy román templomban, ahol az ismétlődnek az oszlopok, nem dekoratívak, mégis szinte groteszk hatást is keltenek. Tina Girouard vallomása, tapéta művére is igaz: Azt hiszem, az élet sok részből áll, és hogy ezeket a részeket összeadva kapja meg világképét vagy filozófiáját.

Thomas Lanigan-Schmidt Ikonosztáz c. művében látjuk Jézus képét, és egy rajzfiguráét is. Szent és profán világ keveredik egymással, az alkotás műanyagokból, alufóliából és papírmaséból készült. Munkáit összehasonlíthatjuk a bizánci művészettel, annak ellenére, hogy az anyagok felhasználása ellentmondásos érzéssel jár. A bizánci művészek szinte soha nem használnak olcsó anyagokat. Az örökölt kulturális szimbólumok súlyát és néha még a szemantikai értékét is felhasználja, hogy kifejezze véleményét, vagy személyes narratívákat mondjon el.

A mozgalom nem ragadt le egy divathullámnál. Munkáikkal a képzelőerő és a szín érzékiségét, valamint az élet feltétlen szeretetét ünnepelték. Fülemben cseng McKenzie dalának refrénje:

Such a strange vibration
People in motion
There’s a whole generation
With a new explanation
People in motion

Kölüs Lajos: Munkájuk öröksége a zsigeri szépség és az intellektuális csodálat

A P&D (Pattern and Decoration) képviselői radikálisan megváltoztatták viszonyukat a művészet akkori uralkodó és tekintélyelvű felfogásához. A „magas” művészet világába emelték a kézművességre, a háztartásra, a kertre utaló, maradék és hulladékanyagokból készített műveket, a művészet vizuális gazdagodása jegyében. Mintha Pénelopé, ithakai királynő és Tóth Manci (Lila akác) egyidőben szőne és varrna, munkájuk egyenrangú. A két női alakban közös, hogy egyikük sem tétlen, fércel, ölt, varr és sző. Női kézimunkát végez. Ez a kiállítás a női kézimunkát helyezi előtérbe, azt dicséri.

Valerie Jaudon és Joyce Kozloff manifesztumában így fogalmaz: A modern művészet alapszövegeinek átolvasásakor rájöttünk, hogy a díszítéssel szembeni előítéleteknek hosszú története van és hierarchiákon alapulnak: a képzőművészet a dekoratív művészet felett, a nyugati művészet a nem a nyugati művészet felett, a férfiak a nők művészete felett. Ezekre a hierarchiákra összpontosítva egy zavaró hitrendszert fedeztünk fel, amely a nyugati civilizáció művészetének erkölcsi fölényén alapszik. A mozgalom vezetői ily módon arra törekedtek, hogy ezeket az elavult és haszontalan hierarchiákat a történelem szemétdombjára vessék. Munkájuk öröksége a zsigeri szépség és az intellektuális csodálat.

Kim MacConnel a tautológiát és a repetíciót hívja műveinek elkészítéséhez segítségül, akár tíz, tizenöt rétegeket is egymásra fest, amíg egy-egy műve el nem készül. Textilre, lepedőre egymásra fest virágokat, gyümölcsöket, műszaki cikkeket vagy éppen gyerekjátékokat. A vásznat, a lepedőt széttépte, majd újra összevarrta. Egymás mellé fest ismétlődő mintaként, még az egészen giccses ábrázolásokat, rossz minőségű dekorációkat is, melyeket egy közös rendszerbe olvasztva, egy új, nagyon színes, dekoratív festői világba emel fel. A galériákban nemcsak festményei, rajzai, szövetei és más vegyes média alkotásai találhatók, hanem az általa tervezett székek és bútorok is, amelyekre a látogató szabadon ülhet.

A P&D tagjai önmagukat adják, eleven humorral és bájjal, számukra sincs tétlenség, kezeik között valami mindig formálódik, másképpen valami mindig előkerül, kezükbe, sőt szemükbe akad. Nem az számít, hogy amit találnak, az szép-e, jó-e, sokkal inkább, hogy valamilyen szempontból hasznos-e vagy hasznossá lehet, beilleszthető-e egy elképzelésbe, rendszerbe, képzeletbe, összeilleszthető-e egy másik tárggyal.

Mitriam Shapiro a női témákra, a női léttel kapcsolatos anyagokra, mustrákra és technikákra helyezte a hangsúlyt. Az így létrejött munkáit „femmages-nek” nevezte el a női „female” és a kép „image” összevonásával. Következetesen érvényesítette a struktúraelv szigorúságát, a téma és kompozíció dekorativitását (mutatós, tetszetős, szép, lágy, provokatív, örömteli), következetesen alkalmazta az elvont és konkrét jelet, munkáiban egyaránt megjelenítette a közügyek és a magánügyek világát. Díszítette a festett vásznat hagyományosan női munkákkal, például hímzéssel, keresztszemessel és foltvarrással.

Robert Zakanitch képei szellemes és ragyogó festői átiratok. Horgolt terítőket vagy ismétlődő virágmotívumokat, tapétaelemeket fest át, finom pasztellszíneket használva. A festmény központi tábláját ritmikusan ismétlődő virágmotívumok borítják, míg a két szélső tábla korai nonfiguratív korszakát idézi. A színt, a vonalat és a formát kutatva újra és újra a virágok formájához és színéhez fordult. Ned Smyth alkotásán az egyiptomi építészet hatását fedezhetjük fel. A Philadelphia oszlopcsarnok című munkája ritmikus struktúrájú, egyetlen pálmaszerű oszlopmotívumot ismétel. A mélység című alkotásában az ókori mozaikművészet technikáját használja fel. Tina Girouard Falak Tapéta III. című műve tapétacsíkokból áll, egy biedermeier otthon intimitását kelti a nézőben.

A reneszánsz ember életérzését tükröző alkotások a legváratlanabb, a legmegmagyarázhatatlanabb jelentésekkel lepik meg a tárlatlátogatót. Egyszerre lehet egy ismerős és egy számára ismeretlen közegben, egyszerre lehet otthon és egyszerre érezheti magát külföldinek (idegennek) egy másik világban, akár Nyugaton, akár Keleten. Mit jelent befogadónak lenni? Mit jelent idegennek tekinteni valamit és valakit? Inkompatibilis világokkal találkozunk, és P&D művészeit ez önmagában nem érdekli, ill. igazán csak ez érdekli, miként lehet egy másik világ szellemében alkotni, művet létrehozni, teremteni, funkcionálisan és rendszer szinten, belül is, kívül is átváltozni.

Robert Kushner stilizáltan, de kevésbé absztrakt módon alkot, pamutra és más talált szövetekre fest akrillal. Festésmódja, illetve a színvilága a szecessziót juttatva eszünkbe. Az összevarrt textil-darabokból álló Rózsaszín levelek (1979) és Cincinnati A (1978) című festményei a patchworkmunkák hatását keltik. Provokatív performanszain meztelenül, ételeket és keleti hatású anyagokat és ruhákat használt fel. Mindezt az 1978-as bécsi performanszáról készült Rétegek című dokumentációs felvétele is igazolja. Joyce Kozloff Kerámiacsempe-padlója kész provokáció, mert vállaltan dekoratív. A padlón lévő összes lapot saját kezűleg készítette, agyaglapokat hengerelt és kivágta az alakzatokat. Konyhafelszerelés-áruházakba járt, ahol különböző formájú és méretű sütőmarókat vásárolt. Mindegyik csempe a világ dekoratív művészeteiről szóló könyvének egy motívumát hordozza.

Valerie Jaudon áll legközelebb a P&D által elutasított minimalizmushoz. Képeinek színvilága, rácsozott felülete fekete-fehérre vagy egy köztes szürkére korlátozódik. Az absztrakcióval kapcsolatos megközelítése tükrözi a rendszerek iránti vonzódását, egyszerű elemek felhasználásával a vizuális komplexitást teremti meg. Frank Faulkner munkáin az apró elemek rácsszerkezetté állnak össze, bonyolult kompozícióba rendeződnek. Az Atlantisz II című festményen a mitikus ősi szigetet és egyben egy elveszett világot ábrázol, az arany, a réz színekkel a sziget elképzelt gazdagságát is megidézi. Kendall Shaw munkája apró, színes négyzetből áll, mintha szőttest látnánk. A földszíneket rácsozatba rendezi, vizuális szekvenciát alkotva.

Brad Davis Minden évszak c. alkotása (tondója) a táj és a természet pszichedelikus ábrázolása, amely stílusosan hasonlít a Kelet-Ázsia hagyományos tájfestményeire. Nincs térbeli irány és mélység, vagyis nincs alá- és fölérendeltség, csak egymásmellettiség. Thomas Lanigan-Schmidt szakrális (ortodox, bizánci, római katolikus), egyúttal profán jelleget öltő alkotásában (Ikonosztáz) popkulturális motívumokat is felfedezhetünk. Műve műanyagokból, alufóliából és papírmaséból készült, egyszerre keltve nagyszabású és giccsbe hajló hatást. Joe Zucker konceptuális, excentrikus, popkultúrát idéző elemeket tartalmazó műveit szokatlan anyagokból (pamut, rhoplex) és elnagyolt, nyers ecsetvonásokkal hozza létre (Két maláj kalóz a Dél-kínai-tengeren, Merlin, a hős lovag). Sir Splinter de Horsed felületét a Rhoplex kötőanyag fényessé, intenzívvé varázsolja, középkori ólomüveg ablakokra emlékeztetve a nézőt.

A P&D művészei kommersz fogyasztási tárgyak mintáit vették alapul, munkájukat a dekoratívitás, az erős síkszerűség jellemzi. Merítettek a népművészet, a kézimunka gyakorlatából, de a különböző függöny horgolásból, a hímzett farmernadrágból, giccses huzatokból, falvédőkből és tapétákból egyaránt. Az énközpontúságot háttérbe szorítva műveikben a női princípiumot hangsúlyozzák egy hagyományosan férfiközpontú vizuális kultúrában.

A P&D művészei motívumokat, színsémákat és anyagokat gyűjtöttek a dekoratív művészetekből, szabadon választva virág-, arabeszk- és patchwork mintákat, és bonyolult, majdnem szédítő és néha célszerűen vicces mintákba rendezve őket. A művészet posztmodern és pluralista felfogása nyomán az iszlám építészeti díszítéstől az amerikai paplanokig, tapétáig, perzsaszőnyegekig és háztartási hímzésekig terjedően keresték, kutatták a forrásokat. A spanyol és észak-afrikai iszlám csempemunka hatása látható a geometriai, virágmintákon. A mexikói, a római és a bizánci mozaikok hatása is feltűnik a motívumokban, miként a török hímzés, japán fadarabok, valamint az iráni és indiai szőnyegek mintázata és a miniatűrök világa. A P&D művészei a csillogást ugyanúgy üdvözölték, mint a rácsot.

A művészet örök kérdése, hogy miként lehet világosan strukturálódó üzeneteket, közös gondolatokat és érzelmeket kifejezni a műalkotásokban. Miként lehet valamit átláthatóvá tenni. A Minta- és Dekorációs is egyfajta világlátás, amely jelekben rögzített és jelekkel közvetített tudást hordoz, közvetít. Nem tesz különbséget a magas művészet és a népi (dekoratív) művészet között. Ez utóbbi is releváns, értelmes és történelmileg fontos, mint bármely más esztétikai pozíció.

A kiállításon szereplő művészek: Brad Davis, Frank Faulkner, Tina Girouard, Valerie Jaudon, Joyce Kozloff, Robert Kushner, Thomas Lanigan-Schmidt, Kim MacConnel, Miriam Schapiro, Kendall Shaw, Ned Smyth, Robert Zakanitch, Joe Zucker